[Filmekről] Kim Hyeong-joo: THE MATCH (2025)

승부

A go nevű táblás játék egyszerű szabályokra épül, mégis a világ talán legbonyolultabb játéka. Általában 19 vízszintes és függőleges vonal hálója alkotja, melyek metszéspontjára kell helyezni a "köveket", a cél pedig a saját köveinkkel kijelölt területek meghódítása, valamint az ellenfél hasonló törekvéseinek blokkolása. A sakk sem egyszerű játék, de a góval nem veheti fel a versenyt a kombinációs lehetőségek terén, melyekről kiszámolták, hogy 2.1×10¹⁷⁰, ami állítólag sokkal nagyobb szám, mint a megfigyelhető univerzumban található atomok száma. (Forrás: Wikipedia)

A játékot először i. e. mintegy négyszáz évvel említik először a kínai írásokban, innen terjedt át az ötödik században Koreába, majd még kétszáz évvel később Japánba, a világ mégis a japán nevén (go) ismerte meg a játékot, melynek Kínában az ősi neve yì (弈), a mai neve weiqi, koreai neve pedig baduk.
Ez nem véletlen, mert Japánban a 17. századtól állami szponzoráció segítségével egész intézményrendszer épült a go köré, és később itt dolgozták ki a mai versenyformákat is. Érdekes, hogy a go játékosainak hierarchiája hasonló a harcművészekéhez, a profi versenyzők 1-9 danos besorolást érhetnek el.

A keleti térségből a legtehetségesebbek Japánba mentek tanulni, így a koreaiak is. Közöttük az első nagy név Cho Nam-chul, akinek a Koreába való hazatérése után nagy szerepe volt a koreai goszövetség megalakításában. Azonban nem ő érte el elsőként hazájában a 9 danos fokozatot, abban megelőzte Cho Hun-hyun, akinek élettörténetébe 1989-ben kapcsolódunk be a The Match (A gojátszma) című filmben, mivel az két valós személy életéből ragad ki egy időszakot.

A valódi Cho Hun-hyun, és filmbeli mása, Lee Byung-hun

Cho Hun-hyun (Lee Byung-hun) szinte a mennybe megy azután az elképzelhetetlen bravúr után, melyet az első nemzetközi gobajnokság, az 1988-89-ben Szingapúrban tartott Ing Kupa megnyerésével véghezvitt. Egyetlen koreai versenyző volt a mezőnyben, és a 16 fordulón át végigmenetelve kiütötte az összes japán és kínai ellenfelét, köztük a végső összecsapásban az "Acélkapus", vagy a film szerint "Ázsia fekete medvéje" becenévre hallgató kínai Nie Weipinget. A magabiztos, valóban verhetetlen Cho egyik körútja során találkozik egy különös fiúval, akivel játszva megérzi, hogy őstehetséggel áll szemben.

A vidéki fiú, Lee Chang-ho (Yoo Ah-in) egy próbatétel teljesítése után Szöulban találja magát, mivel Cho úgy dönt, hogy a tanítványává fogadja, mégpedig a saját házába, családtagként nevelve őt. (A valóságban ez az esemény négy évvel korábban következett be, amikor Lee 9 éves volt.)

A tanár-tanítvány viszonyban két nagyon erős egyéniség küzd egymással. Cho Hun-hyun nem egy elméleti szakember a pedagógia terén, a saját tapasztalataiból dolgozik, és mint sokan mások, úgy akarja a legjobbat a tanítványának, hogy azt igyekszik a saját képére formálni. Lee Chang-ho azonban nem egy könnyen gyúrható anyag, hiába táplál mély tiszteletet a mestere iránt, a nem ráillő elképzelések kezdenek egyre kényelmetlenebbé válni a számára. A két színész kiválóan érzékelteti a temperamentumokból fakadó játékmódbeli eltéréseket is, míg Cho impulzív, támadásra és az ellenség idegeinek borzolására játszik, addig Lee tökéletesen megfelel a később szerzett nevének: ő a koreai baduk kőBuddhája.

A valós Lee Chan-ho

A filmbeli Lee Chan-ho (Yoo Ah-in)

Lehetne ebből nagy konfliktus is köztük, de a tanár bölcsebb ennél, és némi sértődését legyőzve azt tanácsolja a fiúnak, hogy találja meg a saját játékstílusát. A szülés sosem könnyű folyamat, és Lee nehezen vajúdja ki új énjét, ám a végeredmény váratlan eredményt hoz. A profi szintet már 11 évesen teljesítő Lee néhány év múlva a mestere kihívója lesz. A heroikus küzdelemben végül a tanár veszít, és ez kettős következménnyel jár: a mester önértékelése megroppan, a tanítvány pedig kettős szorításban folytatja tovább az útját - egyszerre kell önmagát adnia, miközben szégyent érez a mesterével szembeni "hálátlansága" miatt.

A történet néhány szóban elmesélhető, tanúi leszünk az eltávolodásnak, mindkettőjük vívódásának, a mester pokoljárásának, és végül a kiegyenlítődésnek és békekötésnek. Ám ahogyan ezt a filmben látjuk, az a két színész játékának köszönhetően felér egy kisebb szívrohammal. Robogunk az ellentétes érzelmek hullámvasútján, lerágjuk a körmünket a gojátszmák alatt, és velünk is megfordul a világ, amikor rájövünk, hogy vesztésre állunk - ez utóbbi képsor az egyik legjobb találmánya Kim Hyeong-joo forgatókönyvet is író rendezőnek, aki biztos kézzel nyúlt ehhez a történethet, és talán az eddig látott gofilmek között a legizgalmasabbá tudta fokozni a kis fekete és fehér kövecskék rakosgatását. Nagyon látványos, ahogy kirajzolja a játékosok fejében megjelenő kombinációs lehetőségeket is, ami egyben utalás is a játékosok különleges képességeire. Ugyanakkor van érzéke a belső érzelmek finom megmutatásához, meditatív és humoros is tud lenni.

Lee Byung-hun és Yoo Ah-in óriási színészek. Egyrészt kaméleonok, mert nem őket látjuk, hanem a valós személyeket, akiknek úgy bújnak a bőrébe, mint azt Val Kilmer tette Jim Morrisonnal Oliver Stone "The Doors"-ában.

A The Match életrajzi film és sportfilm egyszerre, ugyanakkor egy gyönyörű pedagógiai vallomás is, mind a tanár, mind a tanítvány nézőpontjából. Megmutatja az önmagunk megtalálásának, elvesztésének és elnyerésének küzdelmeit, ráadásul életre szóló tanításokat is megfogalmaz minden iskolásság nélkül, különösen Nam Gi-cheol (Jo Woo-jin) részéről, aki igazán nemes ellenfélnek bizonyul abban a hosszú küzdelemben, melyet Chóval vív.

Remek a forgatókönyv, nagyon jó a korhangulat, kiválóak a mellékszereplők, akik hozzájárulnak ennek megteremtéséhez (Ko Chang-seok, Hyun Bong-sik). Lee ifjúkori énjében Kim Kang-hoon nagyszerűen előlegezi meg a későbbi felnőtt még zabolátlan tulajdonságait. Cho feleségének szerepében Moon Jeong-hee emlékezetes anya- és feleségalak egyszerre, aki akkor is szeretni akarja, és tudja is, mindkét férfit, amikor azok egymás miatt gyötrődnek. Bár alig jut játékidő Lee édesapjának, Jung Suk-yongnak az a kevés is elég, hogy ne felejtsük el a félszeg háttérbe húzódását, mely tele van aggódással és szeretettel. Szokás szerint mindegyikük kiválóan teszi a dolgát, ám ami élesen velünk marad, az Cho Hun-hyun és Lee Chang-ho arca, tekintete, kézmozgása - pedig nem is őket látjuk.

Mivel ma is élő személyekről van szó, a filmet nem akarták lezárttá tenni, ezért nem is véget ér, hanem - talán kissé esetlenül - félbe szakad, röviden ismertetve az azóta történteket. Ugyan az már nincs a filmben, hogy később Lee Chang-ho is megjárta a maga játékosi kálváriáját, és amikor le akarták írni, azt kérdezve, hogy Lee-nek leáldozott-e, az egykori mestere, Cho Hun-hyun csak annyit felelt: Nem.

Szándékosan nem írok a film kálváriájáról, ami Yoo Ah-inhez kapcsolódóan következett be, mégpedig azért, mert a filmet látva mindaz jelentőségét vesztette. Ha van színészi teljesítmény, ami önmagáért beszél, akkor az ebben a filmben látható.

[Dalfordítások] VÍZESÉS - Richard Parkers (Justice OST)

Ez a dal a Justice (Igazság) című jogi thriller betétdala, melyet 2019-ben mutattak be. Különös nevű előadója egy hölgyet rejt, aki művésznevét a Pi élete című film tigrisétől kölcsönözte. Valódi neve Kim Hyewon.


A dal szerzői:

Zene: Iro, Tetrisong, Acade
Szöveg: Iro, Acade

VÍZESÉS


Heges arcom
Fesd át, ha közel visz ez hozzád, hozzád
Sírok egyre
Őszinte hogyan legyek
Légy velem, légy velem
Ha mélyen légzek, szívem fáj
Könnyem rejti el,  mi bánt
Sötétben elfog a vágy
Öleljen bárki
Hiába bújsz előlem
Rád lelek egyszer
Hiába bújsz előlem
Rád lelek egyszer
Hiába bújsz előlem
Rád lelek egyszer
Hiába bújsz előlem
Rád lelek egyszer
Hiába bújsz előlem
Rád lelek egyszer
De fáradt vagyok tenni bármit
Mert halványulsz a szememben
Sötétben elfog a vágy
Öleljen bárki
Vízesés
Lelkemé
Túlárad, fojtogat
A szépség
Lelkemé
Csak te voltál, mily szomorú




WATERFALL


Paint my scar face
If I have to be closer to you to you
Tears keep falling
I can't be honest to you
Come over come over
The deeper I breathe my heart breaks
The tears that fall can't show my mind
In the dark I wish I wish
Anyone hold me
If you're hiding somewhere
I'll find you someday
If you're hiding somewhere
I'll find you someday
If you're hiding somewhere
I'll find you someday
If you're hiding somewhere
I'll find you someday
And I'm so tired can't do anything
Cause you're fading in my eyes
In the dark I wish I wish
Anyone hold me
The waterfall
In my world
Overflow I can't breathe
Beautiful
In my world
Sadly there was only you



Forrás:
Bugz! - Waterfall

[Tévédrámákról] BLOOD FREE (2024)

지배종
Disney Plus, 2024, 10 rész
Műfaj: dráma, science fiction, thriller
Írta: Lee Soo-yeon 이수연
Rendezte: Park Chul-hwan 박철환
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

Bevezetőként talán elég annyit írni, hogy a forgatókönyvet az a Lee Soo-yeon jegyzi, akinek a The Great Sear, Stranger/Secret Forest 1-2, Life és Grid című drámákat is köszönhetjük. A rendező Park Chul-hwan viszont nem rendelkezik ilyen impozáns múlttal, lévén, hogy ez a dráma az első munkája - cserébe a kész mű nagy reményekre jogosít vele szemben.

A Blood Free (Vér nélkül) eredeti koreai címe Uralkodó faj, a Blood Free a történet központjában álló cég neve. Expresszív és brutális képsorokkal indít a dráma. Egy VIP prezentáción üldögélő közönség (mint megtudjuk, éppen karácsony este) hallgatja a Blood Free (BF) cég fiatal női vezetőjének, Yun Jayunak (Han Hyo-joo) előadását, melynek sokkoló részeként hologramként megjelenített tehéncsorda vágtat a nézők közé, és a lemészárlásuk után megkezdődik az állatok húsipari feldolgozása. Ha ez még nem lenne elég gyomorforgató, akkor az élelmezés után kapunk egy kis bemutatót a ruházati és divatipar állati eredetű termékeiből is. A BF azonban éppen az állatok és a bolygónk védelmét tűzte ki céljai közé, és kifejlesztette a sejttenyésztés módszerével készített húst, a termékeivel pedig uralja az élelmiszeripari piacot.

Woo Chae-un (Ju Ji-hoon) a közönségben hallgatja Yoont, majd követi a távozó nőt. Az épület előtt a BF ellen és mellett tüntetők egymásnak feszülő ellentáborai várják őket, és míg Yun csukott szemmel, fülhallgatóján át klasszikus zenét hallgatva vág át az őrjöngő tömegen autója védelmében, addig Woo-ban a hangok felidéznek egy merényletet, melyben sok katonai egyenruhás áldozatot látunk, a sérültek között pedig őt magát, amint a szintén sérült Yunt próbálja menekíteni.

A történet több eseményszál összefonódásában bontakozik ki. A volt elnök, az idős Li Mungyu (Jeon Gook-hwan) nem tudja elfogadni, hogy az ellene elkövetett merénylet tettese az, akit bebörtönöztek, ezért magánnyomozást folytat az általa gyanúsítottak után, akik mind a merénylet helyszínén voltak. Osztozik a vélekedésében Woo Chaeun, aki a védelméért volt felelős. A már leszerelt, de korábban katonai hírszerzőként dolgozó férfi elvállalja, hogy beépül a Blood Free körébe, és rövidesen testőrként látjuk Yun Jayu cégvezető mellett.

Li ex-elnök veje, Seon Ugeun (Um Hyo-sup) az egyik leggazdagabb koreai cégtulajdonos, a Dorson Csoport vezetője, aki különös érdeklődést tanúsít a Blood Free tevékenysége iránt, fel is akarja vásárolni azt. Korábban az ő alkalmazásában dolgozott Woo Chaeun.

Seon fia, tehát Li elnök unokája pedig a miniszterelnöki tisztséget betöltő Seon Ujae (Lee Hee-joon), akinek egyik legfőbb támogatója a Blood Free vezetője, Yun Jayu.

A Blood Free tevékenysége megosztó, hiszen a környezetvédelem szempontjából hasznos, ugyanakkor sokan miattuk veszítik el a munkájukat. A cég bejelenti, hogy a növények mesterséges előállítása felé terjeszkedik tovább. Nemsokára különös eseménysorozat veszi kezdetét, a BF kutatólaboratóriuma, annak munkatársai, sőt maga Yun Jayu is életveszélybe kerül. A testőre, Woo Chaeun súlyos sérülést szenved, és miután a BF munkatársai megmentik, feltárul előtte a cég rejtett kutatási területe.

A dráma felénél ismerjük meg az egyes szereplők indíttatásait és szándékait, melyek mentén ádáz harc bontakozik ki a kutatási eredmények megvédése és elbitorlása céljával. Altruista és egoista szemléletek csapnak össze, melyek mögött más-más víziók állnak az emberiség jövőjéről. Woo elgondolkodik azon, hogy a technológiai fejlesztések hadiipari mozgatórugói kiválthatók-e humánusabb célokkal. Yun ennél is nagyobbat álmodik, mely magyarázatul szolgál a dráma eredeti címéhez. Szerinte az ember addig nem lehet valódi domináns faj a földön, amíg a léte állatok és növények fogyasztástól függ, ezért a BF valódi célja a tápláléklánc megtörése, és ezzel a természeti törvények felülírása. Ellenlábasait viszont jobban izgatja a kutatás másik ágaként létrejövő lehetőség, mely a sejttenyésztéssel készülő húsok mintájára lehetővé teszi emberi belső szervek létrehozatalát is. Míg Yun ebben mindenki számára egyenlően a betegségek és fájdalmak nélküli élet zálogát látja, addig kapzsi ellenfelei a saját kiváltságos életük végtelen meghosszabítását remélik tőle.

Érdekesség, hogy a dráma egy pontján elhangzik Gilgames története, aki ugyan megszerezte az örök élet füvét, de azt egy kígyó elorozta tőle. Jó lenne tudni, vajon mi lett a sorsa? - hangzik el a költői kérdés Woo-tól, mivel tudjuk a választ: Gilgames is olyan halált halt, mint bármelyik földi halandó. A börtönben ülő, hamisan megvádolt tettest Gilnek hívják (angolos átiratban Gis), ami nem más, mint Gilgames nevének rövidebb alakja.

Az egész dráma egy hatalmas manipulációs játéktér, és igaz ez Yoon és Woo kapcsolatára is. Mindvégig a bizalom és a gyanakvás vonzásában és taszításában élnek, ennek ellenére mégis egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Két konokul eltökélt, nagyon magányos embert ismerünk meg bennük, és a kapcsolatuk rajzolata nagyon emberivé teszi ezt az ádáz drámát. Mindketten hallgatagok, és mintha az ő csendességük telepedne a sorozat hangulatára, aminek leple alatt válogatott kegyetlenségek történnek, és nem kevés az akciók száma sem.

A dráma kulisszái ötletesek, néhol humorosak is (l. a házban kempingező miniszterelnök), a bombamerénylet képei hatásosak. Természetesen az alkotók fantáziája a Blood Free belső tereinél szabadul el, melynek minden működési elemére a csúcstechnológia jellemző, de láthatóan szeretik a videójátékokat is.

A színészeket nehéz lenne kellően méltatni, a casting telitalálat minden szerepre (Lee Moo-saeng, Park Ji-yeon, Kim Sang-ho, Jeon Seok-ho, Yi Seo, Kang Ian, Yook Hyun-suk). Testőrként Ju Ji-hoon érett, férfias jellem, kellőképpen titokzatos is, elhisszük, hogy képzett elitkatona, mert kiválóan akciózik. Bár Yunnal a kapcsolatuk nem a kölcsönösen táplált érzelmekről szól, mégis izzik köztük a levegő. Han Hyo-joo játéka a fagyos merevségtől kezdve a páni félelemig minden árnyalatában hiteles.

A Blood Free a mostanában készült science fiction drámák egyik igazán érdekes darabja, mely napjaink ökológiai kérdéseit gondolja tovább, de a vizionált jövőt már a jelenünkre datálja. A rövidnek mondható tíz részben egy valódi első évadot látunk, amely remek felütés lenne a folytatáshoz, ahogyan arra a végső cliffhanger is utal, mely meglehetősen sötét ponton akasztja meg a fejleményeket. Azonban sajnálatos, hogy a mai napig nem érkezett hír második évadról, pedig ez a történet nagyon megérdemelné.

 

[Tévédrámákról] CRAZY LOVE (2022)

크레이지 러브
KBS2, 2022, 16 rész
Műfaj: romantikus komédia
Írta: Kim Bo-kyum 김보겸
Rendezte: Kim Jung-hyun 김정현
Adatok bővebben: HanCinema / MyDramaList

A drámai klisé egy különös jelenség, mert kétarcúan tud viselkedni. Ha jó kezekbe kerülve ügyesen építik a cselekmény szövedékébe, akkor szinte észrevétlen marad, míg ellenkező esetben harsányan előugrik, mi pedig felsóhajtunk, hogy "Ne már, megint?".

Szóval a Crazy Love-val (Őrült szerelem) sem az a bajom, hogy egymást érik benne a klisék. Ha csak a történet fő vonalait nézem, akár még jó dolog is kisülhetett volna belőle. A bunkóan arrogáns főnök nem ismeretlen hőstípus, az általa gyötört, bosszúszomjas alkalmazott sem. Még az sem, hogy heves küzdelmük során egymásba szeretnek. Ki ne látott volna már hirtelen felbukkanó régi szeretőt, aki előbb álságos jóindulatba burkoltan, majd foga fehérjét kimutatva akarja visszaszerezni kedvesét, de ha ez nem megy, akkor mindenét el akarja venni? A céges küzdelmek is általában hasonló koreográfiával működnek, akár konglomerátumokról, akár - mint jelen esetben - magánoktatási intézményekről legyen szó. A Crazy Love nagyjából ezeket a sémákat hozza, kiegészítve egy félreértésből táplálkozó bosszú történetével.

A probléma tehát máshol keresendő, és találtam is néhány dolgot annak magyarázatául, hogy miért nem tudott bevonzani ez a dráma. Először is: a dialógusok. Rengeteg helyzetben életidegen, mesterkélt, a színészek számára átélhetetlen szövegeket hallhattunk. Másrészt: a dráma ritmusa. Ezt leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy bátortalan sofőr hosszú kihagyás után volánhoz ül, és ha elindul az autó, akkor rémülten rátapos a fékre, amitől az autó megugrik-megáll módon halad. Ez annyira idegesítő, hogy sokszor abba akartam hagyni a sorozatot, ám mindig pontosan ezekben a pillanatokban történt valami, amitől jobban meglódult a cselekmény, azt az érzetet keltve, hogy most már végre haladni fogunk. Aztán mégse, de így mégis eldöcögtünk a végkifejletig. Példéul azóta se tudom megfejteni, hogy miért nem vették észre azt a fölösleges redundanciát, amit bosszantóan rendre elkövettek: némi történés után összejött a volt dolgozókból álló női kupaktanács, és beszélgetésnek álcázva elmesélte ugyanazt, amit addig láttunk. Lehet, hogy ezt szórakoztatónak kellett volna találni, nekem nem sikerült.

Az már ízlés dolga, hogy ha valaki visszaél a kiszolgáltatott helyzetünkkel és ezzel mi tisztában vagyunk, akkor hihető reakció-e az a részünkről, hogy beleszeretünk? Mert No Go-jin (Kim Jae-wook) 190-es IQ-val rendelkező csodatanárral éppen ez történik, Lee Shin-ah (Jung Soo-jung) így él vissza a baleset következtében amnéziássá váló férfi helyzetével, hogy leverje mindazt rajta, amit addig elszenvedett. Ismét ízlés dolga, hogy megéri-e egy halálos kimenetelű betegség belengetésével eljátszadozni pusztán annak alátámasztására, hogy a nő jobb belátásra térjen.

Hogy miért maradt mégis nézhető a dráma, főként és ismét a színészeknek köszönhető. A férfi főszerepben Kim Jae-wook ugyanis kiválóan ért ahhoz, hogy megmutassa azt a riadt kis lényt, akit egy felnőtt sokszor a harsány külsőségek mögött rejteget. No Go-jin éppen ilyen karakter, tehát remekül illettek volna egymáshoz a színésszel, ha az előzőekben említett elidegenítési effektusok nem szóltak volna lépten-nyomon közbe. Jung Soo-jung (ismertebb nevén Krystal) pedig remek színésznő a bosszúálláshoz, hiszen sok egyedi íze van a megjelenésének, melyek között talán éppen egy szokványos romantikus hősnő karaktere áll tőle legtávolabb. Tehát rajtuk nem múlott sem a kapcsolatuk mélységeinek, sem a komikumának megmutatása. A volt szeretőt játszó Yoo In-young pedig szépen alakult át a finom és bánatos nőből fúriává.

A szerelmi történetet itt is ötvözték egy bosszútörténettel, és ez csak jót tett a drámának. Oh Se-gi, a vállalkozásalapító hősi időket végigküzdő, szimpatikus üzlettárs személyében Ha Jun szinte alig érzékelhetően szövögeti bosszúja szálait, ebben is, majd a végső felismerésében is jó karaktert formál.

Vannak színészek, mint Im Won-hae, akik szinte bármit el tudnak játszani, még az olyan inkoherens karaktereket is, mint Park Yang-tae. A rivális iskola eleinte vásári komédiába illő, majd baráti arculatot öltő vezetőjének megformálása sem okozott nehézséget neki.

Számomra a Crazy Love egy félresikerült dráma, melyben hiába húzták elő a nyertesnek ígérkező lapokat, azokat nem tudták szerencsésen kijátszani. Ahogyan fentebb írtam, minden a visszájára fordulhat, ha nem jól sáfárkodnak vele. Megszokhattuk, hogy a koreai drámákban milyen értő módon nyúlnak a lélek különböző bajainak ábrázolásához. Azonban értelmetlennek tartom, ha egy dráma rutinból fordul ezekhez, és önmagában nem érdem, ha ilyenek előfordulnak egy drámába. A Crazy Love kulcsa is No Go-jin traumáinak levetkezése lehetett volna, de az a legszomorúbb, hogy éppen e téren következett be az ellenhatás, mert a hamis helyzetek miatt nálam az együttérzésből fakadó közelebb hajolási késztetés inkább hátralépésre változott. Pedig Kim Jae-wook az előző drámájában, a Her Private Life-ban már megmutatta, hogy mennyire jó tud lenni egy hasonló karakterben. Szinte sajnálom is, hogy elvállalta ezt a szerepet, mert itt minden ellene dolgozott, ráadásul kissé önismétlésnek is találom a színész szerepeinek sorában.

A dráma egyébként tele van jobbnál jobb mellékalakokkal, akik közül néhányan elég alaposan kidolgozottak, és jó nézni No Go-jin és Shin-ah családjának kapcsolatát is.

Természetesen a kifogásaimmal nem kell egyetérteni, akik ezekre nem érzékenyek, bizonyára élvezetet találnak a drámában, mert abban szórakoztató elemekből sincs hiány. Én is szerettem Krystal humorát, különösen a horrorral játszadozó jelenetekben, és Kim Jae-wooknak is jól megy a komédiázás. Remek a mozgáskultúrája, és a vállalati bulin előadott felejthetetlen, mélabús, dobhártyaszaggató óbégatásától a könnyem is kicsordult.

[Tévédrámákról] THE GOLDEN SPOON (2022)

금수저
MBC, 2022, 16 rész
Műfaj: dráma
Eredeti mű: HD3 - The Golden Spoon (2016)
Írta: Kim Eun-hee 김은희, Yoon Eun-kyeong 윤은경
Rendezte: Lee Han-joon 이한준, Song Hyeon-wook 송현욱
Adatok bővebben: HanCinema / MyDramaList

Aranykanállal a szájában született - mondja az angol mondás azokra, akik beleszülettek egy extrémen gazdag családba. De van ennek mérsékelt változata is, az ezüstkanál, ami a gazdag középosztályba születetteknek jut. Evidens ez a szimbolika a társadalmi különbségek kifejezésére, hiszen annak mikéntje, ahogyan valaki a minden ember számára egyformán alapvető szükségletet ki tudja elégíteni, az tükrözi a vagyoni állapotát, ami többnyire meghatározza a társadalmi hovatartozását is, de legalábbis erőteljesen befolyásolja azt. Ám mi található az ellenkező végponton, ahol a szegények vagy nincstelenek élnek? Nekik a nevében is degradáló piszkos kanál jut, és ezzel a dichotómiával elő is áll az a világkép, amellyel a The Golden Spoon (Az aranykanál) című dráma dolgozik.

Ami rémesen statikus, a két ellenpont között nincsenek sem átjárási lehetőségek, sem közbülső árnyalatok. Ezért mindkét világ rajzolata leegyszerűsített, és szinte a karikírozásig menően sematizált. Két alapvető sztereotípiával találkozunk: a "tisztes szegénységük" gyötrelmeit emelt fővel viselők a becsületesek, míg a gazdagok a sunyi manipulációk árán szerzett és fenntartott helyzetük hatalmi arroganciájában tobzódnak. Bántó is lehetne ez a rajzolat, ám valamennyire mégis indokolt abból a szempontból, hogy a dráma egy erkölcsi dilemmára tudjon fókuszálni.

Valójában a jól ismert "koldus és királyfi" toposz kortárs közegben játszódó, rendkívül szellemes változatát láthatjuk. Itt a főhősünket nem a véletlen, hanem a saját, tudatos döntése hozza új helyzetbe, melynek egy társa is áldozatul esik.

De hogyan dönthet a változásról? Egy mesei elem segítségével, bár a meseiség ezen kívül nem jellemzó a drámára. Mivel egyre nő a sorsukkal elégedetlenek száma, egy különös módon elő- és eltűnő utcai árus vénasszony felismeri a piaci rést, és aranykanalakat árul, melyek csodatételre képesek. Ha találsz egy hozzád hasonló korú, általad irigyelt helyzetben lévő embert, akkor nem kell mást tenned, csak háromszor a lakhelyén az aranykanállal enned - és hipp-hopp, máris egymás helyében találjátok magatokat.

A dráma legjobb ötlete, hogy ezzel a helyet cserélők sem külsőleg, sem belsőleg nem változnak meg, hanem a környezetükben lévők szemére hull valami mákony, amitől másnak látják őket. Ráadásul mindketten tudatában is vannak a helycseréjüknek, ami ellenségekké is tehetné őket, ám valami más történik.

Lee Seung-cheon (Yook Sung-jae) jólelkű kisfiú, akiben kamaszodva egyre nagyobb indulatok gerjednek kilátástalan életkörülményeik miatt, melyekért elsősorban tehetetlennek, életképtelennek tartott szüleit hibáztatja. Bár ösztöndíjjal bejut egy elit iskolába, ott tűrnie kell a bántalmazásokat. Végül barátjának tragikus elvesztése löki a végső döntés meghozatalához: beveti az aranykanalat, hogy megváltoztassa a sorsát. Az új világba viszont a szülei megtagadásán át vezet az út. A helycsere nem végleges, háromszori revízióra van lehetősége: egy hónap, egy év, majd tíz év elteltével vissza lehet térni az eredeti állapotokhoz, ha úgy határoz. Van még egy-két különös szabály is, melyek szintén befolyásolhatják a történéseket. Seung-cheon boldogan kezdi meg életét a vágyott körülmények között, a pénz bűvöletében élő új apja, mostohaanyja, egy borzalmas nagybácsi, valamint az őt egyedül megértő testőre társaságában. Hamar rá kell jönnie, hogy aranykanállal sem fenékig tejfel az élet, de a romlottság egyre mélyebb rétegei csak lassan válnak világossá előtte. Azt is meg kell tapasztalnia, hogy az elhagyott családján való segítés se könnyű, elsősorban azok ellenállása miatt. Seung-cheon a menekülési és a megfelelési kényszer között ingadozva él, ezek, és esetenként a valóság megváltoztathatatlan nyomása alatt hozza meg döntéseit.

A kiváltságait elveszítő másik fiú, Hwang Tae-yong (Lee Jong-won) viszont nem várt módon reagál új körülményeire. Felfedezi mindazon emberi értékeket, amiket addigi életében hiányolt, és úgy érzi, ezek messzemenően kompenzálják az elvesztett gazdagságot, melynek hiánya ugyan fáj, de nem annyira, mint az azzal együtt átélt szorongások és magányosság.

Az elvesztett és elnyert dolgok, emberi kapcsolatok valódi értékeinek felismerése mindkét fiú esetében egy felnőtté válási folyamat része is. Két nőalak is kíséri ezt a folyamatot, akik mintha női tükörképei lennének a két főszereplő fiúnak. Erős karakter mindkettő, Na Joo-hee (Jung Chae-yeon) kiesik a jólét világából, és saját erejére támaszkodva kell új életét megteremtenie, míg Oh Yeo-jin (Yeonwoo) bemesterkedi magát a gazdagok közé, ahol további manipulációkkal tör újabb pozíciók megszerzésére.

A történetbe ágyazódik némi thriller is, történnek újabb gyilkosságok, és kísértenek korábban elkövetettek, melyek felderítése is megtörténik. A szereplők által átélt traumák és azok lelki lenyomatai egyaránt jól ábrázoltak, némi pszichológiai árnyalatot adva a thrillerhez.

De a dráma nemcsak a fiatalokról szól, hanem azok szüleiről is. A fiúk belső világának mély ábrázolásával vetekszik a szegény család szülőpárjának megjelenítése. Az anya és az apa alakja is gazdagon megrajzolt, mélyen megérintő a szégyenérzetük, az erkölcsösségük, a szívük melege, és a soha ki nem apadó harci szellemük, mellyel a gyermekeikért vívnak. Minden szerető szülő láthatja bennük visszaköszönni az alapvető szülői dilemmákat, hiszen mindannyian jobbat akarunk a gyermekeinknek a saját életünknél, és kudarcként éljük meg, ha ezt nem tudjuk biztosítani. Ám ennél is fontosabb, hogy a gyermekünkbe vetett hit megrendülhet, ha megtagadnak bennünket - de csak megrendül, és csodálatos módon ekkor is új erőre kap. Lee Cheol (Choi Dae-chul) és Jin Seon-hye (Han Chae-ah) alakítása megrendítő szépségű, melyben a sorsuk miatti szégyenérzet keveredik az önértékelés képességével és nemes emberi tartással. Előbb csak ösztönösen, majd tudatosan is "átlátnak a szitán", és mélyen humánus választ adnak gyermekeik megértésére és elfogadására.

Ezzel az érzelemgazdag világgal szemben áll az aranykanalasok rideg környezete. A gazdagság valódi, minden más csak látszat, melyek következményei a megalkuvások, a hazugságok leplezésére szolgáló status quo-kban való kiegyezések. Fő figura itt természetesen az apa, Hwang Hyeon-do (Choi Won-young), aki a dráma főgonoszaként ugyan nem több egydimenziósnál, de azon belül számos árnyalattal bír. Legérdekesebb, ahogyan a fiával (vagyis inkább fiaival, hiszen a régivel és újjal is) birkózik, és a megvetéstől a büszkeségig érez irántuk eléggé leszedált érzéseket. Hasonlóan ábrázolt a felesége, Seo Yeong-shin (Son Yeo-eun) és a nagybácsi, Seo Joon-tae (Chang Ryul) is. Nem nehéz megjósolni, hogy erről a hármasról sok minden kiderül, és egyik sem tünteti fel őket jó fényben.

A dráma legfőbb gyengesége, hogy jobban bízhatna a saját ábrázolásának erejében, és akkor elkerülhetné a fölösleges szájbarágósságot, melyet a pénz mindenhatóságának megértetésére alkalmaz.

Ha az erősségeket kellene kiemelni, akkor a cselekménszövést említeném, hiszen az aranykanál nemcsak egyszeri helycserét jelent, hanem többszöri áttűnést is, sőt ez csak fokozódik, amikor kiderül, hogy aranykanala sem csak Seung-cheonnak van. A folytonos szerep- és nézőpontváltások a drámát fordulatossá, izgalmassá és gördülékennyé teszik, mely nem veszt az erejéből. A legvégén érzékelhető talán egynél több kanyar, melynek a kibontása is bombasztikusan eltúlzott, hiszen elég korán egyértelmű jelzést adnak arra, hogy még egy végső fejlemény várható. Bár az is igaz, hogy ebben a végső fordulatban rejlik az a büntetés, melyet Seung-cheon megérdemel. De ott van a megváltás is Joo-hee személyében, aki látja őt. Úgy, ahogyan azt egy közismert klasszikusban olvashatjuk: "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

[Tévédrámákról] DOCTOR LAWYER (2022)

닥터로이어
MBC, 2022, 16 rész
Műfaj: jogi, orvosi dráma, thriller
Írta: Jang Hong-chul 장홍철
Rendezte: Lee Dong-hyun 이동현, Lee Yong Suk 이용석
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

 

Nagyon trükkös darab ez a Doctor Lawyer (Ügyvéd doktor), mert miközben főhősei közül kettőre (és az őket megelevenítő színészek játékára is) leginkább a szenvtelen jelző illene, mégsem unalmas egy pillanatig sem. Tele van csavarokkal és váratlan fordulatokkal, valamint a galádság összes árnyalatát felsorakoztató alakokkal.

Adott egy kórházat és kutatóintézetet fenntartó alapítvány elnöke, Goo Jin-ki (Lee Kyun-young), aki esélyes az egészségügyi miniszteri posztra. A kórházának szívsebészetén dolgozik a zseniális Han Yi-han doktor (So Ji-sub), aki vetélytársa az elnök fiának, a kevésbé tehetséges Goo Hyun-sungnak (Lee Dong-ha). A fia szakmai jóhírét az elnök úgy igyekszik megőrizni, hogy "szellemdoktorként" Hant kényszeríti a fia műtétjeinek elvégzésére. Azonban történik egy megmagyarázhatatlan esemény. Han doktor sikeres szívátültetést hajt végre barátnője öccsén, majd még aznap éjszaka előkerül egy autóbalesetet szenvedett áldozat, akinek új szívre van szüksége, és hirtelen szív is kerül valahonnan. Az igazgató Han doktort rábírja az átültetés elvégzésére, ami szintén sikeres lesz, azonban a barátnő testvére másnap váratlanul meghal. Han doktort orvosi műhibára hivatkozva perbe fogják, aminek következtében elveszíti az orvosi engedélyét és az egész addigi életét.

Érdekes fordulattal néhány év múlva orvosi műhibákra szakosodott ügyvédként látjuk viszont. Ennek köszönhető a dráma címe, ami a jogi és orvosi doktorátusra egyaránt utal (magyar címen Dr. Doktor). Gondolhatjuk, hogy orvosunkat a vele történtek kiderítése és becsületének visszaszerzése motiválja, amelyben társa lesz egykori menyasszonya, Geum Seok-young ügyésznő (Im Soo-hyang), aki az öccsével történtek után nyomoz. Lassan kibontakozik a kép, számtalan kórházi dolgozóval találkozunk, akik mind Goo igazgató különböző megfélemlítéseinek áldozatai. A szálak e drámában is elérnek a nagypolitikáig, és Goo több vasat is igyekszik a tűzben tartani.

A dráma akkor kezd magasabb fokozatra váltani, amikor megjelenik a harmadik erő, egy amerikai befektető kör képviselőjének, Jayden Lee lobbistának (Shin Seung-rok) képében, aki az alapítvány intézményeinek megszerzésére tör, de személyes bosszúvágy is vezérli. Jayden a dráma legizgalmasabb karaktere, öntörvényű, kiismerhetetlen játékos, akit vad szenvedélyek fűtenek. Shin Seung-rok már néhányszor megmutatta, hogy milyen ördögi tud lenni, itt ezt tökéletességre viszi, azzal együtt, hogy folyamatosan bizalmatlanságban tart mindenkit, mivel amennyire kiszámíthatatlan, annyira segítőkész is. Sőt, néha még elesettnek is látjuk. Jayden sokszínű karakteréről el lehet mondani, hogy igazi újításnak tűnik, mert nincs nagyon előképe, szemben a többi karakterrel, akiknek működése a hasonló drámák megszokott vágányain halad.

Han doktor szenvtelensége leginkább végtelen higgadtság, amellyel az általa végiggondolt utat járja, lépésről lépésre felgöngyölítve az igazsághoz vezető szálakat. So Ji-sub kimértsége egyszerre sugároz eltökéltséget és kiégettséget, ugyanakkor az újjáéledéshez szükséges erőt is.  Goo elnök szenvtelensége leginkább minden humánumot nélkülöző közöny, melyet egy felelős vezető jóindulatának álarca mögé rejt, miközben igyekszik az összes nyomot eltüntetni, beleértve a kellemetlenné vált személyeket is. Lee Kyun-young rendíthetetlen, mint egy kőszikla, az indulatai is a hirtelen nagy amplitúdók után azonnal visszatérnek a nyugalmi állapotba - ám végül mégsem ugyanazt az embert látjuk, mint a film elején. A két színész játéka abban nagyon hasonlít egymásra, hogy igen apró jelzésekkel képesek a gondolati-érzelmi rezdüléseiket kifejezni.

A drámában áldozatokból, árulókból és megtérőkből nincs hiány. A főhősök kapcsolati hálója is elég szövevényes, mely érdekekből és érzelmekből egyaránt szövődik. Megjárjuk a tárgyalótermeket és a börtönöket, látunk - mértékkel - vért és erőszakot is. Annak ellenére, hogy néhány történés előre megjósolható, a dráma mégis izgalmas marad, egyrészt mert nagyon jól van felépítve, másrészt a karakterek mindig tartogatnak érdekességeket, biztosítva a kellő érzelmi hőfokot is. Nagyon jók az erőteljes nőalakok, az ügyésznő mellett különösen a saját erejére támaszkodni kívánó Im Joo-na (Lee Joo-bin) emlékezetes, de az alapítvány szervilis és aljas ügyvédnője (Woo Hyun-joo), valamint a nárcisztikus politikusasszony (Kang Kyung-hun) is kitesz magáért. A sok-sok mellékalak között pedig feltűnik egy igazán különleges fiatalember, Do Jin-woo (Kim Dae-geon), akinek egy remek parkeur-menekülést, valamint egy - a hajánál is színesebb - érzelemgazdag karaktert köszönhetünk.

A Doctor Lawyer nem szolgál különösebb műfajújító meglepetésekkel, de egy biztos kézzel kivitelezett, lendületes dráma, amelyre nyugodtan rá lehet kapcsolni, ha némi feszültségre vágyunk.

[Tévédrámákról] UNCLE SAMSIK (2024)

삼식이 삼촌
Disney Plus, 2024, 16 rész
Műfaj: dráma, történelem
Írta: Shin Yeon-shick
Rendezte: Shin Yeon-shick
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

Felejtsük el az olyan leegyszerűsítő megítéléseket, mint a jó ember - rossz ember, ha az Uncle Samsik (Uncle Samsik: A koreai álom) című sorozat megnézésére adjuk a fejünket. Nem érdemes olyan kérdésekkel sem foglalkozni, hogy vajon pontosan úgy történt-e minden, ahogyan azt látjuk. Mert egy olyan drámának leszünk részesei, melynek fikciós szereplői mérhetetlenül hasonlítanak a valóban élt előképeikre, akiknek életét viszont már nem fikciósan, hanem a történelmi tényeket valósan megidézve, azok az események és viszonyrendszerek alakították, melyeket a sorozatban látunk.

Lehet-e kivérzettebb ország annál a Dél-Koreánál, amit a gyarmati kizsigereltség után letarolt a második világháború, majd alig néhány évvel később a koreai háború? Szegénység és fejlődési elmaradottság minden téren, ami a belső feszültségek melegágya. A társadalom évszázadokon át a korrupció összes csínjának-bínjának elsajátítására szocializálta a hatalmukat megtartani akarókat, a felfelé törekvőket, de még az egyszerűen csak boldogulni kívánó igyekvőket is. A világháborút követően a nyugati demokrácia szinte rászakadt erre a berendezkedésre, nem csoda, hogy alig ismerték ki magukat az új játékszabályok között, már ha egyáltalán ki akarták ismerni - mert szép számmal voltak olyanok, akik inkább ötvözték volna a kettőt. Mindjárt maga az elnök, Rhee Syngman is (ez a furcsa átirat a Lee Seung-man nevet takarja), aki hiába edződött függetlenségi harcosként, hiába tapasztalta meg a nyugati demokráciát az USA-ban, hajlott korára igen megkedvelte az elnöki hatalmat, amit az alkotmány módosításával kívánt örökre biztosítani a maga számára.

Történetünk 1960-ban indul, és a főszereplők kihallgatási procedúrája képezi a gerincét, melynek egy-egy kérdésére válaszolva idéződnek fel a megelőző események. Ennek következtében folytonosan oda-vissza ugrálunk az időben, amit tovább bonyolítanak azok a flashbackek, melyekből a főbb szereplők gyermek- és ifjúkori tapasztalatait, az őket összekötő kapcsolatokat ismerhetjük meg.

A játéktér rendkívül bonyolult. Csomópontokat képeznek az egymással versengő pártok, valamint a kormányzat és a hadsereg, melyek szintén több erővonal mentén széthasadva folytatják belső küzdelmeiket, miközben a sajtó is vívja a maga szabadságharcát. Mindegyikre hatást gyakorolnak az elvi vagy gazdasági érdekek mentén szerveződő csoportosulások a bandáktól az igazságosztókon át az elit asztaltársaságokig, melyek közül az utóbbiak legnagyobbika háttérhatalomként is értelmezhető. Vannak körön belüliek és körön kívüliek, néhányukat, ha kellő potenciálra tudnak szert tenni, akkor ha finnyásan is, de befogadják maguk közé. Park Doo-chil (Song Kang-ho) egy ilyen titkos ász, akit mindenki csak Samsik (=háromszori étkezést biztosító) nagybácsinak nevez. A semmiből küzdötte fel magát olyan erővé, aki a pénzével és a manipulációs képességeivel komoly befolyást tud gyakorolni az összes előbbiekben említett szereplőre.

Samsik törekszik valami felé eljuttatni az országot, de addig körvonalazatlan víziói Kim San (Byun Yo-han) határozott elgondolásait megismerve öltenek testet, aki az ipari fejlesztés útján képzeli el az ország életszínvonalának emelését és vagyoni gyarapodását. Kim San katonai akadémiát végzett, ösztöndíjjal Amerikában tanult fiatalember, aki afféle álmodozónak tűnik, de igen kitartó és elszánt álmodozónak.

Jelentős tényező, hogy Dél-Koreában ott van az amerikai hadsereg, az amerikai példa és befolyás áthatja az élet minden szegmensét. Elolvasva néhány függetlenségi harcos életrajzát, az is világossá vált bennem, hogy már a japán megszállás idején is az Államok volt a menekülési útvonal, és sok tekintélyes politikus és egyéb vezető már az ottani eszmerendszer, valamint az ottani tanulmányaik birtokában tért vissza a felszabadult Koreába, köztük Lee Seung-man is. A dráma történetének idejére ez a folyamat csak felerősödött, lásd az Albright Alapítvány szerepét.

A dráma mégis elsősorban Samsik és Kim San egymásra találásának, egymásba vetett bizalmának és kétkedéseinek a története, kiegészítve egy harmadik fontos szereplővel. Kang Seongmin (Lee Kyu-hyung) Samsik korábbi pártfogoltja, aki már a képviselőségig vitte, de úgy tűnik, Kim Sannal szemben nem állja a versenyt Samsik szemében, aki se támogatni, se lerázni nem képes a fiatalembert.

A dráma végigvezet bennünket a kormányzati manipulációkon, melyeknek végkifejlete az elcsalt választás. A nyomában kirobbanó tüntetések, azok áldozatokat követelő elfojtása mind történelmi valóság, mint ahogyan az is tény, hogy ezeket követően katonai puccs következett be.

A dráma azonban mélyfúrást végez a két főszereplő erkölcsi megítélésében, ránk bízva az ítéletalkotást. Ki ez a Samsik? Egy ügyeskedő törtető, aki gátlástalan a bevetett eszközei tekintetében, vagy valóban van elhivatottsága, esetleg nagyra hivatottsága? Ki ez a Kim San? Valóban egy jószándékú álmodozó, aki vállalja a bemocskolódást a nagy cél érdekében, vagy ahogyan azt a szemébe is vágják: egy képmutató, aki saját hatalmi vágyait takargatja ezzel az álcával?

Ahogyan az már lenni szokott, a legtökéletesebb tervek sem működnek az elgondoltak szerint, így porszem kerül a végső akcióba is - mert már van egy fiatalabb, másként gondolkodó, talán még gátlástalanabb szereplő, aki egyszerűen lelépi őket. Elkerülhetetlen Samsik és Kim San fizikai és lelki összeomlása, de hogy melyikük sorsa hová vezet a kihallgatásról, az maradjon a dráma titka.

A forgatókönyvíró-rendező Shin Yeon-shick

A független, kis költségvetésű, kísérleti és művészfilmeken edződött Shin Yeon-shick kiváló forgatókönyvet írt, melyet ahhoz méltóan meg is rendezett. Bár a történet teljes megértése első nézésre elég nagy kihívásnak tűnhet, mert gyors tempót diktál a különböző idősíkok jeleneteinek váltogatásában, azt sokunknál eléri, hogy beleássuk magunkat a kor eseményei utáni kutakodásba.

A dráma minden karaktere hús-vér ember, valódi érzelmekkel és indulatokkal. Hiába ismerjük a kiváló színészeket, sokszor olyan, mintha dokumentumfilmet néznénk, az izgalmasabb fajtából. Be is következik a valóság és a dokumentumfelvételek összemosódása a tüntetések képeiben, és azoknál a képsoroknál kevés felemelőbbet és megindítóbbat láthatunk. A kor megelevenített kulisszái a jelmezektől az enteriőrökig minden képkockán tökéletesek, a szépia vagy fakó kék színek és tompa megvilágítások csak erősítik azt az érzetet, mintha régi képeslapokat, fényképeket nézegetnénk.

Két fontos elsőség is társul a drámához: egyrészt ez a rendező első televíziós drámája, mely a Disney Plus megrendelésére készült, másrészt a színészóriás Song Kang-ho is először vállalkozott tévésorozatban való szereplésre. Nem lehet eléggé méltatni azt a gazdagságot, mellyel Samsik jellemének minden nüanszát el tudja játszani. Byun Yo-han pedig egyszerre játssza Kim San személyiségének szimpatikus és ellenszenves arcát, igazi bravúr, ahogy ez a kettősség sokszor egyidejűleg meg tud jelenni benne. Nem lehet elfelejteni azt a belőle sugárzó kiégettséget, amikor az esőben botorkál. Úgy látszik, hogy Byun Yo-hant valami predesztinálja a politika csapdáiban vergődő hősök megformálására, mert ez a szerepe olyan, mintha érett változatát játszaná el a "Six Flying Dragon"-ban látott karakterének. Aki viszont igazi scene stealer, az Lee Kyu-hyung. Eddig se volt kérdéses, hogy milyen kiváló színész, de ahogyan itt fenyeget, talpat nyal, retteg és őrjöng, az még sokáig fog kísérteni az emlékezetünkben. Még sokakat meg kellene említeni, de inkább átböngészésre ajánlanám a stáblistát. Bár - mivel kevés a női szereplő - a törékeny, mégis nagy belső erővel rendelkező Joo Yeo-jint megformáló Jin Ki-joo-t mégis nevesíteni kell.

A mindent megélt koreaiaknak különös érzékük van a hatalmi-politikai viszonyok összes rétegének feltárásához, valamint a történelmi múlttal való kendőzetlen szembenézéshez. Se szeri, se száma a nagyszerű alkotásaiknak, de nyugodtan kijelenthetem, hogy az Uncle Samsik igazi remekmű ezek sorában is.

[Tévédrámákról] GRID (2022)

그리드
Alternatív cím: Zero 제로 (0)
Disney Plus, 2022, 10 rész
Műfaj: science fiction, thriller
Írta: Lee Soo-yeon 이수연
Rendezte: Khan Lee 리건
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

A Disney Plus gyártásában készülő Gridet nagy várakozás előzte meg, főként az írója, Lee Soo-yeon miatt, aki a hatalmas sikerű és nagyszerű Stranger, valamint a Life című drámák szerzője is. A science fiction azonban nehéz műfaj, nehéz megtalálni benne a fantázia és a realitás, valamint a bonyolultság és az érthetőség megfelelő arányait. Sok társához hasonlóan a Grid is ellentmondó fogadtatásban részesült a nézőktől, sokan logikusan felépített mesterműnek, sokan lehangoló zagyvaságnak ítélték. Volt azonban egy találkozási pont is: egyaránt szórakoztatónak találták, különösen a remek színészi alakításoknak köszönhetően.

A Grid (Rács) első érdekessége, hogy egy olyan science fiction, amely 2005-ben indul, ami a dráma készítéséhez képest is már a múlt. Javarészt azonban 2021-ben játszódik, ami a jelenünknek tekinthető, és ezzel bizonyára azt a figyelmeztetést igyekeztek hangsúlyozni, mely az utolsó részben hangzik el: sok mindent elvettünk már a gyerekeinktől, ki tudja, hagyunk-e rájuk élhető világot, ha nem vigyázunk.

A Grid alaptétele, hogy a Föld védtelenné válik a napszelek káros hatásaival szemben, pedig 2005-ben az emberiség kétharmadának létét veszélyeztető kitörések várhatók. Azonban az utolsó pillanatban érkezik egy misztikus segítség, szinte egyidőben feltűnik a világ különböző pontjain egy lény, aki létrehozza a Rácsot, a bolygót körülölelő mágneses védőpajzsot, melyet aztán az országok nemzetközi együttműködésével üzemeltetnek. Koreában a Sugárbiológiai Intézet volt az a helyszín, ahol a Szellemnek nevezett lény megjelent, ám annak helyén már egy hatalmas kormányzati intézmény áll, a Rács Koreai Ügynökség, amelynek feladata a Rács felügyelete. A cég titkos anyagai között őrzik az 1997-ben készült videófelvételt, mely bizonyítja, hogy a Szellem bír az időutazás és a teleportálás képességével. A Rács üzemeltetése mellett az intézet fedett célja a Szellem felbukkanásának állandó figyelése abból a célból, hogy elfogják és megszerezzék tőle a képességének titkait, és ezzel a kormányzat nemzetközi erőfölényre tegyen szert.

A sorozat mindössze tíz részes, és ebből az első hat epizód a Szellem becserkészésének folyamata, miközben megismerjük a szereplőket, a köztük fennálló viszonyokat, és a főhősökkel együtt világosodik meg bennünk is, hogy egyénenként milyen módon kötődnek a Rács létrehozójához. A történet egy gyilkossággal indul, melynek során az Ügynökség és a Rendőrség is döbbenten tapasztalja, hogy a tettest a Szellem segíti. Míg a rendőrök a gyilkos, az Ügynökség a Szellem nyomába ered, az utuk folyton keresztezi egymást. Ám nemcsak a két testület rivalizál egymással, hanem a hatalmi fölényben lévő Ügynökség egyes osztályai is. Közülük az Igazgatási Irodára fókuszálunk, melynek négy munkatársa között is különös viszonyrendszert láthatunk. A vezető hideg és parancsolgató, a két férfi munkatárs utálja egymást, köztük lavírozik az egyetlen női beosztott. Mindannyian elégedetlenek az irodai munkára kényszerített helyzetükkel, mivel az eredményeiket folyton az egyéb osztályok aratják le, a kezükből kivéve az önálló cselekvés lehetőségét. Éppen emiatt van összetartás is közöttük, és a Szellem, akinek neve Yoo Ryeong (Lee Si-young), huszonnégy év utáni újbóli megjelenésével felkavarja a várakozás állóvizét. A fiatalabb férfit, Kim Sae-hát (Seo Kang-joon) azonban titkolt szándékok vezérlik: ő is az időutazás képességét akarja magáévá tenni, és annak segítségével megmásítani a történteket, amelyek szülei balsorsához vezettek. A szervezet titkainak megszerzéséhez különös készségeit is beveti (az író nagy találmánya, hogy felruházza a szájról olvasás tudásával) és nem riad vissza illegális megoldásoktól sem. Mivel a rendőrnő, Jeong Sae-byeok (Kim Ah-joong) Szellemről szóló szavainak nem adnak hitelt, így kényszerűen összefog Sae-hával. Az izgalmi faktort csak növeli, hogy Sae-ha másik férfi munkatársa, Song Eo-jin (Kim Mu-yeol) a rendőrnő volt férje. A csoport vezetője, Choi Seon-wool (Jang So-yeon) személyes érintettsége miatt megszállottja az ügynek, és tőle kapunk magyarázatot az Ügynökségen belüli viszonyokra is, miszerint számos egyéni mániákus, vagy szervezett összeesküvő jelent már meg a cég munkatársai körében, az egységek izoláltsága a védelem eszköze. 

A Grid nem egy jókedvű alkotás, és ezt a látványa is kifejezi. Nagyon érdekes, hogy az Ügynökség belső terei óhatatlanul felidézik a hatalmas sikerű Severance képi világát, azzal a különbséggel, hogy itt nem steril fehérséggel világító belső terekben járunk, hanem sötét, masszív betonfalak között, melyek hol kék vagy zöld, hol vörös fényben láthatóak. Pedig a két alkotást a filmes látásmód korszellemén túl nem sok kötheti egymáshoz, lévén hogy ugyanabban az időben forgatták őket, és a bemutatásuk is csak két nap különbséggel történt. Mindenesetre elismerés illeti a Grid szcenikusait ezekért a részletesen kidolgozott belső terekért, amelyekben a szinte észrevehetetlen beléptető pontok is igen egyediek, a lift pedig egyenesen baljóslatú. 

Grid

Severance

Grid

Grid

A sorozat viszonylag hosszúra nyújtott első része morális kérdéseket is feszeget. A Szellem nem más, mint egy jövőből érkezett fiatal nő, aki a 2021-es év embereit csak mint a valaha élt, már nem létező emberiség egyedeinek tekinti, ezért közönyösen viseltetik a célkeresztjében lévőn kívüli személyek sorsa iránt. Az Ügynökség sem mutat túl sok hálát az emberiség megmentőjének tekinthető nő felé, nem tartja többnek, mint a megszerezni kívánt eszközök hordozótégelyének, ezért kegyetlenkedésektől sem riadnak vissza vele szemben. Ezekben a viszonyokban később történik némi elmozdulás, amely hatással lesz a történésekre. Ám ezek előtt a készítők még eljátszanak azzal, hogy megmutassák, a militáns eljárásnak milyen következményei lehetnek a békésebb megoldásokkal szemben.

Természetesen az első hat rész sem nélkülözi az izgalmakat, mégis a hetedik rész elejéig kell várnunk, hogy a dráma őrült sebességre kapcsoljon. Talán túl gyors is a fokozat ahhoz, hogy első látásra nyomon tudjuk követni a történéseket, amelyek nem mások, mint a sorozatosan bekövetkező időutazások és helyszínbeli ugrások. Sae-ha egy partizánakcióval - és a biztonsági főnök, Han Wi-han (Lee Gyu-hoe) segítségével, aki szintúgy tud a történtekről - megszerzi az időutazás kellékeit, és nekilát, hogy átírja az 1997-ben történt eredeti eseményeket. A továbbiakban annak lehetünk részesei, hogy az egyes apró elmozdulások milyen alternatív valóságokat hoznak létre. Sae-ha számára egyre kétségbeejtőbb, hogy nem tud jó megoldásra jutni, mert vagy nem képes minden jelenlévőt megmenteni, vagy ha a szeretteit sikerül is, annak az egész világ látja kárát. Kiábrándultan tér vissza a 2021-es Ügynökségbe, ahol a Szellemet vallatják, és visszaszolgáltatja neki az eszközeit. Ekkor viszont történik egy meglepő fordulat, mely egy újabb párhuzamos valóságba juttatja hőseinket. Feltárul a Szellem visszatérésének valódi oka, a gyilkos Kim Ma-nok (Kim Sung-kyun) valódi kiléte és a nyomozóhoz fűződő kapcsolatuk, valamint a sors, ami Sae-hára vár. Megindul a végső hajsza, amelyben ismét történik egy váratlan dolog - megjelenik egy újabb erő, ami a korábbi pontra visszatérő eseményekbe beavatkozni készülő Szellemet támadja meg. Ekkor a nyomozó, aki egyedül van tudatában a hármukat összekötő kapcsolatnak, saját döntésre jut - ám Sae-ha sorsán ezzel sem tud változtatni.

A végső cliffhanger felvillantja egy másik alternatíva lehetőségét, melyben a szereplők közötti kapcsolat átrendeződni látszik, ám a Rács többé nem védi az emberiséget. Hogy mindez miért és hogyan következik be, az egy további évadot sejtet, ami ki tudja, hogy elkészül-e valaha.

A színészi alakítások rendkívül kiegyenlítettek, nehéz kiemelni közülük bármelyiket. Mégis érdemes megemlíteni, hogy Seo Kang-joonnak nagyon jól áll ez az egyes jelenetekben kettős szerep (hiszen időnként a karaktere apját is el kell játszania), melynek árnyalatait gazdagon képes kifejezni. Igaz ez a nyomozóra is, Kim Ah-joong érzékenységgel és erővel telíti az alakját. A legkülönösebb szerep a Szellem karakterében Yoo Ryeongé, akire az a feladat hárul, hogy sokszor szöveg nélkül éreztesse a nem teljesen evilági lény érzelmi-fizikai állapotait, és ezt remekül teszi. 

A dráma zenéje ismét kiválóan szolgálja a sejtelmesség, az érzelmesség vagy a feszültség hangulatait. 

Mint fentebb írtam, a Grid nem egy jókedélyű alkotás, a cliffhanger sem tud változtatni ezen. A végén szorongással vegyes lemondással maradunk magunkra, melyben vajmi kevés a remény érzete. Bár sokan kaotikusnak érezhetik a drámát, akik kellő figyelmet tudnak szentelni a számára, azok egy stílusos, elég feszes és izgalmas, jelenkorban felsejlő utópiának, vagyis inkább disztópiának lehetnek részesei.