[Tévédrámákról] FERMENTED FAMILY (2011)

발효가족
JTBC, 2011, 24 rész
Műfaj: dráma
Rendező: Park Chan-hong 박찬홍
Forgatókönyv: Kim Jee-woo 김지우
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList


Ha a Karácsony a szeretet és a megbékélés ünnepe, akkor a Fermented Family (Fermentált család, esetleg: Összeérő család) az a sorozat, aminek bár az ünnephez semmi köze, a lelkünkbe mégis elhozza a Karácsonyt, bármikor is nézzük meg. A szereplői sokfelől érkező, többnyire magányos emberek, akiket számtalan gond és bánat nyomaszt, de ha érintkezésbe kerülnek a  ◯   ⃞    ⃤   szimbólumokkal díszített "Ég-Föld-Ember" (Cheon-Ji-In) elnevezésű varázskuckóval, akkor mindezek feloldódnak, és azok, akik ott is ragadnak, egy sajátos erjesztő, érlelő folyamat végeredményeként otthonra és békére lelnek. Ez a varázskuckó pedig nem más, mint egy étterem, ami a koreai konyhaművészet hagyományait őrzi.

Elég meseien hangzik, ugye? A történet egyik fele az is, mégpedig a javából. Minden részben megjelenik "a hely szelleme", aki egy kedves, fantáziagazdag fiatalasszony, az étterem tulajdonosának korán meghalt felesége (Lee Kan-hee). Az általa kikísérletezett ételek újrakészítése során idéződik meg a lányai emlékezetében, aki megszemélyesítve az egyes hozzávalókat, mesékbe ágyazva adta át nekik a recepteket.

Ezek főként kimchik, a koreai konyha legjellemzőbb savanyúságai, amelyek egyúttal az étterem specialitásai is. Ám ha most bárki azt gondolná, hogy tudja, miről van szó, akkor téved. Soha nem látott alapanyagok sorakoznak fel előttünk olyan szemet gyönyörködtető pompában, amit elképzelni se tudnánk. Ezek az ételek nemcsak kívánatosak, hanem a kísérő mesékben hallható módon testet-lelket gyógyítóak is. Nem véletlen, hogy minden egyes epizódban olyan kimchi készül, amelyre az éppen rászoruló szereplőnek szüksége van.

Szilvavirág kimchi

Ám a történet mégis egy komoly gengszterbunyóval kezdődik, amelyben móresre akarják tanítani a bandavezérnek ellenszegülő tagot. Alaposan helyben is hagyják, de egy lány érkezik a segítségére, akivel korábban rendesen összetűzött, dühös is a férfira, azonban rá kellett jönnie, hogy az mégse olyan rossz ember, mint amilyennek kinéz. Nem tudja máshova vinni, mint az otthonukba, ami nem más, mint az előzőekben leírt családi étterem működtetőinek lakhelye. Lee Kang-san (Park Jin-hee) a tulajdonos lánya, aki szintén konyhaművészetet tanult, de elragadja a nyugati gasztronómia csodálata, és semmiképpen sem szeretne a családi vállalkozásban dolgozni. Ám mégis ott köt ki, mert elég nagyszájú lévén, konfrontálódik a munkahelyi ellenlábasával, ezért kiteszik a szűrét. A családi étterem pedig nagy bajban van, adósságterhek alatt nyög, és célpontja egy nagy ingatlanberuházásnak is, amihez meg akarják szerezni a telket, amin az étterem áll. A beruházó a Handol cégóriás, amely a tradicionális koreai ételek nagyüzemi előállítására esküszik.

Kang-san az étterem eladása mellett van, emiatt vitába keveredik a nővérével. Apjuk, Lee Ki-chan (Kang Shin-il), aki hallja őket, másnap reggelre eltűnik, senkinek nem mondja meg, hogy hová megy, csak annyit hagy hátra, hogy "ne keressetek". A későbbiekben látjuk, hogy egy régi esemény nyomasztja, ezért elszántan keres egy fiút, gyalog végigjárva egy sor árvaházat. Az idő sürgeti, mert az is kiderül, hogy az emlékezete széthullóban van a betegsége következtében - az időnkénti dezorientáltságának filmi megjelenítése nagy kifejezőre sikerült. Útjáról nem tudósítja a lányait, de rendszeresen egy-egy csomaggal lepi meg őket, amelyekben ételhozzávalók vannak. A lányok rájönnek, hogy minden ilyen küldemény valami feladatot rejt, és az édesanyjuk receptjei így idéződnek fel.

A családi portára vitt gengszternek (Song Il-kook) sem lesz más lehetősége, mint egy ideig ott meghúzódni, ha életben akar maradni. A helyen azonban folyton déjà vu érzése támad, és egyre több emlékbetörése is keletkezik. Megtudjuk, hogy a férfit gyerekként árvaházba adták, ahol új nevet kapott. Ez a név a dráma íróinak egyik telitalálat leleménye: szegény fiú úgy kapta a Ki Ho-tae nevet, hogy az árvaház igazgatónője jobb ötlet híján az asztalán lévő könyvek közül rábökött Cervantes regényére, a Don Quijotére. A regényhőshöz hasonlatosan Ho-tae is magányosan küzd múltjának és személyazonosságának megtalálásáért, miközben alig van felidézhető emléke.

A nyomozása során gyanúba keveredik a Handol Foods, és ebből egy elég komoly thriller alakul ki, mely nem nélkülözi a vért és az erőszakot. Ho-tae számára pedig pokoljárás, mert végül azzal szembesül, hogy talán jobb lett volna nem tudnia semmiről. Össze is roppan a felismerések súlya alatt, de addigra megtartó erőként már mellette áll a Cheon-Ji-In sokszínű családja és Kang-san is, akivel egymásba szerettek.

Hogy kik tartoznak szorosan a Cheon-Ji-In kis közösségéhez?

Elsősorban az idősebbik nővér, Lee Woo-joo (Lee Min-young), aki a legerősebb fermentáló erő. Mindig mosolygós, játékos kedvű, nagyon szép nő, aki végtelen jósága mellett kissé együgyű. Senkiről nem tud rosszat feltételezni, mindenkit azonnal a szívébe zár és aggódik érte. Természetes, hogy egyetlen betérő sem távozhat az étteremből anélkül, hogy megetetné, akár ingyen is. Akkor tud megbántódni, ha rosszindulattal, bizalmatlansággal, lenézéssel találkozik. Mondhatnánk, hogy naiv és butuska, de ha az alakját a történet szimbolikájába illesztjük, akkor nem más, mint az előzetes megfontolások nélküli, emberi jóságba vetett hit megtestesülése - hiszen az étterem is a világmindenség kicsinyített mása.

Az étterem konyhájában tevékenykedik a gyanús alaknak tűnő "nagybácsi", a szótlan, morcos, nagydarab Kang Do-sik (Choi Jae-sung), akinek érezhetően van rejtegetni valója. De nagyon megérti a lányokat, és jó irányba terelgeti a kezelhetetlennek tűnő fiúkat is. Ahogyan az lenni szokott, a zord külső érző szívet takar, de hogy mi a titka, azt nem árulom el.

A törzsvendégek között van két folyton nyüzsgő öregúr, akik szinte ott laknak az étteremben. Han Pyeong-man (Kim Byung-choon) egy keleti gyógyászattal foglalkozó orvos, az öreg Seol (Lee Dae-geun) pedig egy egyedül élő idős ember. Mindenbe beleütik az orrukat, megfigyelnek és zsörtölődnek, túlbuzgóságuk és oktalan, hol bosszantó, hol humoros aggodalmaik mögött végtelenül magányosak, akik az éttermiek elfogadó közegében érzik úgy, hogy még fontosak valakiknek. Kiváló színészek alakítják őket, különösen a Seol urat játszó Kim Byung-choon lubickol a szerepében, amely megformálásához teljesen egyéni gesztusokat és levegő után kapkodó, mégis hangoskodó beszédmódot talált ki, hogy életre keltse az állandóan fontoskodó, mindenkibe belekötő, kissé demens vénembert, aki már csak tompítottan érzékeli a környező valóságot.

Közéjük érkezik szakácsnak jelentkezve egy fiatalember, Oh Hae-joon (Kim Young-hoon). Róla kiderül majd egy s más, például hogy mik a hátsó szándékai, mik indítják arra, és hogyan él az étteremben szerzett tapasztalataival.

És köztük él még a magára hagyott kicsi lány, a tündéri Na Eun-bi (Yoon Hee-soo) is, elsőként megnyílva a folyton morcos és indulatos Ho-tae felé, aki saját élettapasztalataival a legnagyobb segítségére tud lenni a bajban lévő gyereknek. A két ember összecsiszolódását a rendező egy mesteri, megindító, szavak nélküli jelenetben mutatja meg, amelyben a lépések ritmusát használja ennek kifejezésére. Ho-tae lendületes, férfias sietését a kislány aprócska, szaporázó lépéseivel követi, majd utolérve őt, váratlanul megfogja a férfi kezét. Ho-tae egy pillanatra megakad, de anélkül, hogy a kislányra nézre, kezébe simítja a gyerekkezet, nem változtatva a járása sebességén. A kislány szinte futva próbál vele lépést tartani, mígnem ezt megérezve a férfi lassít, és a két ember mozgása szinkronba kerül. A jelenet párját ritkítóan szép filmes kifejezése a bizalomnak és az elfogadásnak.

Az egyes betérő vendégek történeteire nem térek ki, de a karót nyelt tanárnő, az egoista filmsztár, a többféle módon is kihasznált szerelmes nők, a csalók és gengszterek, a kirúgott séf, a sikkasztó banktisztviselő, a hajléktalan, mind-mind kiváló karakterek, akiknek bajait ösztönösen felismerik a Cheon-Ji-Inben, és sokszor trükkös módon szelidítik meg azokat, de mindig az ételek gyógyító erejét felhasználó figyelem és szeretet segítségével. Szerelmi és családi bajok, anyagi nehézségek, megfélemlítettség, az elmúlás mind-mind jelen vannak, de kibomlanak új szerelmek is, melyekben humorforrás a látszólag össze nem illő felek irreális és szürreális vonzódása egymás iránt.

A rossz oldal szereplői is árnyalt megközelítésben jelennek meg, vannak velejükig romlottak, vannak a téves szerepükbe belemerevedettek, szervilisek és érzelmileg kiszolgáltatottak, megtévesztettek köztük is. Róluk nehéz lenne úgy írni, hogy ne áruljam el a dráma izgalmi faktorát képező nyomozás titkait, ezért nem is teszem. Közéjük tartoznak a Handol Foods emberei, a simlis Oh Myeong-cheol elnök (Choi Yong-min), és a jéghideg Jeong Hyeon-sook elnöknő (Jung Ae-ri), akik házastársak, mégis a bizalmatlanság légköre érezhető a kapcsolatukban. Az elnök titkára, Woo Tae-bok (Yoo Yeon-soo) használja azt a gengsztercsapatot, élén Jo Dae-shik vezérrel (Choi Deok-moon) és tagjai között néhány emlékezetesebb figurával (Jo Jae-wan, Jung Tae-sung), akik közé korábban Ki Ho-tae is tartozott.

A 11. részben lép be néhány új szereplő a történetbe. Közülük a legfontosabb Park Hyeon-soo (Jo Jae-wan), aki Ho-tae gyerekkori barátja, sőt, talán több is annál, mert az árvaházi megismerkedésüktől szinte testvéri szeretet köti őket egymáshoz. A rendkívül jótét léleknek tűnő Hyeon-soo arca azonban eltorzul a gyűlölettől, amikor az étteremben meglátja Oh Hae-joont.

Ki Ho-tae körül feltűnik két nyomozó, akik mintha ugyanazon személyek után nyomoznának, akik Ho-tae számára is gyanúsak. Furcsa bűnügyek is történnek: egy álarcos alak olyanokat rabol el, akik korruptak és különböző gonosztetteket követtek el, köztük árvaházak igazgatóit is. Videóra veszi a vallomásukat, amit elküld a médiának, és azokat látva a "Vörös Goblint" az emberek igazságosztó hősnek kezdik tekinteni. A Handol Foods elnöke aljas támadást indít a Cheon-Ji-In ellen. A szálak egyre jobban összekuszálódnak, de szép lassan sikerül őket felfejteni.

A sorozat a legapróbb részletekig kidolgozott, alaposan végiggondolt munka. A 2010-es években készült darabokra még nem volt jellemző az erőteljesen fiatalított, mesterséges szépségideálokhoz igazított sztárok szerepeltetése, így ebben a drámában is természetes arcokat látunk, melyeken a lélek szépsége vagy rútsága süt át.

A természet pedig a maga teljességében van jelen, a maguk rendje szerint változnak az évszakok, ám ezek mégis tükrei az egyes szereplők állapotának. Lee Ki-chant többnyire őszi tájakon látjuk vándorolni, Ki Ho-tae körül pedig egyre hidegebbre fordul az idő, melyben a havazás nyújt némi vigaszt. A dráma színorgiáját mégsem elsősorban a tájak okozzák, hanem a végtelen változatosságú zöldségek, gyümölcsök és egyéb élelmiszerek, melyeket minden epizódban szuperközeli felvételeken láthatunk az ételek készítésével együtt. Belénk ég a munkálkodó kezek látványa, a roppanó zöldségek és a szeletelő kések kopogásának hangja. A szabadtéri és a konyhai tűz melegét és a gőzölgő ételek illatát szinte érezzük, a szemet gyönyörködtető tálalástól pedig az is megéhezik, aki éppen a részek megnézése előtt evett. Mindegy, hogy igaz-e az összes ismertető, amit elmondanak az étkek mellé, kicsit sem kételkedünk abban, hogy gyógyító erejük van. Mert azt is érezzük. 

A dráma már a forgatás helyszínének kiválasztásával is nyert, a Jeolla tartományban lévő gyönyörű hanok-együttes a meseiségével egyszerre ébreszt nosztalgiát és késztetést a tradíciók értékeinek megőrzése iránt. Csodaszépek a külső és belső terek, és szinte minden beszédes: az étterem feliratától kezdve a vendégcsalogató tábláig, melyre nemcsak a menüt írják fel, hanem kedves és sokszor személyre szabott üzeneteket is.

Park Chan-hong rendező nemcsak a közeli képekkel bánik mesterien, hanem a beállításaival sikerrel éri el azt az érzést, hogy nézőként betekinthetünk a Cheon-Ji-In kapukon belüli, vagy az egyéb lakásokban élők életébe. Nagyon sokszor ismétlődnek az ablakokon át szinte bekukucskálás élményét idéző képek, de ennek ellenkezője is, amikor éppen az ablakok keretei által kijelölt terekben láthatunk kifelé tekintő, magányos alakokat. A terek osztásai és a kamera látószögei sokféle lelkiállapot kifejezésére alkalmasak, a faszerkezet kereszteződései pedig mintha a belső gyötrelem általi megfeszítettséget, vagy a felülről való fényképezés a szereplő fölé tornyosuló terhet jelenítenék meg.

A részletek iránti igényesség még olyasmikre is kiterjed, mint a Ki Ho-tae hátán látható műves tetoválás, ami egyébként csak villanásokra tűnik elő:

Azonban nemcsak a képek beszédesek, hanem a szavak is, mégpedig sokszor költőien. Az apa a vándorlásairól naplót vezet, az abba írtakkal belső monológokként találkozunk, és nyugodtan mondhatjuk, hogy irodalmi igényességű szövegek az ember legbelsőbb aggodalmairól és félelmeiről. A mesei magyarázatok áthatják a történetet, és minden jelképi erőt nyerhet, ha vigaszt kell nyújtani: a csillagokból így lesznek anyák, a hullócsillagból és a papírrepülőkből a remények beteljesülésének ígéretei.

A rendező a dráma egymástól nagyon elütő szálait észrevétlenül tudja egymásba fonni: a gasztronómiai látványok, az apa vándorlása és a múlt feltárásának izgalmai egy sajátos belső ritmus szerint váltakoznak, melyek időnként felelgetnek is egymással, még ha nincsenek is egy térben: mint például a kétségbeesett Ho-tae sírására a talán közelében járó Ki-chan vigasztaló szavai.

Rendkívül ötletgazdag az a megoldás is, ahogyan a dráma megjeleníti a kötelezően elvárt elemeket, de mindent másként láttat a megszokott klisékhez képest. Az első csók esetében nem szoktuk az egymás felé mozduló lábakat látni, és a vidámparkba sem traumatikus élményekért szoktak elvezetni bennünket a sorozatok.

A színészi alakítások szinte hibátlanok, és külön érdekességük, hogy milyen egységesen szolgálják a dráma összhangjának megszületését. Azonban a történet mozgatórugója Ki Ho-tae önmagára találása, ezért Song Il-kook alakítását ki kell emelni, aki ezt meg is érdemli. Ő egy lélektani drámát játszik végig, a felnőttkort is kísértő identitásválság minden jelenségével, melyek rendre visszatérnek a koreai drámákban, ahol az adoptálás és annak következményei gyakorta témául szolgálnak. De még ebben is rímeltetni tudják a lelkiállapot és a táplálkozás témáját: amikor Ho-tae a testi vagy lelki kimerültség végpontjára jut, akkor mindig azt mondja, hogy "éhes vagyok" - ami nem feltétlenül a táplálékra való éhezést jelenti, hanem a szeretetre, gondoskodásra való vágyat. Ahogyan azt Song Il-kooktól megszokhattuk, ebben a szerepében sem hasonlít egy kicsit sem a korábban játszott karaktereire. Ho-tae tőle addig nem látható módon hordozza magában az indulatait, másként sérülékeny, és - hogy kedvenc mutatóimat is megemlítsem - máshogyan részeg, máshogyan sír, még máshogyan is verekszik. Az a jelenet, amelyben józanul nem tudja elviselni a feltárult valóságot, a barátjának tett vallomásától a további igazságok kiderülésétől való félelmén át az ájulásáig szívet szorító, hosszú szekvencia, de mesteri színészi teljesítmény is.

Az egész drámára jellemző a finom humor jelenléte, Song Il-kook esetében egy nézőkkel való összekacsintásra alkalmas szófordulatot adnak a karaktere szájába. "Mindannyian Dangun leszármazottai vagyunk" - mondja rendszeresen, és ez a koreai történelem mitologikus idejére vonatkozó poén nagyon ül annak tudatában, hogy a színész korábban a legnagyobb királydrámák főszerepét játszotta.

Visszafogott, mégis tökéletes zenét élvezhetünk, mely a népzene hangulatait idézi meg. Mesteri darab az ételkészítések alatt szóló szerzemény, melyben a hagyományos hangszerek először rapet kísérnek, majd népdalt, végül a refrénben munkadalt idéznek meg. Több, nagyon szép dallam mellett visszatérően elhangzik az epizódok végén az Arirang egy változata, és több változatban is hallhatunk egy tradicionális koreai bordalt, melyhez készítettem saját fordítást (néhány kiegészítő információ a blogban ezen a linken olvasható a dalról):

A 2010-es években készült drámák egész sora foglalkozott azzal, hogy megmutassa, az egyre inkább felbomló, széteső, hagyományosan többgenerációs családmodell helyébe milyen új típusú családok, vagy családként is funkcionáló közösségek léphetnek. Persze nincs új a nap alatt, láthatjuk, hogy a jelenkori drámák milyen szívesen elidőznek egy-egy tradicionális falusi közösség működését szemlélve, amely ugyanúgy teljesítette a bajban lévők, elmagányosodók mellé álló feladatát. Tehát a recept ismert, csak hosszú ideje nem találjuk a módját annak, ahogyan ez az urbánosodó valóságunkba adaptálható lenne. Ha a Fermented Family nem is adja meg a kulcsot a végső megoldáshoz, a kedvet meghozza ahhoz, hogy ne tegyünk le a kereséséről.

[Tévédrámákról] EMPEROR OF THE SEA (2004-2005)

해신
KBS, 2004, 51 rész
Műfaj: történelmi dráma
Rendező: Kang Byeong-taek 강병택, Kang Il-soo 강일수
Eredeti mű: Choi In-ho 최인호
Forgatókönyv: Hwang Joo-ha 황주하, Jeong Jin-ok 정진옥
Adatok bővebben: HanCinema / MyDramaList

* Az írás spoilereket tartalmaz! *

Ha meg kellene neveznem a legizgalmasabb, a valóság szimulálásában legjobb társasjátékot, akkor azonnali határozott válaszom ez lenne: Diplomácia. De nem a leegyszerűsített dobozos játék formájában, hanem ahogyan én emlékszem rá: saját festésű, hatalmas térképpel, festett ólom- vagy műanyagkatona hadseregekkel, fegyverekkel, amelyek művessége segített magával ragadni a játék mesei, mégis kíméletlen világába. A hetekig, sőt akár hónapokig is tartó játékban a területek meghódításával történő birodalomépítés volt a cél, de a játékban résztvevő sok stratéga csak úgy érhette el célját, ha nyílt vagy titkos tárgyalásokat folytatva szövetkezett egymással, és vagy betartotta ígéreteit, vagy kijátszotta a partnereit, hogy kizárólag saját pecsenyéjét sütögesse. Soha, senki nem érezhette magát biztonságban, így a játék tele volt váratlan fordulatokkal, örökös meglepetésekkel, sikerekkel és csalódásokkal, azaz nyereségekkel és veszteségekkel. Ez a játék jutott eszembe, amikor néztem A tenger császára (Emperor of the Sea), eredeti koreai címén 해신, azaz A tenger istene című sorozat folyton változó hatalmi küzdelmeit. A különbség annyi volt, hogy a birodalmak helyén egymással versengő kereskedőházak álltak, néhány szereplő motivációját pedig az erőfölény megszerzésén túl egy-egy csinos hölgy kegyeinek elnyerése is erősítette - természetesen a főhősök esetében azonos hölgyért folytatott csatározás szerelmi háromszögét képezve.

Az ötvenegy óra hosszúságú dráma hatalmas történelmi tabló, amely néhány hiteles tény masszív oszlopára támaszkodva hordozza a fikciós cselekmény színes és légies felépítményét.

Nézzük a történelmi tartóelemeket:

Elsőként említendő a térség korabeli erőviszonyainak hiteles bemutatása. A 8. század végén és a 9. század első felében járunk. A Koreai-félsziget államalakulatai közül a hatalmas Koguryeo-nak már mintegy száz éve vége, területe egy részét átvették a kínai protektorátusok. A délen fekvő Silla viszont bekebelezte a környező államokat, ezzel a félsziget jelentős területére kiterjesztette uralmát. A Sárga-tenger túloldalán a Tang-dinasztia az úr, ahová sok sillai menekült is letelepedett. Többségükben kereskedelemmel foglalkoztak, és a krónikák beszámoltak arról, hogy tevékenységüket folytonosan veszélyeztették a javaik elrablására törekvő kalózok. A sillaiak könnyű prédának számítottak a kalózok által folytatott rabszolgakereskedelem számára. Ez utóbbi olyan méreteket öltött, hogy 823-ban a Tang császár rendeletet adott ki a betiltására, valamint az elraboltak Sillába való visszaküldésére. A Tang-dinasztia belső viszonyai is tele voltak hatalmi rivalizálásokkal, lázadásokkal, melyekről szintén beszámolnak a történelmi források, köztük megtaláljuk a Yi Sa-do felkelés említését is. Tudjuk azt is, hogy ebben az időszakban Kína a későbbieknél sokkal nyitottabb társadalom volt, ennek köszönhető a világ távoli, nyugati térségeivel (Arábia, Tibet stb.) folytatott gazdag kereskedelmi kapcsolatrendszere, melynek lenyomatait megtaláljuk a drámában az országon belül, valamint a Selyemúton közlekedő karavánok és a kurrens piaci áruk bemutatásával.

Ennyiből már ki is derülhet a dráma egyik vonzereje: a nyüzsgő, színes, egzotikus helyszíneket érintő korabeli élet bemutatása. A történet a két fő helyszín (Silla és a Tang-birodalom shandongi területe) mellett elvisz bennünket a Selyemút kapujaként működő Dunhuang, illetve a határmenti helyőrségek sivatagi térségébe is. Megismerjük az akkori kínai technológia legnagyobb vívmányának, a Nagy Csatornának stratégiai fontosságát.

A sorozat hatalmasnak számító, mintegy 11 millió dolláros költségvetésével Kang Il-soo és Kang Byeon-taek rendezők jól gazdálkodtak, mert a mindvégig életteli, kifejező képei mellett pazar látványokkal is teletűzdelték a drámát. Számtalan párviadalnak, kisebb-nagyobb összetűzésnek, nagyszabású csatának lehetünk tanúi a szárazföldön és a tengeren egyaránt. Mind közül kiemelkedik azonban Jang Bogo és Yeom Moon sivatagi összecsapása, mely egy kivételesen jól megkomponált, hosszú csatajelenet, minden elképzelhető korabeli és helyi sajátosságú taktikai lépés, eszköz és álcázás bevetésével. A kiválasztott helyszín - a Góbi-sivatagban lévő Dunhuang Yardang Nemzeti Geopark - pedig lélegzetelállító kulisszákat teremt mindehhez.

Mégis, talán a legínyencebb rész a Sárga-tengert átszelő korabeli, hitelesen megépített kereskedelmi, hadi- és kalózhajók látványa és az ütközeteik, melyek révén érthetővé válnak a korabeli hajózás lehetőségei és nehézségei, és a helyi kalózkodás módozatai is.

A főhős, Jang Bogo, valós történelmi személy, életéről több hiteles forrás számol be, ráadásul ezek három különböző országban készültek (Korea - Samguk Sagi és Samguk Yusa, Kína - A Tang új könyve, Japán - Shoku Nihon Koki). Megtudjuk belőle a hozzávetőleges életidejét (787-841), születési helyét (Wando), nevét (Goongbok), főbb életeseményeit. Ezek szerint egy hajós fiaként született és kiváló harcművészeti képességekkel rendelkezett. Mivel Sillában a kasztrendszer korlátait esélye sem volt átlépni, ezért társával, Jung Nyeonnal együtt Kínába utazott, ahol belépett a hadseregbe, felvéve a Jang Bogo nevet. Gyors előmenetellel magas rangú tisztekké váltak a Wuning körzetben (ma Jiangsu). Két évvel a rabszolgakereskedelmet tiltó Tang-rendelet után Jang Bogo visszatért Sillába, ahol kérvényezte egy kereskedőket védő flotta felállítását a déli tengereken. Így jött létre 828-ban Wando szigeten a Chunghae ("tiszta tenger") helyőrség, ami mellé 10 ezer fős hadsereg felállítására is engedélyt kapott. A sereg gyakorlatilag Jang Bogo saját irányítása alatt állt, aki ezzel kivételes katonai és politikai erőre tett szert, hatalmas hajóhadával uralta a Tang-Silla-Japán közti kereskedelmet, és királyi felhatalmazással önállóan tárgyalhatott más országokkal. Megerősítette a Tang birodalomban élő sillai kereskedők közösségét, ahogy az a drámában is elhangzik, még templomokat is építtetett a számukra. Olyan gazdag és erős lett, hogy azzal már Silla trónért folytatott belviszályaiba is képessé vált a beavatkozásra, amivel kivívta a nemesség ellenszenvét, különösen amiatt, hogy mindezt közemberi származással tette. Jang be is lépett a politikai küzdőtérre, "királycsináló" szerepkörre tört, egy ötezer fős sereg támogatásával trónra segítette az általa preferált uralkodót, és saját lányának a királyi családba való beházasításával talán még dinasztia-alapítási álmokat is szövögetett. Ám a nemesség ellenállása miatt e tervei elbuktak, így Jang bosszúból összeesküvést szőtt, ami végül a halálához vezetett, mivel a saját helyőrségén egy Yom Jang (vagy Yom Mun) nevű férfi leszúrta. Halála után felszámolták a helyőrséget is. Értelemszerűen tehát Jang Bogo minden korábbi érdeme ellenére a sillai királyság nézőpontjából árulóként végezte. Megítélése a későbbi időszakok folyamán egyre pozitívabbá változott, már a Joseon-dinasztia idején, a 13. században készült Samguk Yusa is elismerően írt róla, kiemelve a politikai élet megtisztítására irányuló szándékát, később pedig előtérbe került a biztonságos és független tengeri kereskedelem érdekében végzett tevékenysége.

A források említést tesznek a drámában Jang Bogo barátjaként ábrázolt Jeong Nyeonról is. Leírják, hogy együtt mentek a Tang birodalomba. Jeong Nyeon kiváló volt a harcművészetekben és az úszásban, viszont Jang Bogóhoz közeli, de vele versengő emberként mutatják be. Csak a Tangban való pozíciójáról való lemondása után, jóval később követte Jang Bogót Sillába, ahol az első trónviszály idején részt vett Jang Bogo ötezer fős seregének vezetésében. Később állítólag Jang Bogo a miniszterelnöksége idején Jeong Nyeonra bízta Chunghae vezetését, bár ez nem teljesen hiteles információ.

Yeom Jang (előbb Yeom Moon néven) a dráma antagonistája, szintén létező személy volt. Róla a korábban említett forrásokból annyit tudunk, hogy Mujinjuból származott, a késő Silla-dinasztia tábornoka és politikusa volt, és valószínűleg 851-ig élt (tehát a kalózokhoz nem sok köze lehetett). Az első trónöröklési viszály idején, 838-ban a bátor és mozgékony jelzőkkel illetett Yeom Jang még Jang Bogo tábornokaként egy ötezer fős sereg vezetésében vett részt, de utána már a kormányzat oldalán állt. A Samguk Yusa viszont részletesen beszámol arról, hogy a király jóváhagyásával Yeom menedékkérést színlelve Jang Bogóhoz folyamodott, és leírja a gyilkosság részletes körülményeit is, beleértve az általuk folytatott párbeszédet. A merénylet után Yeom Jangot a legmagasabb hivatali posztok egyikére nevezték ki (agan, a 17 rang közül a hatodik), és a továbbiakban részt vett a helyőrség teljes felszámolásának folyamatában.

Kungp'a [Jang Bogo] egy belső szobába vezette a tábornokot, ahol egymással szemtől szemben ültek. Amikor kettesben maradtak, Kungp'a ismét megkérdezte:
- Mi szél hozott ide?
- Megsértettem a királyt - ismételte meg Yom Jang - és ezért jöttem, hogy menedéket kérjek a parancsnokságod alatt, hogy megmeneküljek a haláltól.
- Szerencsés vagy - mondta Kungp'a. - Emeld fel a poharad! Iszom az egészségedre és a sikeres menekülésedre.
Mikor Kungp'a már tisztességesen poharazott, Yom Jang hirtelen kihúzta a hosszú kardot a lázadó derekán lógó hüvelyből, és egyetlen csapással levágta a fejét. Amikor ezt meghallották, Kungp'a összes tisztje és embere félelmében és döbbenetében leborult Yom Jang előtt.

Samguk Yusa, 2. könyv, 47. fejezet

Kim Yangról is említést tesznek a krónikák, melyek szerint királyi leszármazott volt. Valóban ellátta Mujinju kormányzói tisztségét, majd Kim Woo-jing hadseregében a lovasságot vezetve vett részt Mujinju elfoglalásában. A győzelem után megtiltotta a vesztesek elleni személyes megtorlást. Később magas katonai rangra emelkedett. A történelmi források dicsérik tisztánlátásáért, viszont megemlítik, hogy Jang Bogo megsegítésére semmiféle lépést nem tett, talán tartva a sajátjával vetekedő erős hatalomtól, amit Jang Bogo birtokolt.

Mujinju kormányzói a drámában
Kim Chang-gyeom (Jung Sung-hwan) - fikciós karakter, Junghwa bátyja
Kim Yang (Bae Soo-bin) - valós karakter, királyi leszármazott

A főfelügyelő és a hadügyminiszter

Heungdeuk király (Park Sang-gyu)

Kim Kyung-jung, akit a beiktatása előtt megöltek (Shin Gwi-sik)

Huigang király, korábbi nevén Kim Je-yung (Jang Ki-yong)

Minae király, korábbi nevén Kim Myeong (Kim Joo-young)

Sinmu király, korábbi nevén Kim Woo-jing (Kil Yong-woo)

Munseong király, Sinmu király fia (Kim Kyun-ha)

Bár meglehetősen nehezen követhető a folytonosan változó uralkodók személye és története, a drámában nagy vonalakban követik a valós történések fő fordulatait. Több királlyal találkozhatunk a szereplők között:
- Heungdeuk király (826-838), aki Jang Bogo első támogatójaként tűnik fel,
- Kim Kyung-jung (838), aki nem lett beiktatva, mivel rögtön a megválasztását követően megölték,
- Huigang király (836-838), akit öngyilkosságot elkövető bábkirályként ismerünk meg,
- Minae király (838-839), korábbi nevén Kim Myeong (akit a drámában Jami úrnő támogat)
- Sinmu király (839), korábbi nevén Kim Woo-jing (a drámában Jang Bogo támogatja), aki a trónra lépését követően négy hónap múlva meghalt (halálának oka ismeretlen, tehát az ellene elkövetett merénylet drámai fikció),
- Munseong király (839-857), Sinmu király fia, aki gyerekként lépett a trónra.

A történetben látható karakterek közül még a Tang szolgálatában álló, de velük szembeszegülő Yi Sa-do valódi történelmi személyiség. Koguryeo-i leszármazottként tartják számon, bár ez nem teljesen bizonyított. A lázadás viszont tény, mint ahogyan az is, hogy a Yi-klán hatalmát megtörni akaró Tang miniszterelnök ellen merényletet követtek el. Mivel Jang Bogo ekkor a Tang seregben szolgált, szintén akadályozta Yi terveinek valóra váltását, és akár érintkezésbe is kerülhettek egymással. A lázadást végül valóban a Silla által nyújtott segítséggel tudták leverni.

Nagyjából ezek a historikus sarokkövei a történetnek, melyekre a színes cselekmény falait először Choi In-ho regényíró álmodta meg A tenger istene (해신) című háromkötetes regényében, melyet 2003-ban adtak ki. A kiadói ismertetőben hangsúlyozzák, hogy a dokumentumregénnyel valójában jóval többet is tett: a történeti források alapos tanulmányozása után más megvilágításba helyezte a koreai történelemben árulóként számontartott főhős alakját. Jang Bogót a sillai kaotikus politikai élet megújítására törekvő, bátor férfiként láttatja, aki már a kezdetekben sem adta meg magát a sorsának. Önerejéből vált azzá, akivé lett, humanista gondolkodóként és vallási reformerként (támogatta a zen-buddhizmust) emelkedett naggyá, aki globálisan gondolkodó emberként túl tudott tekinteni a nemzeti határokon. Vesztessé saját hazájának féltékeny nemessége tette, aki nem tűrte meg soraiban.

Annak ellenére, hogy a legtöbb szereplő és a cselekmény nagy része a fantázia szüleménye, mégis elegendő valós elem található benne ahhoz, hogy A tenger istene közelítsen a legnagyobb, hitelességre törekvő történelmi drámákhoz, és valóban, szinte észrevétlenül közéjük lehetne illeszteni.

A televíziós dráma a regény nyomvonalán haladva követi Jang Bogo életét, melynek a történelmi körülményekkel összefüggő szakaszai több egységre tagolják a hosszú drámafolyamot. A főbb szereplők állandóak, de az érdekeik, a köztük fennálló kapcsolatok és erőviszonyok időről időre változnak, ahogy a tétjeik emelkednek, úgy nő a dráma feszültsége is. A kereskedőházak hatalmi játékai befolyásolják a főhősök sorsát, akiknek kapcsolatait ezek az érdekviszonyok is formálják. A melodráma mindezek mentén bontakozik ki, erőteljes hatású szerelmi és bosszúdrámává avatva a történetet. A következőkben nem a részletes cselekményt, hanem a fennálló erőviszonyok változásait próbálom érzékeltetni.

1-4. rész: A hősök gyerekkora

Heo In-beom (Soon-jong), Ahn Jae-hong (Jeon Nyeon), Baek Sung-hyun (Goongbok),
Lee Yeon-hee (Junghwa), Hong Hyun-ki (Yeom Moon) gyerekszínészek

Sillában járunk Chunghae (a mai Wando) szigeten, amelynek hajóépítő műhelyében dolgozik a rabszolga státuszú Goongbok és barátja, Nyeon. Goongbok a helyi kormányzó kegyetlen fiával életét is veszélyeztető összetűzésbe kerül, ám a kormányzó lánya oltalmába veszi Goongbokot, aki beleszeret Junghwába. Feltűnik egy különös fiú, Yeom Moon, aki Lee mester kereskedőcsapatához tartozik, és kiváló harcművészeti képzettséggel bír. A szigetről elvágyódó Goongbokkal kölcsönösen egymás segítői lesznek, miközben össze is barátkoznak. Yeom Moon szeme szintén megakad a csinos Junghwán. Számos történés mellett a települést kalóztámadás éri, amely megpecsételi a fiatalok sorsát. Goongbok apja és a kormányzó is meghal, így a szülők nélkül maradt Goongbok egy mujinjui (ma Gwangju) lovastanyára kerül rabszolgának, akit Nyeonnal együtt a kalózokkal való összejátszással vádolnak. Az elárvult Junghwát Mujinju gazdag kereskedőasszonya, Jami úrnő veszi magához, aki a lány nemesi származásával mit sem törődve azért taníttatja, hogy felnövekedve majd egy gazdag nemesúr szeretőjének adhassa el. Senki nem tudja, hogy Yeom Moon a magát kereskedőnek álcázó kalózvezér nevelt fia, aki a támadás során Junghwa apjának gyilkosa lett, miközben Goongbok és Junghwa életét meg is mentette.
Ebben a szakaszban a tizenéves ifjú színészeké a főszerep, akik mind hibátlanul keltik életre a későbbi felnőtt főhősöket. Azonban közülük is kimagaslik a Goongbokot játszó Baek Sung-hyun energikus és természetes alakításával, de meg kell említeni a Yeom Moont játszó Hong Hyun-kit, aki képes megéreztetni a felnőtt karakter karizmatikusságát.

5-7. rész: Mujinju: Jami úrnő birodalma

Jami úrnő (Chae Shi-ra) csapata
Jang Seong-pil (Do Ki-suk), Tae-bong (Kim Hyung-beom), Neung-chang (Park Jung-hak),
Junghwa (Soo Ae), Dabok (Go Do-young), Mak Bong (Lee Hee-do), Lee Soon-jong (Jo Dal-hwan)

A sillai kereskedésre törekvő Lee mester és az azt uraló Jami úrnő első szövetkezése, melyben a kalózvezér van alárendelt szerepben, mivel szeretné megvetni a lábát Sillában, és ehhez az úrnő segítségére szorul. Megállapodásuk alapja egymás tiltott üzelmeinek kiszolgálása. Yeom Moon számára világossá válik, hogy Goongbok és Junghwa szerelmesek egymásba, ezért a háttérbe húzódva figyeli őket, eltitkolva saját érzéseit. Goongbok Jami úrnő szolgálatába kerül, de szövetkezik a megbuktatására törekvőkkel. Árulásának büntetéseként Jami úrnő a kalózokkal a kínai rabszolgapiacra küldeti, így elszakad Junghwától is, akivel már közös jövőt terveztek. Goongbok szívében a kalózok iránti gyűlölet mellé felsorakozik a Jami úrnő elleni bosszúvágy is.

7-18. rész: Mujinju, Hexi Erőd, Dunhuang-sivatag, Yangzhou: A rabszolgaság és a kereskedőcsapatok világa
Jami úrnő a sillai politikai kapcsolatainak köszönhetően megerősödve kerül ki az ellene indított támadásból, és megszerezve a Kínával való kereskedés jogát, meg akarja vetni a lábát a Tang birodalom kereskedelmi központjában, Yangzhou-ban. Ez a hely egyúttal a főként sillai származású kereskedők gyűjtőhelye, ahová Lee mester is visszahúzódott, látszólag felhagyva a kalózkodással. Itt kötik meg második szövetségüket Jami úrnővel, mely arra irányul, hogy letörjék a tisztességes eszközökkel dolgozó, köztiszteletben álló, erős Seol mester uralmát, átvéve annak piacvezető szerepét. Eszközeikben nem válogatva, a kalózok gyilkos módszereit alkalmazva takarítják el az útjukba kerülőket, és ennek főként Yeom Moon a kíméletlen végrehajtója.

Seol mester (Park Young-gyu) csapata
Jeong Nyeon (Kim Heung-soo), Goongbok (Choi Soo-jong), Baek Ha-jin (Kim Ah-joong),
Seol Chae-ryeong (Chae Jeong-an), Yoo Ja-sung (Kim Hyo-won), Jang Seong-pil (Do Ki-suk)

Jo mester (Lee Jae-yong) csapata
Cheon Du-man (Choi Woon-kyo), Choi Mu-chang (Lee Won-jong)

Lee mester (Kim Kap-soo) csapata

Pansul (Go Myeong-hwan), Dae-chi (Jung Ho-geun), Yeom Moon (Song Il-kook),
Baek-kyung (Yeo Ho-min), Joong-dal (Kang Seong-pil)

Még Mujinjuban Yeom Moon megöli a magának Junghwát kiszemelő férfit. Junghwa ezután eléri, hogy Jami úrnő mintájára független nőként kereskedelmet tanulhasson, amelyre az abban magasan jártas Yeom Moon oktatja. Yeom Moon így közel kerülhet szerelméhez, akinek továbbra is tiszteletben tartja az érzéseit. Senki nem tudja, hogy a Kínába való visszatérte után első dolga az volt, hogy Goongbok megmentésére induljon, akit egy határmenti erőd építkezésére küldtek el, de nem járt sikerrel. Goongbok a kegyetlen körülményeket túlélve végül egy yangzhou-i kereskedő, Jo mester tulajdonába kerül, aki gladiátorok képzésével és versenyeztetésével foglalkozik.

Közbevetőlegesen itt meg kell jegyeznem, hogy érdekesnek találtam a kérdést: rendezhettek-e gladiátorversenyeket az akkori Kínában? Elméletileg a Selyemút összeköttetést képezett az ókori Rómával is, tehát lehetett tudomásuk az ottani játékokról, de az Interneten nem találtam erről szóló említéseket. Amit találtam, az a lei tai leírása, mely erre a célra épített dobogón zajló páros küzdelmet jelentett, ami már a Qin-dinasztia idején biztosan létezett. Lehetett halálos kimenetelű fegyveres összecsapás is, bár többnyire inkább a pankrációra emlékeztető, védőfelszerelés nélküli harc volt. Talán ezt a szórakoztatási módot színezte az írói fantázia gladiátorok harcává, a filmes megvalósítás pedig külsőségeiben is hasonlatossá tette azt az általunk ismert ókori játékokhoz.

Számos fordulat után Goongbok és Nyeon végül Seol mester kereskedőházában köt ki a csapat testőreként, a Sillában kitört lázadás miatt Jami úrnő pedig kénytelen Lee mester vendégeként Yangzhou-ban maradni, és ezzel kialakul a szereplők összecsapásának újabb erőtere. Kezdetben a Jami-Lee szövetkezés sikere töretlen, ám eszközeik később a visszájára fordulva a vesztüket okozzák. Jami úrnő, hogy mentse magát, elárulja Lee mestert, akinek menekülnie kell Yanghzou-ból, Yeom Moon pedig majdnem életét veszti a Goongbokkal folytatott párharcban.
Ezt jóval megelőzően Yeom Moon ismét megmenti Goongbok életét, amiről csak Junghwa tud. A lány - belátva összeegyeztethetetlen helyzetüket - szakítani akar Goongbokkal, és egy véletlen folytán házassági helyzetbe kerül Yeom Moonnal, amit a férfi tisztességes ajánlata után el is fogad. Goongbok számára egyértelművé válik, hogy Yeom Moon azon általa gyűlölt kalózok közé tartozik, akiknek rossz sorsát köszönheti, és ezzel véget ér a két férfi barátsága, egymás halálos ellenségeivé válnak. A sebesült Yeom Moont végül Junghwa menti meg Goongbok halálos csapásától. Így Yeom Moon sokszoros veszteséget szenvedve kénytelen menekülni Lee mester oldalán.

19-25. rész: A Yi Sa-do lázadás

Yi Sa-do (Han Sang-hyuk)

Junghwa végre hajlandó Jami úrnővel szembehelyezkedve felvállalni a Goongbok iránti szerelmét, amikor a Tang birodalmon belül kitört, háborúvá fejlődő lázadás ismét az ellenkező táborokhoz rendeli hőseinket. Ahhoz, hogy Lee mester újjá tudja építeni erőit, nem marad más lehetősége, mint hogy éljen a Yeom Moon által felismert lehetőséggel: a lázadók hadi beszállítójává kell válniuk. Ezt sikerrel el is érik, de Yi Sa-do, meglátva Yeom Moon harci képességeit, katonai rangra emeli, és jelentős haderő vezetésével bízza meg. Ugyanakkor a Tang kényszersorozásra ítéli a kereskedőházak testőreit, így Goongbok és Nyeon is a Tang hadseregben találja magát, ahol elindulnak felfelé a ranglétrán. Goongbok és Yeom Moon a háború összecsapásaiban kölcsönösen vereséget mérnek egymásra. A Yangzhou-ban rekedt Jami úrnő is hasznot akar húzni a háborúból, de rájön, hogy erre Seol mester mellett nem lesz lehetősége, tehát rövidesen ő is a lázadók felé kezd kacsingatni, ismét kihasználva Lee mestert és Yeom Moont. Junghwa érkezik előörsként Yi Sa-do táborába, ahol úgy fordulnak az események, hogy a fogságba eső Goongbokra kivégzés vár. Junghwa kétségbeesett ajánlatot tesz Yeom Moonnak: Goongbok megmentéséért cserébe felajánlja, hogy a férfi feleségeként mellette marad. Yeom Moon ugyan tajtékzik a megalázottságtól, de nem tud ellenállni Junghwa kérésének és kiszabadítja a férfit. A táborban közösen töltött idő a legkegyetlenebb tapasztalat a szerelmes Yeom Moon számára, mert azzal szembesíti, hogy az ígéretének makacsul eleget tenni kívánó Junghwától nem remélhet érzelmi viszonzást, csak szolgálatot, és annak éreztetését, hogy Goongbokkal szemben semmi esélye nincs a nő szívének elnyerésére.
A háború azonban Yi Sa-do vereségével ér véget, Lee mesternek mindent odahagyva ismét menekülnie kell, hasonlóan Jami úrnőnek is, aki visszaszökik Sillába. Yeom Moon még kimenti a megtámadott táborból Junghwát, akit Goongbok szeme láttára magával vonszol. Menekülés közben azonban elszakad a nőtől, akinek egyszerűen nyoma vész.
Ez a rész viszont egy rendkívül érdekes végkifejlettel zárul: Yi Sa-do elgondolkodtató tanácsot ad a katonai sikerei csúcsán álló, és magát éppen emelkedetten gondolkodónak tartó Jang Bogónak.

"Én koguryeo-i leszármazott vagyok. Mit gondolsz, miért beszéljük ugyanazt a nyelvet? Mivel közös a vérünk. Te azonban mégis a saját véredre szegezed a kardod? A Kínában élő sillaiak biztonságának jelentéktelen ügyétől elvakulva egy nagyobb célt veszítettél. A Tang kormány engem árulónak fog bélyegezni, pedig nem vagyok az. Ez a föld Koguryeo-é volt, én csupán megpróbáltam visszaszerezni a földünket. Miért váltál Tang katonává és gátoltad meg nagyszerű ügyemet?! Figyelj jól rám! Mindegy, hogy milyen céllal küzdesz, te csak egy Tang kutya vagy. Gondold meg alaposan, hogy kire ugatsz!"

Nyilvánvaló az írói csúsztatás, mely által Yi Sa-do alakját a valóságosnál nemesebbnek láthatjuk. Ugyanakkor fontos a kettős üzenet: egy hazafiasságtól fűtött, visszamenőleges odaszúrás a történelem során folytonos veszélyt jelentő Kínának, valamint egy sorsfordító gondolat elültetése Jang Bogo fejébe. Ugyanakkor van egy pikáns éle is ennek, hiszen a gondolat fényében mintha helyet cserélne a jó és rossz oldal: tehát Yeom Moon ösztönösen a jó oldalra állt? És akkor Jami úrnő is?

26-33. rész: Silla: Hadviselés a kalózok ellen - 1

Két év elmúltával folytatódik a történet, amikor a gyorsan talpraállt Jami úrnő Silla követeként ismét Yangzhou-ba érkezik. A közben Jang Bogo nevet kapott Goongbok felhagyva a katonai pályával kitanulta a kereskedést, és merész lépéseivel megfúrja Jami úrnő terveit.
Ekkorra mindegyik csapat szintet lép a törekvéseit illetően. Seol mester támogatásával Jang Bogo célja egy sillai hídfőállás kiépítése, leverni a kalózokat, majd biztonságos hajózási útvonalakat kiépíteni Kína és Japán irányába. Lee mester egy szigetre visszahúzódva a kalózkodásra helyezte a hangsúlyt, a hadiflottát is leverve uralja a térség vizeit. A délnyugati vizeket is igyekszik irányítása alá vonni, hogy tovább tudjon terjeszkedni Japán és Kína irányába, sőt a politikai életben is meg kívánja vetni a lábát. Jami úrnő egyre nagyobb hatalmat gyakorol a hozzá szervilis állami tisztviselők kineveztetése felett. A yangzhou-i fiaskó után rájön, hogy Lee mester védelme alatt biztonságos tengeri szállítási útvonalra tehetne szert a sillai főváros felé, ezért ismét felveszi a kapcsolatot és szövetkezik a kalózvezérrel. Ezek a törekvések természetesen borítékolják az újabb konfliktusos helyzeteket a szereplők között.
Új szereplők jelennek meg a színtéren: egy ismeretlen kereskedőcsapat, akiről rövidesen kiderül, hogy Junghwa a vezetőjük, és támogatója, Kim Woo-jing, az előző régens.

Junghwa csapata
Balra: Mujin (Seo Do-yeong)

Mindketten Jami úrnő terveit veszélyeztetik, így az úrnő támadásainak célpontját képezik, amelynek eszköze többnyire Yeom Moon. Ám nem minden alakul a tervek szerint. Junghwa elutasítja Jang Bogo és Yeom Moon közeledését is, és a két férfi egymás utáni hajtóvadászata egyre ádázabb küzdelemmé válik, amelybe a legrosszabb módon avatkoznak be külső erők. Bár sikerült létrehozniuk Chunghae-ban a helyőrséget, Seol mester csapata jelentős veszteségeket szenvedve kénytelen visszavonulni Yangzhou-ba. Jami úrnőt az események sarokba szorítják, aki válaszul elvetemült lépésekre szánja el magát.

34-37. rész: Yangzhou, Silla: Hadviselés a kalózok ellen - 2
Yangzhou-ban Seol mester csapatának vezetése és a nagymesteri tisztség Jang Bogóra hagyományozódik. A sillai királyi udvarban dúló trónviszályban Jami úrnő és Lee mester a főfelügyelő, míg Jang Bogo és Junghwa a régens mellé áll. Hirtelen felismerve a hely stratégiai fontosságát, mindenki Chunghae-ban szeretné megvetni a lábát, Lee mester támadást indít a hely elfoglalására. A régens - sikerrel kikerülve a Jami úrnő által állított csapdából - a király bizalmába ajánlja Jang Bogót, aki felhatalmazást kap a kalózok leverésére. Mujinjuba új kormányzót neveznek ki, aki új, független erőt képvisel. Jang Bogo erősödő hatalma szétzilálja a kalózok egységét, Lee mester magára maradva végül életét veszti. Yeom Moon kétségbeesett küzdelmet folytat a bosszúállásért, de a harca kilátástalan, végül Jang Bogo fogságába esik, aki kegyetlen büntetést ró ki rá.

38-47. rész: Yangzhou, Chunghae, Seorabeol (Silla fővárosa, ma Gyeongju): Trónviszályok
Két év elteltével folytatódik a történet. A király Jang Bogót kiváltságos helyzetbe hozza, 10 ezer fős magánhadsereg felállítását engedélyezve neki. A fővárosban gyorsan változnak az erőviszonyok a trónra törők között, előbb a kancellár, majd a király halála rendezi át a terepet. Természetesen Jami úrnő és Jang Bogo egymással ellentétes oldalon állnak, Kim Yang pedig új erőként jelenik meg, aki mellett Yeom Moon is visszatér, immár Yeom Jang néven. Végül kialakul a frontvonal a fővárosban lévő, ideiglenesen egy bábkirályt, Huigangot trónra ültető Jami úrnő és a vele szövetkező Kim Myung kancellár, valamint a trón jogos várományosát, Kim Woo-jinget (és vele Junghwát) rejtő Chunghae-bázison lévők között, ahová az immár Seol mester lányával összeházasodott Jang Bogo befogadta a látszólag neki behódoló, de saját, titkos tervekkel rendelkező Kim Yangot, akinek Yeom Jang a szolgálatában áll.
A bábkirály eltávolítása után Jami úrnő a Tang kormányzatban lévő, sillai származású tisztviselők megnyerésével szeretné elismertetni Kim Myungot uralkodóként, és minden befolyását latba veti Chunghae kereskedelmének ellehetetlenítése érdekében, de Jang Bogo és Yeom Jang megakadályozza a terveit, ezért elkerülhetetlennek tűnik a bázis megtámadása. Kim Woo-jing és Jang Bogo megváltoztatva addigi véleményét, a hatalmi viszonyokba való beavatkozás mellett dönt. Yeom Jang tábornoki rangot kap Jang Bogo seregében.

47-49. rész: A háború
A birodalom seregei Jami úrnő tervei szerint Chunghae megtámadására indulnak. Jang Bogo serege eközben elfoglalja Mujinjut. Jami úrnő a foglyul ejtett Junghwát is felhasználná céljai elérésére, de nem jár sikerrel, mint ahogyan a döntő csatája sem, mivel Jang Bogo jobb stratégának bizonyul. Kim Yang és Yeom Jang nagy szerepet játszik a győzelemben, Jami úrnő mindent elveszít.

49-51. rész: Hatalmi zűrzavar, Chunghae bukása
Kim Woo-jing Sinmu király néven elfoglalhatja a trónt, ám mivel ez egyedül Jang Bogo érdeme, a főfelügyelőnek kinevezett Kim Yang hatalmi törekvései kielégítetlenek maradnak. A királyi testőrség parancsnoki tisztségére emelt Yeom Jangban összecsapnak az újonnan szerzett tapasztalatai a régi fogadalmaival, megingatva őt az elhatározásában, ám ezzel régi és új szövetségesei bizalmát egyaránt elveszíti. A Jang Bogót udvari tisztségre kijelölni akaró király azonban váratlanul elhalálozik, utódja pedig a gyermekkorú fia lesz. Kim Yang egyre arcátlanabbul tör hatalomra, megfenyegetve Jang Bogót egy Chunghae ellen indított háborúval. Mivel Junghwa is veszélybe kerül, Yeom Jang önként ajánlkozik Jang Bogo meggyőzésére a háború elkerülése érdekében, de Kim Yang egyértelműen csak Jang Bogo megölésének fejében tesz erre neki ígéretet, amit azonban esze ágában sincs betartani. Yeom Jang hiába teljesíti a feladatot, Kim Yang megtámadja és felszámolja a Chunghae-bázist. Yeom Jang nem tehet mást, mint élete árán is megvédeni a szerelmét.

Az előzőekből érzékelhető, hogy a dráma az egyik vonatkozásában valóban egy hatalmas stratégiai játékmező, melyen a történet első felében a kereskedőházak taktikáznak, a második felében pedig a királyi udvar tagjai, folytonos oppozícióban Jang Bogóval. A történet jellegéből adódóan természetesen felmerülnek a személyes és a politikai szerepvállalással kapcsolatos morális kérdések is, melyekre néha a főhős idealizására való nagy igyekezetben ellentmondásos válaszokat kapunk. Ezekre az egyes alakoknál térek ki, hasonlóan a dráma másik fő szálát képező szerelmi háromszögben játszott szerepükhöz.

A fő karakterekről és a színészi alakításokról:

Jang Bogo (korábbi nevén Goongbok)

A kezdetektől nyughatatlan, kijelölt sorsát elfogadni nem tudó karakterként ismerjük meg, aki nem adja meg magát az élet eléje állított nehézségeinek. Eleinte csak a múltjától való szabadulás szándéka vezérli, de ahogyan Yi Sa-do szembesíti őt a tetteivel, az egyszerre megszégyeníti, elgondolkodtatja, és kijelöli jövőbeni tevékenységének irányait.
Politikai elveivel azonban nem illeszkedik korának valóságába, és emiatt végül tragikus hőssé válik. Ugyanakkor Yeom Jang mond neki valami nagyon elgondolkodtatót: "A túlzott alázat az önteltség egyik formája." - és ebben véleményem szerint tetten érhető az, amiben Jang Bogo elsakkozza magát. Hiszen az elvhűségre hivatkozva kerül szembe legfontosabb saját meggyőződésével, miszerint nem szabad részt vennie az udvar politikai vetélkedéseiben. A drámában a történeti leírások kissé csúsztatott változatát kapjuk, mintha Jang Bogo minden hatalmi törekvése csak mások általi felkérés miatt tűnhetne annak. Azonban ez az ellentmondás még ezáltal sem tűnik el, mint ahogyan néhány kisebb kérdésben alkalmazott "kettős mérce" sem. Például az, ahogyan szemet hunyva korábbi tevékenységei felett tiszteli Jo mestert, akinek gladiátorjátékai számtalan rabszolgatársa halálát okozták, és miközben folyamatosan hangoztatja az "öleld kebledre az ellenséged" elvét, mégis méltánytalanul kegyetlen bosszút áll Yeom Moonon. Számon kéri rajta, hogy miért nem szakított a kalóz nevelőapjához fűződő érzelmi kötelékével, miközben ő maga ugyanolyan ragaszkodó hűséggel csüggött Seol mesteren (még ha ellentétes is az "apafigurák" erkölcsi megítélése, a "gyermeki/tanítványi" helyzetből fakadó érzelmek között nincs különbség). Arról nem esik szó, hogy mennyire állt szerelmi bosszút is, de a későbbiekben mintha a Yeom iránti érthetetlen bizalmát némi lelkiismeretfurdalás is színezné.
Bár a romantika jegyében életre szóló szerelmi érzéssel ruházzák fel, ebben is mértéktartónak tűnik, valójában nem sokat téve azért, hogy megváltoztassa kedvese hozzáállását. Elfogadja a körülményeket, így nem csoda, hogy egy másik nő mellett köt ki, melyben a környezete elvárásainak szóló megfelelési késztetés erősebb, mint a valódi szeretet.
Choi Soo-jong alakításában Jang Bogo megnyerő megjelenésű, kiváló küzdőszellemű férfi, aki sokat okulva karizmatikus vezetővé képes felnőni. A túlzott heroizálás és idealizálás azonban nem tesz jót a karakterének. Bár nagyon sokféle érzelem kifejezésére képes így is, mégis valahogy távolinak, és saját nagyszerűségébe merevítettnek tűnik. Ezzel együtt minden adott lenne ahhoz, hogy Choi színészi alakítását a legemlékezetesebb drámahősök között tartsuk számon, ha az ellenlábasa nem Yeom Moon/Yeom Jang lenne, akit nem más kelt életre, mint Song Il-kook.


Yeom Moon (későbbi nevén Yeom Jang)

Talán a legellentmondásosabb antagonista, akit valaha láttunk. Végzetes kötődésbe kerülve az életét megmentő és őt felnevelő kalózvezérrel, gyerekként nem szembesül mással, csak szeretetlenséggel, kegyetlen büntetésekkel terhes tanításokkal, melyek látszólag érzelemtelen, kíméletlen gyilkossá érlelik, de ezzel együtt kiváló harcossá és kereskedővé is. Ha Jang Bogo nemes megjelenésű, akkor Yeom Moon királyi aurát áraszt, annyira fenséges a tartása, minden egyes mozdulata. Visszafogott, nem sokat beszélő karakter, akinek tekintetéből hol végtelen szomorúság, hol végtelen kegyetlenség árad. A dráma első felében a Goongbokkal alakuló barátsága és a Junghwa iránt érzett szerelme mintha életre keltené a lényének pozitív felét, a gaztettei ellenére többnyire rendkívül megnyerőnek tűnik. Érdekes filmes megoldás, hogy negatív szereplő létére mégis rendre pasztellszínű ruhákba öltöztetve jelenik meg.

Bár soha nem képes szakítani a hovatartozásával (vajon kihez is menekülhetne?), ezért kényszerűen mindig a rossz oldal szolgálatában köt ki. Ugyanakkor a dráma előre haladtával egyre erősebben érezhető az önmagával való meghasonlása. A mestere elveszítése, majd kíméletlen büntetése és az azt követő megpróbáltatásai végképp felélesztik szívében a bosszúállás vágyát. Bár kezdettől fogva robbanékony, hatalmas indulatokra gerjedni képes személyiség, a dráma második felében teljes arculatot vált. Elkezd hasonlítani a történelmi leírásokban szereplő hadvezérre és politikusra - mindezt a dráma a karaktert egy kolostorbeli meditációs és tanulási folyamaton átvezetve éri el. Yeom Moon és a megújult Yeom Jang legnagyobb baja azonban ugyanaz: "nincs benne semmi ambíció" - mondja a kalóz apja, "a cél nélküli hatalom üres" - summázza élethelyzetét hatalmi sikereinek csúcsán állva ő maga. Talán ezért az a sorsa, hogy folytonosan mindenki csak saját törekvései eszközeként akarja őt használni, és nem száll szembe ezekkel a törekvésekkel. Mégis mélyen megindító a belőle felszakadó vallomás:

"Tudod, hogy érzem most magam? Elszakadt a vékony fonal, amibe kétségbe esve kapaszkodtam. Feneketlen kútba esek, ha elengedem azt a fonalat. Ám én... a saját kezemmel szakítottam el."

Végül - ha megkésve is - de szembesül a kihasználtságával, és legalább a halála előtti pillanatokban a jó oldalra áll.
Mindig az az érzésünk, hogy Junghwa egyetlen mozdulatába kerülne csak Yeom Moon megmentése, aki végtelenül odaadó és önfeláldozó szerelmes férfi. Két dolog is elérhetetlenné teszi számára a nőt: egyrészt a tragikus vétség, amit ellene elkövetett (bár ennek csak ő van tudatában), és a tapintat, amellyel kezeli Junghwa Jang Bogóhoz fűződő érzelmeit. A történet azon szakasza, amikor Junghwa mégis "feleségként" köt ki mellette, a legmélyebb poklot jelenti a számára, mert csak azzal szembesül, hogy a köztük lévő érzelmi szakadék áthidalhatatlan.
Song Il-kook színészi alakítása olyan erős, hogy élhetünk rá azzal a fordulattal, hogy "ellopja a show-t". Minden fent említett jellemzőt tökéletesen magáévá téve lényegül át Yeom Moonná. Éppen az előbb említett együttélés során mutat valami lenyűgözőt: Junghwa felajánlása, hogy Jang Bogo életéért cserébe a felesége lesz, olyan mértékben megszégyeníti az önérzetes férfit, hogy a megalázottság belső indulatától elfullad a hangja, és minden ízében elkezd remegni. A dráma első felében látható elevenséghez képest érdemes megfigyelni, ahogy a történet második felében az egész karakter elsötétedik - és itt nem a jelmezek színeire gondolok, hanem Song Il-kook arckifejezéseire, tartására, tekintetére. Sok részen  át szinte semmi szövege nincs, mégis minden gondolatát, érzelmét pontosan követhetjük ezekből. Bár Jang Bogo megölése galád tett, ennek Yeom Jang tekintetében lehet egy másik olvasata is: már nem a bosszúállás vezérli, hanem valóban egy országára, népére veszélyt jelentő konfliktus megelőzése. Ezért láthatjuk úgy, hogy a lelke maradék része meghal Jang Bogóval együtt. Így lehet az is megengedhető, hogy halálát önfeláldozó, nemes cselekedetként lássuk. Összegezve: végtelenül tragikus és magányos hős, aki éppen jellemének összetettségével válik lenyűgözővé, és a dráma feledhetetlen alakjává.
Yeom Moon egyébként Song Il-kook első történelmi drámaszerepe volt, és azt nyilatkozta utána, hogy a forgatás annyira megerőltető volt, hogy komolyan gondolkozott azon, elvállalja-e az utána felkínált Jumong főszerepét. Szerencsére jól döntött, mert így megajándékozott bennünket a legnagyszerűbb királydrámával (majd még annak folytatásával, A szél országával is).

Példa a drámában alkalmazott finom megvilágításbeli különbségre, mely a jellemábrázolást segíti: 
Jang Bogót meleg, szinte sugárzó aranyfény vonja be,
míg Yeom Jang arcára a hideg kék fényben még árnyék is vetül.

Junghwa

A dráma szerelmi szálának központi (és elképzelt) alakja, bár a szerepe több is ennél. Egy sajátos életutat bejáró embert ismerünk meg benne, aki sok szállal kapcsolódik a dráma fontos alakjaihoz. Mivel még nem a Joseon-kor nőket béklyóba verő világában járunk, Junghwa az életét befolyásoló kíméletlen fordulatok következtében képes felszámolni a függőség érzését, és elindulni egy önálló, bár küzdelmes, saját úton, és harcba szállni a nála jóval erősebbnek tűnő ellenfeleivel. Ezzel Jami úrnő mellett a dráma két erős nőalakjának egyike lesz, akik képesek megállni a saját lábukon. Az élete mégis végtelenül szomorúvá válik, mivel szerelmével úgy alakul az életük, hogy soha nem tudnak jókor találkozni, így csak bajt hoznak egymásra. Ezért dönt úgy Junghwa, hogy szakít a Jang Bogóhoz fűződő érzelmeivel - bár ez a tette számomra inkább melodrámai fordulatként, mint indokolt döntésként értékelhető. Ugyan szeretni nem tudja, de Yeom Moon lénye lenyűgözi, látja a férfi értékes, nemes oldalát, kedvességét, okosságát és harcművészeti képességeit is. Ugyanakkor borzadással vegyes elképedéssel szemléli a kegyetlenségét, ölésre való hajlandóságát. Érzelmeit megérinti a férfi állhatatos szerelme, amit nem képes viszonozni, de sajnálatot és lelkiismeretfurdalást ébreszt benne. Valószínőleg éppen ezért, mert ki tud lépni minden kötöttségéből, ő lesz a dráma egyetlen túlélője, ezzel a jövő letéteményese.
Soo Ae színésznő gyönyörű, és tud melegséget árasztóan közeli és hidegen távolságot tartva elérhetetlen is lenni. Bár törékeny nőnek néz ki, nagy erőket tud mozgósítani a konfliktusos helyzetekben. A szerepe mégis korlátokat szab a kiteljesedéséhez azáltal, hogy mindig egyfajta rezignált jelenlétre kényszeríti, melyben sokszor szavak nélkül kell tudnia kifejeznie érzelmeit. Bár a legcsodálatosabb "teljesítménye", amikor tágra nyílt szemei egyszerre sugároznak döbbenetet és irtózatot, a kelleténél kissé többször láthatjuk ennek ismétlődését.


Jami úrnő

Bár a szintén fikciós karakter a cselekmény egyik mozgatórugója, először mégis azt kell kiemelni, hogy Jami úrnő a dráma vizuális ásza. Gyönyörű, gazdag és okos nő, akinek látványán szívesen elidőzik a rendező is, ezért elképesztő változatosságú a megjelenése, beleértve a ruhakölteményeit, ékszereit, sminkjeit és frizura-kreálmányait. Olyan, mint egy ragadozó, és a férfiakat megszégyenítő személyiség az erőteljességét, törtető hatalmi törekvéseit illetően. Saját erejéből felemelkedő karakter, aki egyre inkább vérszemet kap, soha nem éri be semmivel. Bár néha hivatkozik érzelmekre, valójában nem kötődik senkihez, mindenki csak eszköz a szemében. Gátlástalansága egyre őrültebb lépésekre ragadtatja, és a sikerei megmámorosítják. Veresége éppen az aránytévesztése miatt elkerülhetetlen, és végső összeomlása a dráma egyik nagyszerű jelenete: a pompás úrnőből nem marad más, mint egy magányos, festetlen arcú, kétségbeesett hétköznapi asszony. Talán a végső pillanatban felismeri, hogy mit hibázott, de addigra már az utolsó ember is elpártolt mellőle, akihez érzelmi kapcsolat fűzhette volna.
Chae Shi-ra színésznő tökéletes választás volt erre a szerepre: bámulatos az eleganciája és arcjátékának kifejező készsége.


Kim Yang

A dráma leggonoszabb karaktere, akit Bae Soo-bin kelt életre. Hatalom- és bosszúéhségét egy személyes történettel indokolják, melyben apját és nagyapját méltatlanul megölték. Hidegfejű, érzelemmentes karakter, aki mindenkit manipulál maga körül. Végül mégis ez a túl sötétre festett karakter lesz az, aki mindenkit eltiporva győztesként marad a csatamezőn. Mivel a regény, és az arra épülő dráma szándéka is Jang Bogo nagyszerűségének és érdemtelen bukásának kiemelése, valószínűleg ez a befejezés is a Jang Bogo életére törő gonosz udvari ellenségeket jelképezi. Lehet, hogy nem állt az író szándékában, de ez a vég azzal a tanulsággal is jár, hogy a politika mocskos oltárán bármi és bármikor feláldozható. Ez pedig messzebbre mutató következtetés, mint Jang Bogo történelmi megítélése.


Hiába érdemelnék meg, képtelenség a dráma minden karakteréről szót ejteni, mivel rengetegen vannak, végtelenül sokszínűek, mégis szinte mindegyikük kidolgozott, saját arculatú szereplő, akik egyénített megjelenésűek, és a színészi alakításoknak köszönhetően sajátos, csak rájuk jellemző személyiségjegyeket birtokolnak.

Néhányukhoz mégis fűznék megjegyzést:


Jeong Nyeon

Jang Bogo gyermekkori barátja és későbbi harcostársa, akit Kim Heung-soo játszik. Mivel fontos karakter, szinte önálló történetet kap a drámában. Nagyon kár azért, hogy a chunghae-i bázisra érkezése után egy kissé ostoba, folyton indulatos, valójában inkább hisztériázó alakot csinálnak belőle, ezzel ellentmondásos helyzetbe hozva a szerelmi történetében mutatott arculatával.


Jang Bogo édesapja

Park In-hwant nem kell bemutatni, tudjuk, hogy remek színész. Azonban mégis kiemelkedő, ahogyan Jang Bogo apját játszva - aki természetesen csak a gyerekkori részekben szerepel - mégis milyen emlékezetes alakítást tudott nyújtani.

Lee mester, azaz a kalóz Lee Do-hyeong

Egyedül Kim Kap-soo bámulatos színészi játékának köszönhető, hogy Lee mester messze emlékezetesebb marad a többi kereskedőcsapat vezérénél. Tökéletes arculatot kapott a maszkmesterek által, de ami igazán elképesztő, az a testtartása: árnyalatnyi különbséggel látjuk parancsolóan tekintélyesnek, vagy kissé modorosan szervilisséget sugárzónak. A gesztusai egyszerre darabosak és kifinomultak, tökéletesen kifejezve a törekvései és a valósága közötti feszültséget. Lee mesternek van karizmatikus aurája, mellyel el tudja hitetni, hogy szeretne betagozódni a tisztességes kereskedők világába - természetesen csakis vezetőként. Ám a könnyű haszonszerzés lehetősége nem ereszti, ezért nem tud szakítani a főként rabszolgakereskedelemre irányuló kalózkodással, amellyel szemben nincsenek morális fenntartásai. Fontos felismerést fogalmaz meg, ami magyarázatul szolgál több szereplő hatalmi törekvései számára is: a kereskedőlét olyan, mint futóhomokra építkezni, ha nincs mögötted támogató, politikai hatalommal bíró erő. Lee mester alakját különösen izgalmassá teszi a Yeom Moonhoz fűződő viszonya. A fiút csecsemőként magához véve inkább kiképzéshez hasonlatos eszközökkel neveli, nem sok jelét adva az érzelmi kötődésnek. Yeom Moon viszont mindent megtenne a szeretetéért és az elismeréséért, és csak mi tudjuk, nézőként, hogy felnövekedve a fiú egyre inkább Lee mester büszkeségévé, legnagyobb értékévé válik. Amikor Yeom Moon élete egy hajszálon függ, valami olyasmit látunk Kim Kap-soo-tól, ami felejthetetlen pillanat: némán megfogja az öntudatlan férfi kezét, és szeme megtelik könnyes aggodalommal, amelyből megérthetjük, hogy nagyon is szeret, csak képtelen annak kifejezésére. Később egyre több jelét adja annak, hogy belelát Yeom Moon érzéseibe és gondolataiba, és tehetetlen annak tőle való eltávolodásával szemben.


Az idegesítő karakterek, avagy a vásári színjátszás jelenléte

Lee Soon-jong (Jo Dal-hwan) és Mak Bong (Lee Hee-do)

Chun-tae (Choi Sang-kil) és Joong-dal (Kang Seong-pil)

Ez annyiban nem teljesen helyénvaló megjegyzés, hogy valószínűleg csak a nyugati nézők éreznek így a koreai drámákban szinte kötelező elemként megjelenő, feszültségoldó szerepű, humoros szereplőkkel szemben. Vagy felvállalom, hogy talán csak én. Ebben a drámában négy ilyen szereplőt is kapunk, egyikük egy apa (Mak Bong, Lee Hee-do játssza) és fia (a Jang Bogo gyerekkori barátját, Lee Soon-jongot játszó Jo Dal-hwan) párosa, másikuk a leginkább lézengő ritterként leírható Joong-dal (Kang Seong-pil) és szolgája, Chun-tae (Choi Sang-kil). Mindannyian harsány, népi vagy vásári színjátszásra jellemző eszköztárral dolgoznak, mely sokszor súrolja a ripacskodás határát. Mégis - annak ellenére, hogy többnyire nagyon idegesítőnek találom őket - el kell ismernem, hogy tökéletesen teljesítik a feladatukat, és ezzel a túlzott karikírozással is pontos személyiségjegyű karaktereket rajzolnak ki, melyek a megfélemlített kisembertől az ijesztő, alávaló gazemberig terjednek. A drámában fontos összekötő szerepük is van, hiszen állandó hírvivők a különböző táborok között. Ha nem lennének, talán még hiányoznának is, bár most ellentmondásba kerültem magammal, tudom.

A dráma zenéje külön említést érdemel, mivel több, rendkívüli szépségű dal mellett számos instrumentális zene is felhangzik benne, közöttük a csatákat kísérő, sötét tónusú zenék különösen izgalmasak. Ízelítőül az egyik emblematikus dal itt meghallgatható (saját magyar fordításomban) - és egyáltalán nem véletlen, hogy ez az érzelmes, intim fohász Yeom Moon érzelmeit fejezi ki:

Talán ebből a hosszú írásból is kiderül, hogy kiemelkedően érdekes történelmi drámával állunk szemben, mely méltán tett szert hatalmas nézettségre a bemutatásakor, majd azt követően a számtalan országban történő vetítése során. Nagyívű történet, mely magában foglalja a történelem és a személyes emberi sorsok kegyetlenségét. Hatalmas melodráma is, mely beveti az összes szívfájdításra alkalmas eszközt, mégse tűnik mesterkéltnek. Kissé eltúlzott, mégis igaz érzelmekről beszél, a sors olyan szeszélyeiről, melyek tragikus hősöket avatnak jobb sorsra érdemes emberekből.

Az Emmy-díjra jelölt dráma abban is különleges, hogy a veszteségeket a végletekig fokozza, mintha egy Shakespeare-tragédiában járnánk, alig maradnak túlélők. A nézők azon részét, akik örökösen boldog végben reménykednek, ez nagyon megterheli, ezért a drámát ők a megnézésre nem ajánlottak közé sorolták. Ne higgyen nekik senki, ha nem akar lemaradni egy hosszan ható, megismételhetetlen élményről!