악인전기
ENA, Genie TV / 2023 / 10 rész
Műfaj: dráma, film
noir, krimi, thriller
Írta: Jung Seo-hee, Lee Seung-hoon
Rendezte: Kim
Jeong-min, Kim Sung-min
Adatok bővebben:
HanCinema,
MyDramaList
Ritka alkalom, amikor egy dráma angol címére azt mondom, hogy sokkal találóbb,
mint az eredeti koreai, márpedig most ez a helyzet. Az eredeti cím: "Egy
gazember életrajza" határozottan unalmasan hangzik az EVILIVE mellett, pedig
ilyen írású szó nincs is. Először is, ez egy palindróm, mivel akár elölről,
akár visszafelé olvassuk, mindig EVILIVE lesz. Nem nehéz rájönni, hogy itt két
szó vizuális összeolvasásáról van szó, helyesen EVIL LIVE lenne, ami annyit
tesz, hogy a gonosz él, feléled.
Ám a nyelvi játékon kívül van még egy fontos sajátossága annak, hogy a szó a
saját tükörképe: ezáltal lesz tökéletes kifejezője annak a cím olvasása nyomán
felsejlő képnek, mely már a dráma két főszereplőjét idézi meg: Han Dong-soo
ügyvédet, amint farkasszemet néz Seo Do-yeong maffiózóval, és egy idő után nem
tudjuk eldönteni, hogy melyikük a szörnyeteg, és melyikük harcol vele, hogy ki
húz le a szédítő mélységbe, vagy ki szédül magától bele - ahogyan azt majd végül
az itt is elhangzó, híres Nietzsche-idézetben hallani fogjuk.
Pitiáner - mondják a három évnyi eltiltás után elcsigázottan
börtöntöltelékeknél megbízásért kuncsorgó ügyvédre.
Pitiáner - mondják az éppen sittre vágott gengszterre, aki nem tud kilépni az
őt kihasználó nagykutyák árnyékából. Ez a két ember találkozik össze egy kissé
kínos, de látszólag mégis szokványos megbízó-megbízotti viszonyban. Azt azonban
egyikük sem tudja, hogy milyen erők feszülnek a másikban.
Han Dong-soo (Shin Ha-kyun) éppen az igazságérzetének következtében került parkolópályára, és mintha a sors is összeesküdött volna ellene, egyik megaláztatás a másik után éri, ráadásul nemcsak őt, hanem a feleségét is. Amikor világossá válik, hogy a jog eszközeivel nem jut semmire, akkor a kezdeti menekülés után igent mond a gengszter megbízására. Az első pillanattól kezdve tisztában van Seo Do-yeong agresszív természetével, ami kezdetben rettegéssel tölti el.
Az első akciójuk vérfagyasztó, ám mégis szinte tragikomikusnak ható véget ér a közben kiszabadult Seo Do-yeong vérengzésének köszönhetően, aminek majdnem az ügyvéd is áldozatul esik az öccsével együtt. Han Beom-jae (Shin Jae-ha) csak annyit tett, hogy egy barátján keresztül beajánlotta a bátyját Seo-nak, valamint technikai szakemberként segédkezett is a szorult helyzetbe került Dong-soo-nak. Ám ezzel végérvényesen belekeveredett egy olyan ügybe, ami a lehető legtávolabb áll tőle. Az ügyvédből azonban a rettegés olyan kreativitást csalt elő, amellyel meg tudta győzni Do-yeongot arról, hogy még a hasznára lehet.
A két főhős karaktere hiába tűz és víz, valamilyen módon kölcsönösen lenyűgözik egymást, még ha ezt nem is vallják be maguknak sem. A végtelenül pedáns, szorgalmas és kötelességtudó, szakmailag biztos lábakon álló ügyvédben Do-yeong meglátja a terveihez hiányzó láncszemet, akit ezért maga mellé vesz. Dong-soo pedig a gengszterrel való kapcsolatán keresztül kóstol bele egy olyan életbe, amiről álmodni sem mert - eddig. A két ember szövetségének közös eredője, hogy mindketten ki akarnak törni a helyzetükből, és ehhez egyénenként már elegendő, fájdalmas motivációt gyűjtöttek, ráadásul az ellenségeik is azonosak.
Seo Do-yeong (Kim Young-kwang) rendkívül izgalmas karakter. Többnyire
slendrián módon slattyog a papucsaiban, és nem nevezhető szószátyárnak.
Jóképű, kisportolt testű fiatalember, aki a látszólagos lezsersége mögött
mindig kész a támadásra vagy a védekezésre. A legváratlanabb pillanatokban
robban, és minden érzékszervével lankadatlanul figyel mindenre és mindenkire,
ezért a legkisebb jelekből is felismeri a veszélyt. Elég ügyes stratéga, de soha nem lehet tudni, hogy mire gondol, és többnyire eléggé meghökkentő
ötletekkel áll elő. Alapjában véve pont olyan rezzenéstelen, mint egy szfinx,
a legfélelmetesebb benne, hogy alig lehet megkülönböztetni a ritkán barátságos
arcát a többnyire fenyegetőtől.
Han Dong-soo pedig gyorsan rájön, hogy Do-yeongnak szüksége van rá, mivel a kissé "vak tyúk is talál szemet" alapon magából kikínlódott ötletével megoldotta a gengszter függetlenedésének pénzbeli alapjait. Az üzlet felpörög, és akár jó vége is lehetne az egésznek, ha az ügyvéd nem ingana meg abbéli szándékában, hogy feladata végeztével kiszáll az egészből, pedig még a maffiózó főnöke is elengedné.
Azonban a mindkettőjükben azonos sérelemként megélt kisebbrendűségi érzés lesz az, ami a konfliktusukat okozza. Miközben Do-yeong éppen megéli ennek leküzdését, élvezve az újonnan szerzett hatalmát, megvallja Dong-soo-nak, mennyire frusztrálta, hogy a főnökei kihasználták, pedig mindent neki köszönhettek. Fogalma sincs, hogy Dong-soo éppen ezt gondolja vele szemben, és a saját helyzetét érzi méltatlannak.
Az ügyvéd vérszemet kap, minden egyes juttatás vagy megszerezhető lehetőség afelé viszi, hogy még többet akarjon, de még ennél is fontosabb, hogy mindent csak magának akarjon. Lassú átalakulását Do-yeong nem téveszti szem elől, és annak ellenére, hogy szinte nem adja tanújelét semmiféle érzelemnek, valahogy mégis érezzük a csalódottságát. Do-yeong végtelenül magányos alak, aki soha nem bízhatott meg senkiben. Talán nincs is beleírva a történetbe, csak Kim Young-kwang játssza el apró rezdülésekkel, hogy az ügyvéd lehetett volna a barátja. De ellene fordult, ezért egy rettentő maffiamódszerrel mutatja meg neki, hogy hol a helye: megköttetik a sajátos vérszerződés, amelyben az ügyvéd keze véres, a maffiózóé tiszta.
Mindeközben természetesen folynak a hatalmi harcok, a fókuszban lévő emberek mind az államigazgatás, a politikai elit vagy a jog és a rendőrség emberei, akik egyúttal az alvilág részei is. Leszámolások és bandaharcok színezik a belső küzdelmeket, melyekben Dong-soo egyre inkább magára talál - vagyis az újonnan felfedezett önmagára, amelyre a családja egyre idegenebbül tekint.
A gengszter Do-yeong gátlások nélküli, rémületes alak, Dong-soo viszont a vele
való viszonyában nem más, mint az a kutya, aki megharapja a gazdája kezét.
Gyomorforgató nézni, hogy miként használja fel jogi tudását és már csak
látszólagos humanizmusát arra, hogy Do-yeongot kiűzze a birtokából. Valójában
már nincs köztük különbség, mind a ketten végtelenül romlottak. Vagyis, talán
mégis van valami: a történetből úgy tűnik, hogy Do-yeong születetten
antiszociális személyiség, minden emberi viszonyra és szabályra teljesen
érzéketlen (például minden megfontolás nélkül betör és birtokba vesz
privát élettereket), ami persze nem bocsánatos bűn. Dong-soo viszont az általa
korábban elfogadott és képviselt emberi normarendszerből lép ki, sőt átlép a
szerettein, a segítőin - eleinte a saját sérelmeit önigazolásul használva az
átalakulásához, végül már mit sem törődve az önfelmentéssel, felvállalva a
lényének legsötétebb tartományait. Az ügyvéd kettős élete, amit a történet
végén látunk, igazán gyomorforgató, és egy hajszálnyira igazságosnak érezzük,
hogy Do-yeong szájából hangzik el a Nietzsche-idézet figyelmeztetése.
Han Dong-soo (Shin Ha-kyun) éppen az igazságérzetének következtében került parkolópályára, és mintha a sors is összeesküdött volna ellene, egyik megaláztatás a másik után éri, ráadásul nemcsak őt, hanem a feleségét is. Amikor világossá válik, hogy a jog eszközeivel nem jut semmire, akkor a kezdeti menekülés után igent mond a gengszter megbízására. Az első pillanattól kezdve tisztában van Seo Do-yeong agresszív természetével, ami kezdetben rettegéssel tölti el.
Az első akciójuk vérfagyasztó, ám mégis szinte tragikomikusnak ható véget ér a közben kiszabadult Seo Do-yeong vérengzésének köszönhetően, aminek majdnem az ügyvéd is áldozatul esik az öccsével együtt. Han Beom-jae (Shin Jae-ha) csak annyit tett, hogy egy barátján keresztül beajánlotta a bátyját Seo-nak, valamint technikai szakemberként segédkezett is a szorult helyzetbe került Dong-soo-nak. Ám ezzel végérvényesen belekeveredett egy olyan ügybe, ami a lehető legtávolabb áll tőle. Az ügyvédből azonban a rettegés olyan kreativitást csalt elő, amellyel meg tudta győzni Do-yeongot arról, hogy még a hasznára lehet.
A két főhős karaktere hiába tűz és víz, valamilyen módon kölcsönösen lenyűgözik egymást, még ha ezt nem is vallják be maguknak sem. A végtelenül pedáns, szorgalmas és kötelességtudó, szakmailag biztos lábakon álló ügyvédben Do-yeong meglátja a terveihez hiányzó láncszemet, akit ezért maga mellé vesz. Dong-soo pedig a gengszterrel való kapcsolatán keresztül kóstol bele egy olyan életbe, amiről álmodni sem mert - eddig. A két ember szövetségének közös eredője, hogy mindketten ki akarnak törni a helyzetükből, és ehhez egyénenként már elegendő, fájdalmas motivációt gyűjtöttek, ráadásul az ellenségeik is azonosak.
Han Dong-soo pedig gyorsan rájön, hogy Do-yeongnak szüksége van rá, mivel a kissé "vak tyúk is talál szemet" alapon magából kikínlódott ötletével megoldotta a gengszter függetlenedésének pénzbeli alapjait. Az üzlet felpörög, és akár jó vége is lehetne az egésznek, ha az ügyvéd nem ingana meg abbéli szándékában, hogy feladata végeztével kiszáll az egészből, pedig még a maffiózó főnöke is elengedné.
Azonban a mindkettőjükben azonos sérelemként megélt kisebbrendűségi érzés lesz az, ami a konfliktusukat okozza. Miközben Do-yeong éppen megéli ennek leküzdését, élvezve az újonnan szerzett hatalmát, megvallja Dong-soo-nak, mennyire frusztrálta, hogy a főnökei kihasználták, pedig mindent neki köszönhettek. Fogalma sincs, hogy Dong-soo éppen ezt gondolja vele szemben, és a saját helyzetét érzi méltatlannak.
Az ügyvéd vérszemet kap, minden egyes juttatás vagy megszerezhető lehetőség afelé viszi, hogy még többet akarjon, de még ennél is fontosabb, hogy mindent csak magának akarjon. Lassú átalakulását Do-yeong nem téveszti szem elől, és annak ellenére, hogy szinte nem adja tanújelét semmiféle érzelemnek, valahogy mégis érezzük a csalódottságát. Do-yeong végtelenül magányos alak, aki soha nem bízhatott meg senkiben. Talán nincs is beleírva a történetbe, csak Kim Young-kwang játssza el apró rezdülésekkel, hogy az ügyvéd lehetett volna a barátja. De ellene fordult, ezért egy rettentő maffiamódszerrel mutatja meg neki, hogy hol a helye: megköttetik a sajátos vérszerződés, amelyben az ügyvéd keze véres, a maffiózóé tiszta.
Mindeközben természetesen folynak a hatalmi harcok, a fókuszban lévő emberek mind az államigazgatás, a politikai elit vagy a jog és a rendőrség emberei, akik egyúttal az alvilág részei is. Leszámolások és bandaharcok színezik a belső küzdelmeket, melyekben Dong-soo egyre inkább magára talál - vagyis az újonnan felfedezett önmagára, amelyre a családja egyre idegenebbül tekint.
A történet írópárosa, Jung Seo-hee és Lee Seung-hoon kiváló, fordulatos, részletgazdag, kidolgozott karakterekben bővelkedő forgatókönyvet tett le az asztalra, pedig mindkettejüknek ez az első sorozata. A rendezők, Jung Seo-hee és Lee Seung-hoon jól éltek az anyaggal, tempós, feszült filmet forgattak belőle. A remek színészekre támaszkodva érzékeny közelikben meséltek a belső elmozdulásokról, sokszor csak ezekből tudatva a történet irányváltásait.
Shin Ha-kyun ügyvéde lassú, ámde hatalmas transzformáción megy át, melynek minden eleme végtelenül kidolgozott a hangjától kezdve a mozgásán, az öltözködésén át, melyek pontosan igazodnak a változás egyes stációihoz. Kim Young-kwang egyszerűen tökélyre fejlesztette Seo Do-yeong karakterét, amikor megjelenik, uralja a képernyőt. Végtelenül erős a kisugárzása, a szemvillanása tekintélyt parancsoló, ha kell, rémületet keltő. Nagyszerűen illik hozzá az a lelassított beszédmód, ahogy Kim megszólaltatja. Írtam a slendriánságáról, de tud pontosan az ellenkezője is lenni - ki tudná elfelejteni azt a serege élén való bevonulást, amikor részvétnyilvánításra megy? Számos akciójelenetben is láthatjuk, ezekben gyors és kíméletlen, és mindig van benne valami állatiasság, de a nagyragadozókat jellemző, tekintélyt parancsoló méltósággal. Kettőjük között őrlődik a dráma egyetlen tisztességes alakja, az ügyvéd öccse, akit Shin Jae-ha játszik érzékeny alakításban.
Az Evilive tíz részében nincsenek üresjáratok, végig fenn tudja tartani az érdeklődésünk izgalmát. Nagyjából persze sejthetjük, hogy minek kell bekövetkeznie, de szerencsére azért mindent nem látunk előre. A dráma nem moralizál, szikáran a történéseken keresztül mutatja meg a gonosz éledését, ránk bízva e pozitív hőst nélkülő történetből a saját tanulságaink levonását.
