2025. augusztus 27., szerda

SZEMELVÉNYEK A KOREAI KÖNNYŰZENE TÖRTÉNETÉBŐL [5] – A trot, vagyis még ifjúkori nevén yuhaengga (1928-1945)



Röviden összefoglalva az eddigieket:
A 20. század eleji Joseon dalkultúrájának domináns részét képezték a hagyományos dalok, köztük elsősorban a narratív dalok (mint az epikus történetmesélésre alkalmas pansori), vagy a didaktikus, inkább az irodalomhoz közelítő oktató dalok, valamint a japga dalok csoportja, amiket az alsóbb néposztályok énekesei énekeltek köztereken, és sok közülük buddhista vagy sámánista eredetre vezethető vissza. Elkülöníthetőek a színházi dalok (manyo), amiket vagy színházi előadások részeként, vagy a szünetekben énekeltek, és leginkább vidám, szórakoztató jellegük volt, bár nem nélkülözték a szatirikus élt sem. Természetesen voltak még vallási dalok, gyerekdalok és sok más egyéb, de mindezek mellett létezett még egy nagy és színes dalcsoport: a lírikus dalok gazdag köre. Bár a népdalok is lírikus dalok, de bennünket most azok az újféle dalok érdekelnek, melyek már a szórakoztatóipar részeként jelentek meg.

A fentiek időben is jól elkülöníthetőek, mert nagyjából az 1920-as évekig tartó korai korszakban domináltak a hagyományos és a didaktikus dalok, az 1930-as évektől számítható késői korszakban viszont előtérbe kerültek a lírikus dalok.

Az előző részben áttekintettük a Japánban kialakult enkát, amely tipikus példája a lírikus daloknak. Láthattuk, hogy semmi nem jött létre vegytiszta formában, és a későbbiekben sem létezett így, a különböző zenei műfajok és stílusok folyamatos egymásra hatásban léteztek.

Ugyanez igaz Joseonra is, ahol a japánoktól megismert enka rövidesen zenei cserekapcsolatokat alakított ki a meglévő koreai zenékkel, sőt mindezeket átjárta a frissen megismert nyugati zenék hatása is, elsősorban a jazz zenéé.


Az első hangszerbolt (balra) és a Joseon Gramofonbolt Gyeongseongban az 1930-as években.
Fotó: a Szöuli Történelmi Gyűjtemény Bizottsága.
Forrás: Hankook Ilbo


A 3. fejezetben hallhattuk Kim Yeong-hwan (írói nevén Kim Seo-jeong) A három koldus / A három bajtárs című dalát, amit egy új zenei korszak nyitányának tartanak. A dal elsőre egy igazi enkának tűnhet, de valahogy mégsem az - és egyre több hasonló dal született.

Mik a főbb különbségek? A három koldus és az újabb koreai társai duplamértékesek, tehát 2/4 vagy 4/4 lüktetésűek, ami eltér mind a japán enka dalok jellemzően 3/4-es ritmusától (a keringő ritmusa), csakúgy, mint a korabeli ryūkōka dalokat jellemző rubatós, kabuki/joruri felől érkező frazeálástól is. A koreai dalok is moll pentaton hangsorokat használnak, de korán megjelenik bennük a la-pentaton, amelyhez másfajta harmóniamenetek társulnak, mint a japán mintákban, és ez másféle harmónaiérzetet eredményez. A dalok a koreai szövegprozódiához kezdenek alkalmazkodni, tehát a hangsúlyok és a szótaghosszak a koreai nyelvhez igazodnak. A lényeg mindebből, hogy ezek az új dalok nem váltották le a japán enkát, hanem azt a koreaiak a saját képükre formálták. 

A dalok tematikájáról az Encyclopedia of Korean Culture ezt írja: "A trot dalszövegeinek érzelmi tartalma szinte megegyezik a melodramatikus regényekével, színdarabokéval és filmekével. A trotra jellemző a vágyak elfojtására és a beletörődésre való hajlam, a világgal vagy másokkal való konfliktusokban a megoldás vagy az alkalmazkodás lehetőségének hiánya, és ezt a vereséget önkínzással és önsajnálattal oldja fel. Következésképpen a trot gyakran a mély bánat és szomorúság dala, amely gyakran a viszonzatlan szerelmet, a boldogság megtalálásának képtelenségével kapcsolatos pesszimizmust és az otthon elhagyása után letelepedni képtelen utazó szenvedését ábrázolja." A folytatásban azt írják, hogy ezt a hangulatot némiképp az új népdalok életszeretete, vidámsága ellensúlyozza - nos, majd a következő részben meglátjuk, hogy így van-e.

A fentiekhez képest 1940-ben történt egy kis változás: megjelentek a dúr pentaton dalok is, egyrészt a háborús időkben a dalok tragikumának gyengítése céljából. Másrészt volt ebben japán behatás is, mert ekkoriban lettek népszerűek az "úti zenék", amelyek elsősorban a vándorlások közben megélt kalandokról szóltak.


A Joseon Music Troupe, az Okeh Records exkluzív társulatának előadása. Az Okeh Records vezette a népszerű dalok aranykorát az 1930-as és 1940-es években, művészeit, köztük Go Bok-soo-t, Kim Jeong-gut, Nam In-soo-t, Lee Nan-youngot és a Jeogori Nővéreket koruk legnépszerűbb sztárjaivá téve.
Fotó: Korea Függetlenségi Csarnoka   Forrás: The JoongAng


Azonban ez nem egy tudatosan zajló folyamat volt, hanem időben is elnyúlva játszódott le, amelynek A három koldus egy jól megragadható példája lett. Mindez annyira igaz, hogy az így létrejött daloknak jó ideig még nem is volt önálló gyűjtőneve, egyszerűen az enkától megkülönböztetve yuhaengga néven emlegették őket, ami népszerű dalt, slágert jelent, vagy más néven a dalok jellegzetes lüktetésére utalva ppongjjakként nevezték (ami afféle umca-umca utánzószó). Valódi nevét visszamenőlegesen nyerte el, amikor a 2. világháborút követően ezeket a zenéket, pontosabban kiérleltebb utódaikat trotnak kezdték hívni. 

A trot név magyarázata:
Az 1920-30-as években terjedt el Japánban a foxtrot, amelynek japán adaptációjából fejlődött ki az enka. A foxtrot zenei lüktetésének kifejezésére rövidült a koreaiak használatában a foxtrot trottá, eleinte csak a páros ütemű dalok megnevezéseként, majd egy egész műfaj neveként az 1950-es években. Ebből a helyzetből fakadnak azok a vicces példák, amikor a háború előtti időszak énekeseit trot-énekeseknek kezdték nevezni, bár ők maguk sosem találkoztak ezzel a megjelöléssel, és soha nem is tartották magukat annak.

Ez az irány azonban csak az egyik volt, amelyik az enkából és a koreai zenei jellemzők keveredéséből kinőtt. A másik nagy dalkör inkább a hagyományos koreai zenei világhoz nyúlt vissza, és azok jellemzőit olvasztotta az enkával egy másik típusú zenébe, amit ebben az időben új népdaloknak hívtak, amelyekről a következő fejezetben lesz szó.

Mielőtt megismerkednénk egy-két korabeli híres előadóval és néhány általuk énekelt yuhaengga slágerrel, meg kell említenem egy késői következményt, ami a gyarmati lét sajátosságaiból fakadt. A történelmi kutatások részeként jóval később Koreában is vizsgálatok indultak a megszállókkal kollaboráló hajdani személyek felderítésére és listázására. Az Együttműködési Tevékenységek Kutatóintézete 1991-ben alakult, és 2008-ban jelentette meg a Japánbarát személyek tárát, amibe művészek is bekerültek. Mivel sokukat rákényszerítették arra, hogy a háborús időkben propagandadalokat, katonai toborzást segítő dalokat írjanak vagy adjanak elő, a vizsgálatok során igyekeztek szintezni az együttműködés mértékét például az aktivitás, az ismétlődés és a rendszeresség tekintetbe vételével. Így az alábbiak közül Lee Nan-young nem került a névsorba, míg férje, Kim Hae-song, későbbi élettársa, Nam In-soo, valamint a testvére Lee Bong-ryong igen, amelyen egy fellebbezést követően változtattak. 

Ezzel kapcsolatosan olvastam a következő érdekességet:
Az Okeh Records, mint az egyetlen japán uralom alatti időkben működő koreai lemezkiadó vezetője, Lee Cheol természetesen szerteágazó japánbarát kapcsolatokkal rendelkezett, másként hogyan is működhetett volna? Azonban a fenti kutatóintézet a kiadó tevékenységeinek áttekintésekor arra jutott, hogy a mind a cég, mind a hozzá tartozó munkatársak (tehát a szerződéses szerzők, zenészek, énekesek is) a japánokkal szemben alávetett helyzetben voltak. A japánbarát dalok felvétele a háborús időszakban történt, amikor ez a behatás sokkal erősebbé, az ellenállás pedig szinte lehetetlenné vált. Ennek oka abban is keresendő, hogy a megszállás idején, és még jóval utána is, használatban volt egy katonai/bürokratikus rangsorolás, a 갑·을·병·정. Ez a kínai számozás vagy az ábécé betűi szerinti hierarchiát jelentette, mellyel kifejeztek egy társaságon vagy intézményen belüli rangsort, ily módon:

한자(漢字)-eredetű rangjelölés:
  • 갑 (甲) = „A” kategória (legmagasabb)
  • 을 (乙) = „B” kategória
  • 병 (丙) = „C” kategória
  • 정 (丁) = „D” kategória 
Ez egy hivatalos, régi kínai eredetű sorszámozási rendszer (천간 天干 – „mennyei törzsek”), amelyet szerződésekben, rangsorolásban, katonai besorolásban, sőt iskolai jegyzékekben is használtak. Mivel az Okeh Recordshoz tartozók a zenei hierarchiában a B szintet sem érték el, inkább a C-D kategóriákba tartoztak, ezért jelentéktelen, rang nélküli, alacsony presztízsűnek tekintették őket. És ez volt az oka, hogy a vizsgálatok végül azzal zárultak, hogy figyelembe vették a kiszolgáltatottságukat.


Lee Nan-young (1916-1965)




Valódi neve Lee Ok-rye volt, és gyerekként rossz családi körülmények között, szegénységben nőtt fel. Jejura költözve állítólag még hanyeo-ként is dolgozott, anyja pedig egy japán családnál lett házvezető - és milyen az élet, ez a család éppen Jeju első modern színházának, a Changsimgwannak üzemeltetője volt. Így kezdte ott pályafutását Lee Nan-young, akit később a korabeli zeneipar "három kincse" egyikének tartottak, Park Si-chun zeneszerzővel és Ban Ya-wol (Jin Bang-nam) dalszövegíróval együtt. Hivatalosan az Okeh Recordsnál debütált 1933-ban, és számtalan nagy sikerű dal fűződik a nevéhez. Egyedüli koreaiként indult japán szervezésű énekversenyen, majd az első koreai dalszövegíró verseny díjnyertes dalát is ő énekelte lemezre. Kiváló érzéke volt a blues és a jazz énekléséhez is. Több színházi társulatnak volt a tagja, vele készült az első musicalfilm, a Joseon dala 1936-ban. Két évvel később kiadták a remekműveinek gyűjteményét. A háborús években azonban betiltották az amerikai stílusú dalokat és megnehezedett a lemezkiadás is. Az Okeh Records ezért utazó társulatot hozott létre, melynek több alegysége is volt, ezek egyike, a Jeogori Nővérek akár az első koreai lánycsapatnak is tekinthető.

Lee Nan-young a magánéletében már nem volt ennyire sikeres. A könnyűzenei világ zsenijének tartott Kim Hae-song zeneszerzővel 1936-ban kötött házasságot, melyből három lánya és négy fia született. A háborút követően, 1948-ban azonban Lee öngyilkosságot kísérelt meg, vélhetően a férje afférja miatt. Ebben az időszakban a férje által alapított KPK Zenei Társulattal járták a katonai táborokat, különböző musicalek eljátszásával vigaszt nyújtva nekik. Ezekben Lee is fellépett, nő létére még Rómeó (Rómeó és Júlia) és Don José (Carmen Fantasy) szerepét is játszotta. Azonban nemsokára kitört a koreai háború, és a férjét, aki nem tudott elmenekülni, elrabolták és Észak-Korába vitték. Bizonytalan információk szerint a férfi az 50-es évek közepén bebörtönözve halt meg, más források szerint egy légitámadás során vesztette életét.

Lee ezután a gyermekeivel Puszanba költözött, ahol kemény énekesi képzésben részesítette őket, miközben az amerikai katonai bázisokon vállalt fellépéseket. Végül két lánya az unokatestvérükkel 1953-ban debütált Kim Sisters néven, és rövidesen világhírűvé váltak. Három fia 1961-ben megalapította a Kim Boys nevű triót, és a lányok után ők is az Egyesült Államokba költöztek. A magányosan élő Lee ekkor már alkohol- és ópiumfüggő volt, utóbbira fiatalkora óta fennálló krónikus gyomorgörcsei enyhítésére szokott rá. 

Még egymásba szerettek a neves énekes Nam In-soo-val, de a férfi betegsége miatt ez a kapcsolat nem tarthatott sokáig, Lee azonban mindvégig ápolta a férfit. Nam 1962-ben bekövetkezett halála után Lee rövid ideig a gyerekeinél tartózkodott Amerikában, de a 1963-ban hazatért. Még voltak fellépései, bár megcsappant számban, az utolsó 1965-ben, nem sokkal a halála előtt.

Leghíresebb felvétele a Mokpo könnyei, amit a "trot anyadalaként" is szoktak emlegetni. Az Okeh Records és a Dong-A Ilbo közösen hirdetett meg egy dalszövegíró versenyt 1935-ben (ez volt az első ilyen Joseonban), a téma pedig a tíz előre megjelölt város egyikéhez szóló himnusz írása volt. Az álnéven benevezett díjnyertes versenyző verse Mokpóról szólt, ezért egy onnan származó énekest kerestek a dal előadásához, így kapta meg a dalt Lee Nan-young. A szöveghez Son Mok-in zeneszerző egyik korábbi szerzeményének dallamát társították. 





Ezen a felvételen Lee Nan-young a férjével, Kim Hae-songgal énekel duettet:



Kim Hae-song sok szerzeménye megtalálható a YouTube-on, például ezen a lejátszólistán is: 
김해송


Nam In-soo (1918-1962)




A gyarmati kor tekintetében egyszerűen a "lírai dalok császára"-ként emlegették. Valódi neve Choi Chang-su. Apját korán elvesztette, és anyja újraházasodásával elég nehéz lett a gyermekkora. Felnőttként minden kapcsolatát meg is szakította mostohaapjával és annak családjával. Zenei pályafutása 1938-ban indult, és természetesen szép hangjával a közönség kedvence lett. Közel ezer dalt énekelt, és két évtizeden át élvezhette a népszerűségét. Érdekesség, hogy összes albumának borítóját ugyanaz a fénykép díszítette, senki nem tudja, hogy miért.

Felesége Kim Eun-ha volt, aki akrobata szeretett volna lenni, de Nam kedvéért felhagyott vele, és csak a családjának élt, mivel négy gyerekük született. Nam és Lee Nan-young szerelme "megrengette a világot", de nem váltak el. Nam tuberkulózis okozta halála után az akkor még csak 37 éves Kim a gyerekeivel együtt az Egyesült Államokba költözött.

A 애수의 소야곡 Nam In-soo debütáló dala, amely csak másodszori megjelenésekor, megváltoztatott szöveggel lett közkedvelt. Angol címe annyi van, ahány helyen írtak róla, nagyjából Éjszakai szomorkodást jelent.




Egy merőben más hangvételű dal, A szerelem leomlott tornya:






Go Bok-soo (1911-1972)


Ulsanban született egy tésztagyárat üzemeltető családban. Gyerekkorától énekesnek készült, a Columbia énekesversenyén elért harmadik helyezése után debütált. Az Okeh Records adta ki a dalait, amelynek előadói társulatában is aktív tag volt. 1940-ben a Victor Recordshoz igazolt. Az 1930-as évek legnépszerűbb szólistái között említik, de a 40-es években már újabb kedvencek jelentek meg, Go tevékenységének hangsúlya pedig inkább a színpadi előadásokra helyeződött. A koreai háború alatt az északiak hadifogságába esett, de sikerült megmenekülnie. 1957-ben visszavonult, azután üzleti tevékenységeket (film, könyvkiadás) folytatott, melyek nem bizonyultak eléggé sikeresnek. A Dongwha Művészeti Akadémia 1959-es megalapítása is hozzá fűződik, mely Korea első énekakadémiája volt, és több, későbbi nagy énekest bocsátott ki (Lee Mi-ja, Ahn Jeong-ae). Hwang Geum-sim énekesnő volt a felesége, hat gyerekük közül több zenei pályát választott. 

Az énekes legnagyobb slágere a Viszonzatlan szerelem című dal volt, ami 1936-ban jelent meg.










Baek Nyeon-seol (1914-1980)


Mezőgazdasági és könyvelői tanulmányait követően módosította a pályáját az éneklés felé. Fénykorában állítólag Nam In-soo-éval vetekedő népszerűsége volt. A 2. világháborút követően már nem voltak hasonló sikerei, és a hangsúlyt is inkább jótékonysági tevékenységeire, például árvaház vezetésére helyezte. Még 1953-ban megalakította a Serabol Recordsot, majd énekesi karrierjétől 1963-ban elköszönt. 





A Szám nélküli fogadó 1940-ben jelent meg, zeneszerzője Lee Jae-ho. Állítólag minden újabb kiadásához más-más szöveg társul.





Baek Nyeon-seolhoz fűződik a dúr-pentaton dalok megjelenése 1940-ben a Vagabond Sorrow-val.






Kim Jeong-gu (1916-1998)




Észak-Korea területéről származott protestáns családból, állítólag mindvégig megőrizte onnan való dialektusát. Jókedélyű, humoros személyiségként írták le, szentimentális sikerdala ellenére többnyire vidám, népies hangulatot árasztó manyókat énekelt. A felszabadulás után sokat járt a különböző országokban élő koreai populációkhoz fellépésekre, így sokszor énekelt az USÁ-ban is. Az a vágya is teljesült, hogy visszalátogathasson Észak-Koreába, ahová 1985-ben jutott el, sőt még énekelhetett is ott.

Kimnek különösen magas hangszíne volt, ezért dalai többségét lejjebb kellett transzponálni, ha más férfiénekes adta elő.

Legnagyobb slágerét, a Könnyáztatta Duman folyó című dalt tartalmazó lemeze 1938-ban jelent meg, de érdekes módon a dal kezdetben nem aratott sikert. A koreai japán kormányzó azonban 1943-ban betiltotta, arra hivatkozva, hogy az a nemzeti öntudatot népszerűsíti. Azonos címmel 1963-ban film készült, majd a következő évben egy észak-koreai témájú rádióadás hozta meg végül a dal hatalmas sikerét.

Két anekdota is kering, ami a dalhoz kapcsolódik. Az egyik az 1950-es években történt a dal zeneszerzőjével, Lee Si-woo-val (valódi neve Lee Man-du). A 30-as években énekesként és zeneszerzőként dolgozó Lee teljesen ismeretlen maradt, majd 1948-ban részt vett egy antikommunista hadműveletben, ami után több magasrangú karhatalmi állami tisztséget is betöltött. A Sports Seoul írta meg, hogy az 50-es években egy szórakoztatóhelyen tartott razzia után bevitték az ott fellépő énekest, és Lee-nek feltűnt, hogy éppen az ő slágerét énekelte. Meg is kérdezte tőle, hogy ismeri-e a dal zeneszerzőjét, de az énekes csak a dal eredeti előadójára emlékezett. Lee állítólag kifakadt: „A dal szerzője Lee Si-woo! Lee Si-woo! Én voltam az!” Lee 1962-ben még visszatért a zeneiparba, több sikeres dala is lett, de 1975-ben életét vesztette egy motorbalesetben.

A másik, jóval kevésbé megbízható hitelességű történet is a zeneszerzőhöz kapcsolódik, aki állítólag egy turnéján a Duman folyónál szállt meg. A fogadóban éjszaka keserves sírást hallott, és megtudta, hogy a síró nő férjét, Mun Chang-hakot, aki függetlenségi harcos lett és évekig nem tért vissza, pár nappal azelőtt kivégezték. Mivel a férfi halálának napja egybeesett a születésnapjával, a felesége megemlékezett mindkettőről, majd a folyóba vetve magát öngyilkos lett. Állítólag Lee-t ez a történet ihlette a Könnyáztatta Duman folyó megírására. Mun valós személy volt, és igazoltan függetlenségi harcos, de a kivégzésének dátuma (1923) nincs teljesen összhangban a dal keletkezésének (1935) e történetével.

A dal eredeti változatában egyértelmű a trot ppongjjak lüktetése, de mégis érdekes, hogy az Immortal Songs 2 egyik 2018-as adásában Song So-hee-nek hogyan sikerült belőle kibontania egy olyan változatot, amivel szinte népdal érzetét keltette. Talán ez is bizonyítja, hogy a kezdeti időszakban milyen könnyen átjárhatóak voltak a műfaji határok.







눈물 젖은 두만강


두만강 푸른 물에 노젓는 뱃사공
흘러간 그 옛날에 내 님을 싣고
떠나든 그 배는 어데로 갔소
그리운 내 님이여 그리운 내 님이여
언제나 오려나

강물도 달밤이면 목메여 우는데
님 잃은 이 사람도 한숨을 지니
추억에 목메인 애달픈 하소
그리운 내 님이여 그리운 내 님이여
언제나 오려나

님가신 강 언덕에 단풍이 물들고
눈물진 두만강에 밤새가 울면
떠나간 그님이 보고 싶구나
그리운 내 님이여 그리운 내 님이여
언제나 오려나


Könnyáztatta Duman folyó

(nyersfordítás)

Ó, csónakos, aki a Duman folyó kék vizén evezel,
Régen elvitted szerelmemet.
Hová tűnt az a távozó hajó?
Vágyott szerelmem, vágyott szerelmem,
Mikor térsz vissza?

Még a folyó is sír a holdfényes éjszakában,
És én, szerelmem nélkül, mélyen sóhajtozom.
Emlékekkel teli sirató, szomorú sirató.
Szerelmem, szerelmem,
Mikor térsz vissza?

A juharlevelek színesítik a partot, ahol elindultál,
És amikor a csalogány egész éjjel sír a könnyekkel áztatott Duman folyó felett,
Vágyakozom arra, hogy lássam azt, aki elment.
Szerelmem, szerelmem,
Mikor térsz vissza?




→ Tovább a 6. részhez




Források:































dátum: 0 megjegyzés

2025. augusztus 24., vasárnap

SZEMELVÉNYEK A KOREAI KÖNNYŰZENE TÖRTÉNETÉBŐL [4] – Kapcsolat az enkával








Hogy jobban értsük a helyzetet, röviden tekintsük át a szórakoztatóipar technikai és szervezeti intézménystruktúráját. Mivel Joseon gyarmatosításának ideje egybeesett a tömegmédia kialakulásának idejével, ezért kissé megkésve indulhattak el csak a helyi fejlesztések, addig minden Japánhoz kötődött. A legnagyobb japán lemezkiadó cégek is ekkortájt jöttek létre, többek között a Nippon Columbia 1910-ben, a Victor Talking Machine Company of Japan 1927-ben. Ez utóbbi később Japan Victor Company (JVC) néven működött tovább, ami már számunkra is ismerősen cseng. Azonban nem sokáig volt tartható, hogy a megszállt területeken ne induljanak fejlesztések, ezért először a lemezkiadók fióktelepeket hoztak létre, majd 1933-ban megalakult az első koreaiak által működtetett kiadó, az Okeh Records, ami mögött a hasonló nevű, amerikai bázisú cég állt. De erre az időszakra esik az első nagy magánújságok megalapítása is, 1920-ban kezdte meg működését a Dong-A Ilbo és a Chosun Ilbo. A japán kormány alapította az első rádióállomást is, a JODK hívójelű Gyeongseong rádiót, amiből a felszabadulás után a HLKA, majd a KBS Radio1 lett. A helyi filmgyártás is beindult, 1923-ban egy japán propagandafilm után máris megszületett az első koreai alkotású film, melyet egyre több követett, köztük 1926-ban a híres Arirang. Az 1930-as évekre a populáris kultúra már egyfajta életérzést is jelentett, ekkor jöttek létre olyan kifejezések, mint a "modern boy" és "modern girl" - igen, így, angolosan használva. Tehát nem véletlen, hogy a 30-as években játszódó Modern Boy (2008) című film éppen ezt a címet kapta.

A második világháború és a vele véget érő japán uralom minden téren olyan nagy cezúrát jelent Korea történelmében, hogy ezt a könnyűzene vonatkozásában is alkalmazni kell, tehát a most következő műfaji áttekintések az 1910-1945 közötti időket foglalják magukban, és ahol szükséges, a felszabadulás utáni időszakról majd külön részben lesz szó.

Ebből az idővonalból az is következik, hogy nagyjából a 20-as évek elejéig a koreaiak a japán kínálatot élvezhették. Legyen szó bármilyen műfajról, valószínűleg minden nagyon modernnek hatott, tehát nem csoda a kezdeti sima, egyszerű átvétel. Mivel ezekre az időkre a japán enka zene nyomta rá legerősebben a bélyegét, ezért először foglalkozzunk az enka-típusú zenékkel és azok változásaival. Bár most csak találgatok, de feltételezem, hogy a japán zene több szempontból sem volt teljesen komfortos, mert nyilván érezni lehetett benne az idegen ízeket, és az se okozhatott nagy örömet, hogy a koreaiak éppen a megszállók zenéjével éneklik ki örömeiket és bánataikat. Többnyire az utóbbiakat, mert az enka erre azért mégis rendkívül alkalmas volt. Azonban éppen ez az érzés lehetett a korai útkeresés inspirációja is.

Lehet, hogy nem állok azzal egyedül, hogy az enka kifejezés nem kelt túl sok képzetet bennem, ezért az első kérdés, amit valahogy meg kell válaszolnom, hogy mi is az az enka?

Miközben igyekeztem megismerkedni vele, sokkal érdekesebb dolgokra találtam, mint amire számítottam.

Az enka eddigi története három nagyobb periódusra osztható:

1. az enka kezdetei (1870-1910)
2. átmeneti szakasz (1910-1930 körül)
3. modern enka (1945-napjainkig)

Valójában az enka kezdetei akár el is lennének hagyhatóak ebből az írásból, mert a témánk szempontjából nincs túl nagy jelentőségük, viszont sajnálnám, ha nem esne szó róluk. Ezért kihasználom a lehetőséget, és az enka történetének legelejével kezdem.

Ki hitte volna, hogy egy zenei műfaj születése a politikához kapcsolódik? Pedig az történt a japán Meiji-korszakban (1868-1912), hogy megalakultak a Szabadság és Népjogi Mozgalom első politikai pártjai, azonban a vezetőiknek tilos volt az ellenzéki nézeteiknek hangot adni a nyilvánosság előtt. Ezért rendkívül ötletes módon kitalálták, hogy aktivistáik utcai énekesként terjesszék azokat, sőt csekély összegért még daloskönyveket is árultak, a bevételből pedig a mozgalmat finanszírozták. Az enka szó egy rövidített formája a "beszéddal" jelentésű szónak. 

A zenetörténész, etnomuzikológus és multiinstumentalista Tsuchitori Toshiyuki rekonstruálásának és előadásának köszönhetően két érdekes dalt is meghallgathatunk az enka e korai korszakából. A ma már hetvenes éveiben járó Tsuchitorinak elképesztően izgalmas kutatói, előadói (fellépett többek között Derek Bailey-vel, Milford Gravesszel) és zeneszerzői (Peter Brook darabjaihoz is írt zenét) munkássága van.

Elsőként a rendkívül hatásos Dinamitdallal ismerkedjünk meg, amit a legrégebbi enka dalnak tartanak:



Dinamitdal

(nyersfordítás)

A népjogi harcosok könnyeinek esőjével
fényesre csiszoltam japán szívemet (bátorságomat).
A nemzeti érdek és a nép jóléte gyarapodjék, a nép ereje nyerjen pihenést (újuljon meg).
Ha mégsem sikerülne… hát jöjjön a dinamit bumm! 

Milyen öröm is, ha álmodhatunk
az extraterritoriális jogok eltörléséről, ó Portugália!
A nemzeti érdek és a nép jóléte gyarapodjék, a nép ereje nyerjen pihenést (újuljon meg).
Ha mégsem sikerülne… hát jöjjön a dinamit bumm! 

A kormányrudam (irányításom) mozdíthatatlan, bárki erőlködjék,
vajon szabad-e valaha is lemondani, feladni?
A nemzeti érdek és a nép jóléte gyarapodjék, a nép ereje nyerjen pihenést (újuljon meg).
Ha mégsem sikerülne… hát jöjjön a dinamit bumm! 

A negyvenmilliónyi honfitársamért
a vörös rabruhát sem érzem tehernek.
A nemzeti érdek és a nép jóléte gyarapodjék, a nép ereje nyerjen pihenést (újuljon meg).
Ha mégsem sikerülne… hát jöjjön a dinamit bumm! 

Nem fogom megbánni! A szenvedés a boldogság magja,
s végül kivirágzik a szabadság virága.
A nemzeti érdek és a nép jóléte gyarapodjék, a nép ereje nyerjen pihenést (újuljon meg).
Ha mégsem sikerülne… hát jöjjön a dinamit bumm! 


Kawakami Otojiro és felesége, Sada Yakko


A másik dal címe Oppekepe Song, zenéjét és szövegét is Kawakami Otojiro írta 1888-ban, és az előadása is az ő nevéhez fűződik. Kawakami igazi renitens alak volt, merész és szabadszájú szövegei sokszor bajba sodorták. Színész volt és komikus, több újhullámos színtársulatot is alapított, akikkel bejárta Európa és az USA nagyvárosait. Feleségével, Sada Yakkóval, aki korának egyetlen színésznője (valamint gésa és táncosnő) volt, a "nyugati színház minden aspektusát" tanulmányozva hozták létre színházaikat. Érdemes elolvasni az angol Wikipedia róla szóló szócikkét, nagyon izgalmas.

Előbukkant egy magányos alak, vidám fehér fejpánttal, és elegánsan, macsó szamuráj stílusban, térdeit szélesre tárva, letérdelt egy aranyfüstből készült paraván előtt... Kockás férfi kimonója felett piros szamuráj köpenyt viselt, eltúlzottan hegyes vállakkal. Egy vörös felkelő nappal díszített fekete legyezőt tartott a kezében, miközben ritmikusan egy shamisent pengetett, rekedt, gyors tempójú dallamokkal köpte ki a szavakat, a verseket menet közben improvizálva. Gúnyosan szemlélte a kormányt, a gazdagokat és azokat az embereket, akik nyugati ruhákba öltöztek, nyugati szokásokat utánoztak, és minden pénzüket geishákra költötték. A fülbemászó refrén – „Oppekepe” – egy kürt vagy trombita hangját utánozta.
– így írták le Kawakami előadását a korabeli sajtóban.



Oppekepe dal

(nyersfordítás JMS Translation angol fordítása alapján)


Azokkal, akik nem szeretik a jogot és a boldogságot,
szívesen itatnék egy korty „szabadság-levest”.
Oppekepe Oppekepe Oppekepeppo Peppoppo

A kimonó-öltözet (kamishimo) kemény szögletes vállrészét levetve,
felöltve frakkot és nadrágot, s riksába ülve.
Divatos konty, bonnett a fejen,
hölgyek és urak nyugati ruházatban.
A külső dísz rendben van ugyan,
de a politikai gondolatból hiány van.
Nem értik az ég és föld igazságát,
szívükben kellene elvetni a szabadság magját.
Oppekepe Oppekepe Oppekepeppo Peppoppo

A férje foglalkozását nem tudni,
de a feje mai divatos kontyban van.
Szavai a felvilágosodás kori kínai szókészletből (nyugatos „kango”).
Érthetetlen okból nyugati kutyát (fajtiszta ebet) tart ölében.
Ez röhejes, hagyja abba!
Semmit sem tud, de úgy tesz, mintha tudna.
Ok nélkül az orrod alá dörgöli a Nyugatot,
japán szakét bezzeg nem iszik.
Inkább sört, konyakot, vermutot,
nyugati ételt, amihez a gyomra nem szokott
összevissza töm magába – csak dacból.
Titokban, lopva hányni jár,
aztán komoly arccal kávét szürcsöl.
Nevetséges, ugye?
Nevetséges, ugye?
Oppekepeppo Peppoppo

A mai napon, amikor a rizs ára az egekbe szökött,
a szegények nyomorát tekintetbe sem veszi,
mélyen a fejébe húzott cilinderben,
aranygyűrűkkel, aranyórával.
A hatalmasságok előtt hajlong,
a gésáknak és dobosoknak szórja a pénzt.
Közben a raktárban rizst halmoz,
honfitársait, testvéreit hagyja éhen veszni.
Akárhogy is, bármilyen irgalmatlan a kapzsiság,
túlságosan embertelen, szívtelen.
De hát, vajon ez lesz-e a túlvilági „szuvenír”?
Ha a pokolban Enmá-val (az alvilág bírájával) találkozik,
vajon megvesztegetéssel juthat-e a mennybe?
Elmehet-e?
Nem, nem mehet!
Oppekepe Oppekepeppo Peppoppo

Szeretők és második feleségek előtt
színjátékot játszani – az még nem civilizáció.
Ők nem értik a jó és rossz közti különbséget.
Csak a csábításra szegezik tekintetüket.
Kedves férjüktől eltekintenek,
biztos, hogy hűtlenségre adják a fejüket.
Ez nem válik hasznodra, hagyd abba!
Ha megnyílik a parlament kapuja,
már nem lehet színészként enyelegni.
Japán nagy ügyét kell megóvni!
Ha a szemöldök nélküli férfiakat szeretik,
akkor feküdjenek le inkább egy mosómedvével (tanuki)!
Oppekepe Oppekepeppo Peppoppo

A kisasszony vállkendője pompás,
de az öreg kocsis azt a dereka köré tekeri.
Mindketten szívesen vennék a vendéget.
Okulj a kisasszony megeséséből,
de öreg, te ne ess ebbe!
Egy sarkonforduló kuncsafttal már csak alkudozni lehet.
Ha tényleg faképnél hagy, az bizony kínos.
Hej, vigyázz, veszélyes!
Oppekepe Oppekepeppo Peppoppo

Tokió városa zajos és nyüzsgő.
Nyolc férőhelyes a társaskocsi,
ha tizenhat tuszkolódik bele, akkor már zsúfolt.
Ha nem bánod, hogy tömeg van, szállj fel és gyere!
Egy körzet két szen – milyen olcsó, nemde?
Nagyon is, rettenetesen olcsó!
Ha két kocsi összesurlódik, szállj le gyorsan,
és kérem, mindenki segítsen tolni!
Oppekepe Oppekepeppo Peppoppo

Nyugati szavakat tanulva fitogtatják a műveltséget,
de a kenyérevés önmagában nem reform.
A birodalom jogait ki kell terjeszteni,
a nemzeti tekintélyt sürgősen erősíteni kell.
Tudást tudással kell összemérni,
nem lehet össze-vissza pislogni.
Az elmélet és a találmány élharcosaiként
ne maradjunk el a külföld mögött, győzzük le őket!
Az isteni ország nevében – Nipponpō (Japán!).


Csak igazat lehet adni azoknak, akik a ritmizált szövege és szókimondó szövege hallatán ezt a dalt a világ első rapjeként nevezik meg. Azonban a Meiji-korszak második felére ezt az éles nyelvű utcai politizálást már nem nézték jó szemmel, ezért az énekeseknek is más témák után kellett nézniük. Előtérbe kerültek az intimebb érzések, a szerelem, a vágyódás, a bánat, a magány, a nosztalgia, és a tájképek, valamint a politikai helyett a társadalmi szatírák. A hagyományosan pengetett shamisent felváltotta előbb a hegedű, majd később a gitár. Az enka jelentése is egyre inkább "népies stílusú előadói dal"-ra módosult. Az enka átmeneti kora valójában egy nagy zenei olvasztótégely volt, mivel ekkor áramlottak be a nyugati típusú szórakoztató zenék is Japánba, a helyi tradicionális műfajok és a nyugati klasszikus zene mellett megjelentek az operettek, a jazz, a blues, a tangó stb., a belőlük és a keveredésükből kinőtt populáris zene összefoglaló neve ryūkōka lett. Az enka is kereste a helyét, egyaránt érték népzenei és nyugati zenei behatások, szövegeit tekintve pedig érdekes módon még a klasszikus japán költészettel, a wakával is rokonítható - ha nem is a nyelvi sűrítményeinek és szimbolizmusának erőteljessége miatt, hanem az azonos érzelmi rezonanciák tekintetében. 

Ezek a zenék nem a nyugati dúr-moll tonális rendszert követték, hanem a japán yo-in skálákat, vagy a két rendszer egymáshoz igazított változatait. A japán skálák pentaton hangsorok voltak, melyek közül az in használata (a dúrhoz hasonlóan) vidámabb tónusú, míg a yo (a mollhoz hasonlóan) sötétebb, rezignáltabb hangulatú zenéket eredményezett. Az enka dalok a yona-nuki dúr (pentatonikus dúr) vagy yona-nuki moll (pentatonikus moll) pentaton skálákat használták, és különösen vonzódtak az utóbbihoz.


A yona-nuki moll skála
Forrás: @raypullen


Az enka ebben az átmeneti időszakban nem igazán találta a helyét, viszonylag gyorsan háttérbe szorult a ryūkōka elementáris hatásával szemben. A műfaj kikristályosodása majd a háborút követő időszakban következik be, amikor kiteljesíti erőteljes műfaji jellemzőit: a szerelem és nosztalgia balladisztikus hangvételét, a rezignáció képeit (alkohol, kikötő, este, eső stb.), valamint az ezekhez társuló, túlcsordulóan érzelmes, vibrátós előadásmódot.

Az írásunk szempontjából fontos átmeneti korszakban azonban még ezek a stílusjegyek sokkal visszafogottabbak, és nem is igazán letisztultak. Ingadozik a besorolás is az enka és a ryūkōka között. Hogy nagyjából képet alkothassunk a Japánból származó zenékre, hallgassunk meg néhány példát.

Az első felvétel Taki Rentarō kompozíciója 1901-ből, a "Hold a romos kastély felett" (荒城の月), melyet a modern enka előképének szoktak tekinteni. A yona-nuki moll dallam hangjai szomorkás, melankolikus hangulatot ébresztenek. Előadó: Ichiro Fujiyama és a Columbia Női Kórus.



Az 1914-ben megjelent "Katyusa dala" a yona-nuki dúr dalok egyik példája, Nakayama Shinpei szerzeménye. Eredetileg Tolsztoj Feltámadás című regényéből készült színházi adaptáció betétdala volt, onnan önállósult slágerré. Bár azt írtam, hogy általában a dúr dallamok vidámabbak, ez éppen nem az, hiszen a főhősnő elveszett ártatlanságát, a férfi iránti gyengéd érzéseit és a sorssal való küzdelmét jeleníti meg, így egyszerre szomorú és emelkedett. A dalt már 1916-ban kiadták Joseonban is koreai szöveggel, így egyben azon dalok példája is, amelyeket korábban nem taglaltunk a hazai zenei fejlődés részeként, mivel nem tartalmaztak koreaiak által hozzáadott értéket: az idegen dallam megtartásával és az eredeti szöveg változtatások nélküli lefordításával váltak slágerré. 





Végül még egy korabeli sláger, viszont jóval későbbi feldolgozásban. Noguchi Ujo (szöveg) és Nakayama Shinpei (zene) dala az enka klasszikus előképe, 1923-as első felvételét követően követhetetlenül sok kiadása, élő előadása és különböző alkotásokban való megjelenése volt. A révész dalának ez a változata az Esős napok (1957) című filmből való, melynek rendezője Seiji Hisamatsu.





Mivel a modern enkával biztosan nem fogok foglalkozni, egy felvétel erejéig megidézem, hogy mi fejlődött ki az eddig hallott felvételek nyomán. Misora Hibari énekesnő a modern enka királynője, egyik híres dala a Like the Flow of the River, ami az utolsó albumán 1989-ben jelent meg. Az előadásában tökéletesen lehet élvezni a kobushi énektechnika érzelmi vibrátóját, a hangszerelésben a vonósok és fúvósok jelenlétét, a dal melankolikus líraiságát, mégis intenzív érzelmi töltetét.






Bár el szerettem volna jutni ebben a részben a koreai trot kezdeményeihez, de azt hiszem, jobb lesz itt megállni, különben végtelenül hosszú lenne ez a bejegyzés. Legközelebb viszont azzal folytatjuk.



→ Tovább az 5. részhez








Források:



































dátum: 0 megjegyzés

2025. augusztus 19., kedd

SZEMELVÉNYEK A KOREAI KÖNNYŰZENE TÖRTÉNETÉBŐL [3] – Új trendek születnek




Az előző bejegyzésekben már hallhattuk énekelni Yun Sim-deokot (A halál dala) és Lee Jeong-sukot (Jaramera), a kornak azonban három kiemelkedően népszerű énekesnője volt, ezért szót kell ejteni Lee Ari-soo-ról is.




Valódi neve Lee Eum-jeon volt, amit néha tévesen Lee Bo-jeonként említettek. A művészneve Lee Ari-soo, amiből a keresztnév a nyugati Alice koreai átirata. 1910. január 1-én született Kaesong városban (Gyeonggo-do). Anyai nagybátyja Jeon Kyung-hee humorista volt, aki a Chwiseongjwának és a Joseon Színházi Társulatnak dolgozott. Anyai nagyanyja "Madam Jeon", aki egy panziót vezetett Kaesongban és támogatta a színházi társulatot. Kim Do-san, szintén anyai ágon, befolyásolta korai színházi debütálását, ami kilencéves korában történt. A Hosudon Leányiskolába járt, majd csatlakozott Yun Baek-nam Minjung Színházi Társulatához, mielőtt Kim So-rang Chwiseongjwájának tagja lett. Ezek mind újhullámos színtársulatok voltak, és Lee sok darab főszerepét játszotta. A Constellation nevű színházi együttesben énekelte először egyik nagy slágerét, a Hwangseong romjai című dalt. 
Az 1930-as évektől kezdve a könnyűzenei éneklésre összpontosított. 1931-ben a Columbia Recordsnál a "메리의 노래 (Mary dala)", "라인강 (Rajna)" és a "부활 (Feltámadás)" feldolgozásaival szerzett hírnevet. 1932-ben Lee Ki-se, a Victor Records egyik osztályának vezetője figyelt fel rá, és kiadta vele a "황성의 적 (Hwangseong ellenségei)" című dalt (dalszöveg: Wang Pyeong, zene: Jeon Su-rin, ami később "Hwangseong romjai" néven lett ismert). Ebből 50.000 albumot adtak el, és Lee a legkelendőbb énekesnővé vált. Ugyanebben az évben egy sor népszerű dala is megjelent, köztük a "Quiet Chang-an" és az "Era Jo-geun-na" címűek.
A következő évben össze akartak házasodni Bae Dong-pillel, aki a Yonhee Egyetem hallgatója volt, de a fiú családja ellenezte. Lee 1933-ban öngyilkosságot kísérelt meg, ami végül megtörte a szülők ellenállását. A házasság feltételeként azonban megszabták, hogy Lee hagyjon fel a szórakoztatóipari tevékenységével, amit teljesített is, miután 1934-ig eleget tett a különböző társulati kötelezettségeinek. Azután átlagos feleségként élt, két fia és hét lánya született. A hatvanas évekig még emlékeztek rá, de minden médiamegkeresést visszautasított. Sokáig a gyermekei sem tudták, hogy egykor mivel foglalkozott, talán arra gondolva titkolta, hogy a tanulmányi idejük alatt árthatott volna nekik anyjuk egykori foglalkozásának híre. Idős korában Ansanban élt a nagyobbik fiával, ahol mindig hanbokban sétált, ezért "hanbok nagyiként" emlegették, de már senki sem ismerte fel. A médiában régen halottnak hitték. Amikor kiderült, hogy még életben van, egy dokumentumfilmet készültek róla forgatni, ám ez végül meghiúsult. Hosszú élete volt, 2009-ben halt meg, 99 éves korában. 

Ezzel a felvétellel megtörjük az eddigi időrendet, de majd visszatérünk hozzá. Most élvezzük Lee Ari-soo hangját!





황성옛터

황성 옛터에 밤이 되니 월색만 고요해
폐허에 서린 회포를 말하여 주노라
아 외로운 저 나그네 홀로이 잠 못 이뤄
구슬픈 벌레 소리에 말없이 눈물져요 

성은 허물어져 빈 터인데 방초만 푸르러
세상이 허무한 것을 말하여 주노라
아 가엾다 이 내 몸은 그 무엇 찾으려
끝 없는 꿈의 거리를 헤메어 있노라

나는 가리로다 끝이 없이 이 발길 닿는 곳
산을 넘고 물을 건너서 정처가 없이도
아아 한 없는 이 설움을 가슴 속 깊이 안고
이 몸은 흘러서 가노니 옛 터야 잘 있거라



Hwangseong romjai

(nyersfordítás)

Amikor leszáll az éj a régi Hwangseong romjaira, csak a holdfény nyugodt.
Mesél a romokon megülő bánatról.
Ah, az a magányos vándor, ki nem tud egyedül elaludni,
a szomorúan szóló rovar hangjára szótlanul könnyet ejt.

A vár leomlott, puszta hely lett, csak a vadfüvek zöldellnek.
Elmondja, hogy a világ hiábavaló.
Ah, szánandó ez a testem, mit is keresve
végtelen álmok utcáit bolyongom.

Elmegyek én, végtelenül, oda, ahová lépteim elérnek,
hegyet átszelve, vízen átkelve, céltalanul is.
Á, e végtelen bánatot szívem mélyén hordozva,
testem sodródva megy tovább – ó régi rom, maradj békében.

A dalról:
A hwangseong jelentése királyi palotaerőd. A dalt a régi Goryeo fővárosában, Kaesongban található palota, a Manwoldae romjai ihlették, ami a történelem során többször lángok martaléka lett. Lassú tempójú, 3/4-es ütemű dal, amit yona-nuki mollban írtak, ami egy pentaton skála a 4. és 7. fok kihagyásával. Ezt a melankolikus dallamot a zeneszerző, Jeon Su-rin védjegyének tartják, és éppen ez a moll skála az, ami erősen a japán enka zenéhez kapcsolja a dalt (az enkáról később lesz szó). A korabeli beszámolók szerint a közönség tapsviharral és ismétlést követelve fogadta a dalt a bemutatáskor, amit később mindig együtt is énekeltek az előadóval. A japán hatóságok igyekeztek útját állni a dal terjedésének, mivel egyértelmű volt az analógia a leomlott vár és a korabeli Joseon állapota között.


Vissza az idősorrendhez:

Eddig azokról a dalokról volt szó, amelyek a gyarmati időkben úgy lettek népszerűek és jelentek meg lemezen, hogy a külföldi slágereknek megtartották a dallamát, de írtak hozzá egy új koreai szöveget.

Az első, zenéjében és szövegében is koreai személy által szerzett dalt 1928-ban adták ki gramofonlemezen. A "Hulló virágok és áramló víz" (낙화유수) komponálója és szövegírója is Kim Seo-jeong volt, a dalt Lee Jeong-suk énekelte fel (bár egy helyen Yu Gyeong-i neve van megadva).

A dal példáján be tudok mutatni néhány tényezőt, ami jelentősen megnehezíti azon kutatók dolgát, akik majd egy évszázad távolából indulnak a gyarmati idők zenei világának feltérképezésére. A dalcímek elég nagy változékonyságot mutatnak. Mivel ez a dal megjelent lemezen, van egy "hivatalos" címe, ám mégis a dal kezdő sorából véve Gangnam-dalként is elhíresült. Ha egy dalt eltérő időben többen is énekeltek, vagy többször is lemezre vették, akkor lehet, hogy minden alkalommal más-más címet adtak neki. A szerzők a hivatalos személynevük mellett többnyire választottak maguknak írói álnevet is - ha több téren is alkottak, akkor lehet, hogy többet is. Ezért pl. ennél a dalnál egy helyütt Kim Seo-jeong szerepel zeneszerzőként és szövegíróként, míg máshol a zeneszerző Kim Yeong-hwan - csakhogy a kettő ugyanazt a személyt takarja.


A film plakátja


Külön érdekesség, hogy bár ekkor még a némafilmek korszakában járunk, a filmek és a népszerű zenék máris összefonódtak. A vetítések alkalmával élő zenét és hangalámondást élvezhettek a nézők, sőt ezeket időnként narrációs lemezeken is megjelentették. A "Hulló virágok és áramló víz" egy 1927-ben bemutatott film címe, Kim Yeong-hwan pedig a film forgatókönyvének írója és főcímdalának szerzője volt. Legalábbis némely források szerint, mert a kMDB filmes adatbázisában Lee Gu-young nevét olvashatjuk forgatókönyvíró-rendezőként. Valószínű, hogy a dal a film nyomán vált slágerré, ezért vették fel lemezre is, ám a kiadás dátumaként már ismét különböző éveket láthatunk. A Danseongsa moziban állítólag Lee Jeong-suk énekelte a dalt, de lehet, hogy Yu Gyeong-i énekelte fel a film kommentáralbumára, és ez okozott némi keveredést. Az akkori alkotók igazán sokszínű szerepvállalók voltak, Kim Yeong-hwanról megemlítik, hogy a filmek közkedvelt narrátora is volt.

A kMDB egyik írásában kiemeli, hogy az 1920-as évek némafilmszínházaiban három kulcsfontosságú szakember volt (samsa 삼사, vagyis a három "sa 사): a mozigépész (kisa 기사), a narrátor (byeonsa 변사) és a zenész (aksa 악사).

Azt is megjegyzik, hogy a két ismertebb színész-énekesnő, Lee Jeong-suk és Kim Yeon-sil mellett Yu Gyeong-i neve méltatlanul feledésbe merült, hiába volt élő fellépéseit tekintve aktívabb náluk, önálló albuma nem jelent meg.

Lee Jeong-sukról annyit tudunk, hogy a Joongang Árvaházban tanult zenét, és főként gyermekdalokat énekelt. Egyébként pedig a Hulló virágok és áramló víz című film rendezőjének, Lee Gu-yeongnak húga. (Őt hallhattuk már a Jaramera előadójaként is az írás első részében.)

A dal lemezváltozata:





낙화유수 (강남달)


강남달이 밝아서 님이 놀던 곳
구름 속에 그의 얼굴 가리워졌네
물망초 핀 언덕에 외로이 서서
물에 뜬 이 한밤을 홀로 새우나

멀고 먼 님의 나라 차마 그리워
적막한 가람가에 물새가 우네
오늘 밤도 쓸쓸히 달은 지노니
사랑의 그늘 속에 재워나주오

강남에 달이 지면 외로운 신세
부평의 잎사귀에 벌레가 우네
차라리 이 몸은 잠들리로다
님이 절로 오시어서 깨울 때까지


Hulló virágok és áramló víz

(nyersfordítás)

Gangnam holdja fényes ott hol kedvesem játszott,
de arca felhők közé rejtőzött.
A nefelejcstől virágzó dombon magányosan állva,
egyedül virrasztom át az éjszakát, mely a vízen tükröződik.

Oly messze van szerelmem országa, mégis fájón vágyom rá.
A csendes folyóparton vízimadár jajong.
Ezen az éjjelen is szomorúan hanyatlik a hold.
Hadd aludjak el a szerelem árnyékában.

Ha Gangnamban lemegy a hold, magányossá válik a sorsom.
A lebegő vízi leveleken (vízililiom / hínárlevél) bogarak sírnak.
Inkább hát elalszom,
míg kedvesem magától el nem jön, hogy felébresszen.


A dal nemcsak amiatt érdemel figyelmet, mert az első valódi populáris koreai dal, hanem azért is, mert zeneileg egyedi, stílusjegyei alapján nem lehet besorolni egyik akkori aktuális könnyűzenei trendbe sem. A tisztasága miatt sokan arra gondoltak, hogy a gyerekdalok ihlették, amire ráerősített az is, hogy Lee Jeong-suk énekelt gyerekdalokat. A szöveg költői ihletettségű és többrétű. A hulló virág és az elfolyó víz az idő múlásának, vagy akár a hatalom ideiglenességének is lehet a metaforája, a magányosság és a szeretett személy utáni vágyódást pedig kissé más megvilágításba helyezi a "szerelmem országának távolisága", amely szintén lehet arra való utalás, hogy erősen virágnyelven, de inkább a függetlenség vágyának megfogalmazásáról van szó, mintsem pusztán szerelmi érzésről.


Még egy értelmezési érdekesség, amire magamtól nem gondoltam volna, valójában ellenőrizni sem tudom, de a ChatGPT ezt írta, mivel rákérdeztem a közhasználatban elterjedt címre:
"강남 (江南): szó szerint „a folyó déli része”, hagyományosan a kínai Jangce déli vidékét jelölte, a koreai irodalomban is sokszor az idillikus, szépséges tájak szinonimája lett (nem a mai szöuli Gangnam!)."


Egy rövidebb videó, amiben valószínűleg a mozifilmmel kapcsolatos anyagok láthatók,
valamint Kim Yeong-hwan, a dal szerzője:

Kim Yeong-hwanról egy kicsit bővebben:

 
Jinjuban született 1898-ban egy gisaeng fiaként. Miután befejezte a Whimoon Középiskolát, Kim Yeong-hwan az akkoriban a felbukkanó új művészet, a film világába mélyedt el. 1924-ben ő kapta meg a filmszövegmagyarázó (byeonsa) szerepét a Dansungsa moziban, és ez lett az a fordulópont, amelynek hatására valóban a filmhez hivatásként kötődő emberré vált. Ebben az időben a Dansungsa létrehozta saját filmfelvevő részlegét, amelynek első alkotása a Janghwa Hongryeonjeon (1924) című film volt, ennek az akkor 25 éves Kim készítette az átdolgozását és a narrációját. (Forrás: Koreai filmrendezők lexikona) Tíz film kötődik a nevéhez, melyeknek hol az adaptálásáért, hol a forgatókönyvéért, hol a rendezéséért volt felelős. Közülük a Janghwa és Hongryeon meséje (1924) elérte a 100.000, a Három koldus (1928) pedig a 150.000 nézőszámot, ami kiemelkedő kasszasikert jelentett.

Sokoldalú személyiség volt, hegedűművész és zeneszerző is, számos népszerű dal és filmes főcímdal komponálója. A Hulló virágok és áramló víz című film, és a főcímdal is erősen önéletrajzi ihletettségű, hiszen egy jinjui gisaeng és egy festő tragikus szerelméről szól. A történetet, ami Kim édesanyjának és a saját neveltetésének emlékeit is megidézte, már a filmet megelőzően színdarabként is bemutatták.

Kim Yeong-hwan volt a korszak első számú narrátora, filmrendezője, forgatókönyvírója, dalszövegírója, zeneszerzője és hegedűművésze, és a legnépszerűbb személyiség volt a fővárosban. Szórta a pénzt, riksával járta a szórakozónegyedeket. Fényűző életet élt, de a hangosfilm térnyerése idején már nem találta a helyét, drogfüggő lett, és nagyon fiatalon, 38 évesen meghalt.

Zenei hatása mind a mai napig tart, szerzeményei a mai fül számára is élvezhetőek. Egyediségükkel kimozdította a koreai népszerű dalokat a korabeli meghatározó befolyás, az enka által meghatározott kényszerpályájáról.


Ugyanabban az évben, tehát 1928-ban, amikor a "Hulló virágok és áramló víz" megjelent, Kim Yeong-hwan másik dalát is kiadták gramofonlemezen. A 삼걸인(세동무), azaz A három koldus / A három bajtárs ismét egy film főcímdala volt, melynek a szöveget ezúttal Moon Soo-il írta, az vetítéseken először Kim Yeon-sil énekelte, de a lemezfelvétel Chae Dong-wonnal készült el, akinek művészneve Chae Gyu-yeop volt.



세동무


지나간 그 옛날에 푸른 잔디에
꿈을 꾸던 그 시절이 언제이던가
서녁 하늘 해지고 날을 저물어
나그네의 갈 길이 아득하여요

장미같은 내 마음에 가시가 돋혀
이다지도 어린 넋이 시들어졌네
사랑과 굳은 맹세 사라진 자취
다시 두 번 피지 못할 고운 내 모양

즐거웠던 그 노래도 설은 눈물도
저 바다에 물결에 띄워 버리고
옛날의 푸른 잔디 다시 그리워
황혼의 길이나마 돌아 가오리



A három koldus / A három bajtárs

(nyersfordítás)


A réges-régi időkben, a zöld pázsiton
Mikor is volt az az idő, amikor álmokat szőttem?
A nyugati égen lenyugszik a nap, s eljön az este,
Az utazó előtt az út távolba vész.

Rózsához hasonló szívemben tövisek nőttek,
S ily fiatal lélek is így elhervadt.
A szerelem és a szilárd eskü nyoma is eltűnt,
És a szépségem, amely többé már nem virágozhat újra.

Az örömteli dalok és a keserű könnyek is,
Mindet rábízom a tenger hullámaira.
Visszavágyom a régi idők zöld pázsitjára,
És bár alkonyi úton járok, mégis visszatérek oda.


Hogy miért tartják ezt a dalt választóvíznek a zenei szakértők? Mert visszatekintve a korábbi populáris zenékre, azokon egyértelműen a japán enka erős befolyását lehetett tapasztalni. Azonban a 1920-as évek végére kikristályosodott egy újfajta zene, ami megszólalásában és érzelmi tartományában sokkal közelebb állt a koreai fülekhez és szívekhez. A változás nem egycsapásra következett be, de Kim Yeong-hwan remekül rátapintott az új irányra, és ebben a dalban szinte összegezte az új sajátosságokat. Emiatt számítják ezt a dalt egy következőkben kibontakozó zenei műfaj kezdetének, aminek sokáig még nevet sem adtak, ám később trotként lett a hazai közönség egyik kedvence.

Az 1910-től megjelenő, főként japán zenei hatás alatt álló populáris dalok mellett az emberek természetesen továbbra is szívesen énekeltek népdalokat, de azok hagyományok általi kötöttsége szemben állt a népszerű dalok hajlékony alkalmazkodóképességével. Ám 1926-ban történt valami, ami egyszerre film- és zenetörténeti jelentőséggel bír. Bemutatták az Arirang című némafilmet, ami az első hazafias filmes alkotás lett, a film zárójelenetéhez énekelt dal pedig egy új populáris dalműfaj kiindulási pontja. Ezt a műfajt "új népdal"-ként jelölték meg.

A film kópiái a koreai háború idején elvesztek, de tartalmának részletes leírása fennmaradt, mely alapján többször újraforgatták néma- és hangosfilmként egyaránt. A korabeli beszámolók szerint a közönséget szórólapokon kérték, hogy a főhőssel együtt énekeljék az Arirangot, mert a dal címe is ez lett.

A filmdalt először 1929-ben adta ki a Columbia lemezen, sajnos sem a zeneszerző, sem a szövegíró nevét nem ismerjük. A teljes dal sem hallható, csak egy rövid részlete, mivel ez a film narrációs lemezének kiadása, Yu Gyeong-i énekel rajta.




A21-발췌 : 1929년 영화설명 아리랑 중 '아리랑 음악' - 노래:유경이
(1929년 2월 22일 Columbia 40002 & 40003 SP음반)



아리랑 아리랑 아라리요
아리랑고개로 넘어간다
나를 버리고 가는 님은
십리도 못가서 발병나네


Arirang, Arirang, Arariyo
Átmegyek az Arirang-hágón
A kedvesem, aki elhagy engem
Tíz ri-t sem tesz meg, s máris feltöri a lábát


Ezt követően az Arirangnak számtalan további kiadása született különböző előadókkal, más és más szöveggel és hangszereléssel. A legérdekesebb, hogy a dal "kettős életet élt", mert miközben a koreaiak számára az ellenállás kifejezése lett, Japánban is slágerré vált.

A japán eredetű, enka-jellegű koreai dalok, az ezekből kinövő saját trot-kezdemények és a hazai népzenére épülő új népdalok megjelenése mellett természetesen Joseonban is népszerű volt a nyugatról importált jazz, a harmincas évek végére különösen a swing. Véletlenszerűen kiválasztva a kor felvételei közül Benny Goodman Sing, Sing, Sing című 1936-os dalának koreai adaptációját, ami 1939-ben jelent meg lemezen Son Mok-in előadásában.




Végezetül pedig nem maradhat említés nélkül a 30-as években megjelenő manyo sem, ami az enka melankóliájával szembehelyezkedő, humoros és szatirikus dalokat tartalmazó populáris zenék összefoglaló neve. Példaként 1939-ből Kim Jeong-gutól A világ egy yojigyeong (hogy ez mit jelent, majd az 5. részben kiderül):






A továbbiakban a fenti populáris zenei műfajokat fogjuk kicsit alaposabban szemügyre venni.


→ Tovább a 4. részhez

Források:

음악사가 있는 고전 음악 박물관


































dátum: 0 megjegyzés
Feliratkozás: Megjegyzések (Atom)