2020. február 6., csütörtök

[röpke] CHO Jung-rae: Spirits' Homecoming (2016)

조정래: 귀향


_____________________

Írta: Ricemegatron Expert
_____________________




75200.

Ízlelgessük egy kicsit: mekkora szám ez? Vagy milyen nagyságrend, ha ennyi azonos akaratú embert képzelünk magunk elé? Mert a Spirits' Homecoming (Lelkek hazatérése) esetében ennyien járultak hozzá adományaikkal az anyagi nehézségek miatt többször leálló film elkészüléséhez. 






A második világháborút követően egészen a 80-as évekig kellett várni arra, hogy a civil lakosságot sújtó egyik legsötétebb titok napvilágra kerüljön. Nem történt ez egyik napról a másikra, hanem hosszú, elnyújtott folyamatként derült fény a részletekre, és a múltjukról valló nők történetmozaikjaiból végül kirajzolódott a teljes kép.

2015-ben már nemcsak a koreaiak számára, hanem nemzetközi szinten is ismertté vált a "vígasznők" története, azoké az elrabolt nőké, akiket a japán katonák szexuális vágyainak kielégítésére hurcoltak el a hadsereg titokban működtetett bordélyházaiba. Sokan még szinte gyermekek voltak és lányok - talán a legkiszolgáltatottabbak a férfiak háborús játszadozásainak véres terepasztalán.

Minden nemzet legnagyobb kincse a gyermekek generációja. Miféle érzelmek, mekkora indulatok vezérelhették a felnőtt nemzedék apáit, anyáit, hogy a generációkkal korábban élt, mégis örökre mindannyiuk közös gyermekévé lett áldozatok számára mindent elkövessenek a film általi emlékállítás és jóvátétel reményében? Pedig még a bemutató sem ment gördülékenyen, mert a forgalmazók nem akarták műsorra tűzni a filmet. Az emberek viszont petíciót írtak, előre kifizették a jegyek árát, hogy végül 2016. március 1-én, a Függetlenségi Mozgalom Napján mozikba kerüljön a film, mely azonnal bevételi csúcsot ért el a bemutatás hétvégéjén.

Nem tudom, honnan sejtették meg az emberek, hogy rendkívül fontos film van készülőben. Mert Cho Jung-rae filmje olyan alkotás, mely szinte teljesíthetetlen dologra vállalkozik, mégis maradéktalanul véghezviszi a vállalását. 

Akik látták a Snowy Road (Havas út) című filmet, azok tudják, hogy milyen ugyanennek a témának a "könnyített" feldolgozása, mely pusztán csak a tévéképernyők tűréshatárához igazított ábrázolást jelenti, nem a befogadók érzelmi terheinek levételét. A Hazatérésben nincs ilyen finomítás, az események bemutatása naturalista kíméletlenséggel történik. A forgatókönyv érezhetően az áldozatok vallomásainak részleteiből rekonstruálja a hajdani valóságot, és nem fordítja félre a tekintetét semmiféle borzalom elől. Így hát mi is megismerjük az ólakra, karámokra emlékeztető bordélyok felépítményeit, és a bennük folyó, nem kevésbé állatias tevékenységeket. A film előhívja és közszemlére teszi mindazt, amit a japán hadsereg előbb csak eltitkolni akart, később örökre kiradírozni a megtörténtek sorából. Életre kelnek mindazok, akik nyomtalanul eltűntek, mert tárgyként kezelve egyszerűen megsemmisítették őket, ha már nem vehették hasznukat.

Különböző becslések szólnak arról, hogy az elhurcolt nők hány százaléka veszett oda, és ez a szám 80-90 százalék körül mozog. A kevés túlélő képtelen volt beszámolni arról, ami velük történt. A szégyen miatt, a megvetéstől, kiközösítéstől való félelem miatt, amelynek következtében elveszíthették egy normális élet leélésének leghalványabb esélyét is. Maradt a titkolózás, és ha sikerült is férjhez menniük, családot alapítaniuk, a valós ok elhazudása, hogy miért nem képesek gyermek szülésére. És ezek még a boldogabb történetek voltak. Mert sokan az elszenvedett traumák miatt az öngyilkosságot választották, vagy a súlyos pszichés problémáik miatt kezelésre szorultak.







A film éles kontrasztba állítja a háborús bordélyok bűzös világát a gyermeklányok elveszített otthonai, családjai békés, bár küzdelmes életének bemutatásával, mely már-már idillinek érezhető a rákövetkező rettenet fényében. Ugyanakkor az élet él és élni akar, a lányok őrzik a hazatérés reményét, és a ritkán megadatott, zaklatás nélküli perceikben vissza tudnak változni a valamikori önmagukra emlékeztető lényekké, akik még tudnak mosolyogni, sőt énekelni is. 

A két főhős lányt a mágikus hit is vezeti, mert velük van az óvó amulett, amit egyikük édesanyja készített. A film ezzel a mozzanattal kapcsolja egybe a múlt és a jelen idősíkjait. Az egyik lányt idős túlélőként is látjuk, aki magányosan él, és amuletteket varrogat barátnője számára, aki történetesen egy sámán. 

Rendkívüli forgatókönyvírói lelemény, ahogy a filmben egymásba csúszik a reális és a spirituális világok rétege, a legtermészetesebb módon használva ehhez a koreaiak mind a mai napig létező archaikus hitvilágát. Míg a Havas út című filmben a generációk összekapcsolásának szála végül egy didaktikus kifejletet eredményezett, itt egészen más kifutással találkozunk. A sámánasszony egy különös előtörténetű lányban véli felismerni azokat a jegyeket, melyek azt jelzik, hogy a lány is sámánnak született. A lány úgyszintén erőszak áldozata, és véletlenszerűen kerül a túlélő idős hölgy társaságába. Az amulett érintése teszi médiummá, aki ettől kezdve közvetíteni tud a hajdani barátnők között, akik közül csak egyikük került haza életben. A halál átélése egyúttal a lány valódi sámánná válásának beavatása is, aki ezután teljes erejében kibomló képességeit használva levezényli a lelkek hazahívásának rituáléját.

Fenséges jelenetnek lehetünk tanúi, melyben a lelkek elindulnak hegyeken és vizeken át a hazájukba, hogy békét és nyugtot leljenek (a film eredeti címe egyszerűen csak Hazatérés). Visszafordul az idő kereke, a családok újra teljessé válnak. És teljessé válik a nemzet teste is, megértve és magába fogadva a sokat szenvedett áldozatok lelkeit. Egyúttal megvalósul a generációk közötti összeköttetés is, hiszen egy fiatal válik képessé az előtte járók szenvedéseinek átélésére, és rajta keresztül érkezik el az idősek számára a megváltás.

Különösen szép az a szimbolika, melyet az erkölcsi vesztesek és győztesek megjelenítésére használ a rendező: láthatjuk, hogy a pillangókat gombostűre tűző japán katonai elöljáró megremegő keze letöri az egyik lepke szárnyát. Ám hiába a gyilkos szándék, a pillangók életre kelnek, és a sámán hívó szavára szabadon szárnyalva elindulnak hazafelé. 



CHO Jung-rae rendező


A film tehát kettős bravúrt hajt végre: újra valóságra szüli az elfeledett, eltagadott történelmet, emléket állít neki, és egyúttal gyógyírt hoz a szenvedésekre. Láttatja a bűnösöket a maguk feneketlen gonoszságában, de nem keres bűnbakot. Nagyvonalú is, mert megengedi a felismerést, hogy az ellenség közt is voltak jobb emberek, akik ugyanúgy szenvedtek és haltak, mint az ártatlan áldozatok.

A film nem bocsát meg a bűnösöknek, de nem is akar senkin revansot venni. Felülemelkedik ezen egy sokkal magasabb szempont, a megbékélés reményében.

Nem tudom, hogy láthatunk-e még egy hasonló filmet, amelynek története a befejezés előtt tíz perccel már véget ér. De csak a történet, nem maga a film. Ebben a tíz percben a képkockákon végtelen folyamot alkotnak a támogatók nevei. A felső sávban pedig rajzok és festmények jelennek meg. Azoknak a hajdani vígasznőknek a naiv alkotásai, akik túlélve a földi poklot pszichiátriai segítségre szorultak, és a velük történtek magukból való kirajzolása a terápiájuk részét képezte.

Állítólag a forgatókönyv megírására és a film elkészítésére az egyik ilyen alkotás késztette Cho Jung-rae rendezőt. Hála illeti azért, hogy az egyik legsötétebb történetből lélekemelő, mélységesen emberi alkotást tudott teremteni.

A film még a készíttetőjét, a Jo Company-t is szokatlan lépésre ösztönözte: meghirdették az "Öleljük meg együtt" kampányt elsősorban az egykori vígasznők lelki sebeinek begyógyításáért, de felismerve, hogy sok kortársunk is gyógyító ölelésre szorul.

A színészek egyenkénti méltatásától most eltekintek, mivel szinte minden karakter megformálója kiemelésre érdemes, hiteles, mélyen átélt színészi alakítást nyújt.

Végezetül meg kell említeni a film képi igényességét, sokszor az ábrázolt borzalmak ellenére a festőiségét. Helyenként különös vizuális leleményességgel hangsúlyozza a szavakban ki nem fejezhetőt - a felülről mutatott, teljes nagyüzemben működő bordély látványát bizonyára soha nem fogja elfelejteni senki, aki látta azokat a képkockákat.






Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint IGEN.