장재현: 사바하
A Svaha: The Sixth Finger (Svaha: A hatodik ujj) éppen ezt teszi: egy okkult közösség titkairól lebbenti fel a fátylat, miközben a rejtélyek nyomába eredve egy thriller izgalmainak teszi ki a nézőket, kikacsintgatva a horror-effektusok irányába is.
Úgy tűnik, hogy Jung Jae-hun rendezőt erősen vonzzák a vallásos témák, különösen a miszticizmus. Rendezőként jegyzett első játékfilmje, a The Priest már adott ebből ízelítőt, ott az ördögűzés témája érintkezett a rózsakeresztes miszticizmussal. A Svaha: The Sixth Finger a rendező második nagyfilmje, és szó szerint véve is nagy film, legalábbis a rendező szándékai szerint. Olyan, mint egy gótikus műalkotás: számos elemből építkezve egyre magasabbra tör, míg végül egy hatalmas, bonyolult építményként mutatja magát. A film emiatt lenyűgöző, ugyanakkor ez a legnagyobb hibája is. Nézőiként ugyanúgy járunk, mint egy gigantikus katedrális szemlélői, mindvégig lenyűgöz a látvány, de az építmény szerkezetét nem látjuk át könnyedén.
Egy keleti valláskutató intézet, mely éppen az ilyen rejtetten működő szekták felderítésére vállalkozik, nyomába ered a közösségnek. A sármos, kissé divatfi kinézetű, racionálisan pénzre hajtó, jó humorral megáldott vezetőjében, Park lelkészben (Lee Jung-jae) a film fő alakját ismerhetjük meg, akinek a hite ha még nem is ingott meg teljesen, már jókora szkepticizmussal itatódott át. A nyomozás őt és a közösség egyik titkos vezetőjét, Na-hant (Park Jung-min) találkoztatja össze, miközben rátalálnak ugyanarra a lányra, Geum-hwara (Lee Jae-in), aki a szekta ténykedésének következő potenciális áldozata.
Ettől kezdve - bár külön-külön úton - mindketten a legmélyebb titkok nyomában járnak, mert a teljes igazság még mindkettőjük számára ismeretlen. A végeredmény pedig sokkoló lesz mindenki számára.
Ez az alaptörténet nyer számos cizellálást a forgatókönyv által, kibontva és megmutatva sok-sok gazdag részletet. Legfontosabb ezek közül a lány világa, mely a misztikum legerősebb forrása a filmben. Az ikertestvéreként megszülető titokzatos, nem nélküli lény mindaddig, amíg szörnyként látjuk, remek alany a horrorhatások generálására. Azonban a történet végkifejleténél sem kapunk valódi magyarázatot arra, hogy ki is ő valójában. Bár meglehet, hogy a keleti vallásokban és miszticizmusban jártasak számára a sok-sok utalás valamelyike adott ehhez támpontot, ám valószínűleg a nyugati nézőknek jól jött volna még egy kis segítség. Mert ez a megválaszolatlan kérdés egy kitöltetlen űrt hagy a nézőben, hiszen a figura értelmezési előjelének megváltozása egyrészt nagyon érdekes, másrészt az utolsó jelenete bizarr szépséget is áraszt. Emiatt nehezen válik értelmezhetővé a lány többi családtagjának furcsa viselkedése is, különösen gondolva itt a nagymama folyamatos önsanyargató penitenciájára. Azonban kiemelendő, hogy Geum-hwát és ikertestvérét is a forgatáskor alig 15 éves Lee Jae-in kelti életre.
Ugyancsak hangulati elemnek könyvelhető el a sámánizmus belecsavarása a történetbe, melyből végül nem lesz több, mint a borzongást elősegítő kulissza. Valamennyire igaz ez a tibeti szakrális vezető megjelenésére is. Bár valóban egy fontos információt kapunk tőle a nyomozáshoz, az egész jelenetsor szerepe mégis olyan, mint egy zsákutca, amelyből vissza kell fordulni. Kissé filmes klisének hat a rendőri testület erőtlennek és fantáziátlannak való ábrázolása, még abban a jelenetben is, amelyben a rendőrnyomozó rádöbben, hogy a saját fafejű alkalmatlansága miatt mit nem ismert fel idejekorán (annak ellenére, hogy Jung Jin-young alakítása nagyon is emlékezetessé teszi ezt a mellékalakot).
A film egyébként olyan utalásokat is tartalmaz, amelyek számunkra kevésbé nyilvánvalóak, mint a lokális nézőközönség számára. Ilyen például az az érdekesség, hogy a filmbéli Kim Je-seok régi fotójaként nem a filmes karakterről készített képet mutatnak, hanem egy fotót a japánok elleni függetlenségi aktivista Na Cheolról, aki a koreai sámánizmus körébe tartozó "Daejongism" összefoglaló névvel illetett vallási irányzatok egyikének alapítója volt. Különösen a film félperces hivatalos előzetese által néhány működő szekta is találva érezte magát, köztük az a Shincheonji Church of Jesus is, amelyet a Covid-19 vírus terjedésében játszott szerepe kapcsán ismerhettünk meg.
Bármily furcsa, a horrorfilmek sokszor nem nélkülözik a költőiséget, és így van ez a Svaha bizonyos részeiben is. Váratlanul szép és lírai képeket is láthatunk a filmben, még ha a tartalmuk hideglelős is, (mint a szarvasok futása a havas tájon). A hideglelős kifejezés egyébként igaz a film egészére, melyet télen forgattak, és a hó, a havas táj puha csöndje, a tél kékes színei uralják a film egészét, a láthatóvá váló lélegzetek pedig mintha ködbe borítanák az egész tájat is.
Amit viszont végképp remekül csinál a rendező, az nem más, mint az isteni erők földi jelenvalóságának megengedése. A nyomozás nem vezet kizárólag prózai magyarázatokhoz, hanem leleplezi a köztünk élő, természetfeletti erők birtokában lévő lényeket. Ezek az isteni lények azonban nagyon is emberi tulajdonságok kivetülései, önzőek vagy önfeláldozók, ártó vagy védelmező szándékúak. Emberi életek eltiprása árán törnek előre a saját útjukon, és ez a politeista istenvilág áll szemben a keresztény hittel, amelynek kereszt jelképe folyamatosan uralja a mozivászon centrumát, amikor a valláskutató autójában ülünk. Nem véletlen, hogy minden hívő ember legmélyebb kérdése szakad fel belőle a film zárásaként: Ha van igaz Isten, akkor hol van most? Hogyan engedheti meg mindezt?
Végső összegzésként azt mondanám, hogy a Svaha megéri a ráfordított időt, minden előbb említett problémája ellenére. Jung Jae-hun rendező magabiztosan tájékozódik a sérülékeny vallási kérdésekben, és ugyancsak biztosan uralja a film egészét, és ha ezt az utat folytatja, akkor a műfaj jelentős rendezői közé írhatja be magát.
Végezetül pedig a cím érdekessége: mit is jelent a "svaha"? Ez egy szankszkrit eredetű szó, amely a hinduizmusban és a buddhizmusban a mantrák végét jelzi, funkciója nagyjából talán az "ámen"-nek megfeleltethető, jelentése valahol a "jól szóltál" és az "úgy legyen" környékén mozog. Ezt a kifejezést hallhatjuk a Na-han által mondott mantrában is.
A film jelenleg megtekinthető a Netflix kínálatában, magyar felirattal.
A természetfeletti erőkkel foglalkozó filmek mindig nagy érdeklődésre tarthatnak számot, hiszen legyen akármennyire is materialista, még sincs olyan ember, akiben ne merülne fel soha az a kérdés, hogy mi végre vagyunk itt a földön, milyen erők szabják meg vagy irányítják létünket, és honnan erednek ezek az erők? Ha a pusztán filozófiainak tűnő kérdésfeltevés okkultizmussal, miszticizmussal társulva jelentkezik a filmvásznon, az már a borzongás-faktor ígéretével is együtt jár.
A Svaha: The Sixth Finger (Svaha: A hatodik ujj) éppen ezt teszi: egy okkult közösség titkairól lebbenti fel a fátylat, miközben a rejtélyek nyomába eredve egy thriller izgalmainak teszi ki a nézőket, kikacsintgatva a horror-effektusok irányába is.
Úgy tűnik, hogy Jung Jae-hun rendezőt erősen vonzzák a vallásos témák, különösen a miszticizmus. Rendezőként jegyzett első játékfilmje, a The Priest már adott ebből ízelítőt, ott az ördögűzés témája érintkezett a rózsakeresztes miszticizmussal. A Svaha: The Sixth Finger a rendező második nagyfilmje, és szó szerint véve is nagy film, legalábbis a rendező szándékai szerint. Olyan, mint egy gótikus műalkotás: számos elemből építkezve egyre magasabbra tör, míg végül egy hatalmas, bonyolult építményként mutatja magát. A film emiatt lenyűgöző, ugyanakkor ez a legnagyobb hibája is. Nézőiként ugyanúgy járunk, mint egy gigantikus katedrális szemlélői, mindvégig lenyűgöz a látvány, de az építmény szerkezetét nem látjuk át könnyedén.
 |
| Jung Jae-hun rendező |
Nagyon ritka az a film, amit másodjára is meg kellett néznem ahhoz, hogy értelmezni és összefüggésekbe tudjam rendezni számos részletét. Talán nem kizárólag az én vevőkészülékemben volt a hiba, mert a rendezőt mintha elragadta volna a hév, és mindent, de mindent, ami a témáról eszébe jutott, belezsúfolt a forgatókönyvbe. A történet több szálon fut, és emiatt ezek a szálak időnként elejtődnek, majd amikor már szinte megfeledkezünk róluk, váratlanul ismét előkerülnek, ráadásul vannak szálak, melyek csak "díszítőelemként" funkcionálnak, de egyébként semmi közük a szerkezetet alkotó szövétnekhez.
Pedig az alapvető történések nem is túlzottan bonyolultak, legalábbis összerendezve már nem tűnnek annak.
Létezik egy magát buddhistának mutató vallási közösség, mely a vallás által nem szentesített, okkult tanokat hirdet. A közösség mögött egy rejtélyes figura alakja rajzolódik ki, aki a saját képére és szükségleteire formáltan megalkotta a titkos tanokat, melyeket a követői a szektákra jellemző elvakultsággal követnek és váltják valóra az utasításokat.
Létezik egy magát buddhistának mutató vallási közösség, mely a vallás által nem szentesített, okkult tanokat hirdet. A közösség mögött egy rejtélyes figura alakja rajzolódik ki, aki a saját képére és szükségleteire formáltan megalkotta a titkos tanokat, melyeket a követői a szektákra jellemző elvakultsággal követnek és váltják valóra az utasításokat.
Egy keleti valláskutató intézet, mely éppen az ilyen rejtetten működő szekták felderítésére vállalkozik, nyomába ered a közösségnek. A sármos, kissé divatfi kinézetű, racionálisan pénzre hajtó, jó humorral megáldott vezetőjében, Park lelkészben (Lee Jung-jae) a film fő alakját ismerhetjük meg, akinek a hite ha még nem is ingott meg teljesen, már jókora szkepticizmussal itatódott át. A nyomozás őt és a közösség egyik titkos vezetőjét, Na-hant (Park Jung-min) találkoztatja össze, miközben rátalálnak ugyanarra a lányra, Geum-hwara (Lee Jae-in), aki a szekta ténykedésének következő potenciális áldozata.
 |
| Lee Jung-jae |
Ettől kezdve - bár külön-külön úton - mindketten a legmélyebb titkok nyomában járnak, mert a teljes igazság még mindkettőjük számára ismeretlen. A végeredmény pedig sokkoló lesz mindenki számára.
Ez az alaptörténet nyer számos cizellálást a forgatókönyv által, kibontva és megmutatva sok-sok gazdag részletet. Legfontosabb ezek közül a lány világa, mely a misztikum legerősebb forrása a filmben. Az ikertestvéreként megszülető titokzatos, nem nélküli lény mindaddig, amíg szörnyként látjuk, remek alany a horrorhatások generálására. Azonban a történet végkifejleténél sem kapunk valódi magyarázatot arra, hogy ki is ő valójában. Bár meglehet, hogy a keleti vallásokban és miszticizmusban jártasak számára a sok-sok utalás valamelyike adott ehhez támpontot, ám valószínűleg a nyugati nézőknek jól jött volna még egy kis segítség. Mert ez a megválaszolatlan kérdés egy kitöltetlen űrt hagy a nézőben, hiszen a figura értelmezési előjelének megváltozása egyrészt nagyon érdekes, másrészt az utolsó jelenete bizarr szépséget is áraszt. Emiatt nehezen válik értelmezhetővé a lány többi családtagjának furcsa viselkedése is, különösen gondolva itt a nagymama folyamatos önsanyargató penitenciájára. Azonban kiemelendő, hogy Geum-hwát és ikertestvérét is a forgatáskor alig 15 éves Lee Jae-in kelti életre.
 |
| Lee Jae-in |
Ugyancsak hangulati elemnek könyvelhető el a sámánizmus belecsavarása a történetbe, melyből végül nem lesz több, mint a borzongást elősegítő kulissza. Valamennyire igaz ez a tibeti szakrális vezető megjelenésére is. Bár valóban egy fontos információt kapunk tőle a nyomozáshoz, az egész jelenetsor szerepe mégis olyan, mint egy zsákutca, amelyből vissza kell fordulni. Kissé filmes klisének hat a rendőri testület erőtlennek és fantáziátlannak való ábrázolása, még abban a jelenetben is, amelyben a rendőrnyomozó rádöbben, hogy a saját fafejű alkalmatlansága miatt mit nem ismert fel idejekorán (annak ellenére, hogy Jung Jin-young alakítása nagyon is emlékezetessé teszi ezt a mellékalakot).
A film egyébként olyan utalásokat is tartalmaz, amelyek számunkra kevésbé nyilvánvalóak, mint a lokális nézőközönség számára. Ilyen például az az érdekesség, hogy a filmbéli Kim Je-seok régi fotójaként nem a filmes karakterről készített képet mutatnak, hanem egy fotót a japánok elleni függetlenségi aktivista Na Cheolról, aki a koreai sámánizmus körébe tartozó "Daejongism" összefoglaló névvel illetett vallási irányzatok egyikének alapítója volt. Különösen a film félperces hivatalos előzetese által néhány működő szekta is találva érezte magát, köztük az a Shincheonji Church of Jesus is, amelyet a Covid-19 vírus terjedésében játszott szerepe kapcsán ismerhettünk meg.
Bármily furcsa, a horrorfilmek sokszor nem nélkülözik a költőiséget, és így van ez a Svaha bizonyos részeiben is. Váratlanul szép és lírai képeket is láthatunk a filmben, még ha a tartalmuk hideglelős is, (mint a szarvasok futása a havas tájon). A hideglelős kifejezés egyébként igaz a film egészére, melyet télen forgattak, és a hó, a havas táj puha csöndje, a tél kékes színei uralják a film egészét, a láthatóvá váló lélegzetek pedig mintha ködbe borítanák az egész tájat is.
Amit viszont végképp remekül csinál a rendező, az nem más, mint az isteni erők földi jelenvalóságának megengedése. A nyomozás nem vezet kizárólag prózai magyarázatokhoz, hanem leleplezi a köztünk élő, természetfeletti erők birtokában lévő lényeket. Ezek az isteni lények azonban nagyon is emberi tulajdonságok kivetülései, önzőek vagy önfeláldozók, ártó vagy védelmező szándékúak. Emberi életek eltiprása árán törnek előre a saját útjukon, és ez a politeista istenvilág áll szemben a keresztény hittel, amelynek kereszt jelképe folyamatosan uralja a mozivászon centrumát, amikor a valláskutató autójában ülünk. Nem véletlen, hogy minden hívő ember legmélyebb kérdése szakad fel belőle a film zárásaként: Ha van igaz Isten, akkor hol van most? Hogyan engedheti meg mindezt?
Végső összegzésként azt mondanám, hogy a Svaha megéri a ráfordított időt, minden előbb említett problémája ellenére. Jung Jae-hun rendező magabiztosan tájékozódik a sérülékeny vallási kérdésekben, és ugyancsak biztosan uralja a film egészét, és ha ezt az utat folytatja, akkor a műfaj jelentős rendezői közé írhatja be magát.
Végezetül pedig a cím érdekessége: mit is jelent a "svaha"? Ez egy szankszkrit eredetű szó, amely a hinduizmusban és a buddhizmusban a mantrák végét jelzi, funkciója nagyjából talán az "ámen"-nek megfeleltethető, jelentése valahol a "jól szóltál" és az "úgy legyen" környékén mozog. Ezt a kifejezést hallhatjuk a Na-han által mondott mantrában is.
A film jelenleg megtekinthető a Netflix kínálatában, magyar felirattal.
