2021. szeptember 10., péntek

[Tévédrámákról] MY DAUGHTER, FLOWER (2011-2012)

내 딸 꽃님이

SBS / 2011-2012 / 131 rész
Műfaj: dráma
Írta: Park Ye-kyeong
Rendezte: Park Yeong-soo
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema



Megjegyzés: 
Ez a bejegyzés a sorozat magyar fordításának megkezdése előtt készült, tehát a szöveg ismeretében
ma már néhány helyen pontosabban érthetők a történések és a szereplők indíttatásai.


* AZ ISMERTETŐ SPOILEREKET TARTALMAZ! *




Rendhagyó ismertető következik, mert olyan drámáról fogok írni, melynek jelentős részéhez nem találtam még angol nyelvű fordítást sem, ezért a cselekményére a vége felé csak a látottak alapján tudtam következtetni. Choi Jin-hyuk korábbi szerepeit keresve találtam erre a drámára, és annak ellenére, hogy egyáltalán nem terveztem egy ilyen hosszúságú sorozatot végignézni, néhány eleme mégis rávett erre.

A My Daughter, Flower (A lányom, Virág) című sorozat 131 félórás epizódját naponta sugározta az SBS televíziós csatorna. Szerencsére a sorozat már szabadon megtekinthető az SBS archívumában, így a napról napra történő várakozás szaggatottsága helyett sokkal töretlenebbül élvezhetjük a dráma teljes ívét. Kis keresgéléssel angol fordítást is lehet a 2-76. részhez találni, és az utána következő részek értelmezése sem okoz nagy nehézséget a szöveg értésének hiányában sem.

Ami érdekessé tette ezt a történetet, az a két párhuzamos szerelem bemutatása. Mert nemcsak a fiatalok, Kkot-nim és Sang-hyeok egymásra találásának fordulatait ismerhetjük meg, hanem szokatlan módon az előző generációt képviselő szüleikét is. Soon-ae és Jae-ho kapcsolata még sokkal érdekesebb is, mint a fiatalok amúgy nagyon magával ragadó érzelmei. A tragikus indítású, mindvégig melodrámai behatások alatt álló párkapcsolat azonban a hétköznapok egyszerűségében landol, ahol a két embernek élete derekán kell megküzdenie a saját érzelmeik és egymás vállalásával. Ezt pedig gyönyörűen mutatja be a dráma.





A történet rendívül kompakt, a hosszúsága ellenére sem érezhetünk a nyugati szappanoperákra sokszor jellemző céltalan szétfolyásokat benne. Mindvégig izgalmasak a fordulatok, melyek érzelmi alátámasztottsága meggyőző. A történetnek valóban van íve, hatalmas utat járunk be a kiinduló helyzettől a végkifejletig. A dráma nem hagyja az érdeklődésünket lankadni, annak ellenére sem, hogy a történet folyásában érdekes ritmus figyelhető meg. A felpörgő drámai eseményeket tartalmazó jelenetek után mindig következik egy-egy magyarázó vagy "emésztési" szakasz, melyekben főként a sorozat rezonőreit jelentő családok tagjai beszélgetnek, elsősorban Oh Mi-sook és férje, de hasonló az Eun családban az apa szerepe is. Ezek a figurák karikatúrákhoz hasonlatosan ábrázoltak, érezhetően azzal a szándékkal, hogy humoros jeleneteikkel oldják a drámai feszültségeket. (Be kell vallanom, hogy ezek egy részét én simán átpörgettem, és nem éreztem hiányukat.)

A sorozat filmes megvalósítása nem tartalmaz különösebb látványokat. Néhány külső helyszíntől eltekintve ugyanazokon a helyszíneken játszódik, a családok otthonaiban és a szereplők munkahelyein, amely nagyjából hét-nyolc folyamatosan váltakozó helyet jelent. E kulisszák között történnek a szereplők interakciói, melyeket a színészek töltenek meg élettel. Mivel a dráma története egy évtizedet is felölel, ezért érdekes megfigyelni, hogy a színészek miként játsszák jelenkori és fiatalabb énjüket.

A drámában négy család életébe nyerünk betekintést, melyek mindegyike más-más társadalmi státuszt és eltérő családmodellt képvisel, bőséges lehetőséget nyújtva arra, hogy a nézők ráismerjenek a sajátjukéhoz leginkább hasonlóra. 

A két főszereplő nő, Soon-ae és Kkot-nim furcsa családja áll a társadalmi hierarchia alján, nemcsak a szegénységük következtében, hanem elsősorban annak köszönhetően, hogy még a gyermekét egyedül nevelő nő családtípusának sem tudnak megfelelni, lévén, hogy nincs közöttük vérségi kapcsolat. Ők inkább a marginalizálódott emberek egymást megtartó szolidaritásának jelképei.




Oh Mi-sook, a barátnő családja már rendezettebb körülmények között él, gyorséttermük biztosítja a megélhetésüket, saját házuk pedig menedéket nyújt Soon-ae-nek is. A házaspár teljesen hétköznapinak mondható élete folytonos civódásból áll, de a látszat mögött erős érzelmi elkötelezettségre épül a kapcsolatuk. Megértőek és megbocsátóak, akik a lányuknak, Hong-dannak sem kívánnak különösebb kiváltságokat, egyszerűen csak boldogságot.




Az Eun család már jóval bonyolultabb képlet. A családfő a vagyonát nem kitartó munkával, hanem ingatlanspekulációval kereste. A vagyonnal azonban nem járt együtt a társadalmi megbecsülés, mivel csak "felkapaszkodottként" tekintenek rájuk, és ez az Eun család fő problémája. A biztos és jómódú megélhetést teremtő, de fukar és kicsinyes családfőnek rá kell jönnie, hogy a felesége az orránál fogva vezeti, ráadásul olyan vizekre evezve, melyekre ő véletlenül sem tévedne. A hiú és ostoba feleség ábrándjai a még magasabbra jutásról megrontják és tönkre is teszik a lányukat, a fiuk pedig kétségbeesetten vergődik a család széthúzó erőterében. Ebben a családban a legnehezebb rendet teremteni, de a dráma megadja rá az esélyt, még ha nagy áldozatok árán is. Érdemes megfigyelni, hogy ebben a családban a két szülő egyike sem beszél normálisan, a színészek  különös hanghordozással emelik ki a karakterek jellemvonásait, mindezen túl az apa pedig még erős tájszólásban is beszél.




A tőkeerős chaebol-családokat mintázó Goo család élete nem az anyagi kérdések körül forog, mivel a gazdagság a számukra adottság. Az életük előre kijelölt úton halad, melyben a vagyon és a státusz megőrzése a prioritás, a staféta átvételére pedig a legidősebb fiú van kijelölve. A rend felett a család mátriárkája őrködik, aki végtelen kegyetlenséggel akadályozza meg, hogy bárki eltérjen az általa helyesnek tartott iránytól. A generációs összeütközések ebben a családban a legerősebbek, a nagymama nemcsak a fiával, hanem az unokáival is konfrontálódik, de az apa és a fiai sem értenek egyet. Míg a fiatalabb generációk között megértést követő együttműködés tud születni, addig érdekes megfigyelni, hogy csak szavakban hangzik el a nagyanya akaratától való függetlenedés szándéka, valójában az nem következik be a tettekben. Mindenki a végsőkig kivár a despota nő jóváhagyására, még ha tisztában is van az összes elkövetett gazságával. A család megújulása valójában csak a "nagyasszony" halála után lehetséges, akinek még így is érdemtelen nimbusz övezi az emlékét.




A sorozat ínyencségét a rendkívül összetett karakterek jelentik, senki sem jó vagy rossz, hanem életszerű vegyületben találjuk mindezeket a személyiségükben. A színészi alakítások szinte kivétel nélkül kimagaslóak, de kettő közülük még így is magasan kiemelkedik.

Jo Min-soo színésznőt 2010-ben a legendás Sunny című film egyik szerepében láthattuk, majd 2012-ben Kim Ki-duk Piétájának különös anyafiguráját formálta meg. A két szerep közé ékelődik e sorozat főszerepe. Soon-ae egy törékeny, végtelenül érzelmes nő, akit a megpróbáltatások megkeményítettek. Nem akar túl sokat az élettől, megtanulta, hogy sokszor az életben maradáshoz is nehéz elegendő erőt összegyűjteni. Makacsul védi a territóriumait, és dacos agresszivitással ront neki még a szeretteinek is, ha azok más irányba akarják terelni. Mindvégig csendes, magában őrlődő figura, akit gyakrabban látunk könnyes szemmel, mint mosolyogva. Ez a mindent elfogadó és eltűrő nő azonban elképesztő erővel robban fel, amikor rájön arra, hogy mit tett vele, a szerelmével és a fiával a despota Moon Jeong-ok. Amit Jo Min-soo abban a jelenetben mutat, az nem csupán egy hisztérikus kitörés, hanem olyan őrjöngés, az elkeseredettség és düh olyan kombinációja, melytől az ember tényleg eszét veszti. A régi-új szerelmével való kapcsolatában a nő lényének izgalmas átváltozását képes eljátszani. A kezdeti tétova viszonyulás egyre magabiztosabb lépésekkel halad a kapcsolat vállalása és az érzelmi kiteljesedés felé, és nem számít, hogy ezt az utat félretaposott cipősarkakon vagy hódító tűsarkakon járva teszi meg. Bár a dráma záró szakaszában már nem hiányoltam a fordulatot Soon-ae betegségével, el kell ismerni, hogy abban még egy jutalomjátékra nyílt lehetősége a színésznőnek. Soon-ae arcának finom szépsége a megtört vonásain is mindvégig átsugárzik. Nem tudom nem megemlíteni, hogy folytonosan a mi Törőcsik Marinkkal való hasonlatossága járt a fejemben, benne voltak meg a hasonló külső jellemzőkön túl ezek az átütő erejű színészi képességek is.







A dráma másik, rendkívül bonyolult, és a legmélyebb poklokat is megjáró karaktere Sang-hyeoké, amelynek összes árnyalatát maradéktalanul el tudja játszani Choi Jin-hyuk, akinek pedig ez még egy eléggé korai szerepe volt. Mint minden alakításában, itt is fő jellemzője a rendkívül cool, ám kissé szenvtelennek ható külső mögül megmutatkozó ezerféle érzelem, amelyek kifejezésére nagyon apró rezdülésekkel képes. A karakter alaphangja az identitásválság, és Sanghyuk kezdeti szenvtelensége mögül számtalan módon tör elő a "ki vagyok én valójában?" gyötrő kérdésének minden kínja. Az apjával kapcsolatban mindig fegyelmezetten viselkedő Sang-hyeokban állandóan érezhető a megbántottság és a várakozás, hogy hátha most végre másféle visszajelzést kap... Amennyire arrogáns tud lenni, éppen annyira odaadó és kedves, vagy gondoskodó is. A szerep legnagyobb kihívásai három területen mutatkoztak meg, és Choi Jin-hyuknak nem okozott akadályt egyik sem. Az elsőt az a helyzet jelentette, amikor Sang-hyeok a nem szeretett nő mellett köteleződik el, miközben változatlanul mélyen szereti a másik nőt, aki méltatlanul elutasította. Choi Jin-hyuk a szerepnek ebben a szakaszában nemcsak a karakter érzelmi, hanem a fizikai leépülését is képes megmutatni. Szó szerint elfogy a szemünk láttára, életereje elszáll a semmibe. Meg kell jegyezni, hogy a sminkmesterek is bravúros munkát végeztek, mert Sang-hyeok olyan természetesen tűnik holtsápadtnak ezekben a jelenetekben, hogy komolyan aggódni kezdünk érte. Choi azonban szétrobbantja a karakter addigi határait, amikor tudatosodik benne, hogy milyen manipulációnak lett áldozata. Haragja és a saját botorsága miatti indulata egy nagyjelenetben csúcsosodik ki, melynek első részében egyszerre akarja megfojtani Chae-want, mint a neki ártó család éppen elérhető tagját, miközben működik benne valamiféle tudatos kontroll is, hiszen tisztában van vele, hogy éppen ez a fickó a család egyetlen rendes tagja. Ez a különös feszültség egy fizikai akcióhoz vezet, amikor három elemi erejű ütéssel vezeti le az indulatait az eléje kerülő tárgyakon, ezzel döbbenetes erejű energiakitörést produkálva. Végül nem volt könnyű megformálnia sem neki, sem Jo Min-soonak azt a visszafogott közeledést, amelyet az anya és a fia egymásra találása igényelt. Bár mindketten erre vártak egész életükben, a harminc év elteltével bekövetkezett találkozás pillanatában idegenként álltak egymással szemben. Apró mozzanatokon keresztül vezetett az út az első nagy áttörésig, amikor végre átölelték egymást. Nehéz elfelejteni azt a pillanatot, amikor Sang-hyeok először szólítja az anyját Anyunak a távolságtartóbb, anyósnak is kijáró Anyuka/Édesanya helyett. 


















Konvencionálisabb szerep a nagyanyáé, amellyel Yoon So-jung birkózik meg, aki a gonosz indulatoktól fűtött, uralkodó hajlamú nő alakját egy eddig nem látott ízzel is ki tudta egészíteni. Az alapvető karaktervonásokhoz hozzá tudta rendelni az öregedő nő félelmeinek megmutatását, valamint éppen a korából is fakadó öreges dacosságát, majd egyre inkább eszelősségét, mellyel egyre mélyebbre hajszolta magát az eredendő bűnének elfedését célzó gaztettek bevállalásában, miközben láthatóan azok következményeit egyre kevésbé tudta felmérni. Yoon ezekben a jelenetekben igazán meggyőző, az már a karakter gonoszságából fakad, hogy a belátás pillanataiban sem érzünk iránta sok szánalmat.





Végre kaptunk egy olyan cégvezető karaktert is, aki meg tudta őrizni emberi személyiségét. Park Sang-won meglehetősen eltérő arculatot mutatott Goo Jae-ho kezdeti megjelenítésében, majd a dráma végső szakaszában. El tudta játszani a fia felé keményen forduló, de az anyja előtt pipogya férfit, és ebből az állapotból el tudott jutni a fiáért kiállni képes, anyjával szembeszálló bátor és következetes családfő alakjáig. Nagyszerűen tudta megjeleníteni a meghökkenéseit, amelyet fia megjegyzései okoztak benne - ezek a dráma belső szépségeit is jelentették, eljátszva egy fordított felállással, melyben az ifjabb generációk tanítják az idősebbeket az élethez való helyes viszonyulásra. Apa és fia rideg viszonyának oldódása férfiasan visszafogott módon történik, míg a szerelmet újra megélő férfi sokkal lágyabb árnyalatokat is kap Park Sang-won játékában. 





A fiatalabb női szereplők játéka is színvonalas. Jin Se-yeon alakításában Kkot-nim szép és tisztalelkű fiatal nő, aki megáll a saját lábán. Tisztában van az érzéseivel, és harcolni is képes azok érvényesítéséért. Az ő karakterében azonban ismét találkozunk egy olyan jellegzetességgel, mely nem egyedülálló a koreai drámák szerelmes női esetében. Sokszor előfordul, hogy a végtelenül bájos és odaadó nők hirtelen fúriává válnak a legkülönbözőbb okokból, melyeknek közös sajátossága, hogy az események váratlan alakulása miatt elveszítik belső biztonságukat. Ezt az érzést a szerelmükön torolják meg, mit sem törődve a másik érzelmeivel, akiket ilyenkor különösebb ok nélkül nagyon mélyen megsebeznek. Itt is valami hasonló történik, és Kkot-nim egycsapásra konok jégkirálynővé változik, aki nem sok érzelmet mutat akkor sem, amikor már nyilvánvalóan önpusztításba taszítja Sang-hyukot. A drámákban szereplő férfiak általában ilyenkor sokkal gazdagabb érzelmek kinyilvánítására képesek. Bizonyára egy nehezebben értelmezhető kulturális sajátosság áll a jelenség hátterében, melyet nekem még sokadjára látva sem sikerült értelmezni.







Ráadásul a drámában ez kétszer is megtörténik, Yoon Hye-jin nagyon hasonlóan viselkedik, amikor Jae-ho szakít vele. Jung Yoo-eun színésznő az ő esetében is tökéletesen megmutatja a karakter sötét arcát, aki lepaktál a férfi anyjával, és vele közösen akarja rákényszeríteni az akaratát a többi szereplőre.




A balesetet okozó Eun Chae-kyeongot Son Eun-seo játssza, aki a dekoratív megjelenésű nő személyiségét szintén több változatában láttatja. Az érzelmileg fejletlen, tettei következményeit felismerni képtelen nő az anyjára hagyatkozva próbál megúszni minden helyzetet, miközben pánikbetegsége egyre inkább elhatalmasodik rajta. A nyugalmasabb szakaszokban vonzó is tud lenni, de minden odaadó törekvésén átüt az önzéséből fakadó gonoszsága. Végül mégis ő az, aki el tudja hitetni, hogy a tettével való szembenézés és a bűnhődés megváltoztatta, és eljut az őszinte bocsánatkérésig.




A dráma ragyogó fénypontja Kim Bo-mi a tündéri Hong-dan alakjában, aki örömével és bánataival is mosolygásra fakasztja a nézőket.




Még két karaktert ki kell emelni. Oh Young-shil a barátnő, Mi-sook alakjában zajos, sokat beszélő, sokszor tapintatlan is, mégis nagyon szerethető. Különös szenzorai vannak a másik ember érzéseinek feltérképezésére, és éppen ezért rendre ő az, aki kimozdítja Soon-ae-t a bizonytalanságaiból, tévedéseiből. Gyakorlatiassága és józansága miatt mindig a legjobbkor nyújtja a megfelelő segítséget, miközben talán róla gondolnánk mindezt a legkevésbé. A másik különleges figura az Eun család feje, az apró termetű, harcias hanghordozású apa, aki kezdetben még ripacsnak is tűnik. De az őt játszó színész, Jung Kyu-soo többször is csinál valami egészen furcsát: ebben az elviselhetetlen karakterben megmutatja az erkölcsi nagyságot, az emberi félelmeket és az őszinte megindultságot, miközben nem esik ki a szerepéből. Ez valami egészen rendkívüli színészi mutatvány, nem láttam még hozzá hasonlót. Nem képes ugyanerre a feleségét játszó Lee Jong-nam, aki hiába változtatja végül a hangsúlyozását vissza normálissá, marad, aki volt, csak kevesebb a smink rajta. Az ő esetében dicséretként értelmezendő, hogy minden jelenetében bicskanyitogató tudott maradni.





Nem hagynék még szó nélkül két kedves karaktert. Egyikük a felelősségteljes férfivá érő Eun Chae-wan, akit Lee Jee-hoon végtelenül szimpatikussá tudott tenni, finom eszközökkel megmutatva a karakter belső átalakulását. Nagyon szeretetre méltó alakot formált Baek Jong-min is, aki látható élvezettel vetette bele magát az átmenetileg gyerekes viselkedésű Joon-hyuk életre keltésébe, pontosan másolva a gyermeki mozgásokat, hanghordozásokat és kommunikációs mintákat. Ugyanakkor megható a bátyjáért aggódó fiatal férfi szerepében is. 






*Spoileres tartalomismertető következik*


A dráma hosszú történetét nehéz lenne röviden leírni, de megpróbálom összefoglalni, ezúttal sem titkolva a cselekmény részleteit.

Yang Kkot-nim (a kkot-nim jelentése virág) egy dühös tinédzser lány, aki haragszik az egész világra, különösen az apjára, aki a felesége halála után új asszonyt hozott a házhoz. A lány nem ismeri Jang Soon-ae előtörténetét, akinek életét az apja mentette meg. Soon-ae nem élhetett a szerelmével, akitől gyereke is született, de a kisfiút elrabolták tőle. Soon-ae élete kiüresedett, és a házasság adott neki menedéket az életben maradáshoz. Azonban váratlanul egy tragikus balesetben a férj életét veszti, és az anyagi nehézségekkel is szembesülő két nőnek valamit kezdenie kell egymással. A kezdeti utálat lassan átfordul az ellentétébe, a dacos lány megkapaszkodhat az anyaszerepet felvállaló Soon-ae-ben.

Már ekkor feltűnik Soon-ae mellett a szókimondó barátnője, Oh Mi-sook, aki mindvégig segítségére van férjével és lányával, Hong-dannal egyetemben, aki barátnője Kkot-nimnak.

A hármas autóbaleset másik áldozata egy jómódú család kisebbik fia, Goo Joon-hyeok, aki látta az elkövetőt. Súlyos agysérülést szenved, majd felgyógyulva a trauma hatására a memóriája kizárja a hétéves kora utáni emlékeit, ezért a 27 éves fiatalember kisgyerekként gondolkodik és viselkedik, így nem emlékszik a baleset okozójára sem. A család korábbi történetéről megtudjuk, hogy az apa megözvegyült, és Joon-hyuk mellett van egy idősebb fia is, Sang-hyeok. A fiú titkolja, hogy kamaszkorában véletlenül megtudta, hogy örökbe fogadták. Bár szavakban az apa nem tesz különbséget a két gyereke között, meleg érzelmeket csak a vér szerinti fia felé mutat ki. Sang-hyeok szenved és elkeseredésében elhagyja az otthonát. Joon-hyuk ered a nyomába, aki rajongó szeretettel tekint a bátyjára, és ekkor következik be a baleset. Az apa Sang-hyeokot hibáztatja, akit a családdal élő nagymama próbál ezúttal is a védelmébe venni, és az is kiderül, hogy Sang-hyeokot valójában ő nevelte fel. Sang-hyeok lelkiismeretfurdalástól gyötörten tér vissza az otthonába, és életét az öccse gondozásának szenteli.

Hét év múlva találkozunk ismét a történet szereplőivel. Kkot-nim terapeuta lett, amelyhez rengeteg áldozattal járó út vezetett. A megélhetési nehézségek most is szorongatják őket, ezért Soon-ae és ő is kénytelen a fő munkája mellett másodállásokat vállalni. Kkot-nim páciense lesz Joon-hyuk, akit mindig a hidegszívű és arrogáns bátyja visz a kezelésekre, így a két fiatal összeismerkedik. Ahogy az lenni szokott, útjaik mindig keresztezik egymást, de csak lassan olvad a jég közöttük. 

Megjelenik a történetben egy harmadik család is, amelynek két gyermeke közül az idősebbik fiú, Eun Chae-wan egy kávézót vezet. A kávézó állandó helyszíne lesz a történetnek, ahol Kkot-nim másodállást vállal a barátnőjével, Hong-dannal együtt. Az aranyifjak életét élő Chae-wan beleszeret Kkot-nimbe, és ez az érzés, valamint számos más történés teljesen átformálja a fiút, aki a történet egyik legszimpatikusabb szereplőjévé válik. Nem úgy, mint az anyja és a húga, akik a család férfitagjait teljesen negligálva a saját útjukat járják. Semmi más nem élteti őket, mint egy gazdag férfi behálózása. A nagyravágyó anyát és az érzelmileg labilis lányát egy súlyos titok köti egymáshoz: a lány, Chae-kyeong nem más, mint aki az autóbalesetet okozta, és elhajtott a helyszínről, sorsára hagyva a két áldozatot. Az anya segített eltüntetni a nyomokat, az esetet eltitkolva a többi családtag elől. Chae-kyeong egy időt Amerikában töltött, ahonnan visszatérve munkatársa lesz a jóképű Sang-hyeoknak, akire szemet is vet. Mivel érzékeli a férfi és Kkot-nim között ébredező érzéseket, az anyjával együtt mindent elkövetnek a lány megalázására.

Sang-hyeok ekkor már az apja divatcégének marketingosztályán dolgozik, de nem boldogulnak egymással, mert az apa nem ismeri el a tehetséges fia munkáját sem. A részleg vezetője egy csinos, elvált nő, Yoon Hye-jin, aki átlát az apa, Goo Jae-ho magányán, és kitartóan ostromolja a zárkózott férfit. Bár tudja, hogy Jae-ho életében még a házasságát megelőzően volt egy nagy szerelem, amellyel a férfi még mindig nem tudott leszámolni. A Hye-jin iránt vegyes érzelmeket tápláló férfi nyomozást indít egykori szerelmének megtalálására, aki nem más, mint Kkot-nim anyja, Soon-ae. Azonban hamis információkat kap róla, mert az anyja megelőzi a nyomozásban, és azt hiteti el vele, hogy Soon-ae boldog házasságban él. Így a férfi megkéri Hye-jin kezét, de még mielőtt feleségül venné, felmondja a kapcsolatukat. Hye-jinből sértett fúria válik, aki Jae-ho őt pártoló anyja, Moon Jeong-ok manipulációival és befolyásos apja segítségével majdnem romba dönti a férfi cégét. Azonban az utolsó pillanatban észre tér és külföldre távozik. Ez a kapcsolat kizökkenti Jae-hót az érzelmi apátiájából, akit Sang-hyuk boldog szerelme és a fia kérdései is elgondolkodtatnak. A férfi óvatosan közeledni kezd Soon-ae felé, akiről már tudja, hogy valójában nincs párkapcsolata. 

Sang-hyuk és Kkot-nim szerelme kiteljesedik. A fiú családja el van ragadtatva a lánytól, így már az esküvőt tervezgetik, amikor érthetetlen dolog következik be: a nagymama ellenszegül annak, hogy összekössék a sorsukat. Senki nem tudja, hogy Moon Jeong-ok lenyomoztatta a lány hátterét, és rájött, hogy Kkot-nim Soon-ae lánya. Ettől kezdve ugyanolyan kíméletlen hadjáratot indít a lány ellen, mint harminc évvel korábban az anyjával tette. Mivel Jae-ho és Soon-ae érzései újraéledtek egymás iránt, mindketten fel akarják kutatni elveszített gyermeküket. Felébred bennük a gyanú, hogy talán Sang-hyuk származásáról nem tudnak mindent, és először Jae-ho végeztet DNS-tesztet, melynek eredménye az anyja kezében landol, aki meghamisítja azt. A nő minden gonosz lépésének hátterében a bűne végsőkig való takargatásának szándéka áll, ugyanis ő raboltatta el Soon-ae-től a párnapos Sang-hyeokot, akit úgy fogadtatott örökbe a fiával, hogy annak fogalma sem volt róla, hogy a saját gyermekét veszi magához. Egy véletlenül elejtett megjegyzés azonban felébreszti Soon-ae gyanúját, aki egy másik DNS-tesztet végeztet, amelyből kiderül az igazság. 

Kkot-nim számára azonban mindez már elviselhetetlen terhet jelent, amivel nem tud megbirkózni. Rájön, hogy a saját boldogságának ára az anyja boldogságának feláldozása. Ezért elfordul a (ha csak papíron is) hirtelen testvérévé változott Sang-hyeoktól, és elmarja maga mellől a kétségbeesett férfit. A cég életében újabb válság jelentkezik, a média pedig nyomon van, hogy kiteregesse a tulajdonosok családi életét. Ekkor már jó ideje a marketingosztály munkatársa Chae-kyeong is, akiről úgy tűnik, hogy megjavult, és lemondott Sang-hyeokról. A férfi azonban egyrészt Kkot-nim miatti dühében, másrészt azért, hogy megmentse a szerelmét attól, hogy a média kiteregesse a "vérfertőzőnek" tálalható kapcsolatukat, magához rántja Chae-kyeongot. A hibás lépés következménye egy eljegyzés lesz, mellyel a férfi olyan csapdába kerül, amelyből nem tud menekülni. Keményen inni kezd, és belebetegszik ebbe a helyzetbe.

Chae-kyeong megpróbál teljesen beépülni a férfi életébe, és az öccse gondozásába is bevonódni, aki azonban retteg tőle. Az erőszakossága ismét balesetet okoz, amelynek megint Joon-hyeok az áldozata, akit azonban az újabb sérülés visszaránt a valóságba. Egyre több dologra emlékszik vissza a balesetéről is, rá is jön az igazságra, amelynek igazolására nincs bizonyítéka. Azt a nagymama szerzi meg, akitől a rettegő Chae-kyeong ellopja, erőszakosságával az idős nő halálát is okozva. Joon-hyeok számára azonban összeállnak a történések mozaikjai, amelyek nyomán Sang-hyeok megtalálja az ellopott bizonyítékokat a menyasszonya lakásában. A férfi őrjöngve kéri számon Chae-want, aki már korábban megtudta, hogy mit követett el a testvére és az anyja, de képtelen volt azt bevallani sem a szerelmének, Kkot-nimnak, sem a barátjának érzett Joon-hyeoknak.

A történtek tisztázódása azonban megmenti Sang-hyeokot a rossz döntése végzetes következményeitől, és megnyitja az utat a szerelmesek újbóli egymásra találásához is. El sem kerülhetik, hogy újra érintkezésbe kerüljenek egymással, mivel Kkot-nim rádöbben, hogy Sang-hyeok gyermekével várandós. Természetesen nemsokára újra boldog párként látjuk őket, akik hamarosan egy vidám esküvőt is tartanak.




Időközben Jae-ho és Soon-ae kapcsolata is megerősödött, akik kialakítottak egy mindkettőjük számára elfogadható, közös életformát. Soon-ae és a megtalált fia között is átszakadt a kezdetben távolságtartást okozó érzelmi gát. A bűnösök megbűnhődnek, Chea-kyeongra börtönbüntetés vár, a szülei pedig penitenciára járnak a baleset áldozataihoz, elsősorban Soon-ae-hez. Sang-hyeok átveszi a cég vezetését és Joon-hyeok élete is biztatóan alakul a kávézó új tulajdonosaként, sőt Hong-dannal is egymásra találnak.

A végső boldogságnak azonban még mindig nincs itt az ideje, mivel még egy komoly próbatételt ötlöttek ki hozzá a történet írói. Soon-ae megbetegszik, és az élete is veszélybe kerül. Veseátültetésre van szüksége, és egyedüli alkalmas donornak Kkot-nim bizonyul, aki nem vállalkozhat erre, amíg gyermeket vár. Hogy miért nem Sang-hyeok, aki vér szerinti gyermeke Soon-ae-nak, arra csak a szerzők tudnának magyarázatot adni, de bizonyára azért, hogy lássuk, anya és lánya kapcsolata erősebb, mint a vér szerinti kötelék. Így Soon-ae végigszenvedi a terhesség idejét, majd a szülés után Kkot-nimmal boldogan vonulnak be a műtőbe. 

A sikeres gyógyulás után mindannyian boldogan élnek, míg meg nem halnak, különösen, hogy Jae-ho és Soon-ae is összeházasodott, még a betegség idején. 




















2021. szeptember 3., péntek

[Tévédrámákról] D.P. (2021)

D.P.  


Netflix / 2021 / 6 rész
Műfaj: dráma
Írta: Han Jun-hee, Kim Bo-tong
Rendezte: Han Jun-hee
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema






A Netflix saját gyártású sorozatának alapja a D.P. Dog's Day (D.P. Kutyanap) című webtoon. Szerzője Kim Bo-tong, aki a televíziós dráma forgatókönyvének készítésében is részt vett Han Jun-hee mellett. Han ugyanakkor a tévésorozat rendezője is. 

A sorozat címének D.P. rövidítése a "deserter pursuit" (dezertőrüldözés) kifejezést takarja. A dráma a hadseregen belüli erőszakkal és a dezertőrök elfogására szakosodott katonai egység munkájával foglalkozik. Mivel Dél-Koreában kötelező katonai szolgálatra kell bevonulnia minden férfinak, a témával az alkotók méhkasba nyúltak. Természetesen nem titok sem az abúzusok, sem a dezertálások ténye, helyenként filmekben is találkoztunk már a bemutatásukkal, de az mégis bátor vállalkozás, hogy kizárólag ezekre összpontosítson egy sorozat. Érzékenyen reagálhat rá a mundér becsületét védő hadügy, de még fontosabb, hogy minden koreai férfi, hiszen egy részük már megtapasztalta a katonai élet valóságát, a többieknek pedig rövidesen szembesülniük kell vele. Így hát nem is véletlen, hogy a sorozat hazai nézettsége azonnal az élre ugrott, de az ázsiai térség legtöbb országában is a Top 10-be került.

A Netflix a sorozattal egy különleges helyzetet is generált: a sorkatonaság érzékeny témája és a hadseregen belüli viszonyok Dél-Korea szigorúan belügynek tekintett kérdései, melyeknek nyílt tárgyalása még a hazai közegen belül is forró pontot képeznek. Ez a nehezen érinthető téma most nem elég, hogy egy külföldi gyártó által lett fókuszálva, hanem a globális bemutatás következtében világszerte az érdeklődés középpontjába került. Ez akár médiatörténeti pillanatot is jelenthet.

A dráma középpontjában egy frissen besorozott katona, Ahn Joon-ho (Jung Hae-in) áll, aki az öthetes alapkiképzést követően a D.P. egységhez kerül. Ízelítőt kapunk a kiképzés gyötrelmeiből, de az igazi pokol csak utána kezdődik, amikor az újoncok azzal szembesülnek, hogy a belső hierarchiában felettük állók folytonos vegzálásának lesznek kitéve, várhatóan egészen a kötelező szolgálat végéig, és a másfél-két év végtelen hosszú időnek tűnik. Az egységben van egy különösen agresszív alak, Hwang Jang-soo (Shin Seung-ho), aki úgy érzi, hogy a katonaság égisze alatt büntetlenül megtehet bármit, ezért folyamatos lelki terror alatt tartja az újoncokat, köztük Ahnt is. A megfélemlítésükre olyan rafinált kegyetlenségű fizikai bántalmazásokat is gyakorol, melyek a kiskatonák életét közvetlenül veszélyeztetik. Ez a rideg valóság éles ellentétben áll az egység esküjének szövegével, melyben az igazság és a katonák jogainak védelméről esik szó.


Jung Hae-in


Ahn civil személyiségéről is megtudunk néhány fontos dolgot. Nem éppen ijedős fajta, képes kiállni az igazáért és ötletesen revansot venni, ha át akarják verni. Anyagilag támogatja a családját, bár érzelmileg eltávolodott tőlük. Erőszakos apja hosszú ideje bántalmazza a feleségét, aki nem képes elmenekülni tőle. Ahn éppen azért hagyta abba a bokszolást, mert nem akart apjához hasonlatossá válni. 

A hadseregben rendszeresen előfordul, hogy megszökik egy-egy katona, akiknek elfogására az egység párokban dolgozó katonáit küldik ki. Üresedés támad az egyik ilyen poszton, amit Ahn kis szerencsével elnyer. A megbízás azzal a rendkívüli előnnyel jár, hogy civil ruhában szabad kijárása lesz a laktanyából a nyomozások idejére.

A dráma ettől kezdve különböző eseteket mutat be, melyeknek felderítésében Ahn és társa részt vesz. Minden alkalommal megismerjük az indítékokat, melyek a katonák szökésének hátterében állnak. Láthatjuk, hogy milyen módszereket használva igyekeznek rájuk találni. Eközben kiderülnek a sereg vezetői közötti hatalmi csatározások is, sőt a különböző egységek közötti pozícióharcok is. Szembesülünk azzal, hogy a vezetők között sem ritka egy-egy pofon kiosztása a magasabb rangúak részéről, és találkozunk a békében is háborúzni akaró eszelősökkel. Sokszor a vezetők is vívódnak a saját lelkiismeretükkel, és ez sem marad bemutatás nélkül. 


Son Suk-ku és Kim Sung-kyun


Mivel a hadsereg renoméjára nem vet jó fényt a szökések ténye, ezért az egység igyekszik saját hatáskörében megoldani a dezertőrök elfogását, kizárva azt, hogy a civil rendőrség és a média tudomására jussanak az esetek. Ugyanakkor mindegyikük tisztában van azzal, hogy a szökevények sokszor maguk is a sereg belső viszonyainak áldozatai, ezért az elfogásukkal azt is meg kell előzniük, hogy elkeseredésükben maguknak vagy másoknak ártsanak. 

Ahn első társa egy gátlástalan és felelőtlen alak, aki a szabad eltávozást úgy értelmezi, hogy belevetheti magát a bulizás gyönyöreibe. Emiatt azonban lekési, hogy időben megtalálhassa a dezertőr katonát, aki öngyilkos lesz. Ahnt mélyen megrázza az eset, és magát hibáztatja a katonatársa haláláért. 

Szerencsére a következő küldetéshez már új társat kap (Koo Kyo-hwan játssza), akivel képesek megérteni egymást, így remek párost alkotnak. A munkájuk nemcsak intuíciót és kreativitást igényel, hanem bátorságot is, mivel a küldetések nem veszélytelenek. A katonák szökésének sokféle oka van, és ezeknek megfelelően hol könnyebben, hol nehezebben lehet a "segítségükre sietni", még ha a helyzet különös értelmet is ad ennek a kifejezésnek. A drámában az esetek között vannak könnyebbek és nehezebbek, míg a hatodik részben eljutunk a probléma eszkalálódásához egy teljesen bekattant kiskatona történetén keresztül.


Koo Kyo-hwan



 
A sorozat hangulata és tempója rendkívül érdekes. Visszafogott, eleinte kissé lassú is, de nem unalmas. Inkább nagyon ügyesen azt az érzetet kelti, hogy mindezek a dolgok szinte észrevétlenül vannak jelen a hétköznapi életünkben.

A rövid, mindössze hat részből álló első szezon döbbenetes cliffhangerrel zárul: a történtek hatására Ahn végletes elhatározásra jut, míg egy másik bántalmazott katona a saját kezébe veszi sérelmeinek megtorlását. 

A frissen bemutatott sorozat folytatása a nézői érdeklődés függvénye, ami remélhetőleg nem lesz akadálya egy további széria készülésének. Kíváncsian várnánk a folytatást.


Frissítés: 
Ahogy az várható volt, máris élénk társadalmi vita bontakozott ki a dráma kapcsán Dél-Koreában. Néhány ezt érzékeltető újságcikk fordítása itt megtalálható, valamint döntés született a második évad készítéséről is.






















2021. szeptember 2., csütörtök

[Tévédrámákról] BOYS OVER FLOWERS (2009)

꽃보다 남자


KBS / 2009 / 25 rész
Műfaj: dráma
Írta: Yoon Ji-ryeon
Rendezte: Jeon Ki-sang
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema




A Boys Over Flowers (Virágoknál is szebb fiúk) az egyike azon koreai sorozatoknak, melyek hatalmas hazai és nemzetközi sikere nehezen értelmezhető a bennük foglalt kétes morális értékrend alapján. Bizonyára vannak egzaktabb magyarázatok is e jelenség értelmezésére, de most csak két lehetőségre tudok gondolni: az egyik, hogy a nézők számára a drámában látható világ egybevág az otthonos valósággal, ezért eltérő tapasztalatok hiányában nem is kérdőjelezik meg azt - a másik, hogy a nézők többsége csak a felületi történetét fogyasztja a drámáknak, kielégíti őket a szép szereplők látványa, örülnek és sírnak velük együtt, de nem igazán gondolnak a látottak mélyére.

Azonban máris módosítanom kell kicsit az előzőeken, ugyanis ez a sorozat egy japán képregény adaptációja, tehát a drámában látottak sem nem eredeti, sem nem koreai szellemi termékek. Yoko Kamio hasonló című képregénye (花より男子, Hana Yori Dango) 1992-ben jelent meg, majd számos különböző feldolgozás (film, anime, tévésorozat, musical) készült belőle, nemcsak Japánban, hanem Ázsia számos országában is. A koreai változat a Hallyu hullámait meglovagolva lett talán ismertebb az egyéb adaptációknál.

Tehát a fenti történet alapján készítette Yoon Ji-ryeon írónő a koreai közegbe helyezett dráma forgatókönyvét, mely az elsőként megfilmesített műve lett. A romantikus szerelmi történet mellett egyszerre iskolai dráma és coming-of-age, vagyis felnőtté válási történet, mely négy fiú barátságáról is szól.

Mivel ez az egyik legismertebb koreai dráma, a történetének ismeretét adottnak veszem, és csak azokra a számomra kritikus pontokra igyekszem rámutatni, melyeket a dráma nyíltan vagy rejtetten tartalmaz. Természetesen ez azt is jelenti, hogy a dráma fordulatairól nyíltan szó esik, így hát kérem, hogy aki teljesen új élményként kíván még ezután ismerkedni a sorozattal, vegye ezt figyelembe.


A kezdő mozzanat

Hogyan kerül Jan-di az elit legelitebb iskolájába? Miután megmenti az életét a bántalmazott, öngyilkosságot elkövetni készülő diáknak, az intézményt működtető cégkonglomerátum vezetője azzal igyekszik befogni az iskola kiváltságossága ellen tüntetők száját, hogy ösztöndíjas helyet ajánl fel a lánynak. Talán mindenki számára világos, hogy a demokratikus értékrend szerint ez nem más, mint színtiszta társadalmi korrupció, még sincs ellene senkinek sem kifogása, ráadásul úgy tűnik, hogy mikor ez megtörténik, a továbbiakban helyreáll a világ rendje. Apró mozzanat, amit lehet egyszerű írói megoldásként értelmezni, hiszen valahogy be kell juttatni a főhőst az iskolába, de mégis eléggé árulkodó, hogy maga a dráma hívja fel a figyelmet e gondolkodásmód elfogadottságára.

Hogyan fogadja a lehetőséget a lány munkás családja? Kitörő örömmel, fenntartások nélkül kényszerítve az ellenállni akaró gyereküket a hirtelen támadt lehetőség kiaknázására. Így tehát azt látjuk, hogy míg közösségi szinten (tüntetések, a média oknyomozásai) működik az összetartás a demokratikus jogrend védelmében, egyéni szinten kritika nélkül teljesül a gazdagok diktátuma, minden megvásárolható, mivel az alsóbb néposztályok törekvésének egyetlen célja: minél közelebb kerülni az elithez.


Az iskolai bántalmazás

Mint minden zárt közösségben, a Shinhwa cég által fenntartott középiskolában is kialakultak a diákok életének maguk alkotta, belső szabályai, melyek sokszor meglehetősen kegyetlenek. Mivel az itteni diákok a mintáikat csak az arisztokrata közegükben látottakból tudták meríteni, az ő rendjükben is mindent a státuszok és a külsőségek uralnak. Ennek megfelelően az iskolai közösség életét a leggazdagabb családokból származó négy fiú irányítja, akik megjelenésükben is átlagon felüliek, ezért lett a nevük Flower4 (Virágnégyes), azaz F4. Valóban élet és halál urai, ezért aki a diákok közül megkapja tőlük a kipécézést jelentő piros cédulát, annak az F4-et vakon követő diákok válogatott kegyetlenkedéseivel kell szembenéznie. Soha, semmilyen jelzés nem látható a drámában arról, hogy az iskola vezetősége kicsit is igyekezne gátat vetni ennek a gyakorlatnak, az ellenkezője viszont kiderül, hogy az állásukat féltve szemet hunynak minden önkényeskedés felett.

A sorozat egy öngyilkosságba hajszolt fiú jelenetével kezdődik, mellyel úgy tűnik, hogy minden rendben lenne az iskolai szokások szerint, ha a pórnépből származó Jan-di véletlenül nem avatkozna bele az eseményekbe. A továbbiakban is azt látjuk, hogy a tanulók, legyenek akár fiúk vagy lányok, istenítik a négy virágfiút, és néha már a kiszemeltek életét is veszélyeztető bántalmazásokban kéjelegve igyekeznek egymásra licitálva kiérdemelni a figyelmüket és az elismerésüket. Látunk arra is példát, hogy messze túl is teljesítik az F4 vezérének megrendeléseit.




Bár úgy tűnik, hogy a négyesből önkezűleg csak a főkolompos követ el tettlegességeket, vagy agyal ki azokhoz különböző módozatokat a bábokként mozgatott diákokat utasítva, a másik három fiút sem lehet felmenteni, akik a vezér körüli legszorosabb udvartartás tagjaiként csak sztoikusan mosolyogva szórakoznak a történéseken. Bár maguk között néha megjegyzik, hogy nem mindenben értenek egyet vele, de mindaddig, amíg a bajkeverő lány meg nem jelenik az iskola életében, semmit nem tesznek a maguk alkotta és képviselte rend ellen, tehát szentesítenek minden gazságot - sőt, a Jan-dira kitűzendő első vörös cédula ötlete éppen az egyiküktől érkezik. Ez viszont erősen megkérdőjelezi, hogy miként is válhat belőlük a továbbiakban minden különösebb átmenet nélkül pozitív karakter.


Hogyan láttatja a dráma Jan-di családját?

Mivel Jan-di egyedi története az arisztokrácia és a köznép találkozásának általános tartalmát is hordozza, ennek megfelelően Jan-di családjának rajzolata is egyféle általánosítását jelenti annak, ahogyan a dráma tükrében látszik az alsóbb társadalmi réteget jelentő munkásosztály. Hangsúlyozom, hogy a dráma tükrében, mert soha nem a gazdagok szemén keresztül látjuk ezt a családot, hanem önálló jelenetekben tűnnek elénk életük jellemzői. A ruhatisztító kisvállalkozást működtető család élete mindennapi harc a megmaradásért. Éjjel-nappal dolgoznak, adósságok csapdájában vergődnek, a családfő sorsjegyek nyereményeiben bízva reménykedik a változásban. Azonban a lecsúszás elkerülhetetlen, a hiteleket nem tudják visszafizetni, kénytelenek feladni a vállalkozásukat, majd a lakásukat, és a család szétszakadásának árán a lehető legszerényebb megélhetés lehetőségét kínáló vidékre költözni, hogy a gyerekeik taníttatását továbbra is biztosítani tudják.

A történésekben nem igazán látjuk egyénítve a család tagjait, főként az anya álomvilágát ismerjük meg, aki a lányuk előnyös házasságkötésében látja a helyzetük megfordulásának lehetőségét, és ennek reményében hangoskodva, erőszakoskodva hallgattat el mindenkit a családban. Persze nagy ellenállásba nem is ütközik, hiszen mindannyian könnyen elvakulnak a legkisebb reményfoszlánytól is. Ráadásul még felelőtlenek is, az anya rögtön nagyzolni kezd, felvágva a sorstársait képező ismerősei előtt, akiktől gondolkodás nélkül további kölcsönöket vesz fel. Hogy ez miként lehetséges? Úgy, hogy szinte önként tukmálják rá, hiszen a dráma szerint senki nem különbözik tőlük. A közegükben mindenki abban reménykedik, hogy az arisztokrata ficsúrok megjelenése áttételesen számukra is haszonnal kecsegtet. Még Jan-di barátnője is ábrándozva azt mondja, hogy minden vágya teljesülne, ha közelről láthatná a virágfiúkat. A család szegénysége nem, de a kapzsisága rémesen visszataszító. A bocsánatkérésre készülő lányt ünnepléssel fogadják otthon, aki a teljes éjszakát kettesben töltötte egy ismeretlen fiúval, hiszen mit számít a lány tisztessége, ha a fiatalember a Shinhwa csoport örököse, aki máris lekenyerezte őket egy mázsányi használt ruhával. Még a sorozat vége felé is azt látjuk, hogy a vidéki lakhelyen ismét eladósott családot az egyik szépfiú menti meg, akitől hálálkodva fogadják el a segítséget, pedig addigra egy s más már történt a lányuk és az F4 kapcsolatában.




Ha a koreai sorozatok karaktereinek sorában akarnánk őket elhelyezni, akkor a családtagok képviselik a komikus figurákat. Harsány ostobasággal és mindig túlzásokba esve reagálnak, bábokként ugrálnak és mozdulnak együtt (idézzük csak fel, ahogyan reménykedve állandóan felsorakoznak a bejárati ajtó előtt, ha a csengetésnél a gazdag fiú megjelenésében reménykednek). Ezúttal sem marad el a családi jelenetek sorából az a dráma-klisé, amikor a leárazott termékekért indítanak rohamot és öldöklő küzdelmet.

Egyetlen ponton igyekeznek szembehelyezkedni a hatalmasok világával: amikor Joon-pyo anyja pénzt kínál nekik azért, hogy Jan-di távol maradjon a fiától. A büszkeségük azonban könnyen letörhető: a pénzesbőröndök visszavándorolnak hozzájuk, mivel meg kell alázkodniuk a családfő életére törő gonosz nő előtt. Jan-di anyja még ekkor is a pénzre hajtana, az egyébként pipogya apa jobban megérti a lánya érzéseit, és erőt véve magán a pénz visszaküldése mellett dönt. Mindez nyilvánvalóan a kisemberek kiszolgáltatottságának érzékeltetése miatt lett így megírva, hogy lássuk a teljes esélytelenségüket. Abból a szempontból mégis visszájára fordul ez az ábrázolás, hogy ha jelen is van az otthonukban az összes olyan örömforrás, amely egy átlagos, normálisnak tekinthető család életét jellemzi, mindent összevetve ennek a családnak a bemutatása nem törekszik szimpátiára, és semmiképpen sem tűnik vonzóbb mintának az arisztokraták rideg, családhiányos életével szemben. A küzdelmeknek és a szegénységnek ez a karikírozó bemutatása nemcsak bántó, hanem Jan-di háttereként nem is építő jellegű a drámában. Vajon nem kelti-e a hamisság érzetét a nézőkben, hogy éppen egy ilyen családban talál otthonosságérzetre egy kőgazdag világfi?


Meddig terjed Jan-di bátorsága?

A hétköznapi dolgozók világából érkező Jan-di korábban kiérdemelt egy becenevet magának, "Erős Jan-di"-nak hívták fejlett igazságérzete miatt. Hogy ez a tulajdonsága miként él tovább az új közegben, azt pontosan bemutatja a dráma. Természetesen a lány úgy érzi magát, mint Alice Csodaországban, ezért nincs mit csodálkoznunk azon, hogy eleinte kissé elveszíti a biztonságérzetét és a tájékozódási képességét. 

Az F4 bemutatkozása számára a diákok közül véletlenszerűen kiválasztott fiú megszégyenítésével (gyümölcslével való leöntésével) történik, amely dühöt vált ki belőle, de ezt magányosan kiabálja ki magából. Eltűri, hogy leszólják az otthonról vitt ebédje miatt. Arra a következtetésre jut, hogy a legjobb lesz, ha csendben meghúzza magát az érettségiig. A következő atrocitás bár nem is őt éri (tortát vivő lány), mégis begurul tőle, de csak képzeletben olvas be az F4-nek, a valóságban meghunyászkodik, amiért Ji-hoo ki is neveti. A fagylaltos konfliktus az első éles összetűzés, amikor végre az aljas kompenzációt kérő Joon-pyo képébe vágja a véleményét, melynek megtorlása a piros cédula kitűzése lesz. Az "Erős Jan-di" ettől kezdve a megaláztatások sorát szótlanul viseli el, melybe még egy megerőszakolási kísérlet is belefér. A türelme akkor ér véget, amikor azt kezdik híresztelni róla, hogy terhes, ekkor lerúgja Joon-pyo fejét. Mivel az öntelt fickó ilyennel még nem találkozott, ezt csak annak jeleként tudja értelmezni, hogy a lány érdeklődik iránta, ezért elcipelteti a házába, ahol kigyönyörűzteti, és felkínálja neki, hogy az iskolán kívül (tehát titokban) lehet a barátnője. Bár Jan-di visszautasítja, ettől kezdve megkezdődik a lány bejárása az F4 körébe. Bár Joon-pyo napi gyakorisággal hergeli tovább a lányt, idétlenül röhögve a bosszantásán, rövidesen két partin is közös társaságban találjuk őket, az elsőn Jan-di kimenti a medencébe esett, úszni nem tudó fiút, a másodikon Joon-pyo menekíti ki a kínos helyzetbe került lányt, melynek következtében némi italozás után Jan-di az F4 vezér hálószobájában ébred. 

Ezen a ponton a dráma dimenziót vált, áttérünk Jan-di és Joon-pyo szerelmének fordulatos történetére, valamint egyre mélyebben megismerjük a virágfiúkat is. Mintha a korábbi bántalmazások nem is léteztek volna, Jan-di úgy bizalmába fogadja az F4 tagjait, akik hirtelen mind meg is javultak, a továbbiakban nyomát sem leljük annak, hogy mekkora gazemberek voltak valójában. 


Az F4

De kik ezek a fiúk igazából? Azt már tudjuk, hogy az elitiskola leggazdagabb családjainak sarjai, akikről kiderül, hogy rendkívül sokféle felkészítésben részesültek az iskolai oktatáson kívül is. Mindannyian műveltnek és tájékozottnak tűnnek, még a gengszter-ivadék fiú sem különbözik tőlük. Joon-pyo a harcművészetekben éppen úgy megállja a helyét, mint anyja üzleti világában. Ji-hoo és I-jeong pedig művészi vénával megáldott, tehetséges és érzékeny fiatalemberek, előbbi zenész, utóbbi pedig keramikus.
Részletkérdés, de számomra mégis elgondolkodtató e két fiú karakterével kapcsolatban, hogy a történet írói fejében hogyan fért össze a kegyetlenkedésekben való cinkosságuk a kifinomult, művészi lelkületükkel. Bizonyára ismerünk aljas művészeket is, de azért ez mégiscsak egy újabb furcsaság.

Mint ahogyan az is, hogy minden jó tulajdonságuk és képességük ellenére csak azt tudják kitalálni a maguk számára, hogy nőbolondító aranyifjakat játsszanak, természetesen a lányokat is csak egyszer használatos tárgyaknak tekintve - vannak is bőven a környezetükben olyanok, akik önként kínálkoznának levadászandó zsákmánynak. Mivel ez köztudomású róluk, ismét egy olyan jellemzőhöz értünk, melyről egyértelműen azt gondolnánk, hogy taszítania, vagy legalábbis óvatosságra kellene intenie Jan-dit, ha az erőszak nem lett volna elég ehhez. 

Az F4 tagjainak egyéb tulajdonságairól és a fentiek hátteréről a továbbiakban még szó lesz.






Jan-di és Joon-pyo szerelme

A két fiatal egymás iránti érdeklődése egyértelműen a fiú részéről kezdődött, melyet részben a hiúsága, részben a lány által képviselt "ismeretlen" iránti kíváncsisága váltott ki. Már akkor elindítja a rohamot, amikor tisztában van a lány Ji-hoo iránti érzéseivel, ami csak szítja a féltékenységét, azonban először nem érzékelünk valódi érzelmeket, csak azt, hogy meg akarja kapni, amit kiszemelt magának. 

Mindig a fiú a kezdeményező, aki meglehetősen erőszakosan tör be a lány életébe, és mindent a maga képére akar formálni. Megkérdezés nélkül lecseréli a lány otthonának berendezéseit, magával ráncigálja egy luxusnyaralásra, természetesen csak azután, hogy szalonképes megjelenésűre formálta. A dráma szépen ábrázolja azt a tanulási folyamatot, amin Joon-pyo átmegy, miközben egyre jobban belelát a lány életébe. A szerelem mellett rengeteg érzést is megismer, ami mindig is hiányzott a saját vagyonos, de rideg életéből. Azonban Joon-pyo a szerelem megtagadásáról is egyoldalúan dönt, és bármennyire is láttatni akarják a szenvedését, még az érdekből történő házasságkötéstől is csak a bátor feleségjelölt menti meg. 

Mivel romantikus történetről van szó, higgyük el, hogy érzéseik tiszták, mélyek és kölcsönösek. Jan-di is egyre mélyebben megérti a fiú érzelemvilágát, azonban mindvégig bénázik, amire nem felmentés a köztük lévő társadalmi szakadék. Néhányszor Joon-pyót is érthetetlen durvasággal vagy nemtörődömséggel megbántja. Néhány harcos kiállástól eltekintve a lány minden ráirányuló dolgot csak passzívan elfogad és eltűr. A dráma erőlteti, hogy ezt az enerváltságot állhatatos szerelemnek lássuk, de mégis furcsa, hogy Jan-di alig viszonoz valamit Joon-pyónak, nem is véletlen, hogy rendre elveszíti a fiú legszemélyesebb ajándékait. 

Bábként rángatható, ha meghívják valahová, akkor elmegy, ha kinevezik barátnak, akkor barát lesz, ha megbántják, csak elszomorodik, véletlenül sem tiltakozna semmi ellen. A gazdagok, legyenek nők vagy férfiak, jóakarók vagy ellenségek, mindvégig kényük-kedvük szerint rángatják a saját céljaiknak megfelelően. A dráma vége felé egyre érthetetlenebb helyzetekbe keveredik. A meghívás sem indokolja, hogy miért vesz részt Joon-pyo születésnapi ünnepségén, még akkor sem, ha éppen ebben a helyzetben láthatjuk Jan-di egyetlen olyan jelenetét, amelyben hihető, hogy mély érzései vannak és Joon-pyo tényleg bele tudott szeretni. Ahogyan a dalt énekli, az fájdalmasan gyönyörű. Egyetlen probléma, hogy olyan, mintha egy másik szereplőt látnánk, nem a drámában megismert lányt. Rövidesen pedig a legvállalhatatlanabb fordulat következik, ami rémségesen bosszantó a történet íróitól, hiszen normális ember nem tarthatja viccesnek Jan-di szolgálólánynak állását Joon-pyo otthonában. Ezzel a lépéssel sikerül Jan-di karakterét teljesen aláásni, utána már csak hab a tortán, amilyen kegyetlenül eltaszítja magától a fiút, kioktatva arról, hogy soha nem látott mást benne egy plutokratánál. Persze ez sem több egy drámai klisénél, mint ahogyan az sem, ahogyan Joon-pyo végül eszét vesztve rohan, hogy a halpiacról összeszedje élete szerelmét, és a tengerparton megkérje az ő kis Hamupipőkéjének a kezét. 

Bár a történet lényege az lenne, hogy a két főszereplő olyan elementáris szerelmét éljük át, amely minden akadályt legyőz, legyenek azok bármily hatalmasak és kegyetlenek, a dráma csak részlegesen tudja ezt a küldetését teljesíteni.



í


A virágfiúk

A dráma titkos fegyvere a virágfiúk egyéni történeteinek eleven bemutatása, melyek ugyanúgy coming-of-age tapasztalatok, mint a főhősök által megéltek. A fiúk közös jellemzője, hogy mindannyian az első szerelmi csalódásuktól szenvednek, és a keserű tapasztalat miatt csak felszínes kalandokba mernek bocsátkozni. Mivel pénzük van rogyásig, ezért playboyként szórakoznak, menekülve a valódi érzelmeket kiváltó kapcsolatoktól. Az F4 iskolai erőszakkal kapcsolatos szerepéről már esett szó, sem az, sem ez a felületes élvhajhászat nem tenné őket szimpatikussá. De a dráma segít abban, hogy átlássunk a kulisszákon, és megismerjük az igazi, bár meglehetősen idealizált lényüket. Az F4 jellemzőitől kis bakugrással eltérve azt találjuk, hogy valójában szelíd és finom lelkű karakterek, akik hatalmas érzelmi űrben élnek. Tele vannak lelki sebekkel, fájdalommal, sőt elfojtott dühökkel is. Szülők szinte sehol nincsenek jelen, csak a luxusházak tátongó üressége, melyekben magányosan bolyonganak. Nem véletlen, hogy egymásba kapaszkodnak, mert a barátságuk az egyetlen valós érték az életükben. Ezek a "szegény gazdagok" mindannyian az átlagos életet élő, hétköznapi lányoktól remélhetik a megváltásukat, mivel bennük ismernek rá a saját hiányaikat képező mélyebb érzésekre, az embereket természetes módon összekötő lelki kapcsolatokra, ezért félve, de mégis elemi érdeklődéssel fordulnak feléjük. 

E nézőpontból válik különösen érthetővé Joon-pyo vonzódása Jan-dihoz és a lány családjához. A dráma el tudja érni, hogy míg a tettei alapján eleinte ellenszenvet táplálunk Joon-pyo iránt, végül elnyeri mély sajnálatunkat. Szánalmas életet írtak meg a számára, melyről csak reméljük, hogy a valóságban senkinek nem jut osztályrészül. A humor hátborzongató változatába tartozó jelenetek mutatják meg a szolgálók hadával körbevett, de teljesen magára hagyott kisfiút, akit a szülők kizárólag a cégbirodalom jövendő fejeként kezelnek. Joon-pyo kitörési kísérleteit fizikai erőszakkal törik le, testőrökkel visszavonszoltatva a szökevényt, ráadásul érzelmileg zsarolják is azzal, hogy felelős a sok százezer alkalmazott sorsáért, ezért követnie kell anyja diktátumait. A fiú valójában nem más, mint egy fogoly, akit luxuscellában tartanak rabságban. Azonban még ennél is nyomorultabb helyzet az, amikor felvállalja a rá öröklődő szerepet, és a megfelelés kedvéért elfojt magában minden megismert életörömöt.






Gazdag nők

Négy arisztokrata női karakterrel is találkozunk, akik befolyással bírnak Jan-di történetére. A legerősebb, de egyúttal a legegysíkúbb is Joon-pyo anyja (Lee Hye-young), aki a dráma gonosz boszorkája. Ahol megjelenik, ott rombolás lesz, mert legázol mindent és mindenkit, aki az útjába kerül, beleértve a saját gyerekeit is, így hát Jan-di nem tényező a számára. De ahogyan az lenni szokott, a legegyszerűbb dolgok fognak ki rajta. A saját hidegfejű világában jégkirálynő, a megvásárolhatatlan, erőszakkal kezelhetetlen, izzó érzések viszont elolvasztják a hatalmát.




Jan-di három fiatal nővel is kapcsolatba kerül, akik mind látszólagos jóindulattal fordulnak feléje. Mindegyikük felkarolja a szegény lányt és felemeli a saját világába, amelybe természetesen előbb be kell illeszteniük a magától oda nem illő kis szürke verebet, tehát felcicomázzák. Azonban egyikük sem érdek nélkül kapcsolódik hozzá.

Seo-hyun (Han Chae-young) valójában egy önző nő, aki le akarja magáról rázni Ji-hoot, ezért amikor megérzi a fiú vonzódását Jan-di felé, a lány gondjaira bízza a "szerelmét", letéve erről magáról a felelősséget.

Jun-hee, Joon-pyo nővére (Kim Hyun-joo) ügyes manipulátor, aki végső soron segíti a szerelmeseket, de alapvetően az anyjával való szembeszegülés motiválja, ezért soha nem gondol bele Jan-di helyzetébe, idézzük csak fel a születésnapi meghívást. 

A legfurcsább Jae-kyung (Lee Min-jung) viselkedése, aki spontán módon ismerkedett meg Jan-dival, tehát hitelesnek mutatkozik a barátságuk. A fiús temperamentumú lány azonban agresszív módon használja saját kedvére Jan-dit akkor is, amikor már világos lesz a kettőjük közötti társadalmi szakadék, és a Jan-di érzései Joon-pyo iránt. Úgy tekinti barátnőjének Jan-dit, hogy közben a jelenlétével és érzelmi kitárulkozásaival minden pillanatban megalázza, bár láthatóan erről fogalma sincs.




Ezek a nők mind intelligensek, elegánsak, stílusosak és kifinomult ízlésűek. Érdekes módon mindannyian a virágfiúkéhoz nagyon hasonló indíttatásból fordulnak Jan-di felé. Arról már esett szó, hogy a körülmények és az erőnléti viszonyok ellenére is mennyire értelmezhetetlen Jan-di önkéntesen vállalt kiszolgáltatottsága velük szemben. 


A stílus mindenek felett

A drámára nem jellemzőek a kiugró színészi alakítások. Igaz ez a két főszereplőre is, bár nem egyenlő mértékben. Joon-pyo szerepében Lee Min-ho remekül tudja ingadoztatni a nézőket a karakter utálata és szeretete között, és át tudja törni a fiú önkényeskedő maszkját a valódi lényének megmutatására. Bár sokszor kerül komikus helyzetbe, sosem válik nevetségessé, megóvja ettől az őszintesége és naivitása, akármilyen furcsán is hangzik ez egy nagyhangú bandavezér kapcsán. 

A Jan-di szerepében látható Ku Hye-sun színészi játéka számomra a karakter teljes félreértelmezése. Bizonyára nem tévedek, ha a drámában a lánynak nem különösebben szépnek, inkább átlagos megjelenésűnek kellene lennie, akinek vonzereje a különös bájosságában rejlik. Az átlagos megjelenéssel nincs hiba, azonban a bájosságnak nyomát sem lelni, helyette végtelenül ostoba arckifejezéseket, otromba mozgással párosuló visszataszító fintorgásokat, gyomorforgató zabálást kapunk, különösen azokban a helyzetekben, amikor Jan-di bizonytalanságát vagy ellenérzéseit kellene kifejezni. Néha sikerül megcsillantani egy-egy vonzóbb arculatot is, de Jan-di mindvégig rémesen esetlen és felszínes marad, aki bánat helyett inkább csak elszontyolodik, és örülni se látjuk igazán. A durva megformálás valószínűleg a színészi képességek hiányát jelzi, és ezt a szerelmespár hitelessége sínyli meg. 

A dráma valódi hatóereje nem is magában a történetében vagy a színészek alakításaiban rejlik, hanem érdekes módon a külsőségeiben. Elsősorban a "virágfiúk" megjelenésében és életmódjában, mellyel vonzó példát tudtak szolgáltatni az identitásukat kereső, jómódú, többnyire egyedülálló városi férfiak számára. A metroszexualitás világjelenségként lépett fel a 2000-es években, azonban Ázsiában ennek saját gyökerekből is táplálkozó térhódítása következett be. Az igényes, szexuális kisugárzásukra, testi kidolgozottságukra, ápoltságukra és stílusosságukra sokat adó férfiak mintája nemcsak a fiatal férfiak számára lett vonzó, hanem válaszolt az emancipált nők igényeire is. A Boys Over Flowers pedig teljes szépségében mutatta meg ezt a lelkileg gazdagabb és érzékenyebb, megjelenésében választékosabb férfiideált, melyet a drámában látható virágfiúk (Lee Min-ho, Kim Hyun-joong, Kim Bum, Kim Joon)  mindegyike tökéletesen megtestesített.