Hogy jobban értsük a helyzetet, röviden tekintsük át a szórakoztatóipar technikai és szervezeti intézménystruktúráját. Mivel Joseon gyarmatosításának ideje egybeesett a tömegmédia kialakulásának idejével, ezért kissé megkésve indulhattak el csak a helyi fejlesztések, addig minden Japánhoz kötődött. A legnagyobb japán lemezkiadó cégek is ekkortájt jöttek létre, többek között a Nippon Columbia 1910-ben, a Victor Talking Machine Company of Japan 1927-ben. Ez utóbbi később Japan Victor Company (JVC) néven működött tovább, ami már számunkra is ismerősen cseng. Azonban nem sokáig volt tartható, hogy a megszállt területeken ne induljanak fejlesztések, ezért először a lemezkiadók fióktelepeket hoztak létre, majd 1933-ban megalakult az első koreai kiadó, az Okeh Records, ami mögött a hasonló nevű amerikai bázisú cég állt. De erre az időszakra esik az első nagy magánújságok megalapítása is, 1920-ban kezdte meg működését a Dong-A Ilbo és a Chosun Ilbo. A japán kormány alapította az első rádióállomást is, a JODK hívójelű Gyeongseong rádiót, amiből a felszabadulás után a HLKA, majd a KBS Radio1 lett. A helyi filmgyártás is beindult, 1923-ban egy japán propagandafilm után máris megszületett az első koreai alkotású film, melyet egyre több követett, köztük 1926-ban a híres Arirang. Az 1930-as évekre a populáris kultúra már egyfajta életérzést is jelentett, ekkor jöttek létre olyan kifejezések, mint a "modern boy" és "modern girl" - igen, így, angolosan használva. Tehát nem véletlen, hogy a 30-as években játszódó Modern Boy (2008) című film éppen ezt a címet kapta.
A második világháború és a vele véget érő japán uralom minden téren olyan
nagy cezúrát jelent Korea történelmében, hogy ezt a könnyűzene
vonatkozásában is alkalmazni kell, tehát a most következő műfaji
áttekintések az 1910-1945 közötti időket foglalják magukban, és ahol
szükséges, a felszabadulás utáni időszakról majd külön részben lesz szó.
Ebből az idővonalból az is következik, hogy nagyjából a 20-as évek elejéig a koreaiak a japán kínálatot élvezhették. Legyen szó bármilyen műfajról, valószínűleg minden nagyon modernnek hatott, tehát nem csoda a kezdeti sima, egyszerű átvétel. Mivel ezekre az időkre a japán enka zene nyomta rá legerősebben a bélyegét, ezért először foglalkozzunk az enka-típusú zenékkel és azok változásaival. Bár most csak találgatok, de feltételezem, hogy a japán zene több szempontból sem volt teljesen komfortos, mert nyilván érezni lehetett benne az idegen ízeket, és az se okozhatott nagy örömet, hogy a koreaiak éppen a megszállók zenéjével éneklik ki örömeiket és bánataikat. Többnyire az utóbbiakat, mert az enka erre azért mégis rendkívül alkalmas volt. Azonban éppen ez az érzés lehetett a korai útkeresés inspirációja is.
Lehet, hogy nem állok azzal egyedül, hogy az enka kifejezés nem kelt túl sok
képzetet bennem, ezért az első kérdés, amit valahogy meg kell válaszolnom,
hogy mi is az az enka?
Miközben igyekeztem megismerkedni vele,
sokkal érdekesebb dolgokra találtam, mint amire számítottam.
Az
enka eddigi története három nagyobb periódusra osztható:
1. az enka kezdetei (1870-1910)
2. átmeneti szakasz (1910-1930 körül)
3. modern enka (1945-napjainkig)
Valójában az enka kezdetei akár el is lennének hagyhatóak ebből az
írásból, mert a témánk szempontjából nincs túl nagy jelentőségük, viszont
sajnálnám, ha nem esne szó róluk. Ezért kihasználom a lehetőséget, és az enka
történetének legelejével kezdem.
Ki hitte volna, hogy egy zenei műfaj
kezdete a politikához kapcsolódik? Pedig az történt a japán Meiji-korszakban
(1868-1912), hogy megalakultak a Szabadság és Népjogi Mozgalom első politikai
pártjai, azonban a vezetőiknek tilos volt az ellenzéki nézeteiknek hangot adni a
nyilvánosság előtt. Ezért rendkívül ötletes módon azt találták ki, hogy
aktivistáik utcai énekesként terjesszék azokat, sőt csekély összegért még
daloskönyveket is árultak, a bevételből pedig a mozgalmat finanszírozták. Az
enka szó egy rövidített formája a "beszéddal" jelentésű szónak.
A
zenetörténész, etnomuzikológus és multiinstumentalista Tsuchitori Toshiyuki
rekonstruálásának és előadásának köszönhetően két érdekes dalt is
meghallgathatunk az enka e korai korszakából. A ma már hetvenes éveiben járó
Tsuchitorinak elképesztően izgalmas kutatói, előadói (fellépett többek között
Derek Bailey-vel, Milford Gravesszel) és zeneszerzői (Peter Brook darabjaihoz is
írt zenét) munkássága van.
Elsőként a rendkívül hatásos Dinamitdallal ismerkedjünk meg, amit a legrégebbi enka dalnak tartanak:
Dinamitdal
(nyersfordítás)
A népjogi harcosok könnyeinek esőjével
fényesre csiszoltam japán szívemet (bátorságomat).
A nemzeti érdek és a nép jóléte gyarapodjék, a nép ereje nyerjen pihenést
(újuljon meg).
Ha mégsem sikerülne… hát jöjjön a dinamit bumm!
Milyen öröm is, ha álmodhatunk
az extraterritoriális jogok eltörléséről, ó Portugália!
A nemzeti érdek és a nép jóléte gyarapodjék, a nép ereje nyerjen
pihenést (újuljon meg).
Ha mégsem sikerülne… hát jöjjön a dinamit bumm!
A kormányrudam (irányításom) mozdíthatatlan, bárki erőlködjék,
vajon szabad-e valaha is lemondani, feladni?
A nemzeti érdek és a nép jóléte gyarapodjék, a nép ereje nyerjen
pihenést (újuljon meg).
Ha mégsem sikerülne… hát jöjjön a dinamit bumm!
A negyvenmilliónyi honfitársamért
a vörös rabruhát sem érzem tehernek.
A nemzeti érdek és a nép jóléte gyarapodjék, a nép ereje nyerjen
pihenést (újuljon meg).
Ha mégsem sikerülne… hát jöjjön a dinamit bumm!
Nem fogom megbánni! A szenvedés a boldogság magja,
s végül kivirágzik a szabadság virága.
A nemzeti érdek és a nép jóléte gyarapodjék, a nép ereje nyerjen
pihenést (újuljon meg).
Ha mégsem sikerülne… hát jöjjön a dinamit bumm!
 |
| Kawakami Otojiro és felesége, Sada Yakko |
A másik dal címe Oppekepe Song, zenéjét és szövegét is Kawakami Otojiro írta 1888-ban, és az előadása is az ő nevéhez fűződik. Kawakami igazi renitens alak volt, merész és szabadszájú szövegei sokszor bajba sodorták. Színész volt és komikus, több újhullámos színtársulatot is alapított, akikkel bejárta Európa és az USA nagyvárosait. Feleségével, Sada Yakkóval, aki korának egyetlen színésznője (valamint gésa és táncosnő) volt, a "nyugati színház minden aspektusát" tanulmányozva hozták létre színházaikat. Érdemes elolvasni az angol Wikipedia róla szóló szócikkét, nagyon izgalmas.
Előbukkant egy magányos alak, vidám fehér fejpánttal, és elegánsan, macsó szamuráj stílusban, térdeit szélesre tárva, letérdelt egy aranyfüstből készült paraván előtt... Kockás férfi kimonója felett piros szamuráj köpenyt viselt, eltúlzottan hegyes vállakkal. Egy vörös felkelő nappal díszített fekete legyezőt tartott a kezében, miközben ritmikusan egy shamisent pengetett, rekedt, gyors tempójú dallamokkal köpte ki a szavakat, a verseket menet közben improvizálva. Gúnyosan szemlélte a kormányt, a gazdagokat és azokat az embereket, akik nyugati ruhákba öltöztek, nyugati szokásokat utánoztak, és minden pénzüket geishákra költötték. A fülbemászó refrén – „Oppekepe” – egy kürt vagy trombita hangját utánozta.
– így írták le Kawakami előadását a korabeli sajtóban.
Oppekepe dal
(nyersfordítás JMS Translation
angol fordítása alapján)
Azokkal, akik nem szeretik a jogot és a boldogságot,
szívesen itatnék egy korty „szabadság-levest”.
Oppekepe Oppekepe Oppekepeppo Peppoppo
A kimonó-öltözet (kamishimo) kemény szögletes vállrészét levetve,
felöltve frakkot és nadrágot, s riksába ülve.
Divatos konty, bonnett a fejen,
hölgyek és urak nyugati ruházatban.
A külső dísz rendben van ugyan,
de a politikai gondolatból hiány van.
Nem értik az ég és föld igazságát,
szívükben kellene elvetni a szabadság magját.
Oppekepe Oppekepe Oppekepeppo Peppoppo
A férje foglalkozását nem tudni,
de a feje mai divatos kontyban van.
Szavai a felvilágosodás kori kínai szókészletből (nyugatos „kango”).
Érthetetlen okból nyugati kutyát (fajtiszta ebet) tart ölében.
Ez röhejes, hagyja abba!
Semmit sem tud, de úgy tesz, mintha tudna.
Ok nélkül az orrod alá dörgöli a Nyugatot,
japán szakét bezzeg nem iszik.
Inkább sört, konyakot, vermutot,
nyugati ételt, amihez a gyomra nem szokott
összevissza töm magába – csak dacból.
Titokban, lopva hányni jár,
aztán komoly arccal kávét szürcsöl.
Nevetséges, ugye?
Nevetséges, ugye?
Oppekepeppo Peppoppo
A mai napon, amikor a rizs ára az egekbe szökött,
a szegények nyomorát tekintetbe sem veszi,
mélyen a fejébe húzott cilinderben,
aranygyűrűkkel, aranyórával.
A hatalmasságok előtt hajlong,
a gésáknak és dobosoknak szórja a pénzt.
Közben a raktárban rizst halmoz,
honfitársait, testvéreit hagyja éhen veszni.
Akárhogy is, bármilyen irgalmatlan a kapzsiság,
túlságosan embertelen, szívtelen.
De hát, vajon ez lesz-e a túlvilági „szuvenír”?
Ha a pokolban Enmá-val (az alvilág bírájával) találkozik,
vajon megvesztegetéssel juthat-e a mennybe?
Elmehet-e?
Nem, nem mehet!
Oppekepe Oppekepeppo Peppoppo
Szeretők és második feleségek előtt
színjátékot játszani – az még nem civilizáció.
Ők nem értik a jó és rossz közti különbséget.
Csak a csábításra szegezik tekintetüket.
Kedves férjüktől eltekintenek,
biztos, hogy hűtlenségre adják a fejüket.
Ez nem válik hasznodra, hagyd abba!
Ha megnyílik a parlament kapuja,
már nem lehet színészként enyelegni.
Japán nagy ügyét kell megóvni!
Ha a szemöldök nélküli férfiakat szeretik,
akkor feküdjenek le inkább egy mosómedvével (tanuki)!
Oppekepe Oppekepeppo Peppoppo
A kisasszony vállkendője pompás,
de az öreg kocsis azt a dereka köré tekeri.
Mindketten szívesen vennék a vendéget.
Okulj a kisasszony megeséséből,
de öreg, te ne ess ebbe!
Egy sarkonforduló kuncsafttal már csak alkudozni lehet.
Ha tényleg faképnél hagy, az bizony kínos.
Hej, vigyázz, veszélyes!
Oppekepe Oppekepeppo Peppoppo
Tokió városa zajos és nyüzsgő.
Nyolc férőhelyes a társaskocsi,
ha tizenhat tuszkolódik bele, akkor már zsúfolt.
Ha nem bánod, hogy tömeg van, szállj fel és gyere!
Egy körzet két szen – milyen olcsó, nemde?
Nagyon is, rettenetesen olcsó!
Ha két kocsi összesurlódik, szállj le gyorsan,
és kérem, mindenki segítsen tolni!
Oppekepe Oppekepeppo Peppoppo
Nyugati szavakat tanulva fitogtatják a műveltséget,
de a kenyérevés önmagában nem reform.
A birodalom jogait ki kell terjeszteni,
a nemzeti tekintélyt sürgősen erősíteni kell.
Tudást tudással kell összemérni,
nem lehet össze-vissza pislogni.
Az elmélet és a találmány élharcosaiként
ne maradjunk el a külföld mögött, győzzük le őket!
Az isteni ország nevében – Nipponpō (Japán!).
Csak igazat lehet adni azoknak, akik a ritmizált szövege és szókimondó szövege hallatán ezt a dalt világ első rapjeként nevezik meg. Azonban a Meiji-korszak második felére ezt az éles nyelvű utcai politizálást
már nem nézték jó szemmel, ezért az énekeseknek is más témák után kellett
nézniük. Előtérbe kerültek az intimebb érzések, a szerelem, a vágyódás, a
bánat, a magány, a nosztalgia, és a tájképek, valamint a politikai helyett a
társadalmi szatírák. A hagyományosan pengetett shamisent felváltotta előbb a
hegedű, majd később a gitár. Az enka jelentése is egyre inkább "népies stílusú
előadói dal"-ra módosult. Az enka átmeneti kora valójában egy nagy zenei
olvasztótégely volt, mivel ekkor áramlottak be a nyugati típusú szórakoztató
zenék is Japánba, a helyi tradicionális műfajok és a nyugati klasszikus zene
mellett megjelentek az operettek, a jazz, a blues, a tangó stb., a belőlük és
a keveredésükből kinőtt populáris zene összefoglaló neve ryūkōka lett. Az
enka is kereste a helyét, egyaránt érték népzenei és nyugati zenei behatások,
szövegeit tekintve pedig érdekes módon még a klasszikus japán költészettel, a
wakával is rokonítható - ha nem is a nyelvi sűrítményeinek és szimbolizmusának
erőteljessége miatt, hanem az azonos érzelmi rezonanciák
tekintetében.
Ezek a zenék nem a nyugati dúr-moll tonális
rendszert követték, hanem a japán yo-in skálákat, vagy a két rendszer
egymáshoz igazított változatait. A japán skálák pentaton hangsorok voltak,
melyek közül az in használata (a dúrhoz hasonlóan) vidámabb tónusú, míg a yo
(a mollhoz hasonlóan) sötétebb, rezignáltabb hangulatú zenéket eredményezett.
Az enka dalok a yona-nuki dúr (pentatonikus dúr) vagy yona-nuki moll
(pentatonikus moll) pentaton skálákat használták, és különösen vonzódtak az
utóbbihoz.
A yona-nuki moll skála
Forrás: @raypullen
Az enka ebben az átmeneti időszakban nem igazán találta a helyét,
viszonylag gyorsan háttérbe szorult a ryūkōka elementáris hatásával szemben.
A műfaj kikristályosodása majd a háborút követő időszakban következik be,
amikor kiteljesíti erőteljes műfaji jellemzőit: a szerelem és nosztalgia
balladisztikus hangvételét, a rezignáció képeit (alkohol, kikötő, este, eső
stb.), valamint az ezekhez társuló, túlcsordulóan érzelmes, vibrátós
előadásmódot.
Az írásunk szempontjából fontos átmeneti korszakban azonban még ezek a
stílusjegyek sokkal visszafogottabbak, és nem is igazán letisztultak.
Ingadozik a besorolás is az enka és a ryūkōka között. Hogy nagyjából képet
alkothassunk a Japánból származó zenékre, hallgassunk meg néhány példát.
Az első felvétel Taki Rentarō kompozíciója 1901-ből, a "Hold a romos kastély
felett" (荒城の月), melyet a modern enka előképének szoktak tekinteni. A
yona-nuki moll dallam hangjai szomorkás, melankolikus hangulatot ébresztenek.
Előadó: Ichiro Fujiyama és a Columbia Női Kórus.
Az 1914-ben megjelent "Katyusa dala" a yona-nuki dúr dalok egyik
példája, Nakayama Shinpei szerzeménye. Eredetileg Tolsztoj Feltámadás című
regényéből készült színházi adaptáció betétdala volt, onnan önállósult
slágerré. Bár azt írtam, hogy általában a dúr dallamok vidámabbak, ez éppen
nem az, hiszen a főhősnő elveszett ártatlanságát, a férfi iránti gyengéd
érzéseit és a sorssal való küzdelmét jeleníti meg, így egyszerre szomorú és
emelkedett. A dalt már 1916-ban kiadták Joseonban is koreai szöveggel, így
egyben azon dalok példája is, amelyeket korábban nem taglaltunk a hazai zenei
fejlődés részeként, mivel nem tartalmaztak koreaiak által hozzáadott értéket:
az idegen dallam megtartásával és az eredeti szöveg változtatások nélküli
lefordításával váltak slágerré.
Végül még egy korabeli sláger, viszont jóval későbbi feldolgozásban. Noguchi
Ujo (szöveg) és Nakayama Shinpei (zene) dala az enka klasszikus előképe,
1923-es első felvételét követően követhetetlenül sok kiadása, élő előadása és
különböző alkotásokban való megjelenése volt. A révész dalának ez a változata
az Esős napok (1957) című filmből való, melynek rendezője Seiji
Hisamatsu.
Mivel a modern enkával biztosan nem fogok foglalkozni, egy felvétel erejéig
megidézem, hogy mi fejlődött ki az eddig hallott felvételek nyomán. Misora
Hibari énekesnő a modern enka királynője, egyik híres dala a Like the Flow of
the River, ami az utolsó albumán 1989-ben jelent meg. Az előadásában
tökéletesen lehet élvezni a kobushi énektechnika érzelmi vibrátóját, a
hangszerelésben a vonósok és fúvósok jelenlétét, a dal melankolikus
líraiságát, mégis intenzív érzelmi töltetét.
Bár el szerettem volna jutni ebben a részben a koreai trot kezdeményeihez, de azt hiszem, jobb lesz itt megállni, különben végtelenül hosszú lenne ez a bejegyzés. Legközelebb viszont azzal folytatjuk.
→ Tovább az 5. részhez
Források:
