Dallamvándorlás és Yun Sim-deok (1926)
|
|
Fotó: Yun Sim-deok 'A halál dala' című lemezének eredeti Nitto Record címkéje (1926, közkincs) |
Történetünk két vonulata jó ideig egymástól függetlenül halad, még a
földrajzi távolság is hatalmas közöttük, ám a sors különös szeszélye folytán
egyszer mégis összetalálkoznak.
Yun Seok-ho diakónus a 19-20. század fordulóján Phenjanban élt a
családjával, melybe három lány- és egy fiúgyermek született. Az apa
zöldséget árult, míg a felesége egy kórházban dolgozott, de a szerény
körülményeik ellenére mindegyik gyerekük zenét tanulhatott. Az 1897-ben,
másodszülöttként világra jött lány ugyan elgondolkodott, hogy az anyja
kórházát vezető nyugati orvosnő példáját követve ne legyen-e orvos, ám végül
mégsem azt választotta.
Yun Sim-deok magas, mutatós lány volt, nyitott személyiséggel és erős
hanggal megáldva, és a templomi éneklések során egyre inkább megszerette a
zenét. A lánygimnázium oktatási szakának elvégzése után letette azt a
vizsgát, amelynek birtokában külföldi ösztöndíjra jelentkezhetett. Sikeresen
el is nyerte az egyik kormányzati támogatást, és 1919-ben a Tokiói Művészeti
Egyetem első koreai hallgatója lett. De nem ének szakra iratkozott be, hanem
emelt szintű tanárképző szakra.
1921-től a Dongwoohoe Utazó Színházi Társulatnak is tagja lett, és az
előadások szüneteiben szólókat énekelt. A társulat koreai körútra is
utazott, a turné igazgatója és előadásának rendezője Kim Woo-jin volt, a
zenéért pedig Hong Nan-pa felelt, aki Yun Sim-deokot a társulathoz hívta. A
vidám, közvetlen lányt a pletykákban hiába akarták összeboronálni Honggal,
nem sokat törődött azzal, és azt mondta, hogy ő a "szabad szerelem
szószólója".
A két említett férfi közül Kim Woo-jin a történetünk számára fontosabb
személy, aki tehetséges, újító szellemű író és költő volt. Beszélt japánul
és angolul, angol irodalmat tanult, nem volt idegen tőle a nyugati
gondolkodásmód, és nyíltan vállalta az ellenzéki diákokkal való
szimpatizálást. Szerteágazó irodalmi tevékenysége mellett a modern
színházi törekvések koreai úttörőjeként tartják számon. Arisztokrata
családból származott, 18 éves korában az apja házasságra kényszerítette,
született egy kisfia is, de renitens módon viszonyult a családi
elvárásokhoz, és Németországba szeretett volna utazni, hogy
továbbtanulhasson.
Yun Sim-deok 1924-ben tért vissza hazájába, ahol rövidesen nagy
karriert futott be, mint Korea első szopránénekese, és hatalmas
népszerűség övezte. A szülei azonban benyújtották a számlát a külföldi
tanulási lehetőségéért cserébe, követelve tőle az eltartásukat,
valamint a testvérei tanulmányainak finanszírozását. Az énekesi
tevékenységet nem fizették meg rendesen, ezért Yun amellett tanárként
is dolgozott, szerepelt a színtársulatban, rádióadásokat vezetett,
lemezeket vett fel, és kényszerűen egyre többször vállalta a több
pénzt hozó népszerű dalok éneklését is. A nők helyzete azonban nehéz
volt, különösen az olyan szabadszelleműeké, mint Yun, ezért - mintha
csak a mai idolok helyzetét látnánk - a közönséget nem a művészete
hozta igazán lázba, hanem a magánéletével kapcsolatos pletykák és
koholmányok gyártása, amelyhez elegendő táptalajt szolgáltattak a női
művészekkel szembeni előítéletek, a színésznőket nem tekintve másnak,
mint gisaengeknek. Kikezdték Yun származását, hírbe hozták mindenféle
férfiakkal, kútba esett házassági tervvel. Nem tett jót neki az sem,
hogy színésznőként nem bizonyult igazán tehetségesnek. Egy gazdag
férfi támogatta öccse amerikai tanulmányainak költségeit, és
valószínűleg cserébe Yun az ágyasa lett, ezzel végleg romlott nő
hírébe keverve magát. (Meglepő, de a leírások szerint ez egyáltalán
nem volt szokatlan abban az időben, a tehetős férfiak közül sokat
tartottak ágyasokat.) Mindez már úgy kikezdte Yun hírnevét, hogy
elmenekült Joseonból, és egy ideig Harbinban élt. Azonban nemsokára
elő kellett teremtenie a másik testvérének tanulmányi költségeit is,
ezért 1925 utolsó napján exkluzív szerződést írt alá a japán Nitto
Recorddal.
|
|
Ion (Iosif) Ivanovici román zeneszerző polgári portréja
és katonazenekari vezetőként (Public Domain) |
Az időben kicsit visszaugorva, a világ másik felén eközben az
történt, hogy 1880-ban egy román zeneszerző, Ion (Iosif) Ivanovici
bemutatta egyik szerzeményét, ami egy keringő volt, címe Valurile
Dunării, azaz a Duna hullámai. A keringőt egy zeneműkiadó
feleségének, Emma Gebauernek ajánlotta. Hat évvel később Émile
Waldteufel hangszerelte a darabot, melyet így mutattak be az 1989-es
Párizsi Világkiállításon. A kiállításon résztvevő orosz cár
köszöntésére kiírt zenei versenyt 116 induló közül Ivanovici nyerte
meg. A szerzemény 1896-ban megjelent az Egyesült Államokban, majd
1903-ban Adler zongoraátiratában is. Valószínűleg Európában
folyamatosan nagy népszerűségnek örvendett, de arról nincs
tudomásunk, hogy miként jutott el a Távol-Keletre. Elképzelhető,
hogy valaki itt járva hallotta, de legvalószínűbb, hogy a
zeneműkiadók kottavásárlásainak részeként, mivel az volt a
tájékozódás egyik eszköze számukra a világ más térségeiben népszerű
zenékről.
Tény, hogy Yun Sim-deok és Ivanovici keringője valahogyan
összetalálkozott, és 1926-ban kissé átírt dallammal és hozzáírt
szöveggel azon 24 dal között szerepelt, amit Yunnal felvettek a
Nitto Recordnál. Egyes hírek szerint eredetileg nem is volt a
tervezettek között, Yun hirtelen ötletétől vezérelve készült el a
felvétel. E kis háttértörténetben sokan csak a kiadó promóciós
reklámját sejtik, mint ahogyan abban is, hogy a dal szövegét maga
Yun írta volna, akit nem tartottak elég jó szövegírónak.
Az album megjelenése előtt azonban bekövetkezett egy tragédia. Yun
Sim-deok és Kim Woo-jin egyaránt a 29. születésnapja környékén járt,
amikor 1926. augusztus 23-án felszálltak ugyanarra a Busanba tartó
kompra, ahonnan másnap reggelre nyomuk veszett. Valójában nem lehet
tudni, hogy mi történt velük, hogyan tűntek el a hajóról, amin csak
a csomagjaikat hagyták hátra, búcsúlevelet nem találtak. A sajtó
azonnal egy kiszínezett közös szerelmi öngyilkosságról számolt be,
romantikus kulisszákat rajzolva a történtek köré, az emberek pedig a
gyilkosságtól a túlélésükig terjedően vadabbnál vadabb teóriákkal álltak elő. Bár ma is sokan tényként
kezelik, azóta sem tudni, hogy valóban volt-e köztük szerelmi
kapcsolat (a közvetlen ismerőseik ezt határozottan tagadták),
baleset érte őket vagy öngyilkosságot követtek el, együtt vagy
egymástól függetlenül történt-e velük, ami történt. Sokan egy jól
sikerült közös szökésben reménykedtek, amit táplált az a hír, hogy
Yun a férfinak küldött egy öngyilkossággal fenyegetőző táviratot,
aki állítólag ennek megakadályozásáért találkozott vele hirtelen.
Kim korábban is segítséget nyújtott neki a színházbeli gondjainak
kezelésében. Még szeretőként sem lett volna okuk semmi
végzetességre, hiszen a korban megengedett volt a válás, tehát akár
élhettek volna együtt is. Akadályokat nem a szerelmi életük, hanem a
művészi önmegvalósításuk elé gördítettek. A bulvársajtó szerint ez
volt az első koreai szerelmi öngyilkosság, azonban azt is tudni
lehet, hogy ez nem Joseonra, hanem a modern Japánra jellemző
tendencia volt.
Yun Sim-deok nem érhette meg az album megjelenését, azt a halála
után két héttel adta ki a Nitto Record. A lemezen szereplő
keringő-átirat címe 사의 찬미, amit fennkölten "A halál himnusza"
vagy "Óda a halálhoz"-ként szoktak fordítani. Szó szerint a halál
dicsőítése lenne, de a 찬미 szót használták zene vagy dal
értelemben is, ezért a cím lehet A halál dala is - és ezzel mintha
sejtelmesen előrevetítette volna a bekövetkezett tragédiát. A
fájdalmas szöveg nemcsak a japán fiatalok életérzésével
találkozott, sokak szerint erősen rezonált az elbukott Március 1.
mozgalom utáni koreai fiatalok nihilizmusával is.
사의 찬미
광막한 광야에 달리는 인생아
너의 가는 곳 그 어데이더냐
쓸쓸한 세상 험악한 고해에
너는 무엇을 찾으려 가느냐
눈물로 된 이 세상에 나 죽으면 그만일까
행복 찾는 인생들아 너 찾는 것 허무
웃은 저 꽃과 우는 저 새들이
그 운명이 모두 다 같구나
삶에 열중한 가련한 인생아
너는 칼 위에 춤추는 자로다
눈물로 된 이 세상에 나 죽으면 그만일까
행복 찾는 인생들아 너 찾는 것 허무
허영에 빠져 날뛰는 인생아
너 속혔음을 너는 아느냐
세상의 것은 너에게 허무니
너 죽은 후에 모두 다 없도다
눈물로 된 이 세상에 나 죽으면 그만일까
행복 찾는 인생들아 너 찾는 것 허무
A halál dala
Ó, te határtalan pusztán át vágtató életem,
mondd nekem, tudod-e merre mész?
Ebben a magányos világban, a szenvedés
zord tengerén, mondd, mit is keresel?
Halálommal kielégül e könnyekkel teli világ?
A vágyunk a boldogságra úgy tűnik, hasztalan.
Minden mosolygó virágnak és minden
síró madárnak a sorsa ugyanaz.
Élni a létbe merülten szánalmas,
mintha mi mindig kardélen táncolnánk.
Halálommal kielégül e könnyekkel teli világ?
A vágyunk a boldogságra úgy tűnik, hasztalan.
Az élet, min vadul a hiúság űzött végig,
ugye tudod, hogy mindvégig becsapott?
A világ dolgai hiábavalóak,
halálod után minden elenyészik.
Halálommal kielégül e könnyekkel teli világ?
A vágyunk a boldogságra úgy tűnik, hasztalan.
(Saját fordítás)
Tény, hogy a lemez - amely az első Japánban kiadott koreai nyelvű
album volt - 100.000 példányban kelt el, ami minden képzeletet
felülmúlóan hatalmas szám volt. A lemezgyártó cég busás haszonra
tett szert, mivel a gramofonlemezek ára nagyon magas volt, annyiba
kerültek mint egy zsák rizs. Önmagukban viszont nem sokat értek,
ezért a vásárlóknak a gramofont is meg kellett venniük, ami
további értékesítéseket jelentett a cégeknek. Az albumláz
megfertőzte Joseont is, az ott kibontakozó vásárlási rohamtól
számítják a lemezipar korszakának helyi beköszöntét. Azt is
nyugodtan állíthatjuk, hogy Yun Sim-deok a koreai populáris zene
első sztárja lett, vagy legalább egyike a legnépszerűbb három
sztárénekesnőnek.
Kim Woo-jin irodalmi öröksége is érdekes kanyart írt le. A férfit
a halála után rossz színben tüntették fel, elsősorban egy Lee
Gwang-su nevű japánbarát író aknamunkájának
következményeként. Hetven évet kellett arra várni, hogy az
életműve, széleslátókörű és úttörő gondolkodása méltó elismerést
nyerhessen. Idén, 2025-ben négy kézírásos darabját Korea Nemzeti
Kulturális Örökségének részeként vették nyilvántartásba.
Yun Sim-deok élettörténetével többféle feldolgozásban találkozhatunk,
és A halál dala is számtalan műalkotásban felbukkan, a coverek száma
is jelentős. Az első filmet 1969-ben mutatták be Yun Sim-deok címmel,
majd 1991-ben sokszorosan díjazott újabb film készült Hymn of Death
címmel, amely 2018-ban egy hatrészes dráma alapjául szolgált. A dallal
azonos című színpadi drámát mutattak be 1988-ban és 1990-ben, egy
másikat 2016-ban, musicalt 2005-ben és 2012-ben, sőt opera is készült
2018-ban.
|
|
Yun Sim-deok 1969-es életrajzi filmjének plakátja, Moon Hee főszereplésével |
Balra: Kim Ho-sun Hymn of Death című filmjének plakátja,
rajta látható
Hong Nan-pa szerepében Lee Kyoung-young, Yun Sim-deok szerepében Jang Mi-hee, Kim Woo-jin szerepében Im Sung-min
Jobbra: a 2018-as Hymn of Death című minisorozat (SBS/Netflix) plakátja. A
főszerepben Lee Jong-suk
(mint Kim Woo-jin) és Shin Hye-sun
(mint Yun Sim-deok)
A dal hallható a The Last Princess című filmben is, sokféle
előfordulása közül ezt azért érdemes kiemelni, mert a film valós
főszereplőjének, Deokhye hercegnőnek állítólag a kedvenc zenéje
volt. Az Apple TV gyártásában 2022-ben bemutatott Pachinko című
sorozatban is van egy Yun Sim-deok életén alapuló karakter.
Ez a blogbejegyzés itt véget is érne, ha nem lennének a dalnak
magyar vonatkozásai is, de erről még kicsit később.
Nagyon érdekes, hogy a híres feldolgozások között a koreai az
első. A következő említésre méltó esemény 1931-ben történt, amikor
Josef von Sternberg Dishonored című filmjében Marlene Dietrich
játszotta a dallamot zongorán.
Mintegy fél évszázadot kellett arra várni, hogy a Duna hullámai
elérjék Amerikát is. Al Jolson és Saul Chaplin 1946-ban publikálta
a keringő újabb dalátiratát Anniversary Song címmel és hozzá írt
saját szöveggel. Ettől kezdve nem volt megállás, a legnagyobb
előadók vették a műsorukra és igazították saját műfajuk
stílusjegyeihez, néhány név közülük: Bing Crosby, Django
Reinhardt, Frank Sinatra, Tom Jones, Willie Nelson, és így
tovább...
Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy a világ bármely táján
készült filmben felbukkanhat a dallam, használta Kurosawa (Stray
Dog, 1949) és Raj Kapoor több filmjében is.
Végül a magyar kapcsolatok:
1973-ban jelent meg Szécsi Pál második nagylemeze, melynek címadó
dala az Egy szál harangvirág volt, ami szintén Ivanovici
dallamának átirata. Szécsi maga írt dalszöveget hozzá, tehát
nekünk saját, magyar változatunk van. A dal vidám hangvétele
jobban közelít az eredeti keringőéhez, nyoma sincs benne
depresszív vagy szentimentális hangulatnak. Ennek ellenére e
bejegyzés írásakor nehéz nem észrevenni, hogy Yun Sim-deoknak (1897-1926) és
Szécsi Pálnak (1944-1974) szinte azonos rövidségű élet jutott.
Végül pedig itt a helye a magyar vampnak is. Ha Marlene
Dietrich zongorázta, akkor Karády Katalin (1910-1990) énekelte a dalt, ami
mindkét vampnak nagyon jól állt. Karády egy korábbi időszak
sztárja volt, mint a nála jóval fiatalabb Szécsi Pál, ám
könnyen meglehet, hogy mégis később énekelte fel ezt a dalt,
amit a leírások szerint az élete vége felé vettek fel
Amerikában. A szöveg is eltérő, úgy tűnik, hogy Karády a
Sárgarigófészek című Erdélyi Mihály operettből vette azt át,
bár abban a darabban más dallam tartozik hozzá.
