2018. április 22., vasárnap

[Filmekről] Benson LEE: SEOUL SEARCHING (2015)

벤슨 리: 서울 캠프 1986

_____________________

Írta: Ricemegatron Expert
_____________________



A film problematikája nem ismeretlen a számunkra, hiszen az elmúlt évszázad, vagy akár a közelmúlt történelmi és gazdasági viharainak következtében sokmillió magyar ember vándorolt ki a világ különböző pontjaira. Nagyon hasonló a koreai diaszpórák helyzete a nyugaton letelepedett magyarokéhoz, hiszen nagyjából hétmillióra tehető a Koreán kívül élő, koreai etnikumú emberek száma. Bár túlnyomó többségük a szomszédos Kínában és Japánban található, ez a film az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában és Európában élőkre koncentrál. Pontosabban arra a speciális problémára, hogy az anyaország és a főként másodgenerációs nyugati fiatalság mit tud kezdeni egymással.



Benson Lee rendező
@gettyimages

 

Benson LEE rendező közvetlen tapasztalatokat szerzett e téren, hiszen amerikai koreaiként tizenéves korában részese volt annak a néhány év alatt hamvába holt kísérletnek, amelynek keretében a koreai állam nyári táborokat szervezett az anyaországról vajmi keveset tudó, távolba szakadt fiataloknak, akiknek identitáskereső útja akár önként, akár szülői nyomásra visszavezetett Koreába.

A film a koreai háborút felidéző kezdő képsorai alatt azt is elárulja, hogy a nyári táborok megszűnésének oka leginkább az volt, hogy a nemes célkitűzés ellenére Korea egyszerűen nem tudott mit kezdeni azzal a kulturális, gondolkodási és viselkedési mixtúrával, amelyet a hazalátogató fiatalok már magukénak tudtak.

Bár direkten nincs kimondva, de a történet kibomlásának elején az anyaországbeliek nézőpontjából látjuk az érkező, majd a nyári táborban magukat feltalálni próbáló fiatalokat. A végsőkig sztereotipizált, időnként karikírozottan megjelenített, sematikus figurák láttán menthetetlenül felrémlik előttünk az elképedt és elborzadt koreai arcok látványa, ahogyan a sok csodabogarat szemlélhették. Hiszen minden felsorakozik előttük a 80-as évek nyugati ifjúságának alternatív világából: nagyszájú fickók, kihívó nők, szexuális szabadosság, műfajok szerinti klikkesedés, buli, punk, hip hop, némi agresszivitás, és mindent átitat az alkohol... Tudjuk, hogy a koreai lélek még ma sem vetkőzte le teljesen a sokévszázados remetekirályság következtében kialakult, tartózkodó életérzését, és bár az amerikai katonai jelenléttel együttjáró kulturális hatások akkor már évtizedek óta bombázták az országot, az 1986-os Korea még távolról sem hasonlított az ország mai valóságához. 

Romantikus komédia bomlik ki előttünk, persze koreai módra: a mulatságos és érzelmes összetevőket egyaránt nagy dózisban kapjuk, a nyelvi humor különösen szórakoztató. Egyre jobban belelátunk három kiválasztott fiú és három lány, valamint a táborlakókkal foglalkozó koreai tanár életébe, és nagyon visszafogottan, de rendkívül pontosan kapjuk a legfontosabb koreai problémák bemutatását is (a demilitarizált zónában játszódó jelenet és a vér szerinti anyával való talákozás egyaránt kiválóra sikerült).



 



A film tempós, és annak ellenére, hogy a sok szereplő háttértörténete csak karcolatként tud megjelenni, a rendező kiváló érzékkel adagolja az összes olyan momentumot, amely érzelmileg telibe találja a nézőket. Az egyéni sorsok pedig tettenérhető, de mégsem zavaró módon, szinte tételes pontossággal rajzolják ki a külföldre szakadt emberek életproblémáinak teljes tárházát. A fiatalok sorsán keresztül képet kapunk a szülők generációjáról is, ami azért különösen érdekes, mert az idegen társadalmakba, kultúrákba beilleszkedni próbáló első generáció még esszenciálisan hordozza a koreaiságát, és ezáltal sokszor a saját gyermekeivel is konfliktusba kerül, akik már az új közeg értékei és attitűdjei szerint nőnek fel. A film nagyon érzékenyen ábrázolja a táborozás idején keletkező felismeréseket és megértéseket, melyek a szülő-gyerek kapcsolatokra is visszahatnak.

Természetesen a fiatalok és a tanáraik is lépésről-lépésre vetkőzik le a kezdeti idegenkedést, és nem kevés küzdelem árán, de szót tudnak érteni egymással. Ami pedig a legfontosabb: megszületik a kulturális különbségeken túltekinteni tudó, egymás iránti tisztelet. A film nem mutat be kudarcélményt, ezúttal mindenki gazdagodva távozik: kirajzolódik az anyaországbeliek nemes jelleme, a "dühöngő ifjúság" pedig emberarcot nyer, mi több, tisztelettudóvá változik, és mindezt kölcsönösen felismerik egymásban. Talán lehetne mindezt túlzott idealizálásként a film szemére vetni, hiszen a táborok bizonyára tovább működtek volna, ha minden ezek szerint alakul.

De van egy további mozzanata a filmnek, amelynek következtében ez az idealizálás értelmet nyer. A táborbeli kapcsolatok nemcsak az anyaország és az egyes fiatalok kölcsönösségében épülnek, hanem hálózatosan is, a különböző országokból, így a legkülönbözőbb nemzeti háttérrel rendelkező fiatalok között is. A film még azt is nagyon pontosan megmutatja - hiszen a tinédzserek világában járunk -, hogy a tábor lakóinak első harcai az ifjúsági kultúra törésvonalai mentén alakulnak ki, mert nagyon nem mindegy, hogy valaki éppen melyik szubkulturális trendnek a követője. Itt kell megjegyezni, hogy a buliról bulira haladást kiváló zenei háttér kíséri, többek közt hallhatjuk a Clash és a Spandau Ballet számait is. Tehát a fiatalok nemcsak a koreaiság összekötő élményét tapasztalják meg, hanem az előítéletek lebomlásának következtében egy átfogóbb, talán globálisnak is nevezető humanitás élményét, mindezt az internetet megelőző televíziós hőskorban. A film végére elolvadnak a kezdeti sztereotípiák, a szereplőkről lehámlanak a szubkulturális jelmezek. Egyszerű, tiszta arcú fiatalok indulnak hazafelé, akik között barátságok alakultak és szerelmek szövődtek - a világ szép és érdemes élni benne. (Kérjük is vissza a 80-as évek életérzését...)

A főszereplők között elsősorban nyugati születésű vagy ott nevelkedett koreai van, nem mindenki színész közülük, és érdekesség, hogy néhányukat a YouTube-on keresztül találták meg. Justin Chon a Twilight Sagaból is ismerős lehet, a további szerepeklők közül néhányat említve: Jessika Van, Teo Yoo, Esteban Ahn, Rosalina Lee, Kang Byul, a tanárt pedig Cha In-Pyo játssza.

A film világpremierjét 2015-ben tartották a Sundance Filmfesztiválon, ahol mindhárom vetítését álló ováció követte.

A film angol felirattal megtalálható a Netflix kínálatában.



Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint NEM.









    


































































2018. április 2., hétfő

[Filmekről] KANG Woo-suk: SILMIDO (2003)

실미도

_____________________

Írta: Ricemegatron Expert
_____________________


Figyelmeztetés: az ismertető spoilereket tartalmaz! 



Nem valami eredeti felismerés, hogy az élet sokszor simán maga alá gyűri az emberi képzelőerőt. Mégis, bizonyára menthetetlenül ez a közhely jut eszükbe azoknak az utazóknak, akik Incheon repülőiről letekintve ráböknek a lakatlan Silmi-szigetre, és akár turistaként oda is utazva megismerik a történetét. Mert a szigeten még mindig fellelhető tereptárgyak egy sokkal vadabb história mementói, mint amit a legendás hollywoodi film, A piszkos tizenkettő alapjául szolgáló regény írója, E. M. Nathanson egykor ki tudott ötleni.


 


A valóban megtörtént eseményekről 1990-ig teljes volt a hírzárlat, és bár a Silmido (Silmi-sziget) című film 2003-ban ráirányította a figyelmet a 684. Egység históriájára, még három évet váratott magára a kormányzati szervek megnyilatkozása, mely már ahhoz a perhez is kapcsolódott, melyet a valós történet résztvevőinek családtagjai indítottak a kormányzat ellen, és végül meg is nyertek, mivel a per a kormányzat jóvátételi kötelezettségével zárult.

684. Egység - az elnevezés beszédes, mivel a különítmény megalakításának dátumára, 1968. áprilisára utal. Észak- és Dél-Korea egyik legfeszültebb időszakában járunk ekkor, hiszen az év januárjában történik a legsúlyosabb incidens: az északiak az elnök meggyilkolásának szándékával betörnek a déliekhez, és bár a támadásuk nem jár sikerrel, az elnöki palota közelében lezajló tűzpárbaj nagyszámú katonai és civil áldozatot követel.

A fogat fogért, szemet szemért elvet követve a déliek erős válaszlépésről döntenek: a légierő égisze alatt létrehozzák a 684. Egységet, melynek fedett küldetése a támadást elrendelő északi elnök, Kim Ir-szen (Kim Il-sung) likvidálása. Ez a feladat viszont nagyjából azonos egy öngyilkos küldetéssel, vagyis a siker minimális esélyéhez megfelelően motivált és átlagon felüli képzettségű szuperkatonák szükségeltetnek.

Photo: movie.naver.com


De vajon kiket motiválhat egy ilyen eszelős feladat? Csakis olyanokat, akiket a rájuk rótt földi pokolból, vagy a ténylegesen gyors pokolba jutást elősegítő halálbüntetés árnyékából menekíthet ki az "önkéntes" jelentkezés, ráadásul megcsillantva nemcsak a kegyelem lehetőségét, hanem a hátralévő élet hősi piedesztálon való leélésének esélyét is. Így találja magát a Silmi-szigeten 31 nehézéletű fickó, akik egytől-egyig a társadalom söpredékének részei, valamint a szintén nagyjából önkéntes jelentkezéssel létrejött katonai kiképző csapat.

Megindul a szuperkatonák létrehozatalának kíméletlen és válogatott kegyetlenségeket felsorakoztató, testet-lelket betörő, megsemmisítő és újjáépítő folyamata. A sárban, hóban, levegőben, vagy akár víz alatt folyó gyakorlatoztatások sokszor már-már képtelen képsorai peregnek előttünk egy őrült sebességű katonai táboros akciófilmmé összeállva, és a menetközbeni áldozatok testén is áttiporva robogunk a csúcspont felé, melyben a kétévnyi fizikai és lelki tréning eredményeként 24 eszelős tekintetű, végsőkig elszánt kommandóst látunk, akik végre rávethetik magukat a kiszemelt célpontra. Egyúttal persze színészi sztárparádé részesei is lehetünk, hiszen az elitkommandó tagjait olyan jelentős színészi erők formálják meg, mint (a teljesség igénye nélkül) Sol Kyung-gu, Jung Jae-young, Kang Sin-Il, Kang Sung-jin, Lim Won-hee vagy Uhm Tae-woong.


Sol Kyung-gu

Ám ekkor történik valami teljesen elképzelhetetlenül abszurd dolog - megérkezik az akció lefújásának parancsa. Mivel időközben a két ország közötti jeges viszonyok olvadásnak indultak, a keményvonalas politikai elképzelések pedig felpuhultak, így a vérszomjasabb elit tagjai is már puhányabbakra cserélődtek - a kétévnyi tortúrán átesett különítmény vezetője azzal szembesül, hogy az egész titkos küldetés hirtelen diszkomfortossá vált az éppen regnáló politikai vezérkar számára.

Filmünk váltója itt átkapcsol az akciódrámáról egy lélektani drámához közelítő vágányra. Persze továbbra sem kell attól tartani, hogy a meghatódástól fogjuk telesírni a zsebkendőnket, hanem végigjárjuk az egység tagjaival az alapvető kérdésig vezető felismerések stációit. A kérdés pedig ez: mivel úgy kerültünk útjába a hatalomnak, hogy a létezésünkre sem derülhet fény, van-e a esély a menekülésre?

A szöuli parancs morális dilemmába taszítja a szigeten élő katonai vezetőket is. A film felvillantja azt a kimondatlan és képtelen sorsközösséget is, mely a kiképzési tortúra során kovácsolódott elöljárók és alávetettek között, valamiféle egymás iránti respekt-érzést kikínlódva, melyben néha már-már emberi arcot nyertek a "társadalom szemetének" tekintett elemek is, és viszont, a kiképző katonák is, akik az elkövetett kegyetlenségek ellenére is akarva-akaratlanul osztoztak az embertelen életkörülményekben.
 

 
 Ahn Sung-ki (Photo: HanCinema)


A különleges küldetés irányítóját, aki szinte végig karizmatikus katonai vezetőként uralja a szigeten a terepet, Ahn Sung-ki formálja meg. Alakítása azonban éppen akkor lesz a legnagyobb hatású, mikor a karakterét elhagyja az erő, és morális megfontolásokból nem tud megbirkózni a rárótt feladattal, így másokra hárítja azt. 

A valós események záró szakasza nem állította könnyű feladat elé a film készítőit. Néhány túlélője volt ugyan mind a katonák, mind a kiképzettek körének, akiktől talán hallani lehetett a szigetről való kitörés valós indítékairól, de mégis, mintha erről kevés megbízható információ állna rendelkezésre a valóságban. A filmben választott heroizáló befejezést messzemenően alátámasztja az a tény, hogy a politikai játszmák urai gátlástalanul packáztak emberek életével-halálával. Nincs olyan emberi lény, aki ne a legrettenetesebb büntetésként élné meg, ha a létezésének nyomait is ki akarnák törölni az élet könyvéből. Az iszonyú felismerés birtokában immár hősökként áldozattá váló szuperharcosaink is ez ellen indulnak utolsó és elszánt küzdelembe, és teszik meg azt a lépést, ami számukra végsőként megadatott.

A történeti hűséghez tartozik, hogy a négy túlélő lázadót halálra ítélték és 1972-ben kivégezték. 


Kang Woo-suk rendező


A Silmido-ban Kang Woo-suk rendező keze alatt az egység tagjai nem olvadnak össze arctalan masszává. Meglehetősen sok karakter kap egyéni arculatot, és a csoportokon belüli vagy a köztük zajló emberi játszmák is eléggé árnyaltan segítik a nézőket a történetbe való bevonódásba. Annak ellenére, hogy a film véletlenül sem kanyarodik dokumentarista irányba, a befejezése pedig nem tud túllépni a hősfilmek kliséinek kísértésén, mégis a maga teljességében erőteljes kiáltvánnyá nemesedik a mindenkori hatalmak agyrémeinek valóra váltása ellenében. A Silmido nemcsak felidézi a hasonló témájú legjobb műfaji előképeket (mint például A szakaszt), de derekasan állja is a sarat a velük való versenyben.    

Dél-Koreában ez lett az első olyan film, melynek megtekintéséért több mint 10 millió néző zarándokolt el a filmszínházakba.

 

 Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint IGEN.