Mivel újabban Dél-Korea több kiemelkedő alkotással is hozzájárult a
horrorfilmek zombi alműfajához, kíváncsi lettem, hogy mikor készülhetett és
milyen is lehetett az első általuk készített zombifilm. Rövid keresgélés
után rátaláltam az A Monstrous Corpse (Egy szörnyű test) című filmre, melyet
1980-ban rendezett Gang Beom-gu, és ezt a filmet tartják a műfaj első koreai
darabjának.
|
| Gang Beom-gu rendező |
Szerencsére nemcsak olvasni lehet róla, hanem a 한국고전영화 Korean Classic Film YouTube-csatornán meg is tekinthető a teljes film. Bár erre a
felületre digitálisan felújított változatokat töltenek fel, ez a film
távolról sem tűnik tökéletes állapotúnak. Az elszíneződés és a hanghibák
magyarázata a film elején olvasható: az eredeti kópia eltűnt, így a
felújítás a két megmaradt pozitív másolat egyikéről készült. Bizonyára
lehetett volna további korrekciókat is végrehajtani a színhelyesség
visszaállítása érdekében, de nem ismerjük a szempontokat, hogy erről miért
mondtak le.
A rendező nem teljesen önálló alkotást hozott létre, mivel a film története
szinte pontosan követi Jorge Grau spanyol filmrendező Let Sleeping Corpses
Lie (Hagyjuk az alvó hullákat nyugodni) címen ismeretes, 1974-ben készült
spanyol-olasz koprodukciós filmjét, koreai környezetbe helyezve az abban
látottakat.
A Let Sleeping Corpses Lie (alternatív címen The Living Dead At
Manchester Morgue) előzetese
Elsősorban George A. Romero filmjeinek köszönhetően 1980-ra már készen állt
a modern zombik figurája, és a társadalomkritikára való felhasználásuk
metodikája is. A zombik már elindultak filmes hódító útjukra, még ha első
lépéseiket magányosan tették is meg, csak később okozva a hordáik által
világra szabadított apokalipszist. A koreai film a nyugati trendek
ütőerével együtt lüktet, így majd egy évtizeddel megelőzi a távol-keleti
filmek első igazinak tekinthető zombifilmjeit, melyek amúgy is inkább a
műfaj újjászületéséhez köthetők a 90-es évektől. Azzal együtt igaz ez, hogy
természetesen korábban is szerepeltek már hasonló élőhalott lények a térség
filmjeiben, melyek a helyi kultúrákban gyökereztek.
A spanyol eredeti filmről csak néhány részlete alapján tudtam benyomásokat
szerezni. Ezekből úgy tűnik, hogy mozgalmasabb alkotás, mint a koreai
változata, mely sokkal iskolásabbnak tűnik. Gang filmjére általában jellemző
egyféle statikusság, mely sokat elvesz az élvezhetőségéből. Természetesen
mindkét alkotás megfakult az idő múlásával, tehát a beleélő képességünket
erősen mozgósítani kell, hogy feszültnek és ijesztőnek tudjuk látni a ma már
korántsem annak tűnő helyzeteket.
|
| Yu Gwang-ok |
|
| Chiang Ming |
|
| Park Am |
Gang filmjének zombijai még a lassú mozgású, araszolva haladó típust képviselik, akik nem
kannibálok. A film kínosan ügyel arra is, hogy a feléledésükre tudományos
magyarázatot adjon. Ezzel a filmet a science-fiction műfajába is
gyökerezteti, és egyúttal megadja az ijesztő események keletkezésének emberi
hibára visszavezethető okát, mely a horror műfajának általában egyik
kitétele. Jelen esetben ez a természet rendjébe történő beavatkozás: egy
kutatócsoport ultrahangot sugárzó állomást létesít a káros rovarok kiirtása
érdekében, és ennek hatósugarát folyamatosan növelve éleszti fel akaratlanul
az érintett területeken a holtakat, akikre a film szerint a sugárzás ilyen
hatással bír.
A történetben egy Amerikából hazatérő nő, Su-zi keresi testvére hegyek
közti, eldugott helyen lévő házát, és közben segítséget kér egy
fiatalembertől, Kang Myungtól, akiről kiderül, hogy környezetvédelemmel
foglalkozó szakember. Együtt autóznak tovább, de eltévednek. Miközben Kang
rátalál egy adótoronyra és a működtetésén dolgozó kutatókra, Su-zit
megtámadja egy zombi. Végül eljutnak a testvér házához, ahol a
pszichotikusnak tűnő nő hasonló támadásról számol be, ráadásul a férjét is
holtan találják, aki egy veszekedést követően ment el szokásos erdei
fotózására. Megjelenik a rendőrség, élén egy eltéveszthetetlenül Kojaket
imitáló figurával (a sikeres amerikai sorozat két évvel korábban ért véget).
Mivel a fafejű nyomozó a nővért gyanúsítja, Kang és Su-zi saját maga
igyekszik a történtek nyomába eredni. Megtudják, hogy ki lehetett a nőket
megtámadó alak, akinek a temető hullaházában kellene nyugodnia. Ellenőrzik,
hogy így van-e, és ekkor találkoznak az ott feléledő holtakkal, akik
végeznek az őket követő rendőrrel. Kang gyanakodni kezd az
ultrahang-sugárzás nem várt hatására, de a rendőrség és a kutatók is
bolondnak tartják, hiába kéri a sugárzás leállítását. Nemsokára azonban a
nyomozó is szembesül a kórházban feltámadó zombikkal. Su-zi nővérével végez
az élőhalott férje, Kang viszont nem érzékeli, hogy a nő már halott, ezért
vissza akarja szállítani a kórházba. A nő az autóban feléled és végez
Kanggal, aki immár zombiként támad az adóállomást éppen felügyelő régi
kollégájára, végez vele, miközben megsemmisül az adótorony is. A film ily
módon egy megnyugtató megoldással zárul, tehát nélkülözi a horror műfajára
többnyire jellemző befejezést, melyekben rendre felsejlik a nyugtalanságra
okot adó veszély továbbélése.
A filmben a történet felépítése nem túl koherens, valójában a fordulatok
leginkább annak köszönhetőek, hogy érthetetlen módon mindenki azonnal elkezd
irracionálisan viselkedni, amint kiderül, hogy zombik járják a környéket.
Egyedül kóborolnak, véletlenül sem kapcsolják fel a világítást, és bár
tudják, hogy a zombik félnek a tűztől, véletlenül sem védekeznek ezzel
ellenük. A zombik alig araszolnak, a nők lába viszont csak összecsuklásra
alkalmas, futásra egyáltalán nem. Így a film elsősorban a sejtelmes
helyszínekre, a folytonos félhomályra, a hanghatásokra és a színészek
rémületet imitáló játékára hagyatkozva igyekszik a feszültséget felkelteni
és ébren tartani, bár nem igazán meggyőző sikerrel.
Érdekesek a karakterek olyan szempontból, hogy mindegyikük egyféle koreai
alteregója egy-egy nyugati mintának. Úgy öltöznek és úgy viselkednek, mintha
egy nyugati produkcióból tévedtek volna koreai színtérre. Nemcsak a már
említett, Kojekre hajazó rendőrre, de még Kangra is igaz ez, akiről az egyik
néző azt írta, hogy úgy néz ki, mint egy westernhős, pedig szerepe szerint
tajvani lenne. A környezeten és a neveken kívül egyszerűen nincsenek koreai
ízei a filmnek.
Végeredményben ez az alkotás inkább már csak egy filmtörténeti érdekesség,
tehát megtekintését leginkább csak az ilyen irányú érdeklődéssel rendelkezők
számára tudnám javasolni.
