[Filmekről] YANG Yun-ho: FIGHTER IN THE WIND (2004)

양윤호: 바람의 파이터

Különös élettörténet Choi Yeong-eui-é, akit a világ talán jobban ismer Masutatsu Oyamaként, a kyokushin karate kifejlesztőjeként. Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, a film Choi Bae-dalról szól - szóval hogyan is kapcsolódnak ezek a nevek egymáshoz? A japán név szó szerinti fordítása az ősi Chosun-királyság, tehát az ősi Korea (Bae-dal) megnevezésének. A név japán változata nem hangzik el a filmben (bár ismeretes, hogy azt közel a Japánba érkezését követően vette fel történetünk hőse), viszont nem is a születési nevén nevezik, hanem a japán név koreaira való visszafordításával, Choi Bae-dalként. Hogy ez a megnevezés becenévként vajon rajta ragadt-e már a Koreában töltött fiatalkora során, nem tudjuk meg, mindenesetre a film ezzel áthidalja a japán néven nevezés problematikáját. 

Mindez azért érdekes, mert ismét egy koreai nemzeti identitást építő filmmel állunk szemben. A gazdasági prosperitásban magára találó és nemzetközi elismertségét kivívó Koreának a (nép)lelki magabiztosságát is meg kell lelnie, és ez a nehezebbik feladat. Hiszen az ország történelmi távol- és közelmúltja nem rejt mást, csak vért és könnyeket, egészen a végső megaláztatásig, amikor a japán annektálás következtében a nemzetállam meg is szűnt létezni. Csoda-e, ha a nehezen kivívott szabadság birtokában a nemzeti önbecsülés visszaszerzése a legfontosabb feladat? Minden mozzanat fontos, ami hozzájárulhat a nemzeti önazonosság újradefiniálásához - legyen az bármilyen szellemi érték, vagy Koreában gyökerező, oda visszavezethető, sikeres, méginkább hősies életút, akár a múltról, akár a jelenről legyen szó. A feladatot ráadásul a két nagyhatalmi vetélytárs: Japán és Kína mellé felnőve, sokszor nem is titkoltan, rajtuk revansot véve kell végrehajtani.

A 'Harcos a szélben'-t 2004-ben mutatták be, a mester halálának tizedik évfordulóján, és ezzel egy csapásra két legyet is ütöttek: emléket állítottak a harcművészet nemzetközi nagyságának, valamint kicsit "vissza is szerezték" őt Koreának a japánoktól. Hogy ez mit is takar, annak néhány aspektusát megpróbálom érzékeltetni ebben az ismertetőben, habár a téma messze túlmutat még a film alaposabb elemzésének keretein is.

Úgy tűnik, mintha hiteles életrajzi filmet látnánk, de valójában a történet alapja egy japán manga, a Karate Baka Ichidai (Egy karate-őrült élete) amelyet Ikki Kajiwara írt, a rajzait Jiro Tsunoda és Joya Kagemaru készítették. Igaz, hogy a képregény Choi fiatalkorának életrajzi elemeire épült, de a manga ismerete nélkül nehéz eldönteni, hogy a filmes adaptáció valójában mennyiben követi azt. Azt pedig szinte lehetetlen ellenőrizni, hogy a manga mennyire képezi le Choi valós életét, mert bár a könyveiben maga Oyama is írt az ifjúkoráról, mégis kevés megbízható elemre lehet támaszkodni azokból az időkből.

YANG Dong-keun

A film Bae-dal harcművészi hitvallásának megismételt keretébe helyezi az eseményeket, melyeket 1938-ban indít. Az ekkor 15 éves, pilótának készülő fiú a bátyját követve átszökik a japánok által megszállt Koreából Japánba, és megérkezik a légierő egyik kiképzőbázisába.

Érdemes megállni egy pillanatra a következő jelenetnél, mert tetten érhető benne a hőscsináló igyekezet. A filmben egy kis időugrással máris 1945-ben, a második világháború vége felé járunk, amikor is a légibázison néhány koreait látunk kivégzőoszlopokhoz kötözve. Az a vád ellenük, hogy megtagadták kamikazeként való bevetésüket. Megtörténik Bae-dal összecsapása az arrogáns japán tiszttel, aki a filmbeli antagonista. Tehát: a Japánba átszökő, az ellenséges hadseregben szolgálni akaró fiúból hirtelen ellenálló lesz, aki fellázad a parancs ellen, és kiáll a koreai sorstársaiért. Akár hiteles a történet, akár nem, a forgatókönyvben kiváló érzékkel ragadták meg az első, koreai szíveket megdobogtatni képes momentumot.

Masaya Kato

Azonban nagy a valószínűsége, hogy nem így történt. Choi a koreai nemességhez tartozó családból származott. Kamaszként lenyűgözték Bismarck német kancellár elgondolásai és birodalomegyesítő tettei, és arról fantáziált, hogy ő lesz a "Kelet Bismarckja". De a pán-ázsianizmusból is táplálkozó képzelgéseit nem tudta a kissé lenézett, feudális koreai viszonyok közé álmodni, ezért választotta Japánt új hazájának, ahol először is szeretett volna pilótává válni. Ahogyan ezen az indítékon átsiklik a film, ugyanúgy nem ejt szót arról sem, hogy a fanatikus japán eszmék által megtévesztett Choi tizennyolc évesen önként jelentkezett speciális katonai szolgálatra a japán hadseregbe, mert még mindig a katonai előrejutással tudta a biztos jövőjét elképzelni. Azt viszont erősen hangsúlyozza, hogy Choi kezdeti pilótai vágya azért halt gyorsan hamvába, mert lenézett koreaiként esélye sem volt a japánoknak fenntartott elit képzésbe bekerülni. Choi a katonai szolgálat alatt valóban konfrontálódott egy őt provokáló japán tiszttel, akit megütött. Ahogyan a filmben a légitámadás a kivégzéstől, a valóságban a háború vége a Csendes-óceáni térségbe való áthelyezéstől mentette meg. A filmből hiányzó repülőiskolai és katonai szolgálat közötti időben viszont Choi karate-tanulmányokat folytatott, amikor a megélhetését alig tudta biztosítani. 

A film ezután erősen fókuszál a háború befejezését követő kaotikus állapotokra, melyek egyaránt uralták Choi külső és belső életterét. Látjuk a civil lakosok mindennapi létharcát a jakuzák és az amerikai megszállók által uralt Tokióban, azonban mégsem egészen világos, hogy Choi miért annyira zavarodott. Ismét nem jelenik meg a fő motívum: az a szégyen és csalódottság, amelyet a hadseregben gondolt karrierlehetőség elvesztése, valamint az új hazaként választott Japán csúfos veresége miatt az összekuszálódott értékrendű, teljes perspektívátlansággal küzdő fiú érzett. Így a nyomorultsága érzetének kiváltása a yakuzák nyakába lett varrva, míg az agresszió, amellyel a terveit füstté változtató amerikai katonák felé fordul, jótékony színezetet nyer, habár a nők láthatatlan védelmezőjeként való megjelenésének tényleg volt valóságalapja.

JUNG Doo-hong

A legszebb forgatókönyveket mégis a sors írja, mert a megtévedt, útját vesztett Choi ki másban is találhatott volna támaszra és útmutatóra, mint egy másik koreaiban? Ahogyan a filmben megjelenik Bum-soo, JUNG Doo-hong karizmatikus alakításában, a valóságban So Nei-chu állt Choi mellé. Az ő tanácsát és útmutatásait követve ment Choi a hegyekbe, ahol a természet által készen nyújtott megpróbáltatások között két szakaszban (14 és 18 hónapig tartó) eszelős edzések mellett újragondolva az életét, elmerülve a test képzésében, valamint a zen és a harcművészet szellemiségében, végül megtalálta önmagát és a saját útját.

A Choi-t megformáló YANG Dong-keun ezekben a jelenetekben talál magára igazán, és a film festői képsorokkal kíséri azt az eszelős küzdelmet, amit Bae-dal önmaga legyőzésével és a természet erőivel folytat. A színész mindvégig erősebb az akciójelenetekben, melyekben igazán meg tudja mutatni Choi nagyságát. Kissé tanácstalanabbnak tűnik a szerelmével játszott intimebb jelenetekben, és az alávetett helyzetekben sem éreztem benne legalább takarékon lobogni azt a tüzet, melynek mindvégig égnie kellett ahhoz, hogy később ilyen nagy lángra tudjon kapni. Amit viszont tökéletesen sikerült megvalósítani: a vademberes külső ellenére a hegyi tartózkodás léleknemesítő hatását Bae-dal egyfajta fizikai megszépülésében is le tudta képezni, természetesen az operatőrök láttatásának hathatós közreműködésével.

A film második fele akciókban még gazdagabb, mivel annak a folyamatát követhetjük végig, ahogyan Bae-dal a japán harcművészeti klubokat járva, kihívva azok harcosait vagy elfogadva azok kihívásait, sorra nyeri a küzdelmeket. Mivel full contact, azaz valós testi érintkezéssel, teljes erővel végzett párbajokról van szó, Bae-dal útját sérülések okozása és elszenvedése kíséri. Valamint a növekvő népszerűség, mely kiváltja a gonosz mesterkedést is, hogy megállítsák a legyőzhetetlennek tűnő "kívülállót".   

A csontok törésének ropogása közepette kapunk egy igazi meglepetést is: megható szerelmi történet bontakozik ki előttünk, elsősorban Aya Hirayama tüneményes alakításának köszönhetően.

Aya Hirayama és Yang Dong-keun

A mellékfigurák között is találunk emlékezeteseket, különösen ilyen LEE Han-sol, akivel Bae-dal a halálos kimenetelű küzdelmet folytatja. Ez ugyancsak valóságelemekre épülő szál, mert Choi tényleg megölt egy utcai bajkeverőt, aki kést rántott ellene. Felmentették, ahogy az a filmben is látható, és hiteles az a kanossza is, melyet az áldozata családjánál járt, ténylegesen hónapokig szolgálva őket és elnyerve bocsánatukat.

LEE Han-sol

YANG Yun-ho rendező pedig ügyesen eljátszik egy western-sémával is. Bae-dal útját végigkíséri a nagy ellenfél, és nem kétséges, hogy minden egyes lépéssel közelebb jutunk a végső szembenézéshez. Kato, a karate japán földi helytartója nem gonosz, van érzéke ahhoz, hogy felismerje és elismerje a méltó ellenfelet. Viszont megszállott a japán felsőbbrendűség hite által, és ez emiatt közte és Bae-dal között vibráló állandó feszültség az, ami a film alaprezgését adja, egyértelmű üzenetként főként a koreai közönség számára. Bae-dalnak bizonyítani kell, hogy minden lenézettség és semmibe vettség ellenére egyenértékű, sőt jobb, mint az ellenfél. A klasszikus westernsémáknak megfelelően hol fekete, hol fehér ruhákban látjuk megjelenni a szembenállókat. Masaya Kato, aki Kato erőteljes megformálója, a kínosan elegáns figurában is hihetővé tudja tenni a harcművész lelket. Azonban a rendező nem bírt ellenállni a nagy összecsapás során a kísértésnek, és egy pillanatra nyilvánvalóvá tette a western-leszámolásokkal való párhuzamot. A hatás bár mosolygásra ingerel, ám kissé kilóg a film hangulatának egészéből. Viszont szavaknál is többet mond a vereséget szenvedett japán harcost kitakaró, annak kíséretét maga mögé felsorakoztató Bae-dal látványa.

YANG Yun-ho rendező

Oyama tanításának alaptézisei áthatják a filmet, a java részük elhangzik, szerencsére nem didaktikusan, hanem valós szituációkba építve. Azzal mégis kissé adós marad a film, hogy megvilágítsa, mitől is más a kyokushin karate a karate egyéb ágazataitól. Vagyis benne van a filmben, de annak kiolvasása nem evidens, igényli a témában való alapfokú jártasságot.

A film előéletéhez kötődő érdekesség, hogy eredetileg egy másik színész készült a főszerep eljátszására, akinek részvételével meg is tartották a filmet beharangozó sajtótájékoztatót. Azonban JUNG Ji-hoon (Rain) kénytelen volt lemondani a forgatást, viszont a róla készült híradásokban láthatjuk, hogy miként járta végig a szerepre való felkészülés útját, beleértve a japán hegyekben történő téli kiképzést is. Láthatóan ezt az emberpróbáló folyamatot Yang Dong-keun is sikerrel teljesítette. 

Jung Ji-hoon (Rain) felkészülése a szerepre

Bae-dal története a filmben azelőtt ér véget, hogy a valóságban megalapította a saját dojo-ját, éppen ezért a kyokushin karate világhódító útjáról nem esik szó. Még felvillantják a karatemester későbbi életének legendássá nőtt tusakodásait, amelyeket hatalmas bikákkal folytatott. Avatatlan néző azonban kissé bizonytalan maradhat abban, hogy a lezárásban mutatott küzdelem tényleg megtörtént-e. A mesterről készült dokumentumfilm ezért remekül kiegészíti a "Harcos a szélben"-t, és megadja a választ a felmerülő kérdésekre.

A film maradéktalanul teljesítette a küldetését, a koreai nézők hatalmas számban tódultak a megnézésére. A világban is híre ment, hogy a japánnak hitt mester valójában koreai, így a koreai talentumok Pantheonjában újabb hősre tekinthettek büszkeséggel.

Choi Bae-dal pedig többször járt ismét Koreában, ahol már 1967-ben állami elismerésben részesítették. 

Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint IGEN.

[Filmekről] HONG Ji-young: WILL YOU BE THERE? (2016)

홍지영: 당신, 거기 있어줄래요 (2016)

_____________________

Írta: Ricemegatron Expert
_____________________

Ízig-vérig romantikus történetet fogunk látni, ezúttal az időutazós filmek világába ágyazva. Annak ellenére, hogy egy tragédia körül forognak az események, mégsem kell nagyon megrázó élményre számítani. Várhatóan lesznek, akiknek éppen ezért a film kissé könnyednek fog bizonyulni, mások talán éppen emiatt fogják kedvelni. 

 

A film felvezető jelenetei, amelyek azt hivatottak elmagyarázni, hogy miként jut főhősünk az időutazást lehetővé tévő pirulákhoz, kissé mást ígérnek, mint amit a folytatásban kapunk. A tempós drámaiság megmarad, de szerencsére eltűnik az a miszticizmus, mellyel az öreg kambodzsai ábrázolásában oly komolyan próbálkozik HONG Ji-young rendező, hogy az már szinte az ellentétébe csap át, nehéz is mosolygás nélkül megállni.

A humor finoman átszövi a film egészét, kihasználva a helyzetkomikumok sokaságát. Így remek játékteret nyújt elsősorban a két főszereplő számára, aki valójában egy, hiszen ugyanannak a személynek a fiatalabb és idősebb lénye találkozik egymással, hogy megváltoztassanak egy múltban bekövetkezett, végzetes balesetet. A két színész, KIM Yun-seok és BYUN Yo-han remekül él is a lehetőséggel, miközben a drámaiságuk mit sem veszít az erejéből, és ugyanez jellemzi a legjobb barátot játszó KIM Sang-ho alakítását is. A lány szerepében CHAE Seo-jin bámulatosan bájos és kedves jelenség, egyszerűen romantikus heroine-nak lett teremtve. Idősebb énjét KIM Ho-jung kelti életre).

KIM Yun-seok

BYUN Yo-han

CHAE Seo-jin

KIM Sang-ho

 

Kiemelendő, hogy a film maradéktalan látványt nyújt, HONG Ji-young érzékeny filmes látásmódja rendkívül megragadó. A forgatókönyvet is ő jegyzi, amely Guillaume Musso francia író hasonló című regényének adaptációja. 

HONG Ji-young

A történet bár az idősíkok között ingázva, de mégis lineárisan halad előre. A legnagyobb izgalmat a nézők számára annak végiggondolása rejti, hogy a múlt egyes elemeinek megmásítása milyen hatással lehet a jövőre. Bár fordulatokban nincs hiány, az események gördülékenyen követik egymást, talán túl gördülékenyen is, ezáltal folyamatosan érzékeltetve, hogy nem kell halálra izgulnunk magunkat.

A végső jelenetsor ismét kissé leválik a film egészéről. A megoldás túl triviális, és az az egyetlen célja, hogy gyorsan elnavigáljon a megnyugtató befejezés felé. 

Mindezzel együtt kellemes, szórakoztató élményben lesz része mindenkinek, aki ezt a filmet választja. 

Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint IGEN.

[Filmekről] Benson LEE: SEOUL SEARCHING (2015)

벤슨 리: 서울 캠프 1986

_____________________

Írta: Ricemegatron Expert
_____________________

A film problematikája nem ismeretlen a számunkra, hiszen az elmúlt évszázad, vagy akár a közelmúlt történelmi és gazdasági viharainak következtében sokmillió magyar ember vándorolt ki a világ különböző pontjaira. Nagyon hasonló a koreai diaszpórák helyzete a nyugaton letelepedett magyarokéhoz, hiszen nagyjából hétmillióra tehető a Koreán kívül élő, koreai etnikumú emberek száma. Bár túlnyomó többségük a szomszédos Kínában és Japánban található, ez a film az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában és Európában élőkre koncentrál. Pontosabban arra a speciális problémára, hogy az anyaország és a főként másodgenerációs nyugati fiatalság mit tud kezdeni egymással.

Benson Lee rendező
@gettyimages

 

Benson LEE rendező közvetlen tapasztalatokat szerzett e téren, hiszen amerikai koreaiként tizenéves korában részese volt annak a néhány év alatt hamvába holt kísérletnek, amelynek keretében a koreai állam nyári táborokat szervezett az anyaországról vajmi keveset tudó, távolba szakadt fiataloknak, akiknek identitáskereső útja akár önként, akár szülői nyomásra visszavezetett Koreába.

A film a koreai háborút felidéző kezdő képsorai alatt azt is elárulja, hogy a nyári táborok megszűnésének oka leginkább az volt, hogy a nemes célkitűzés ellenére Korea egyszerűen nem tudott mit kezdeni azzal a kulturális, gondolkodási és viselkedési mixtúrával, amelyet a hazalátogató fiatalok már magukénak tudtak.

Bár direkten nincs kimondva, de a történet kibomlásának elején az anyaországbeliek nézőpontjából látjuk az érkező, majd a nyári táborban magukat feltalálni próbáló fiatalokat. A végsőkig sztereotipizált, időnként karikírozottan megjelenített, sematikus figurák láttán menthetetlenül felrémlik előttünk az elképedt és elborzadt koreai arcok látványa, ahogyan a sok csodabogarat szemlélhették. Hiszen minden felsorakozik előttük a 80-as évek nyugati ifjúságának alternatív világából: nagyszájú fickók, kihívó nők, szexuális szabadosság, műfajok szerinti klikkesedés, buli, punk, hip hop, némi agresszivitás, és mindent átitat az alkohol... Tudjuk, hogy a koreai lélek még ma sem vetkőzte le teljesen a sokévszázados remetekirályság következtében kialakult, tartózkodó életérzését, és bár az amerikai katonai jelenléttel együttjáró kulturális hatások akkor már évtizedek óta bombázták az országot, az 1986-os Korea még távolról sem hasonlított az ország mai valóságához. 

Romantikus komédia bomlik ki előttünk, persze koreai módra: a mulatságos és érzelmes összetevőket egyaránt nagy dózisban kapjuk, a nyelvi humor különösen szórakoztató. Egyre jobban belelátunk három kiválasztott fiú és három lány, valamint a táborlakókkal foglalkozó koreai tanár életébe, és nagyon visszafogottan, de rendkívül pontosan kapjuk a legfontosabb koreai problémák bemutatását is (a demilitarizált zónában játszódó jelenet és a vér szerinti anyával való talákozás egyaránt kiválóra sikerült).

 

A film tempós, és annak ellenére, hogy a sok szereplő háttértörténete csak karcolatként tud megjelenni, a rendező kiváló érzékkel adagolja az összes olyan momentumot, amely érzelmileg telibe találja a nézőket. Az egyéni sorsok pedig tettenérhető, de mégsem zavaró módon, szinte tételes pontossággal rajzolják ki a külföldre szakadt emberek életproblémáinak teljes tárházát. A fiatalok sorsán keresztül képet kapunk a szülők generációjáról is, ami azért különösen érdekes, mert az idegen társadalmakba, kultúrákba beilleszkedni próbáló első generáció még esszenciálisan hordozza a koreaiságát, és ezáltal sokszor a saját gyermekeivel is konfliktusba kerül, akik már az új közeg értékei és attitűdjei szerint nőnek fel. A film nagyon érzékenyen ábrázolja a táborozás idején keletkező felismeréseket és megértéseket, melyek a szülő-gyerek kapcsolatokra is visszahatnak.

Természetesen a fiatalok és a tanáraik is lépésről-lépésre vetkőzik le a kezdeti idegenkedést, és nem kevés küzdelem árán, de szót tudnak érteni egymással. Ami pedig a legfontosabb: megszületik a kulturális különbségeken túltekinteni tudó, egymás iránti tisztelet. A film nem mutat be kudarcélményt, ezúttal mindenki gazdagodva távozik: kirajzolódik az anyaországbeliek nemes jelleme, a "dühöngő ifjúság" pedig emberarcot nyer, mi több, tisztelettudóvá változik, és mindezt kölcsönösen felismerik egymásban. Talán lehetne mindezt túlzott idealizálásként a film szemére vetni, hiszen a táborok bizonyára tovább működtek volna, ha minden ezek szerint alakul.

De van egy további mozzanata a filmnek, amelynek következtében ez az idealizálás értelmet nyer. A táborbeli kapcsolatok nemcsak az anyaország és az egyes fiatalok kölcsönösségében épülnek, hanem hálózatosan is, a különböző országokból, így a legkülönbözőbb nemzeti háttérrel rendelkező fiatalok között is. A film még azt is nagyon pontosan megmutatja - hiszen a tinédzserek világában járunk -, hogy a tábor lakóinak első harcai az ifjúsági kultúra törésvonalai mentén alakulnak ki, mert nagyon nem mindegy, hogy valaki éppen melyik szubkulturális trendnek a követője. Itt kell megjegyezni, hogy a buliról bulira haladást kiváló zenei háttér kíséri, többek közt hallhatjuk a Clash és a Spandau Ballet számait is. Tehát a fiatalok nemcsak a koreaiság összekötő élményét tapasztalják meg, hanem az előítéletek lebomlásának következtében egy átfogóbb, talán globálisnak is nevezető humanitás élményét, mindezt az internetet megelőző televíziós hőskorban. A film végére elolvadnak a kezdeti sztereotípiák, a szereplőkről lehámlanak a szubkulturális jelmezek. Egyszerű, tiszta arcú fiatalok indulnak hazafelé, akik között barátságok alakultak és szerelmek szövődtek - a világ szép és érdemes élni benne. (Kérjük is vissza a 80-as évek életérzését...)

A főszereplők között elsősorban nyugati születésű vagy ott nevelkedett koreai van, nem mindenki színész közülük, és érdekesség, hogy néhányukat a YouTube-on keresztül találták meg. Justin Chon a Twilight Sagaból is ismerős lehet, a további szerepeklők közül néhányat említve: Jessika Van, Teo Yoo, Esteban Ahn, Rosalina Lee, Kang Byul, a tanárt pedig Cha In-Pyo játssza.

A film világpremierjét 2015-ben tartották a Sundance Filmfesztiválon, ahol mindhárom vetítését álló ováció követte.

A film angol felirattal megtalálható a Netflix kínálatában.

Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint NEM.

    

[Filmekről] KANG Woo-suk: SILMIDO (2003)

실미도

_____________________

Írta: Ricemegatron Expert
_____________________


Figyelmeztetés: az ismertető spoilereket tartalmaz! 

Nem valami eredeti felismerés, hogy az élet sokszor simán maga alá gyűri az emberi képzelőerőt. Mégis, bizonyára menthetetlenül ez a közhely jut eszükbe azoknak az utazóknak, akik Incheon repülőiről letekintve ráböknek a lakatlan Silmi-szigetre, és akár turistaként oda is utazva megismerik a történetét. Mert a szigeten még mindig fellelhető tereptárgyak egy sokkal vadabb história mementói, mint amit a legendás hollywoodi film, A piszkos tizenkettő alapjául szolgáló regény írója, E. M. Nathanson egykor ki tudott ötleni.

 

A valóban megtörtént eseményekről 1990-ig teljes volt a hírzárlat, és bár a Silmido (Silmi-sziget) című film 2003-ban ráirányította a figyelmet a 684. Egység históriájára, még három évet váratott magára a kormányzati szervek megnyilatkozása, mely már ahhoz a perhez is kapcsolódott, melyet a valós történet résztvevőinek családtagjai indítottak a kormányzat ellen, és végül meg is nyertek, mivel a per a kormányzat jóvátételi kötelezettségével zárult.

684. Egység - az elnevezés beszédes, mivel a különítmény megalakításának dátumára, 1968. áprilisára utal. Észak- és Dél-Korea egyik legfeszültebb időszakában járunk ekkor, hiszen az év januárjában történik a legsúlyosabb incidens: az északiak az elnök meggyilkolásának szándékával betörnek a déliekhez, és bár a támadásuk nem jár sikerrel, az elnöki palota közelében lezajló tűzpárbaj nagyszámú katonai és civil áldozatot követel.

A fogat fogért, szemet szemért elvet követve a déliek erős válaszlépésről döntenek: a légierő égisze alatt létrehozzák a 684. Egységet, melynek fedett küldetése a támadást elrendelő északi elnök, Kim Ir-szen (Kim Il-sung) likvidálása. Ez a feladat viszont nagyjából azonos egy öngyilkos küldetéssel, vagyis a siker minimális esélyéhez megfelelően motivált és átlagon felüli képzettségű szuperkatonák szükségeltetnek.

Photo: movie.naver.com

De vajon kiket motiválhat egy ilyen eszelős feladat? Csakis olyanokat, akiket a rájuk rótt földi pokolból, vagy a ténylegesen gyors pokolba jutást elősegítő halálbüntetés árnyékából menekíthet ki az "önkéntes" jelentkezés, ráadásul megcsillantva nemcsak a kegyelem lehetőségét, hanem a hátralévő élet hősi piedesztálon való leélésének esélyét is. Így találja magát a Silmi-szigeten 31 nehézéletű fickó, akik egytől-egyig a társadalom söpredékének részei, valamint a szintén nagyjából önkéntes jelentkezéssel létrejött katonai kiképző csapat.

Megindul a szuperkatonák létrehozatalának kíméletlen és válogatott kegyetlenségeket felsorakoztató, testet-lelket betörő, megsemmisítő és újjáépítő folyamata. A sárban, hóban, levegőben, vagy akár víz alatt folyó gyakorlatoztatások sokszor már-már képtelen képsorai peregnek előttünk egy őrült sebességű katonai táboros akciófilmmé összeállva, és a menetközbeni áldozatok testén is áttiporva robogunk a csúcspont felé, melyben a kétévnyi fizikai és lelki tréning eredményeként 24 eszelős tekintetű, végsőkig elszánt kommandóst látunk, akik végre rávethetik magukat a kiszemelt célpontra. Egyúttal persze színészi sztárparádé részesei is lehetünk, hiszen az elitkommandó tagjait olyan jelentős színészi erők formálják meg, mint (a teljesség igénye nélkül) Sol Kyung-gu, Jung Jae-young, Kang Sin-Il, Kang Sung-jin, Lim Won-hee vagy Uhm Tae-woong.

Sol Kyung-gu

Ám ekkor történik valami teljesen elképzelhetetlenül abszurd dolog - megérkezik az akció lefújásának parancsa. Mivel időközben a két ország közötti jeges viszonyok olvadásnak indultak, a keményvonalas politikai elképzelések pedig felpuhultak, így a vérszomjasabb elit tagjai is már puhányabbakra cserélődtek - a kétévnyi tortúrán átesett különítmény vezetője azzal szembesül, hogy az egész titkos küldetés hirtelen diszkomfortossá vált az éppen regnáló politikai vezérkar számára.

Filmünk váltója itt átkapcsol az akciódrámáról egy lélektani drámához közelítő vágányra. Persze továbbra sem kell attól tartani, hogy a meghatódástól fogjuk telesírni a zsebkendőnket, hanem végigjárjuk az egység tagjaival az alapvető kérdésig vezető felismerések stációit. A kérdés pedig ez: mivel úgy kerültünk útjába a hatalomnak, hogy a létezésünkre sem derülhet fény, van-e a esély a menekülésre?

A szöuli parancs morális dilemmába taszítja a szigeten élő katonai vezetőket is. A film felvillantja azt a kimondatlan és képtelen sorsközösséget is, mely a kiképzési tortúra során kovácsolódott elöljárók és alávetettek között, valamiféle egymás iránti respekt-érzést kikínlódva, melyben néha már-már emberi arcot nyertek a "társadalom szemetének" tekintett elemek is, és viszont, a kiképző katonák is, akik az elkövetett kegyetlenségek ellenére is akarva-akaratlanul osztoztak az embertelen életkörülményekben.
 

 

 Ahn Sung-ki (Photo: HanCinema)

A különleges küldetés irányítóját, aki szinte végig karizmatikus katonai vezetőként uralja a szigeten a terepet, Ahn Sung-ki formálja meg. Alakítása azonban éppen akkor lesz a legnagyobb hatású, mikor a karakterét elhagyja az erő, és morális megfontolásokból nem tud megbirkózni a rárótt feladattal, így másokra hárítja azt. 

A valós események záró szakasza nem állította könnyű feladat elé a film készítőit. Néhány túlélője volt ugyan mind a katonák, mind a kiképzettek körének, akiktől talán hallani lehetett a szigetről való kitörés valós indítékairól, de mégis, mintha erről kevés megbízható információ állna rendelkezésre a valóságban. A filmben választott heroizáló befejezést messzemenően alátámasztja az a tény, hogy a politikai játszmák urai gátlástalanul packáztak emberek életével-halálával. Nincs olyan emberi lény, aki ne a legrettenetesebb büntetésként élné meg, ha a létezésének nyomait is ki akarnák törölni az élet könyvéből. Az iszonyú felismerés birtokában immár hősökként áldozattá váló szuperharcosaink is ez ellen indulnak utolsó és elszánt küzdelembe, és teszik meg azt a lépést, ami számukra végsőként megadatott.

A történeti hűséghez tartozik, hogy a négy túlélő lázadót halálra ítélték és 1972-ben kivégezték. 

Kang Woo-suk rendező

A Silmido-ban Kang Woo-suk rendező keze alatt az egység tagjai nem olvadnak össze arctalan masszává. Meglehetősen sok karakter kap egyéni arculatot, és a csoportokon belüli vagy a köztük zajló emberi játszmák is eléggé árnyaltan segítik a nézőket a történetbe való bevonódásba. Annak ellenére, hogy a film véletlenül sem kanyarodik dokumentarista irányba, a befejezése pedig nem tud túllépni a hősfilmek kliséinek kísértésén, mégis a maga teljességében erőteljes kiáltvánnyá nemesedik a mindenkori hatalmak agyrémeinek valóra váltása ellenében. A Silmido nemcsak felidézi a hasonló témájú legjobb műfaji előképeket (mint például A szakaszt), de derekasan állja is a sarat a velük való versenyben.    

Dél-Koreában ez lett az első olyan film, melynek megtekintéséért több mint 10 millió néző zarándokolt el a filmszínházakba.

 

 Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint IGEN.  

[Filmekről] PARK Hoon-jung: THE TIGER (2015)

대호

Nagyon tartottam ennek filmnek a megnézésétől, mert korábban véletlenül láttam egy jelenetet belőle, amelyben egy túlméretes, ordítóan virtuális tigris wuxia-harcosként ide-oda pattogva vérengzett és leölt egy fél hadsereget, és ez kellőképpen visszariasztott. De mégis kíváncsivá tett a film általános sikerének híre, no meg Choi Min-shik iránti végtelen tiszteletem, így végül örültem, hogy a nehezen kiválasztott tíz filmre ráadásként a nyitóelőadáson mégis láthatom a népszerű alkotást.

Annak ellenére, hogy a film megtekintése után is maradtak ambivalens érzéseim, nagyon kellemesen csalódtam. Közhely, hogy a filmek a mozivásznon élnek igazán, nem az azokhoz képest gyufaskatulyányi képernyőkön, de erre a filmre ez hatványozottan igaz. A film szándékoltan grandiózus, és ez igényli a vetítés monumentális méreteit. Ezen keresztül tud csak a látványba kódolt üzenet érvényesülni, ami elsősorban azt jelenti, hogy minden egy másik, magasabb dimenzióba emelkedik, amelyben már nem csak a primér realitás, hanem a dolgok jelképisége van jelen. Ennek megfelelően emelkednek a rendkívül szép, különös gondossággal és vizuális érzékkel filmezett természeti képek egy Korea lenyűgöző földrajzi képződményeit bemutató turisztikai filmből az eleve létező természeti világ rendjének és őserejének szimbólumává. A hallgatag hegyek megkövült istenségekké válnak, a köd, az eső, a hó pedig szinte érzelmi-hangulati kifejeződéseikké.

A tigris ennek a világnak a része, különös és egyedi koncentrátuma, nem pusztán egy hétköznapi ragadozó, hanem mitologikus lény. A film legszebb és legkülönösebb teljesítménye, hogy önálló személyiséggel, gondolkodással bíró főszereplővé avatja ezt a királyi teremtményt. A megvalósítás virtualitása ezáltal nyer értelmet: a már-már irreálisan megnövelt méretek és a tigris reakciói, mozgása nem lett volna kivitelezhető egy valós állat szerepeltetésével. A film animátorai és CGI, VFX szakemberei elképesztő munkát végeztek. Ez a tigris valóban a Hegyek Ura, minden kétséget kizáróan isteni lény, de minden bölcsessége mellett a kegyetlen istenek fajtájából való. A járása, a nézése, a bundája csatakosságának valószerűsége szinte mindvégig feledtetni tudja, hogy amit látunk, az minden kétséget kizáróan puszta illúzió. Bár a stáblistáról kiderültek érdekességek, hiszen a valószerűség érdekében még a tigrisek és farkasok hangmintáit őrző archívumok anyagait is felhasználták.

A film cselekménye két vezérszálon fut, melyek akár önállóan is megállnák a helyüket. A fő történetben mintha egy western két magányos ellenfelének párharcát látnánk, mely borítékolhatóan robog a végső leszámolás felé. A tigris és a vadász (Choi Min-shik) élete tragikusan összefonódik. A vadász azonban az éhezés állatok ölésére kényszerítő szorításában is megmarad a természetet tisztelő emberként. A tigris pedig, aki az életét köszönheti ennek a hozzáállásnak, látja és tudja ezt, bár a megbocsátáshoz ez nem elegendő. Ha a tigris a természet ősrendjének és őserejének kifejeződése, akkor a vadász valós, hétköznapi emberi alakja az emberi bölcsesség szimbólumává emelkedik. A tigris úgy vesz revansot a vadászon, hogy közben fejet hajt az embersége előtt. A vadász úgy szenvedi el a veszteségeket, hogy minden fájdalma ellenére tudja, hogy azok a bűn kiegyenlítődésének törvényszerű stációi. A végső szembenézés így már nem ellenségek között történik, hanem két meggyötört, végtelen magányra ítéltetett lény között, akik végérvényesen csak egymás számára léteznek. 

CHOI Min-shik

Ezt a törvényt nem ismeri, vagy nem tiszteli a csapatot vezető másik vadász (JUNG Man-sik), aki hasonlóan komoly veszteségért akar bosszút állni a vadállaton. A bosszúszomj gyűlölete azonban elvakultsághoz vezet, aminek mindig bukás az ára. Bár a figura tragikus, de nem tudja beteljesíteni azt a rendezői szándékot, mely hőssé kívánja emelni.

Az pedig csodálatra méltó, hogy a koreaiak hányféle módon képesek revansot venni az őket ért történelmi sérelmekért. A tigris másik cselekményszála a japán megszállás idejére vezet, mivel 1925-ben járunk. Bár kollaboránsok is segítik a megszállókat, a szegénységre kárhoztatott nép pedig rákényszerül a látszólagos együttműködésre, végül a japánok vert seregként távoznak a színtérről. Mert nincs az a haderő és konkvisztádori őrület, ami ne csorbulna ki az elszánt koreai ellenálláson. Ez pedig egy újabb értelmezési réteggel vonja be a tigris és a vadász alakját. A tigris egyértelműen Korea szimbóluma, mítikus kifejeződése mindannak, ami a koreai nemzetet jelenti, a vadász pedig a független nemzeti létezés megtörhetetlenségéé.

A heroizálás azonban veszélyes terep. Kis adagban lélekemelő, nagy adagban humorforrás. Érzékelhető, hogy a film mindvégig magasra feszített kötélen táncolva próbálja végigjárni az útját. Sikerrel is ér célba, és közben csak egy-két észrevehető megingása van. Ilyen az elvakult vadász eltúlzott maszkja, amelybe - hogy el ne tévesszük, hogy mit látunk - mintha betonfúróval marták volna bele a karomnyomokat, valamint a halála, ahol sajnos a szövegkönyv írója sem volt a rendező segítségére. Az alulról fotózott, emberi nagyságát megnövelni hivatott, véresre marcangolt haldoklót mutató képek mellett hirtelen nevetésre ingerelnek az amúgy is hol bugyutának mutatott, hol lényegfelismerő képességéről bizonyságot tévő figurának együgyű kérdése: "Jól vagy?" És ez máshol is előfordul a filmben. 

Ilyen megingásnak érzékeltem a japán katonai vezető szájába adott direkt megfogalmazást, mellyel elismerte a vereségüket. Valószínűleg ez a megoldás jól esik a koreai léleknek, de földre rántja a film emelkedettségét. A nézők nem ostobák, enélkül is pontosan tudják, hogy mit látnak.

Az utolsó jelenetsorok erős irrealitása is igényli a nézők elfogadó beleélését. Az eszünk és a szívünk máshogy reagál a végtelen magas hegyre kúszó vadász (aki az előbb még felállni is alig tudott) és a 90 fokos havas meredeken elszántan felfelé kúszó katonák láttán. Hogy a tigris miként ment fel oda, ne firtassuk, de az tény, hogy a foggal-körömmel kapaszkodó katonák csak egy marcona szembenézést tudnának ellene bevetni, ha véletlenül előjönne a barlangjából. Szerencsére szívesen fogadjuk az irreális helyszínt az irreális lezáró magyarázathoz, mely tökéletesen illeszkedik a film mitologikus vezérfonalába. A lezáró képek pedig szépséggel és békével búcsúztatják a látottakat.

Mivel a történet a tigris és a vadász párharcára összpontosít, az egyes karakterek vázlatszerűen vannak kidolgozva. Ezzel együtt maradandó színészi alakításokat láthatunk. JUNG Man-sik tekintélyes marad a bosszúszomjas vadász alakjában, és KIM Sang-ho komikus figurájára is emlékezni fogunk. SUNG Yoo-bin kamaszos lázadása is hiteles volt, az apával folytatott jelenetei pedig érzelemgazdagok.

CHOI Min-shik pedig amihez ér, az arannyá válik. Nehéz szavakba önteni azt a színészi képességet, ami minden pillanatban lejön a vászonról. Valójában nem látunk többet, mint egy morgolódó, mozogni alig képes öregembert, mégis minden mozdulatának, minden tekintetének súlya és jelentősége van. A fájdalma emberi, a veszteségéből táplálkozó ereje emberfeletti. Nélküle ez a film egyszerűen nem az lenne, ami. 

Az apróbb hibáktól eltekintve PARK Hoon-jung rendező páratlan látványt kínál, és a film nem haszontalan tanulságokkal szolgál az életünk értelmét firtató kérdéseink számára. Örülök, hogy láttam, azt hiszem, hogy mindannyian ezzel az érzéssel távoztunk a 9. Koreai Filmfesztivál nyitó vetítéséről.

PARK Hoon-jung rendező

[Filmekről] KWAK Jae-yong: TIME RENEGADES (2016)

시간이탈자

_____________________

Írta: Ricemegatron Expert
_____________________

Némiképp vitatkoznom kell a Time Renegades rendezőjével, KWAK Jae-yonggal, amikor a vele készült interjúban azt mondja, hogy őt rendezőként a sors a melodrámára rendelte. Bármily furcsa, a filmet látva bennem egészen más benyomás keletkezett.

KWAK rendező nyolcévnyi japán és kínai szakmai kirándulást követően ezzel a filmmel tért vissza ez év áprilisában a hazai, koreai filmpiacra. Nálunk talán, ahogy a világ számtalan helyén is, leginkább a My Sassy Girl című filmjének rendezőjeként ismerik őt, de minden eget verő sikere ellenére az nem tudott az én filmemmé válni. Azonban ezzel a mostanival levett a lábamról.

KWAK Jae-yong rendező

A Time Renegades meglepő alkotás. Bár a koreai rendezők műveiből már végtelen sort tudnánk idézni a műfaji "szabályok" felrúgásának példáira, vagy arra a fesztelenségre, amellyel látszólag össze nem illő műfajokat kevergetnek összeálló eleggyé, jelen alkotás mégis frissnek tűnik e téren, annak ellenére, hogy maga a találmány, a melodráma és a thriller párosítása nem új keletű. Maga a rendező is hivatkozik a legnagyobb előképre, Alfred Hitchcockra, akinek filmjeiben sok esetben társul a szerelmi szenvedély és a borzongás.

Sajátos idő-összecsúszást követhetünk figyelemmel, amelyben két férfi között keletkezik egy idő-híd 1983 és 2015 között: egymás álmaiban tapasztalják meg a másik által megélt valóságot. Egyikük tanár, a másikuk nyomozó, aki a munkája során lépésről lépésre deríti fel a korábbi történéseket. 

A film több mint kétharmadában elképesztő feszességű, izgalmas, bonyolult, sokszor zsákutcába is vezető nyomozás részesei lehetünk. Mindent megkapunk, ami a figyelmünk és az érzelmeink magas feszültségen tartásához szükséges. Már régen éreztem azt a hatást, amit ez a film ki tudott váltani: a fizikai tünetek tovább éltek bennem annak ellenére, hogy maga a film már régen véget ért. 

Gyilkos kegyetlenségek viselhető mértékűen ábrázolt naturalizmusa keveredik misztikus déjà vu élményekkel, amelyek beleszövődnek a lágy érzelmekkel és a szerelmi kapcsolatok hétköznapi jeleneteinek bájával átszőtt történet bonyolult szövedékébe. Néha kissé talán túl is bonyolítva, mert nem minden részletében követhető könnyen a történet teljességének a kibomlása, és a film tempója nem is hagy időt a töprengésre. A remek vágások kiváló ritmust adnak a filmnek, amelynek a látványvilága pazar eszköztárral, finom részletekig kidolgozottan érzékelteti a két idősík különbözőségét. Itt kell kiemelten megemlíteni azt a rendkívül látványos technikai megoldást, amellyel az egyik csúcsjelenetben a két idősíkot átfordítják egymásba.

JO Jung-suk és IM Soo-jung

A színészek egytől egyig kiválóak, az erős alakítást nyújtó férfi főszereplők, JO Jung-suk és LEE Jin-uk épp olyan árnyalt érzelmeket mutatnak a párkapcsolati jelenetekben, mint amilyen erőteljesek az akciók során. De még az ő játékukat is felülírja IM Soo-jung a kettős szerepében, amely során az eltérő idősíkban élő, egymásra megtévesztésig hasonló két nőt kelti életre. Kedvesség, báj és szépség jellemzi, de a könnyedsége nem nélkülözi a humort és az erőt sem. 

LEE Jin-uk és IM Soo-jung

A mellékszereplők sorából ki kell emelni JUNG Jin-youngot, aki rendőrparancsnokként a film talán legizgalmasabb figurája. Előélete indokolja a komor és titokzatos megjelenést, de mindvégig el tudtam képzelni, hogy váratlanul a sötét oldalon találjuk vele magunkat szembe. Ugyancsak nagyon erős JUNG Woong-in alakítása, aki a neki jutó rövidke jelenetekben teljes személyiséggel tudja felruházni a karakterét. Különösen emlékezetes marad a börtönben vele folytatott rövid beszélgetés.

JUNG Jin-young

JUNG Woong-in

A rendezőt csak bátorítani tudnám a thriller területére tett műfaji kirándulás többszöri megismétlésére, annyira biztos kézzel navigálja a filmet - egészen a bűnös kilétének felfedéséig. Ekkor azonban valami történik, ami számomra nagyon zavaró eredménnyel zárult. Az addig töretlenül vágtázó thriller hirtelen túl nagyra akarja növeszteni a gazember alakját, és ezzel arányt és megmagyarázhatatlan módon műfajt is téveszt. Mert talán nem állt szándékában a rendezőnek a zombifilmeket megidézni, de mégis sikerrel megtette. A szinte elpusztíthatatlanná váló ördögi lény ebben a megjelenítésben a komikum határát súrolja, de a kivitel mégis annyira komoly marad, hogy nem tudom elképzelni mögötte a fekete humor vállalásának szándékosságát, különösen azért nem, mert ez a jelenetsor éppen a tragikus véget jelenti egyik szimpatikus hősünk számára.

Amíg a thriller dominanciája alatt álló szakaszban - amely majdnem a film egésze -, hibátlanul sikerül belevegyíteni a melodráma-elemeket, addig a thriller véget értével a záró melodrámai befejezés "lelóg" az alkotás egészéről, annak ellenére, hogy nagyon is nézhető jelenetsorok részesei lehetünk. Talán a kiegyensúlyozás szándéka miatt, ez a rész kissé túlmagyarázó és túlontúl hosszadalmas is. Így az az érzésünk támad, hogy hirtelen egy másik filmbe néztünk bele. Ez pedig azt jelzi, hogy a thriller és a melodráma elegyítésének műfaji kísérlete még nem sikerült maradéktalanul, de a megítélésem szerinti 80-90 százalékos teljesítmény egyáltalán nem nevezhető rossz eredménynek. 

A rendezővel készült interjú itt olvasható, amelyből további érdekes részletek is kiderülnek például a filmhez inspirációt nyújtó egyes elemekről.

Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint NEM. 

Ha mégis, akkor kérjük, hogy értesítsen erről. 

[Filmekről] PARK CHAN-WOOK RÖVIDFILMJEI - "V" (2013)

_____________________

Írta: Ricemegatron Expert
_____________________

Lee Jung-hyun énekesnővel (akit sámánnőként láthattunk) olyan jól sikerült a Night Fishingben az együttműködés, hogy a Park testvérek PARKing CHANce néven jegyzett alkotópárosa gondolkodás nélkül igent mondott a felkérésére. Ezzel izgalmas műfaji kirándulásra indultak a zenés videók területére, mely talán egy nem is remélt, de örömteli fejlemény, különösen Park Chan-wook munkásságában.
 

PARK Chan-wook

Azonban a téma során már nem tagadják meg magukat, ismét a horror vizein evezünk, bár most nem a legnagyobb mélységek fölött. A dal és a koreográfia játékossága a képek mesei hangulatával inkább csak borzongató, mint ijesztő, miközben végtelenül szórakoztató. Telihold van, autózó hősünket, akit Jin Goo alakít, bal- vagy jósorsa a sötétlő erdőben fának vezeti, de csak azért, hogy észrevehesse a különös épületet, amelyben persze várnak rá (vagy bárkire, aki arra téved).

Cocteau-i effektusokkal éled fel a szellemkastély, foglyul ejtve a fiút, akit a menyasszony magáénak akar. Gyönyörű jelmezek és díszletek között váltakoznak a bábok házának és a valóságos méreteknek a hol szürreális, hol barokkosan gazdag képei, melyekben erotika és humor keveredik.

Hősünk szabadulni akar, hogy ez sikerül-e neki, az kiderül a történet végén. Vagy nem.

A klip magyar felirattal itt látható.

[Filmekről] PARK CHAN-WOOK RÖVIDFILMJEI - DAY TRIP (2013)

 청출어람

Első alkalommal írok úgy egy filmről, hogy nem ismerem a pontos szövegét, de PARK Chan-wook rövidfilmjeinek áttekintéséből nem hiányozhat ez a gyönyörű alkotás. A fordítás hiánya bár fájó, de szerencsére a képek szinte teljes értékűen pótolják azt, a film maradéktalanul érthető így is.

SONG Kang-ho, JEON Hyo-jung, PARK Chan-wook és PARK Chan-kyong

A Day Trip ismét a PARKing CHANce, a Park-testvérek alkotópárosának munkája, és a Kolon Sport szponzorációjával készült kereskedelmi film. A túraöltözékeket gyártó cég a 40. fennállását ünneplő eseménysorozatot indította el a "Way To Nature" filmes projekttel. Mindennek csak a film készülése szempontjából van információs értéke, mert a filmben nyomát sem lelni erre utaló jelnek.

 

Illetve talán a szlogen ihletésének mégis: "Út a természethez". Már a Night Fishingben is láthattuk, hogy a rendezőpáros milyen értő kezekkel nyúlt a koreai tradíciókhoz. Most is ez történik, bár teljesen más témakörben és hangulatban. A korábbi filmek horror-játszadozásai eltűntek, csak a drámai erő él tovább ebben az alkotásban is. Ezüsthajú öregember és fiatal lány párosát látjuk. Az öreg a városias öltönye ellenére kissé mitikus jelenség, míg a lány nagyon is kortárs csitri. Tanító és tanítvány halad a hegyek felé, és útközben a lány elsírja magát, annyira csalódott, hogy csak a harmadik helyet szerezte meg a nemrégi panszori-versenyen. 

Az öreg mester a Nansan-hegységbe kalauzolja. A koreai tradíciókat nem ismerő külföldi nézők számára fontos tudnivaló, hogy a hagyományos történetmesélés koreai változatát különleges énekbeszéd technikával űző panszori-énekesek rituális felkészülésének, beavatottságuk elnyerésének része volt a 100 napos elvonulás, melynek során a természet hangkulisszái között gyakorolták a mesterségüket. Nemcsak önismeretük és előadói lényük kialakulását segítette ez az időszak, hanem különleges, rekedtes hangjukat is ekkor nyerték el, mert egészen addig énekeltek nagy hangerővel és erőltetéssel, míg bevérzett a torkuk. 

Bár a filmben nem ez történik, a lánynak valamit meg kell értenie az öreg tudásából. Nem túlzás azt mondani, hogy a megértést és ezzel a tudás megszerzését kísérő másodpercnyi képsorok filmtörténeti jelentőségűek. Ember és természet egybeolvadását, egyúttal versenyre kelését, a tradíció valódi gyökerét és őserejét keveseknek sikerült ilyen lenyűgöző szépséggel és drámai hatásfokkal megjeleníteniük. 

A film lírai ábrázolása a generációk közötti tudás átadásának, és az előző nemzedék feladata végeztével történő békés távozásának is. 

Nem kisebb színészegyéniség alakul át őszhajú vénemberré, mint SONG Kang-ho, aki különleges sminket kapott a saját koránál jóval idősebb karakter hiteles megjelenítéséhez. A tanítvány szerepét körültekintő casting után a 15 éves JEON Hyo-jung nyerte el, akinek panszori-éneklése nagyszerű élmény.



Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint NEM.
Ha mégis, akkor kérjük, hogy értesítsen erről. 

 

 

[Filmekről] PARK CHAN-WOOK RÖVIDFILMJEI - NIGHT FISHING (2011)

파란만장 Paranmanjang

_____________________

Írta: Ricemegatron Expert
_____________________

Ezt a 33 perces alkotást 2011. januárjában mutatták be, és egy hónappal később már elnyerte a Berlinale rövidfilmes Arany Medve díját. Park Chan-wook jelen esetben társrendező, mivel a filmet testvérével, a szintén filmrendező Park Chan-kyonggal közösen jegyzik, és alkotópárosuk ebben a filmben mutatkozik be a rendkívül szellemes PARKing CHANce (Parkolási Lehetőség) név alatt.

PARK Chan-wook és PARK Chan-kyong

A film elsősorban a technikai háttere miatt lett szenzáció, mivel az első olyan neves filmrendező által készített alkotás volt, amelyet egyetlen iPhone4 típusú telefonnal rögzítettek. Bár ez az állítás kis módosításra szorul, mivel időnként kiegészítő - bár szintén nem a high tech filmkészítés eszköztárába tartozó - lencséket használtak az iPhone-hoz illesztve. Az ötlet hátterében a koreai KT (Korea Telecom) finanszírozása áll, mely a készülék ottani forgalmazója. Ezzel megszületett Park Chan-wook márka-promóciós filmjeinek első darabja, de nem kell attól tartani, hogy valamiféle direkt reklámfilmet látunk. A rendező alkotói szabadsága teljesen érintetlen marad a szponzorok beavatkozásától, a filmek szuverén műalkotások.

A Paranmanjang esetében azonban ez a technikai érdekesség az első kockák láttán szinte azonnal feledésbe merül, mert ami feltárul előttünk, az sokkal érdekesebb. Bár olyan szempontból mégsem elhanyagolható, hogy ismét tetten érhető benne az a mozzanat, amely annyira jellemző Dél-Korea kettősségére: a legkorszerűbb technikai eszköz a legősibb érték megőrzésének szolgálatába áll. A film képi keretezése arra utal, hogy valamiféle időutazás részese leszünk. A groteszk énekesek dalának fordítása sajnos nem szerepel a feliratban, pedig az vélhetően hozzájárul a látottak értelmezéséhez. Az UhuhBoo Projectet látjuk, akik Park Chan-wook Sympathy for Mr. Vengeance filmjéhez is írtak már zenét. A kreatív indie zenekar egyéb felvételeibe is érdemes belehallgatni.

A filmet jobb híján fantasy-horrorként szokták emlegetni, de ez nagyon távol áll az igazságtól. A rendezőpáros valóban használja a horrorfilmek borzongató képi világát, felejthetetlen sejtelmességgel mutatva a természet képeit, de amit végül látunk, az túlnyomó részben nem a fantázia szüleménye, vagyis nem teljesen a rendezők fantáziájáé, hanem a valóságban létező, mind a mai napig gyakorolt közösségi rituálé. Ennek történetbe ágyazása és belső erejének kibontása köszönhető az alkotópáros zsenialitásának.

A természeti erők elszabadulását a varázslatra képes bambuszfuvolát megidéző hangok indítják be, majd a filmbéli események valójában pontosan követik a sámánizmus temetkezési szertartásrendjét. A rendezői játékosságnak köszönhetően vélhetjük úgy eleinte, hogy a film éjszakai horgászatra induló főhőse egy szellemtörténet részese lesz. Csak később jövünk rá, hogy valójában a horgász halálának körülményeit már a sámánnő "utazásának", azaz a révülésének nézőpontjából látjuk, amely során magába fogadja a távozás előtt álló lelket. Erre utal az öltözékek felcserélődésében kifejeződő szerepcsere is, de az egész folyamat fekete-fehér rögzítésben való elkülönítése is, amelyben csak a halál virágai színesek.  A birtokba vétel folyamata groteszk, és ezt a rendezők kiválóan érzékeltetik azzal, hogy a képtelen küzdelemmel még mosolyt is elő tudnak csalni - nincs az a tragikum, mely ne bírna komikus vonással, bármily sötéttel is.

A sámán átlényegülése a révülés folyamán történik, mely itt a halálközeli élmény átélésében nyer kiteljesedést, az ehhez használt eszközök pedig imitálják a valós halál körülményeit. A transzállapotban a sámán a halott ember médiumává válik, az ő gondolatait, érzéseit, utolsó kívánságait tolmácsolja a hozzátartozók számára. Azonban a sámán feladata több is ennél. A koreai sámánizmus hite szerint az életből távozók halál utáni lelki állapota rendkívül zavarodott, telve van csalódottsággal, kétségbeeséssel és nem kevés céltalan dühhel. A napokig, vagy akár tovább is elhúzódó rituálé alapvető funkciója egyrészt a halott lelkének lecsendesítése, a lelki görcsök feloldásával a lélek békéjének megteremtése és útjára bocsátása, másrészt az itt maradottak védelme az elszabaduló ártó erőkkel szemben. 

A szertartásrend első szakasza is felvillan a filmben, amikor a hozzátartozók, ismerősök ajándékokkal, azaz áldozatok bemutatásával igyekeznek elnyerni a halott jóindulatát, miközben felelevenítik életének fontos eseményeit, jótetteit. A rituálé fő szakasza ezután kezdődik, mely a film leghangsúlyosabb része. A lélek elindul a távozás útján, melyet a kifeszített fehér gyolcsszalag jelképez. Az úton akadályokat kell leküzdeni, melyeket a sámánnő megtorpanásai jeleznek, és a továbbhaladás a közösség segítségét igényli. Bár ez a filmben nem jelenik meg, sokszor igen profán formában érkezik a segítség, például pénzadományok képében, melyet a gyolcsszalagra helyeznek - elvégre a sámánnak is élnie kell valamiből. Azonban a Park testvérek a rituálé ősi tartalmára koncentrálnak, nem a leromlott formákra. A képek őserejűek, döbbenetes erővel mutatják a rituálé lelki hatását, melyet mindannyian átélünk. Valószínűleg tájegységenként eltérő megoldásai lehetnek a gyolcsszalagon történő utazás kifejezésének, de az itt bemutatásra választott mód különösen hatásos. A szalagban utat vágó pengék látványa és az eközben kifejtett erőfeszítés hitelesen ábrázolják a folyamat nehézségét. 

A záró képsorok minden bizonnyal ismét sokkal konkrétabb jelentéssel bírnak a koreaiak számára, mint amit az ő tudásuk híján ki tudunk olvasni belőlük. A sámán útjának vége a még mindig kissé baljóslatú, de nyugodt víztükörhöz vezet, mely békésen áttűnik a koreai tájba, majd régmúlt emberek festett ábrázolásaira vált. Mindez egyszerre utal a rituálé idők mélyébe nyúló gyökereire, és arra, hogy mint az előttünk járók, mi is részesei leszünk mindennek. De felveti azt a kérdést is, hogy amit átéltünk, az csak a múltból táplálkozó tradíció, vagy van-e érvényessége a jelenünk számára.

OH Kwang-rok

LEE Jung-hyun

A horgász szerepében OH Kwang-rok küzd meg a nem várt kapással, a sámánnőt pedig LEE Jung-hyun játssza. Az ő szereplése különösen érdekes, tudva azt, hogy az emberi hitvilágok egyik legősibb alakjának, az egyszerre mítikus és misztikus papnőnek az életre keltése mellett a koreai könnyűzenében ő a techno meghonosítója és "királynője".

A filmért érdemes levetkőzni a horrorisztikus elemeket nehezen tűrők részéről az ellenérzéseket, mert felejthetetlen élményben lehet részük. A kisfilm rendkívüli expresszivitása a Park testvérek ritka művészi kifejezőkészségének köszönhető. A Paranmanjang az ősi vallási tradíciók iránt érdeklődőknek pedig kötelező darab.


Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint NEM.
Ha mégis, akkor kérjük, hogy értesítsen erről.

Night Fishing 파란만장 Paranmanjang from iPhone Film Festival on Vimeo.