[Tévédrámákról] BIG ISSUE (2019)

빅이슈
SBS, 2019, 32 rész (35 percesek)
Műfaj: dráma
Rendező: Lee Dong-hun 이동훈, Park Soo-jin 박수진
Forgatókönyv: Jang Hyeok-rin 장혁린
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

Egy rövid ismertető nem vállalkozhat arra, hogy feltárja egy tévésorozat összes vonatkozását az aktuális társadalmi kérdésekre, különösen ha olyan mély és összetett jelenségről van szó, mint amit a Big Issue (Nagy botrány) is érint. De mégis elkerülhetetlen, hogy a megemlítés szintjén felidézzünk néhány körülményt. A dráma forgatását 2019 márciusában kezdték meg. Az előző év Dél-Koreában a "molka-botrány"-tól volt hangos, valamint az ennek kapcsán kirobbant tüntetéssorozattól, melynek "Az életem nem a te pornód!" volt a dühös, tiltakozó szlogenje. A "molka" szó a "mollae camera" összevonása, eredete egyrészt egy 1990-es évekbeli humoros szórakoztató tévéműsorhoz kapcsolódik, ami mifelénk kandi kameraként terjedt el, de később hozzá kapcsolódott az "alattomos kamera" jelentésréteg is, ami már inkább büntetőjogi kategória, mivel az engedélyezetlenül készült erotikus vagy pornográf felvételek készítésére és terjesztésére utal.

A forgatást közvetlenül megelőzően, 2019 januárjában pedig kitört az országos, sőt nemzetközi színteret elérő Burning Sun-botrány, ami a szórakoztatóipar gazdag és prominens figuráit érintette és állította célkeresztbe. A napvilágra kerülő skandallumok sorozata még jóval túlnyúlt a sorozat bemutatását követő időkre is (szállodai kukkolás-botrány, N-edik szoba-ügy). Mindezek rávilágítottak arra, hogy nem elszigetelt esetekről van szó, hanem az ország etikai közgondolkodásában jelenlévő, rendszerszintű problémáról. A patriarchális társadalmaknak több ezredévnyi idejük volt a nőket másodrendű és csökkentett jogokkal rendelkező lényekké degradáló rendszereinek kiépítésére, szemben a nők polgárjogi küzdelmeinek alig néhányszáz éves történetével. Korea csak annyiban tér el a világ sok, hasonló szemléletű nyugati országától, hogy a közgondolkodás - talán az e téren mélyen bigott konfuciánus gyökerek miatt - mind a mai napig ellenállóbb és elnézőbb, természetesen a férfiaké, és nem a nőké. Míg a férfiak ily módon sokáig a jogi ügyekké váló esetek kedvezményezettjei lettek, addig a nők az áldozatai. És nemcsak a jogi ítélkezéseké, hanem a magukat védve és felmentve érző, beteges szexuális fantáziáikat gátlástalanul kiélők szűkebb rétegének kiszolgáltatottjai is, akik önálló és nyereséges iparágat hoztak létre mindebből, vélhetően a bátortalanabb többség jelentős számú fogyasztótáborának igényeire alapozva. 

Tehát ebben az érzékeny időben születik meg a Big Issue, ami sok pontján érinti e jelenségeket, de túl is mutat rajtuk. Egy sajátos nézőpontot választ: elsősorban a bulvársajtó, de szélesebb körben a média működését helyezi a középpontba, és azt vizsgálja, hogy az milyen szerepet játszhat a hatalmi viszonyok alakításában. 

Jang Hyeok-rin forgatókönyvíró (korábbi munkái között a The K2, Yong Pal) története alaposan végiggondolt munka, ami messze elkerüli a gondolati kliséket, és ennek az a legmeglepőbb következménye, hogy szokatlan fényben tünteti fel a bulvársajtó helyzetét a hatalmi játékokban betöltött szerepét illetően. Az alaptézise, hogy a társadalmi pozícióban lévőket azok uralhatják, akik sakkban tudják tartani őket. Ennek legegyszerűbb eszköze az olyan kompromittáló fotó, ami zsarolhatóvá teszi a rajta szereplőket. Aki pedig egy egész archívummal bír ezekből, az sérthetetlenné, mindenki felett állóvá válik. 

Történetünk fő karaktere ennek megfelelően egy kiváló képességekkel rendelkező fotóriporter, akinek története az első részekben bomlik ki előttünk. Az ország vezető napilapjának, a Nara Ilbónak szakmája iránt fanatikusan elkötelezett munkatársa, Han Seok-joo (Joo Jin-mo) szinte bekattan, amikor egy "mindent leleplező" fotó elkészítésére nyílik lehetősége. A kép meghozza számára a tiszavirág-életű sikert, mert éppen az előléptetése pillanatában derül ki, hogy helyrehozhatatlan hibát vétett: hamis látszatot rögzített, az áldozata pedig öngyilkos lett. Seok-joo karrierje és magánélete is egyszerre dől romba, mivel szívbeteg kislányát és feleségét is magára hagyta a fotó elkészítését elébük helyezve, és ezzel tönkretette a gyermek gyógyulási esélyeit is. Seok-joo börtönbe kerül, majd elmerül az alkoholizmusban, hajléktalanná válva lecsúszik a társadalom peremvidékén élők közé. Életének mélypontján fut össze a Vasárnapi Hírek főszerkesztőjével, akinek éppen egy fotósra van szüksége a balesetet szenvedett kollégája helyett. Ji Soo-hyeon (Han Ye-seul) felismeri a férfiban a régi fotóslegendát, és ellenállhatatlan ajánlatot tesz neki, mivel a lánya gyógyításának támogatását kínálja fel Seok-joo-nak. Akciófilmeket megszégyenítő jelenetben láthatjuk a fénykép elkészítését, aminek következménye a férfi alkoholelvonón és hosszú rehabilitációs folyamaton való átmenetele lesz, míg végül paparazzóként kiköt a Vasárnapi Hírek alkalmazásában. 

Seok-joo eredetileg az etikus újságírásra tette fel az életét, de most egyetlen esélye, hogy magáévá tegye a lesifotósok érzelmeket, együttérzést nem tűrő hozzáállásának követelményeit. Ennek stációit egymást követő, különböző események során láthatjuk, miközben átélhetjük, hogy ördögien ügyes és igazi fenegyerek fotósunk miféle technikai bravúrokra képes, többnyire eszement kockázatokat is vállalva. Az újság munkatársainak működése minden, csak nem törvényes, bármilyen szabály áthágására képesek, mivel minden megengedett a számukra a vezetőik védelme által, kivéve egy dolgot: nem szállítani az elvárt fotókat. Minden eset rávilágít a valóság és annak médiában tálalt megjelenítése közötti eltérésekre, de ez nem jelentene a nézőknek újdonságot. A dráma új eleme, hogy az időnként megrendelésre kiprovokált eseményeket követően a felek között megszülető alkukban a bulvárújság vezetői határozottan aktív és kreatív szerepet játszanak, sokszor elérve (illetve a fotók által kikényszerítve), hogy minden fél a lehető legjobban jöjjön ki az adott helyzetből. Az esetek eleinte a szórakoztatóipar szereplőinek kisebb-nagyobb botrányaira koncentrálnak, mígnem egy alkalommal szintet lépünk, mivel a leleplezett személy nem más, mint Nam Jin-seok (Oh Tae-kyung), a Szöuli Központi Kerületi Ügyészség Büntető Osztályának ügyésze - egy igazi pszichopata, aki vérgőzös bosszút akar állni a lebuktatóin. 

Ezen a ponton beindul minden érintett (főügyész, rendőrfőnök és beosztottjaik) túlélésért folytatott küzdelme, és végül mindannyian ugyanarra a következtetésre jutnak: személyes megmaradásuk biztosítéka a bulvárlap fotóarchívumának birtoklása. Tudja ezt a szerkesztőségben is mindenki, ami egymás ellen fordítja Ji Soo-hyeon főszerkesztőt és Jo Hyeong-jun (Kim Hee-won) vezérigazgatót. Fontos mozzanat, hogy utóbbin kívül még a szerkesztőségben sem tudja senki, hogy valójában ki a lap tulajdonosa - a belső információk még a munkatársak előtt is blokkolva vannak.

Mivel itt már szervezetek rivalizálnak egymással, megváltozik az erőtér is, ami nem feltétlenül tesz jót a drámának. Mintha hirtelen egy szuperkém-filmbe csöppentünk volna, olyan technikai arzenállal rendelkezik minden szereplő, beleértve a bulvársajtót is. Sőt, értenek is a használatához, aggályaik sincsenek a bevetésükkel szemben, és ez a túldimenzionálás erősen veszélyezteti a dráma komolyságát. A tempó is egyenetlenné válik, a korábbi lendület itt-ott megtörik a feleslegesen beiktatott közjátékok miatt, például nem éreztem túl nagy szükségét a csetlő-botló hajléktalan haverok viccesnek szánt jelenetének, és stílustörő volt az idiótákból álló gengsztercsapat ábrázolása is. A hajléktalanok egyébként remek karakterek voltak, láthatóan nagy élvezettel alakították őket a színészek is, és későbbi szerepeltetésük arról árulkodott, hogy Seok-joo megtanulta a társadalmi szolidaritás leckéjét is.

De szerencsére a fontos karakterek kidolgozottsága és a hatalmi fölény ingadoztatása mindvégig magasan tartja a feszültséget. A rendkívül ügyesen megírt forgatókönyv lehetővé teszi, hogy a szerkesztőségi munkatársak mindegyike egyéni, és egészen különleges arculatot kapjon. A rivalizáló és karrierista nők (Shin So-yul, Kim Si-hyun, Kim Kyu-seon) éppen úgy, mint Soo-hyeon testőr-sofőre (Lee Kwan-hoon), vagy Seok-joo taxis jobbkeze (Ahn Se-ha). Közülük is kiemelkedik a mindentudó, korábbi legenda, a tolószékbe kényszerült Im Deok-hoon (Kang Sung-jin). A rengeteg szereplő és a különböző közegekben zajló események mellett jut idő a főszereplők karakterének mélyebb kibontására. Soo-hyeonnak megvan a maga előtörténete, ami megmagyarázza személyiségének kettősségét: hideg eleganciájával társuló szakmai profizmusát és az e mögé rejtett érzelmi fogékonyságát. Seok-joo még nála is sokkal összetettebb személyiség, szakmai átalakulása és megmaradó kétségei mellett láthatjuk apai vívódásait, nem múló szégyenérzetét, mégis makacs kitartását, a szinte teljes megsemmisülésből kiküzdött magára találását szakmailag, emberileg, szülőként és férfiként. Joo Jin-mo mindezt hitelesen tolmácsolja, mindegy, hogy reszkető kezű delíriumban szenvedőként, vagy a nagykutyákkal szemben valóban potenciális ellenfélként látjuk. Külön érdekes a két karakter közös története, ahogyan rádöbbennek, hogy miként befolyásolták egymás sorsát, és ahogyan megküzdenek e tény tudatával. 

Bőségesen találunk nyugtalanító és reményre okot adó elemeket a történetben. Egészen szokatlan karakter az ügyészség "számkivetettje", a feddhetetlen előéletű Cha Woo-jin, akit Cha Soon-bae játszik. A sok gazember között pozitív alaknak kellene lennie, ám mégsem az. Feddhetetlensége inkább kényszerhelyzetéből fakad, alapvetően egy pitiáner lelkületű, de nagyratörő vágyakat dédelgető, ellenszenves karakter, épp olyan gusztustalan, mint a kézfogásra nyújtott mocskos keze. Miközben rémületes, hogy a szakmai etikáról papoló médiaszereplőről kiderül, hogy mindenkinél romlottabb, addig a megoldáshoz vezető úton feltűnő politikus tisztessége üdítő jelenség, még ha a köréje kerített történet logikája néhány sebből vérzik is. Mivel a hatalom korrumpáltsága nem újkeletű jelenség, most eltekintek a sok nagynevű színész felsorolásától, akik megtestesítik ezeket a romlott figurákat.

Ezeken túl is sokféle jelenséggel találkozunk a drámában, a felnőtt korhatáros tartalmak mellett hallunk a színészügynökségek sötét tevékenységeiről, felbukkannak a sasaengek, a webes műsorkészítés fortélyai és hatásai, de mindezek logikusan szervesülnek a történet egészébe. 

Lee Dong-hun rendező helyszínei, színkompozíciói, a film vágása és a CGI figyelmes alkalmazása rendkívül stílusos filmet eredményezett, azonban ez némiképp megtört, amikor vélhetően Lee betegsége miatt a helyettesítő rendező nem tudta mindezt kellő következetességgel végigvinni. Még egy híres sugárzási baki is kötődik ehhez, amikor érthetetlen módon a 11-12. rész félkész állapotában került adásba.

A dráma legnagyobb kérdése valójában az, hogy lehet-e a bulvárnak olyan kiegyensúlyozó szerepe, ami a szürke zónában mozogva féken tartja a hatalomtól megrészegülteket. Mindenesetre arról értesülünk, hogy a két főhős, akiknek kisujjában van a sajtó minden árnyalatú működésének csínja-bínja, már elkezdtek rendet tenni legalább a Vasárnapi Hírek háza táján - ami tudjuk, hogy kis lépés a sajtó megtisztulása felé, de nagy ugrás a törekvés kifejezésére.

Ami viszont a bevezetőként ismertetett társadalmi kép ide vonatkozó, bár a sorozat utáni rögvalósága: egy évvel később Joo Jin-mo a hírek élére került amiatt, hogy a feltört telefonjáról állítólag nőket degradáló, vulgáris chatelés részletei kerültek ki, amit hasonló kaliberű színésztársaival folytatott. Mivel a rendőrségi vizsgálat kiderítette, hogy nyolc színész ellen elkövetett zsarolási akció áldozata lett (a tettesek súlyos börtönbüntetést kaptak), a nyilvánosságra került szövegek - Joo Jin-mo állításának megfelelően -  minden bizonnyal manipuláltak.

Mégis éppen a zsarolás módja mutatja, hogy még egy ilyen hiteles alakítás után is hihetővé tehető a közvélemény számára a magánbeszélgetések (vélhetően torzított) hangneme. Hangsúlyozottan a legpozitívabb gyanúmnak adok hangot, mikor azt feltételezem, hogy bizonyára még sokáig nem az emberek jó irányban változó szemlélete, hanem a közbeszéd beidegződései határozzák meg, ha a privát beszélgetések gyakorta hasonló hangnemet ütnek meg. Látunk erre mi magunk is számtalan példát a környezetünkben, és nem mindenki gazember, aki időnként enged a megszokásoknak, míg ha belegondol a megfogalmazásába, rájön, hogy nem is ért egyet az ily módon megbotló saját magával. Joo Jin-mo ráadásul 2019-ben nősült, tehát nagy baja nem lehet a női nemmel. Szeretném őt továbbra is olyan színészként kedvelni, aki minden téren méltó arra, és mihamarabb viszontlátni egy újabb szerepben. 

[Tévédrámákról] THE HAUNTED PALACE (2025)

귀궁
SBS, 2025, 16 rész
Műfaj: fantasy, kosztümös fikció
Rendező: Kim Ji-yeon 김지연, Yoon Seong-sik 윤성식
Forgatókönyv: Yoon Soo-jeong 윤수정
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

Számos különös mesei-mitológiai szerzet után egy újabbal ismerkedhetünk meg a The Haunted Palace (Szellemjárta palota) című kosztümös fantasy sorozatban. Főhősünk egy imugi, ami eredetileg a koreai ősi hitvilág egyik lénye, kígyószerű vízistenség. Mivel mifelénk ez a lény ismeretlen, a legjobban az Encyclopedia of Korean Folk Culture szócikkéből ismerhetjük meg, amelynek fordítását megtaláljátok ennek az ismertetőnek a végén.

A dráma az imugikról alkotott többféle képzetből gyúrja össze központi alakját. Gang Cheol (Kim Yeong-kwang) egy sárkány, vagyis olyan vízisten, aki ezer évnyi földön töltött szenvedés után emelkedhet fel az égi sárkányok közé, de ezt az utazását emberi szem nem pillanthatja meg, mert az beszennyezné a folyamat szentségét. De Gang Cheol szerencsétlenül jár, mert egy gyermek meglátja, ezért visszahullik a földre, és imugivá válik, egy átalakulásában megrekedt, tökéletlen lénnyé. A szíve megtelik az emberek iránti haraggal, és száz évet tölt sérelmének megbosszulásával, kárt okozva nekik, ezért mindenki féli a gonosz istenséget. Végül rátalál egy tisztalelkű, nagy szellemi erővel megáldott lányra, aki ha védőszellemévé fogadja őt és fohászkodik érte, akkor végre átalakulhat égi sárkánnyá. Ezért a lány nyomába szegődik, és mindent elkövet, hogy rábírja erre, de Yeo Ri (Kim Ji-yeon) tizenhárom éve ellenáll neki. A lány Neob-deok sámán (Gil Hae-yeon) unokája, aki örökölte a képességeit és eltanulta tőle a mesterségét, de mégsem akar sámán lenni, ehelyett "látóüvegek", vagyis szemüvegek készítésével foglalkozik. 

Szintén a falu szülötte egy alacsony származású, kedves és tanult fiatalember, Yoon Gap, akit műveltsége és reformer elgondolásai miatt a hasonlóan gondolkodó Lee Jeong király (Kim Ji-hoon) szolgálatába és bizalmába fogadott. Yeo Ri és Yoon Gap vonzalmat éreznek egymás iránt, de a fiatalembert, aki éppen titkos küldetésben jár a falujukban, a király ellenségei megölik. Hogy megszerezze Yeo Ri talizmánját, Gang Cheol megszállja a halott férfi testét, és ezennel kezdetét veszik a bonyodalmak, mert az imugi a test fogságába esik, és fogalma sincs, hogyan tudna kiszabadulni belőle. 

Ezért csak az első epizódban találkozunk az imugi valódi megjelenésével, Kim Young-kwang cameo szereplésének köszönhetően. Azonban abban a néhány rövid jelenetben olyan izgalmasan formálja meg Gang Cheolt, hogy őszintén remélem, egyszer hasonló főszerepben is láthatjuk. Természetesen a csavar abban van, hogy az imugi továbbra is a dráma főhőse, csakhogy immár egy másik színész, a neki testet kölcsönző Yook Sung-jae játssza, akit így kettős szerepben láthatunk, hol imugiként, hol királyi levéltárosként, néhol mindkettőjüket egyszerre egy térben, sőt még egyszerre uralva ugyanazt a testet is. Yook Sung-jae alakítása nagyszerű, mert mindig rá lehet ismerni, hogy éppen melyik karaktert játssza, imugiként pedig meg tudja idézni Kim Young-kwang játékos, pimasz lényének beszéd- és viselkedésbeli jellemzőit is.

A történet két vonalon halad tovább. Ahogy az lenni szokott, a királyi udvar a pártoskodások és a trónra törések terepe, a király nem bízhat senkiben. Ráadásul furcsa jelenségek érik utol a családjának tagjait, már mindenki valami gonosz megszálló tevékenységére gyanakszik, de a király nem hisz a babonaságokban, korábban be is tiltotta a sámánok ténykedését. Jó időbe telik, mire elfogadja, hogy a küldetésről visszatért bizalmasának nem ment el az esze, hanem egy földi halandók hierarchikus viszonyaira fittyet hányó istenség űz vele kemény tréfákat a saját udvarában, aki ráadásul egy sámánnőt hozott magával. Miközben kutakodnak a bajok forrása után, egyre-másra különböző szellemekbe botlanak. Ezek a lények mind az elők és holtak közötti mezsgyén megrekedt halottak, akik dühösek, mert az életükben elszenvedett sérelmeik miatt nem lettek kiengesztelve.  

Ezzel elérkeztünk arra a pontra, ahol megragadhatjuk, hogy mitől olyan bámulatos ez a dráma. Sok alkotásban találkozhattunk már a koreai sámánizmus halál utáni életre vonatkozó képzeteivel, és az ezeken nyugvó egyes rituálékkal. Most minderről egy átfogóbb képet alkothatunk, bár még mindig messze nem teljeset. Az előbukkanó szellemalakok mind más-más kezelésmódot igényelnek, mivel a sérelmüket is különböző okok idézték elő. Halálukat okozhatta tűz, víz, melyeken keresztül az őselemekkel kerülünk kapcsolatba, vagy akár gyilkosság is. Ezért mindegyikük megbékéléshez segítése és túlvilágra kísérése más és más rituálét kíván, és ezek bemutatása jelenti a sorozat kulturális különlegességét. Természetesen nem autentikus szertartásokat látunk, hanem azok dramatizált változatait, de a rituálék célja, kelléktára, az előadásmódjának lelkülete így is tökéletesen alkalmas arra, hogy átélhessük a hitbéli jelentőségüket, a sámánok égi és földi világ között betöltött fontos közvetítő szerepét. A koreai sámánizmusra a buddhizmus erős befolyást gyakorolt, ennek lenyomatát is megtaláljuk a sorozatban. A sámánok által mondott szövegek valószínűleg szintén a dráma számára íródtak, de mégis felidézik a varázsigék, rontásűző ráolvasások formuláit, melyek a színészek ajkán válnak igazán rituális szövegekké. Csak példaként idézve az egyiket (Ynonline8 fordításában):

Ó, égiek! Ti sorsokat forgatók!
Űzzétek a gonoszt, mentsétek a jót!
Nyugtassátok szívét, védjétek lelkét!
Tartsátok be ezzel a mennyei törvényt!

Yeo Ri és Gang Cheol hamarosan találkozik egy méreteit és erejét tekintve is hatalmas, gonosz szellemlénnyel, aki bekebelezte Yoon Gap lelkét. A sámánlány tudja, hogy egyedül reménytelen szembeszállnia a hatalmas Palcheokgwi nevű szörnnyel (a név jelentése 8 cheok magas, tehát 2,5 méteres démon, de a magyar fordításban a költői Égbevesző Árny nevet kapta) Yeo Rinak tehát szüksége van Gang Cheol segítségére, ezért elfogadja őrzőszelleméül. Gang Cheol viszont rájön, hogy a démont csak saját maga feláldozásával képes legyőzni. 

A Palcheokgwit valami titokzatos erő is táplálja, és minden jel ugyanabba az irányba mutat, mint a király nyomozásáé az ellene összeesküvők után, ami egyúttal a történet másik vezérfonala is. Egyre több ellenségről hull le az álarc, de a múlt feltárása a királyi család vérvonalának egy dicstelen eseményéhez vezet, ami magyarázatot ad a bosszúszomjas lény királyi család ellen táplált indulataira. A végkifejletig természetesen még számos dolog történik, Lee Jeong király, Gang Cheol és a Yeo Ri harcostársakká válnak, előkerül és némi bonyodalmat okoz egy másik, Bibi névre hallgató imugi, aki Cho Han-gyeol alakításában a kedvességével, szépségével, és szomorú sorsával is a dráma emlékezetes alakja marad. A két imugi színszimbolikával is rendelkezik. Gang Cheol a fekete imugi, aki az elbukott felemelkedése miatt egy megrekedt lény, aki nem képes az átalakulásra, ezért sötét és bosszúvezérelt, az ereje nem áramlik, hanem rombol. Ezzel szemben Bibi fehér imugi, aki még az átalakulás előtt áll, a sárkánnyá válás igéretével élő, tiszta szándékú lény. Ez persze csak a "nagykönyvi formula", hőseinkre sem pontosan áll mindez.

Gang Cheol bár utálja a gyenge embertestét, élvezi az érzékszervek által megtapasztalható örömöket, és minél több időt tölt az emberek között, annál jobban megérti a működésüket, átéli az érzéseket, az örömöket és a fájdalmakat, és ebben nem kis szerepe van Yoon Gap édesanyjának (Cha Chung-hwa), aki az imugit is fiaként kezeli.

Gang Cheol megtanulja felismeri a jót és a rosszat, de mindennek ára is van - ahogyan egyre emberibbé válik, úgy veszít isteni erejéből. Yeo Ri érzelmei pedig egyre inkább összekuszálódnak, mivel a testben az egykori szerelmét, a személyiségben a gyűlölt ellenségét látja, és néha már nem tudja, melyikükért is aggódik jobban. Arra is rá kell jönnie, hogy nem mindent gondolt helyesen a múltban, a felismerések pedig más színben tüntetik fel előtte Gang Cheolt. 

Míg a király a valóság terepén küzd a rosszakaróival, addig egy sokkal kíméletlenebb harc is zajlik két nagyhatalmú sámán, Yeo Ri és a vak Poongsan között. Utóbbi a király szolgálatában áll, mágikus erejével mégis annak ellenségeit támogatja. Nagy manipulátor, és semmiféle gonoszságtól nem riad vissza. Kim Sang-ho talán élete legjobb szerepét kapta ezzel a karakterrel, és ismét bebizonyítja, hogy milyen nagyszerű színész. Sámánként elhisszük neki a révületét, az átváltozásait, hogy rituális dobolásával földöntúli erők elszabadítására és irányítására képes. Lenyűgöző a kántálása, mind a szövegmondás sebességét, mind átéltségét illetően. 

Számos véráldozattal jár, mire eljutunk a királyi családot sújtó csapások eredőjéig. A dráma elején elhangzik egy kérdés, ami akár összegzése is lehetne a látottaknak:

"Ha az emberek felfognák végre, hogy az élet nem ér véget a halállal,

és hogy tetteik következményei nemzedékeken át kitartóan kísértenek,

vajon más lenne a világ?"

A dráma bár tele van szellemekkel, szörnyekkel, és még azoknál is ijesztőbb emberekkel, mégsem félelmetesebb egy komorabb mesénél. Látványvilágát tekintve szemet gyönyörködtető, a tájak fotózását és az enteriőröket tekintve egyaránt. A szertartások bemutatása kiválóan érzékelteti azok ijesztő vonásait és szépségeit egyaránt. A gondosság mindvégig érzékelhető, egyik kedvenc jelenetem, amikor az imugi - aki a víz elemének ura, nem is tud nélküle létezni - emberalakban úszik a tóban, átadva magát az élvezetnek, és a színész mozgásában meglátjuk a sárkány kígyózását.

A színészgárda szinte sztárparádé, számtalan nagyságot meg sem említettem, főleg az udvar hivatalnokainak és testőreinek világából, pedig mind megérdemelnék, a gyönyörű királynőkről, kisasszonyokról és szolgálólányokról, a sorozat számos gyermekszereplőjéről, vagy a szellemlényeket alakító színészekről nem is beszélve. Helyettük a "kagylóképű" főeunuchnak adok helyet, mivel Kim In-kwon ennek a szerepkörnek teljesen új és szórakoztató ízt tudott adni. 

A The Haunted Palace a koreai fantasy sorozatok egyik kiválóan sikerült darabja, talán éppen amiatt, hogy olyan szeretettel és tisztelettel nyúltak a saját hagyományaikhoz. Az érdekesség kedvéért megemlítem, hogy Kim Ji-yeon rendező korábbi drámáját éppen a napokban néztem meg, és a Call It Love-ban már gyümölcsöző volt a Kim Young-kwannal való együttműködése. A társrendező Yoon Seong-sik pedig a Mr. Queent is jegyzi, amelynek forgatásakor már volt alkalma kitapasztalni egy hasonló, testcserés helyzet nyújtotta humoros és drámai lehetőségeket.  

Az Encyclopedia of Korean Folk Culture szócikke

Szerző: Oh Se-gil

IMUGI

Meghatározás

Képzeletbeli lény, egy nagy kígyó, amely nem tudott sárkánnyá válni, és a vízben él.

Áttekintés

Az imugi egy koreai néphagyományban gyakran megjelenő képzeletbeli lény. A sárkányhoz hasonlóan szent lényként ábrázolják, amely uralkodik a vízen és gazdagságot hoz az embereknek, ugyanakkor negatív lényként is ábrázolják, amely képes ártani az embereknek. Míg a sárkányok általában pozitív képet mutatnak, mivel segítenek az embereknek, az imugi egyszerre pozitív és negatív lényként is értelmezhető.

Az imugi általában mély vízben él. A tavak és a kis mocsarak jellemző példák erre, és az imugiról számos mese, köztük helynév-legendák is, terjedtek el az egész országban. A néphit szerint, ha egy imugi száz évet tölt a vízben, felemelkedik a mennybe és sárkánnyá válik. Ez azt jelenti, hogy az imugit hiányos lénynek, a sárkánnyá válás előtti stádiumnak tekintik. Ez a felfogás csökkenti az imugi szentségét és hozzájárul ahhoz, hogy negatív lényként ismerjék el. Ugyanez magyarázza azt is, hogy az imugi isteni erejét a legtöbb mesében csak homályosan említik, vagy a sárkányokénál gyengébbnek ábrázolják.

Így az imugi ebben a befejezetlen állapotában törékeny lénynek tűnik, amely még apró emberi beavatkozás hatására is elveszítheti isteni erejét. Ha egy ember tanúja lesz annak a pillanatnak, amikor az imugi hosszú megpróbáltatásait végigcsinálja és felemelkedik, akkor az imuginak nincs más választása, mint visszatérni a vízbe.

Így a szájhagyományban az imugit elsősorban olyan lényként ábrázolják, akinek felemelkedését az emberi beavatkozás megakadályozza, és ennek következtében olyan lényként ábrázolják, aki hajlamos a duzzogásra vagy az embereknek ártani.

Az imugi ezen jellemzőjét olyan közmondások is megörökítik, mint például: „Az imugi, amelyik nem tudott sárkánnyá válni, csak duzzogással marad.” Ez metaforikusan leír egy duzzogással teli, együttérzés nélküli embert, aki csak árt másoknak.


Előfordulások

Amikor Jikji, a alapító szerzetes, miután Kínában megkapta a buddhista tanításokat, visszatérő útján elérte a Nyugati-tenger közepét, egy sárkány fogadta őt palotájában. A sárkány megkérte, hogy szavaljon buddhista szentírásokat, ajándékba adott neki egy aranyfonállal hímzett selyemruhát, és emellett elküldte fiát, Imugit [Üvegszeműt], hogy szolgálja őt. Imugi mindig a templom melletti kis tóban élt, és titokban segítette a buddhista tanítások terjesztését. Egyik évben hirtelen szárazság sújtotta a mezőket, és a zöldségek elszáradtak. Az apát megparancsolta Imuginak, hogy hozzon esőt, és elegendő eső esett, hogy az egész megyét táplálja. A Mennyei Császár, azt gondolva, hogy az eső az ő tudta nélkül jött, meg akarta ölni Imugit. Amikor Imugi figyelmeztette a szerzetest a veszélyre, a szerzetes a padlódeszkák alá rejtette. Röviddel ezután egy mennyei hírnök érkezett az udvarra, és követelte a sárkány kiadatását. A szerzetes az udvar előtt álló körtefára mutatott. A mennyei hírnök villámmal megcsapta a körtefát, majd visszatért a mennybe.

Ebben a mesében a sárkány, akárcsak a sárkányisten, a buddhista hitet védő istenség, ugyanakkor a vizet irányító lény is. Az imugi és a sárkány közötti kapcsolat is felismerhető. Ők apa és fia; az imugi ereje alacsonyabb rendű, mint a sárkányé, ami azt jelzi, hogy ő egy hiányos lény, aki sárkánnyá válhat. Ezenkívül az imugi közvetlenül segít az embereknek, például kockáztatja az életét, hogy esőt hozzon az emberek javára.

A sárkányszerű lény ezen tulajdonságai a népmeseiben is megnyilvánulnak. Lee Mok sárkánnyá változott, és belépett a tóba. Egy szerzetes követte Lee Mokot, és felfedezte valódi természetét. Egyik évben súlyos aszály fenyegetett éhínséggel. A szerzetes könyörgött Lee Moknak: „Hozz esőt, hogy enyhítsd az aszályt és elhárítsd az éhínséget!” Először a sárkány visszautasította, mondván, hogy a Jade Császár parancsának megszegése a halálát jelentené. A szerzetes kitartó könyörgései után azonban esőt hozott. A sárkány ezután megkérte a szerzetest, hogy segítsen neki elkerülni a Jade Császár büntetését. A szerzetes a padlólapok alá rejtette a sárkányt. A Jade Császár követe megérkezett, és Lee Mok tartózkodási helyét kérdezte. A szerzetes a templom előtti jujuba fára mutatott, és kijelentette, hogy az Lee Mok. A szerzetes segítségének köszönhetően Lee Mok megőrizte az életét. A tóban telepedett le, és esőt hozott, amikor aszály fenyegetett.

Itt az imugit olyan lényként ábrázolják, amely képes sárkánnyá alakulni. A Samguk Yusa-val ellentétben ez a narratíva azt a felfogást tükrözi, hogy az imugit nem hiányos lénynek tekintették, hanem egyenrangúvá tették a sárkánnyal. Továbbá nem csupán a buddhista törvény őrzőjeként jelenik meg, hanem olyan lényként, amely aktívabban beavatkozik az emberi életbe, és segítséget nyújt, például esőt hoz az aszály idején.

Ezenkívül létezik egy olyan imugi-típus, amelynek isteni természete gyengébb, de emberi tulajdonságai erősebbek. Mint korábban már említettük, az imugit néha hiányos lénynek tekintik, amely még nem szerezte meg teljes mértékben a sárkány erejét. Ez a hiányosság gyengítette isteni természetét.

Volt egyszer egy szegény yangban. Egy nap, amikor hazatért a ruhaeladásból származó pénzzel, egy tömegre bukkant, akik egy óriási kígyót akartak megölni. Az úr odaadta nekik a ruhaeladásból származó összes pénzt, azzal a feltétellel, hogy kímélik meg a kígyót. Hogy eltartsa a családját, geomantává vált. Miközben egy házban étkezett, ahol temetkezési helyet keresett, megosztotta ételét egy szánalmas gyermekkel. A gyermek rendkívüli képességekkel rendelkezett, és a feng shui-ról semmit sem tudó tudóst a legjobb geomantává változtatta. A gyermek kiderült, hogy az a hatalmas kígyó, amelyet a tudós korábban megmentett. Elmondta, hogy az emberek megszegték az ígéretüket, és megpróbálták megölni, ami megakadályozta, hogy átalakuljon. A gyermek kijelentette, hogy azért jött, hogy viszonozza a jóságot, de több segítséget nem tud nyújtani, majd eltűnt. A sárkánynak köszönhetően az úr gazdag lett és jól élt.

Itt a sárkány kígyóként van ábrázolva. A kígyók gyakran jelennek meg a háztartások hiedelmében, mint a gazdagságot irányító istenségek. A sárkánykirály fiát kígyóként ábrázolni a sárkány hiányosságának népi felfogását tükrözi. Bár szentsége csökkent, emberi tulajdonságai – az erényesek védelme és jóságuk meghálálása – felerősödtek. Azzal, hogy megjutalmazta a nemest, aki megőrizte jó természetét azzal, hogy megmentette a kígyót és megosztotta ételét az éhező gyermekkel, az imugi megtestesíti a köznép erényes életre való törekvését.

Végül létezik egy negatív imugi is, amely kárt okoz az embereknek. Ez az imugi olyan lényként van ábrázolva, amely elvesztette mind szentségét, mind emberségét.

Kim Si-min, az Imjin-háborúban nagy érdemeket szerzett katonatiszt, állítólag már fiatal korában is rendkívül okos és magas volt. Egy hihetetlen anekdota is fennmaradt róla, még kilencéves korából. Kim Si-min lakhelye, Baekjeon falu (a mai Gajeon-ri, Byeongcheon-myeon, Dongnam-gu, Cheonan-si, Chungcheongnam-do) bejáratánál kanyargós ívekben folyt a Baekjeon-patak. A patak partján egy víz alá merült szikla feküdt, amely alatt egy nagy barlang volt. Ebben a barlangban egy hatalmas imugi élt, amely gyakran előbújt, megijesztve az embereket és kárt téve az állatállományban. Kim Si-min elhatározta, hogy legyőzi a kígyót. Azonnal összegyűjtötte a falu gyermekeit, eperfa íjakkal és ürömnyársakkal felfegyverkezve rohant a Baekjeon-patakhoz. Ezután a gyermekeket a falu bejáratánál lévő nagy szikla [Gwi-am] tetejére állította, és árnyékaikkal csalogatta elő a kígyót. Amikor az imugi meglátta a gyerekek árnyékát és előbújt, Kim Si-min fűzfa íjába fűzfavesszőket helyezett, és hét-nyolc nyílvesszőt lőtt ki, amelyek megölték az imugit. Azt mondják, hogy az imugi vére több napig vörösre festette a Baekjeon patakot.

Az itt ábrázolt imugi olyan lény, amely kárt okoz az embereknek és az állatoknak, ezért kizárólag büntetés tárgya.

Jellemzők és jelentőség

A sárkányt a buddhista kultúra beáramlásával együtt hozták Koreába. Az imugi úgy tűnik, hogy a sárkány érkezése előtt a helyi hiedelmekben a vízisten szerepét és funkcióját töltötte be. Ahogy azonban a buddhizmus fokozatosan kiterjesztette hatalmát, és a sárkány ideológia került a hitünk középpontjába, az őshonos hitben megőrzött imugi szentsége gyengült. Ennek következtében az imugi a sárkány utódjának státuszára csúszhatott vissza, vagy büntetés célpontjának tekintették.

Mégis, miközben népünk vallási érzései az imugi iránt gyengültek, szimbolikus jelentősége, mint emberhez hasonló tulajdonságokkal rendelkező furcsa lény, megmaradt. Az emberi tapasztalatokon túli mennyei birodalom isteneivel, illetve a keleti, nyugati és déli tengerek mélyén lakó sárkányistenekkel összehasonlítva az imugi egy ismerős lénnyé változott. Az emberek közelében, otthonaik közelében lévő tavakban és patakokban lakott, beavatkozott az emberek szerencséjébe és szerencsétlenségébe, miközben a helyes értékek gyakorlását testesítette meg. Így az imugi ábrázolása, amely szerint a jószívű, az életet tisztelő és a szerencsétlen gyermekekről gondoskodó embereket jutalmazza, összefoglalja azokat a helyes értékeket és emberi ideákat, amelyeket a mi világunkban is követünk.

Hivatkozások

A befogadó értelmezése és a népmese többrétegű jelentése (Lee In-kyung, Korean Literary Studies 25, Korean Literary Studies Association, 2012), Tanulmány az állat-ember házasságok állatszimbólumairól a királyi születésekkel kapcsolatban (Kim Jong-dae, Korean Literary Studies 23, Korean Literary Studies Association, 2008).

[Tévédrámákról] CALL IT LOVE (2023)

사랑이라 말해요
Disney Plus, 2023, 16 rész
Műfaj: dráma, melodráma, bosszú, szerelem, család, iroda
Rendező: Kim Ji-yeon 김지연, Lee Gwang-yeong 이광영
Forgatókönyv: Kim Ga-eun 김가은
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

A Call It Love (Nevezzük szerelemnek) a csend drámája. A magány csendjéé. A védekezés csendjéé. Ha a két főszereplő filmes idejét összeadnánk, és megvizsgálnánk a kommunikációs helyzeteikben beszéddel és hallgatással töltött idő arányát, biztosra veszem, hogy a némaságban töltött idő lenne a hosszabbik. Lehet, hogy a türelmetlenebb nézők emiatt lassúnak, esetleg még unalmasnak is érezhetik a sorozatot, azonban a figyelmesek egy alapos lélektani mélyfúrásnak lehetnek tanúi.

Kim Ga-eun író első és eddig egyetlen megfilmesített története a két főhős belső világára, és azok változásaira koncentrál, még ha egy sokszereplős, mozgalmas közegbe is helyezi a megfigyelésüket. A műfajok is szokatlan elegyben vannak jelen. A romantikus koreai sorozatok között gyakrabban találkozunk reális drámai elemekkel színezett nagyívű melodrámákkal, ám itt éppen fordított a helyzet: a fő cselekményszál egy valószerű, aprólékosan kidolgozott lélektani dráma, amit a melodrámák kelléktárába tartozó elemek színeznek. A két főhős közötti kapcsolatot a bosszúállás szándékának motívuma mozgatja, történetük pedig bele van ágyazva mindkettejük családi viszonyainak feltárásába, tehát családi drámát is látunk. Ha ez nem lenne elég, akkor átélhetjük még egy nehézségekkel szembesülő vállalkozás küzdelmeit is. Mivel a sorozat túlnyomó részében egy klasszikus dráma kibontására összpontosít, ezzel magasan tudja tartani az érdeklődési szintünket, ami az utolsó részekben lanyhul egy kissé, egyenes arányban a melodrámai fordulatok és hangulatok nagyobb térnyerésével. 

A rendezőpáros egyike Kim Ji-yeon, akinek az ezt követő (általam éppen a napokban látott) nagyszerű drámája a The Haunted Palace, másikuk a már kilenc rendezést maga mögött tudó Lee Gwang-yeong, köztük van a The Secret Life of My Secretary, amit a férfi főszereplő személye is összeköt a Call It Love-val. Mindketten avatott rendezők, ami mindvégig érződik a sorozatban, a képi kompozíciókban éppen úgy, mint a kamerák figyelő tekintetében, amely nem mulaszt el a színészi játékból egyetlen árulkodó tekintetet vagy megmozdulást sem. 

Ezt azért kell kiemelni, mert a dráma minden beleadott írói-rendezői érték mellett mégis a két fő karaktert játszó színész kivételes játékterepe. Pedig utólag visszatekintve a dráma egészére, abban nem nagyon találunk olyan jeleneteket, amelyekben a két főhőst nagy érzelmi kilengést mutató helyzetben látnánk. Sim Woo-joo (Lee Sung-kyung) az impulzívabb karakter, de a kezdeti harsánysága gyorsan átvált fojtott, ámde eszelős dühbe, ami inkább bántó, durva élt kölcsönöz kevés szavának, majd a történet előre haladtával ébredő belső bizonytalansága egyre hallgatagabbá teszi. Han Dong-jin (Kim Young-kwang) pedig maga a megközelíthetetlenség, a maga köré húzott falai áthatolhatatlanok. Woo-joo renitens, korlátokat nem tűrő lázadó, külön érdemes megfigyelni, hogy fikarcnyit sem hasonlít a vizuálisan (jelmez, smink) kínosan tökéletesre formált hősnőkhöz, arca természetes, öltözködése mindvégig leginkább egy kamaszfiúéra emlékeztet. Erős és harcedzett egyéniség, aki kényszerűen, mégis önként vállalva viseli a családjáról való gondoskodás terheit is. Dong-jin viszont maga a pedantéria, a szabálykövetés és megfelelés, de nem ezek idegesítően eminens értelmében, hanem belső szükségletként, személyiségének igazodási pontjaként, megtartó erőként. Tűz és víz, magukban is ősellenségek, ám itt egy bosszúállás szándéka is egymás ellen vezeti őket. Azaz vezetné, mert Dong-jin értelmezhetetlen válaszokat ad Woo-joo neki szegezett, bár ki nem mondott kérdéseire.    

Kim Young-kwang valami egészen elképesztő alakítást nyújt Dong-jin szerepében. Ez a férfi szelíd és visszahúzódó, a megértésen és az elfogadáson kívül alig ad másféle reakciót az őt érő, bármennyire bántó hatásokra. Tartása hajlott, járása kimért, mintha mindig védekezne valami ellen. Hangja fakó, és szinte csak egyszavas vagy tőmondatokban beszél. Már-már autisztikus tünetekre emlékeztetően nem képes, vagy nem akarja kifejezni a saját érzéseit, csak a tekintetéből tudjuk, ami mindig élénken beszédes, hogy nem ilyesmiről van szó, mert elárulja mindazt, amiről nem tud beszélni. A karakter nem nélkülözi a belső erőt, tökéletes a helyzetfelismerése és értékelése, a maga módján fel is veszi a kesztyűt a méltatlanságokkal szemben. Csak végtelenül magányos, és a védekező stratégiáinak gyökere az élete során többszörösen elszenvedett traumáinak következménye.

Ebben nem különbözik Woo-joo-tól, aki szintén halmozottan sérült személyiség, csak éppen más utat választott magának. Ezt a két embert vezeti egymáshoz a történet, akik eleinte kóstolgatják egymást, de a kölcsönös megismerési folyamatuk végül azzal jár, hogy mindketten kimozdítják egymást a kiépített önvédelmi bázisukról. De ezzel kockázatos terepre tévednek, mivel a kettőjüket összekötő, sokáig csak Woo-joo által tudott kapocs sötét árnyékot vet egymás iránt ébredő érzéseikre. Nézőként tudatában vagyunk a veszélynek, és szinte egy thrillerhez hasonló az aggodalmunk, amit értük érzünk, különösen a gyanútlan Dong-jin iránt. 

Miközben figyeljük kettőjük kapcsolatát, kibomlanak a családi történeteik, melyek összefüggésben állnak egymással. Megismerünk kétféle anyafigurát. Egyikük, Ma Hee-ja (Nam Gi-ae) teljesen alkalmatlan erre a szerepre, mert valójában egy női predátor, akit csak az érdekel, hogy kiszemelt férfiáldozatai révén jólétet biztosítson magának. Családosokra is szemet vet, és ennek áldozata a gyermekeivel magára maradó másik anya, Kim Hyeon-joo (Kim Hee-jung), aki belebetegszik a vele történtekbe, de éppen ezért sokáig ő sem képes a gyermekei mellett betölteni a szerepét. Míg Dong-jin teljesen magára marad, Woo-joo-nak fel kell vállalnia a testvéreiről való gondoskodás feladatát.

A dráma a két testvérének, valamint közös barátjuknak története is. Alkalmi pszichologizálással a történetet annak feltárásaként is értelmezhetjük, hogy a családi viszályok miféle traumákat okoznak a védtelen gyermekeknek, akik a hatásokat egy életen át cipelik magukkal. Woo-joo túlzott felelősségvállalása, a bosszúszomja is ennek a következménye. Nővére, Sim Hye-song (Kim Ye-won) menekülése a rosszul választott párkapcsolataiba, pszichoszomatikus tünetei szintén a szülők nélküli felnövekvés problémájából fakadnak. A fiatalabb fiútestvér, Sim Ji-goo (Jang Sung-bum) inkább már a nővérei deformáltan túlféltő, fojtogató szeretetétől szenved, mely akadályozza az önmegvalósításának útját. A családi barát, Yoon Joon (Sung Joon) remek figura, aki folytonosan kiegyenlítő szerepet játszik a testvérek harcaiban, miközben érzelmei ingadoznak a két lány között. A drámába még az is belefér, hogy Yoon Joon önálló családtörténeti hátteret kap, mi pedig egy riasztó családmodellt, amelyből csak elmenekülni lehet, ahogy a férfi is teszi - aki egyúttal levonja azt a követeztetést is, hogy legjobb lenne az életét saját család vállalása nélkül leélni. A két főszereplő párkapcsolata mellett ennek a négyesnek a folyton változó kapcsolatrendszere adja a történet dinamikájának egyik forrását.

A másik forrás Dong-jin cége, amelynek a helyzete nem stabil, mivel van egy kemény ellenlábasuk Sin Seong-man (Shin Mun-sung), akinek célja a vállalkozásuk bedöntése. Woo-joo megjelenése a cégben egyrészt hatással van a kollektívára, másrészt ez a közeg folytonos visszajelzéssel szolgál a számára Dong-jin személyiségének kiismeréséhez. Ide kötődik a dráma egyik fontos alakja, Choi Seon-woo társigazgató (Jun Suk-ho), aki nemcsak Dong-jin egyetlen értő és féltő barátja, hanem a dráma talán legelevenebb alakja is. Hangos, vicces és látszólag dologkerülő, de mindig ott van a kellő pillanatban, ahol szükség van rá, és összekötő kapcsot képez olyan szereplőkkel, akikkel kapcsolatban Dong-jinnek el kell simítania a fennálló konfliktusokat. Ilyen Dong-jin előző szerelme is. Kang Min-yeong (Ahn Hee-yeon) karaktere nagyon ügyesen lett megírva, folyamatosan mélyítve a kezdetben egydimenziósnak tűnő láttatását. A céges kapcsolati hálóban gazdag a megjelenő alakok sora, mindegyikük hordoz olyan személyiségelemet - és ezzel együtt morális tanulságot is -, ami a munka világához köthető (versenytársakkal való viszony, céges árulás vagy éppen kitartás, stb.). 

A történet viszonylag különálló alakja Yoon Dae-hong (Choi Jung-woo), akinek bár semmi köze az apasághoz, mégis apai menedék Dong-jin számára. Nagyon szép a hozzá fűződő kempingezés szimbolikus motívumként való használata Dong-jin lelkiállapotainak kifejezésében, érdemes megfigyelni azt a képsort, amikor a kempingezés eszközein már csak polcra helyezett dísztárgyakként pásztáz végig a kamera. Sok drámában feltűnnek a vérségi családi kapcsolatok pótlékaként kiépülő emberi szövetkezések, önkéntes szerepvállalások,  Yoon alakjában itt is valami hasonlót látunk. 

Visszatérve az anyafigurákra: mindkét esetben világos, hogy a gyermekek nem menekülhetnek az "örökségüktől" - Dong-jin az anyja által elkövett bűnök terhétől, Woo-joo pedig nem tekinthet el az anyja életét tönkretevő bajok forrásától. Mindebben benne van annak a kérdése is, hogy a gyermekek meddig felelősek a szüleik életéért. Láttunk már drámákat, amelyek különböző módon, sokszor szélsőségesen válaszolták meg ezt a kérdést, a gyerekekre hol tragédiát hozva, vagy éppen bátorsággal felruházva őket a szülői örökséggel való leszámoláshoz. Itt némi melodramatikus fordulatot követően, az időre is bízva a megbékélést jutunk el a végkifejletig, melyben nem kevés szerepe van az anyai szívnek. Annak az anyai ösztönnek, ami felismeri a jót az ellenség gyermekében is, és megenyhülve magához fogadja az eltaszítottat. 

A Call It Love további erénye, hogy bár sok könnyet hullajtanak benne, mégis ellenáll minden melodramatikus stíluselemnek. Mentes a dagályosságtól és a szentimentalizmustól, mindvégig megőrzi a karakterek és a helyzetek valós életszerűségét. Igaz ez a zenéjére is, ami szép és érzelmes, de kicsit sem érzelgős. Végül meg kell említeni, hogy Jang Sung-bumnak angyali hangja van. 

[Tévédrámákról] WALKING ON THIN ICE (2025)

은수 좋은 날
KBS, 2025, 12 rész
Műfaj: thriller
Rendező: Song Hyeon-wook 송현욱
Forgatókönyv: Jeon Yeong-sin 전영신
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

Talán nem helyénvaló egy ismertetőnek szánt bejegyzést saját érzés említésével kezdeni, még számomra is furcsa, hogy miért kerített hatalmába valamiféle egyre erősödő fájdalom, több a sajnálatnál, amíg néztem a Walking on Thin Ice (Vékony jégen járva, eredeti címén Eun-soo nagy napja) című sorozatot, de ez történt - egyre összébb szorult a szívem, pedig a hasonló feszültségű drámákat, annak rendje és módja szerint, inkább a fordulatok iránti kiváncsisággal teljes izgalommal szoktam figyelni. De talán éppen ebben rejlik ennek a thrillernek a titka: a főszereplőkön keresztül olyan közel hozza hozzánk a történetet, hogy szinte úgy érezzük, velük - vagyis inkább bennük - a saját bőrünket visszük a vásárra.

Jeon Yeong-sin eddigi munkáiban (Argon, The Lies Within) már megmutatta, hogy kiváló érzéke van az érzelmi intenzitással játszó történetek írásához, a másodikként említett Hazugságok mindenütt is erős darab volt. Mostani munkájában egy szerény és szorgalmas családanyát állít a középpontba, aki annyira szorult élethelyzetbe kerül, hogy már csak valami csodáért imádkozik, ami megmenthetné. Ki gondolná, hogy a csoda be is következik, mégpedig egy droggal teli táska formájában. Kang Eun-soo (Lee Young-ae) erkölcsi dilemma elé kerül a drog beszolgáltatása vagy megtartása kérdésében, azonban ez csak látszólagos, hiszen lehetne-e más választása, mikor a tisztességgel szemben a férje élete a tét? Eun-soo kényszerpályája az első pillanattól világos, a továbbiakban az új helyzethez való alkalmazkodása, a személyiségének változásai izgalmasak.

Férfi főhősünk Lee Kyeong (Kim Young-kwang), akit jó fej, lányok kedvence rajztanárként ismerünk meg, de több is ennél, mert figyel a tanítványaira és emberséges velük. Nem kis meglepetés, amikor Eun-soo vele szembesül Jamesként, akiben a drogokat VIP-körökben terítő partnerét reméli. James egyedül dolgozó, profi figura, aki éppen annak köszönheti megmaradását az életveszélyes terepen, hogy nem bízik senkiben. Már a bemutatkozásakor megtudjuk, hogy nem a drogok érdeklik, az abból származó haszon egy nagyobb tervét szolgálja. A célja és annak indítéka csak apránként csepegtetve derül ki, mellyel egy bosszú-dráma is belecsavarodik a történetbe, de a lényeg, hogy James sem azonos a szimpla maffiózókkal. A nőnél lévő újfajta drog viszont felkelti az érdeklődését, és megszületik a szövetségük. Ami természetesen minden további baj forrása, hiszen sosem jelent jót, ha normális beállítottságú emberek keverednek a gengszterek üzelmeibe.

Éppen ezért az első pillanattól megjósolható, hogy a dolgok nem fognak jó irányba haladni, ám ez a biztos tudás nem von le semmit a bekövetkező fordulatok izgalmi értékéből. Annak ellenére, hogy az elveszett drogok után hajtóvadászatot folytat a Fantom nevű, maffiamódszerekkel működő társaság, valamint a rendőrség is a droghálózat után, nem egy szokványos krimit látunk. A bűnügyi történetet átszínezik az egyéni drámák, mert a fontosabb szereplők mögött kirajzolódnak a családi viszonyaik, és ezek a legellenszenvesebbeknek is emberarcot adnak. Bőségesen találkozunk ilyenekkel, vannak köztük házastársak, szülők, gyermekek, munkatársak, akik hol pitiánerek, hol álságosak vagy jobbra törekvők. Emiatt érezzük érzelmileg telítettnek a drámát, még ha abból a szerelmi szál teljesen hiányzik is. Eun-soo és James között ez a köztük lévő életkori különbség miatt sem lenne nagyon életszerű, azonban érdekes, hogy a "vállalkozói" kapcsolatuk mégis szinte egy szerelmi kapcsolat stációit mutatja: van benne megismerkedési fázis, a bizalom kialakulásának szakasza, a féltékenység és a megcsalatottság átélése, szakítási krízis, majd a kitárulkozás, a megértés és elfogadás, a végső kitartás, akár az önfeláldozásig - mégis mindvégig csak a "munkáról" van szó. Még akkor is, ha a jelenetek időnként (tényleg ritkán) romantikus drámákat idéznek, mindig van bennük némi csavar, például némán zajlanak, tehát nem tudjuk meg, hogy éppen mi hangzik el a szereplőktől.

Mivel nem a tisztes családanya és a gaz drogdíler kapcsolatáról van szó, a drámában elég későn lesz világos, hogy ki a valódi főgonosz. Amíg ez kiderül, elég részletes rajzot kapunk két szervezet, a Fantom és a rendőrség működéséről, és nehéz eldönteni, hogy melyiküknél átláthatóbbak a viszonyok. 

Song Hyeon-wook sokszínű rendezői életművének utóbbi munkái között találjuk a The Golden Spoon és a The Midnight Studio című sorozatokat, de a neve felbukkan olyan drámák, mint a Brain vagy a Comrades kapcsán is. Egyaránt erős az emberi kapcsolatok, a thriller és az akciók ábrázolásában, és ezeket a képességeit bőségesen kamatoztatja a Walking on Thin Ice-ban is. A képei kifejezőek, a jelenetek ritmusosak, és a kamerája figyel a színészek apró rezdüléseire is. Kiválóan él a megtévesztés művészetével, számos esetben visz vékony jégre minket, nézőket is, elhitetve a látszatot, majd utólag, a teljes bemutatással korrigálva azt. Talán nem spoiler, ha kiemelem egy rendkívüli kamerabeállítását, mely teljesen elüt a dráma képi világától, ezért úgy tűnik, hogy üzenet értékű a történet egyik fordulópontján. Azt hiszem, érdemes elgondolkodni azon, hogy mi mindent fejez ki ez a kép, ami mintha egy pillanatra az időt is megállítaná:

Külön figyelemre méltó a dráma befejezése, mely egyszerre lezárt és nyitva hagyott. Mindenki eljut a története végére, átélve sikert, bukást és penitenciát, a "hogyan tovább?" azonban kétséges. A dráma végső kérdése, hogy vajon másodszor is elbukik-e valaki, ha hasonló esélyt kínál fel számára a sors, és ha figyelünk arra, hogy miként válaszolják meg ezt a főhősök, akkor sejthetjük, hogy mi felé vezet a rohanó Eun-soo, és az épület tetejének peremén egyensúlyozó Lee Kyeong sorsa. 

Nehéz felsorolni minden színészt, akiknek nagyszerűen alakított karakterei a két főszereplőt kísérték és befolyásolták az útjuk során. De néhányukat mégis kiemelem: Eun-soo köréből a férj Bae Soo-bin, a diáklányok szerepében Kim Si-a, Seo Eun-sol, Lee Ju-yeon, az öntelt anyuka, Jo Yeon-hee, az álságos barátnő, Oh Yeon-ah. A maffiózók köréből a két szerencsétlen sorsú testvér, Lee Kyu-sung és Son Bo-seung, a főnök Won Hyun-joon. James köréből a drogfüggő chaebol-örökös, Do Sang-woo, aki egyúttal a drogos életút állomásait is megjeleníti, vagy a testvér szerepében Kim Dong-won. A rendőrség köréből a meghurcolt, mégis saját lábára állni képes Kwon Ji-woo, és a kopóként kiszemeltjeit nem eresztő Park Yong-woo, vagy a gyanút fogó Hwang Jae-yeol. 

A drámát ádáz akciójelenetek tarkítják, melyek eléggé brutálisak. Az ökölharcok kiválóan kivitelezettek, különösen a profi kiképzettségű főrendőr és az e téren amatőr James közötti összecsapások.

A két főhőst alakító színész játékában a teljesen különböző karakterük ellenére van valami hasonlóság: végtelenül reális és természetes az alakításuk. Lee Young-ae mindvégig látszólag szürke kisegér, akiben a belső erő dominál, ami kreatív megoldásokra, és tőle nem elvárható merészségre sarkallja. Lee Young-ae nagyon erős a megkísértettség, a gazdagság iránti elcsábulás, az érzelmi elveszettség, majd az észre térés minden egyes megjelenítésében. Kim Young-kwangot az aurája az utóbbi szerepeihez hasonlóan ismét minden helyzetben dominánssá teszi. Bámulatosan viszi végig azt a folyamatot, ahogy a nagymenő jelmezei mögül fokozatosan előbukkan és teljessé válik egy esendő ember arca. Ez az arc egyúttal a színész arca is, amit nem lehet eléggé tanulmányozni annak megfejtéséhez, hogy milyen csekély rezdülésekkel tud árulkodni a karakter sokszor titkolni szándékozott érzelmeiről. Az ő történetének végső fordulata annyira megrázó, hogy némi melodramatikus árnyalatot is felfedezhetünk benne, de Kim Young-kwang itt sem téveszt mértéket, ezért is fáj annyira nézni az érzelmi összeomlását.

És ezzel vissza is értünk a bevezetésként említett fájdalomhoz, ami talán nem csak engem ért utol a dráma nézésekor. Ha nem is a konkrét karakterekkel történtekben, de a kényszerítő helyzeteikben ráismerhetünk a saját sorsunk hasonló kihívásaira, amelyekre gondolva nehéz eldöntenünk, hogy mennyire vagyunk mi magunk vagy a külső tényezők felelősek a velünk történő rossz dolgokért. Mindkét kérdés fájdalmas, az is, hogy miért hibázunk, és az is, hogy miért érdemlünk ki a sorstól ilyen csapásokat. Mindenesetre szokatlan, hogy ilyen gondolatokkal maradunk magunkra egy thriller után.