2014. június 7., szombat

[röpke] JANG Jin: My Son (2007)

장진: 아들

__________________

Írta: Ricemegatron Expert
_____________________



Jang Jin rendező a koreai filmvilág egyik legérdekesebb alakja. Középiskolásként még zenésznek készült, majd beleszeretett a színházba,  rengeteg szerep eljátszása után később mégis a legnevesebb színházi rendezők között találjuk a nevét. A filmhez az íráson át vezet az útja, mivel nemcsak színházi, hanem filmes történetei is szinte kivétel nélkül saját tollából születnek. A melodráma és a gengszterfilm műfajában mozogva bár megélte egyaránt a bukást és a sikert, ám egyéni hangvételével nagyban hozzájárult a koreai film 90-es évekbeli felvirágzásához.





A My Son 2007-es alkotás, a melodráma középpontjában egy apa áll. Sikerült egy meglehetősen extrém élethelyzetet találni a történet kiindulási pontjául, hiszen főhősünk egy életfogytiglanra ítélt rablógyilkos, aki már tizenöt évet le is húzott a büntetéséből. A kezdeti börtönjelenetekben mégis egy nyugodt, sorsával számot vetett férfit látunk, aki indul a jó magaviseletért felkínált jutalom elnyeréséért. Bár maga sem biztos a dolgában, de talán éppen ezzel győzi meg a bizottságot: övé lesz egy nap, amelyen felkeresheti a fiát, akit kicsi gyerekként látott utoljára.

A film a nem mindennapi találkozás története, annak minden esetlenségével, gyanakvásával, kimondatlan vágyaival a férfi és a fia részéről. Nem okoz nagy nehézséget megjósolni, hogy a két ember valahogyan el fog jutni az érzelmi összetalálkozás pillanatához. A film bár zavarba ejtő rutinnal halad ezen a kitaposott úton, szerencsére az ábrázolás mikéntjében mégis letér arról. A helyzetek szokatlan szótlansága és szikársága reálissá teszi az irreális szituációt. A belső érzések narrációval történő megszólaltatása amolyan brechti elidegenítő effektusként működik, megvédve a szentimentalizmus kínálkozó kísértésétől. A rendező fanyar humora is beköszön a "műfajidegen" animációs betétek közbeiktatásával.


JANG Jin rendező

Jang Jin jól el is játszik velünk, mikor látszólag eljuttatja a filmbéli találkozást a végpontig. A pályaudvaron viszont nemcsak a sínek ágaznak el, hanem a történet is másik vágányra szalad. A rendező ekkor a melodrámák mélyebb húrjait pengeti meg, és emiatt a néző nagyon egyéni teherbírásának képessége a fordulat elfogadása, mert azt bizonyára sokan felemelőnek, sokan mélységesen giccsesnek élhetik meg. 

A történet lezárása azonban túlmutat az apa-fiú problematikán, egyetemesebb biztatást adva az egykedvű életfogytos indító képsorokon felvetődött problémájára: a leggyötrőbb a létezésben, amikor az ember már nem várhat semmire az életében.

Mivel nem lehet eltekinteni attól, hogy a filmet európai szemmel nézzük, külön ki kell emelni az egyéni, egzotikusnak tűnő "ízeket". Ezalatt főként azokat a viszonyulásokat értem, melyek a filmben ábrázolt élethelyzetekben szándéktalanul jelennek meg. A demenciában szenvedő anya ápolása, a fiatalok döntései, a börtönben látható emberi kapcsolatok mind-mind tanulsággal szolgálhatnak, akkor is, ha azok talán nem is képezik le maradéktalanul a koreai valóságot.


CHA Seung-won

RYU Deok-hwan


A főszerepben Cha Seung-won alakítása viszi a vállán a filmet, aki nagyon izgalmas karaktert formál meg. A valóság felé mutatott arcában egy szinte szimpatikusnak tűnő, lágy vonásokkal és ártatlan tekintettel bíró, visszafogott megnyilvánulásaiban is vergődő embert látunk, a bűnöző sötét karaktere a belső gondolatok narrációja alatt tűnik csak fel. Ryu Deok-hwan a fiú szerepében méltó társa, aki képes árnyaltan megjeleníteni a már majdnem felnőtt fiatalemberben dúló ambivalens érzéseket.




Készült a filmhez magyar felirat? - Tudtunkkal NEM. 
Ha mégis, akkor kérjük, hogy értesítsen erről. 














































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése