2018. május 20., vasárnap

[Filmekről] JEON Soo-il: HIMALAYA, WHERE THE WIND DWELLS (2009)

전수일: 히말라야, 바람이 머무는 곳



 



Egy elkötelezett független filmes rendező és a négyévnyi önkéntes száműzetés után visszatérő filmhérosz, háttérben a fenséges Himalájával - nos, ennyi már bőségesen elegendő ahhoz, hogy nagy érdeklődéssel tekintsünk a film elébe.





CHOI Min-shik ekkor már túl volt a nevét híressé tévő Oldboy-on, a Sympathy for Lady Vengeance-on, éppúgy, mint a Failanon vagy a Crying Fist-ön. A vászontól való hosszabb távolmaradásával tiltakozott a szabadkereskedelmi megállapodás aláírása ellen, melynek keretében lecsökkentették a kötelezően vetítendő hazai filmek részarányát, de bizonyára már nagyon vágyott az újabb színészi feladatokra. Rossz nyelvek szerint azonban azért is választhatta ezt a független filmet, mert a szókimondó színészt nem nagyon igyekeztek más produkciókba invitálni. 


JEON Soo-il rendező


JEON Soo-il rendező azonban érdekes feladatot kínált, amely színészi jutalomjáték ígéretét is rejtette. Hiszen a film különleges módon fókuszál a főszereplőre: olyan közegbe helyezi, amelyben a többi szereplővel való nyelvi interakció meglehetősen korlátozott, lévén hogy nem értik egymás szavait. A társszereplők ezúttal nem is mindannyian hivatásos színészek, hanem helybéli lakosok, többségében a Gurung-család tagjai, valamint buddhista szerzetesek, sámánok.






A filmbéli Choi, akit a színész Choi játszik, kiváló belépőt kap a filmben: liftben utazik, háttal az ajtónak, majd amikor az kinyílik, a munkatársak visszahőkölnek, meglátva, hogy ki mellé kellene beszállni. Choi az összepakolt cuccait cipelve éppen a búcsúzó lépéseit teszi, kifelé a munkahelyét jelentő ultramodern irodaépületből. Egyetlen szó sem hangzik el, de Choi Min-shik mozgásából minden lényeges információt kiolvashatunk - ami annyi, hogy valószínűleg valami nagyon balul sülhetett el. 
Találkozik a testvérével, akinek elég nagy fejfájást okoz, hogy mit kezdjen az illegálisan alkalmazott és balesetben meghalt nepáli munkása hamvaival. A következő vágás után egy taxiban találjuk magunkat, illetve Choit, amely Katmandu utcáin lavírozik a keresztbe-kasul áradó forgalomban. Majd a tranzitszállóban kinyitott bőrönd elárulja utazásának okát is, mert abban ott van egy kendőbe bugyolált urna.

Már csak egy rövid repülőút választ el a következő jelenettől, melyben egy fürge serpa, hátán a fémbőrönddel tör felfelé a hegyekbe, mögötte pedig egyre jobban lemaradva Choi, aki valószínűleg egy hirtelen ötlettől vezérelve vágott neki az útnak, hiszen városi öltönye és a köveken csúszkáló cipője meglehet, hogy illik a kegyeleti feladathoz, de teljesen alkalmatlan a környezeti viszonyokhoz.





Choit az ág is húzná, ha lenne, de mivel az nincs a kopár tájon, helyette a hegyi betegség sújtja, ami miatt öntudatlan állapotban ér célba. Felépülése közben megismeri a munkás családját, feltárulnak előtte az életkörülményeik, és egyszerűen nem tudja elárulni jövetelének valódi okát, azt hazudja, hogy a férj jól van, átadva a küldeményeit: focilabdát a fiának, pénzt a feleségnek. De nem is távozik, hanem turistaként őgyeleg a faluban, élvezve a helyiek vendégszeretetét. 

Jeon rendező az első képektől kezdve pontosan érzékelteti a férfi céltalanságát és magányosságát, melyet csak súlyosbít, hogy megtudjuk, feleségétől és gyermekétől is egy kontinens választja el. A múltról és az okokról nem értesülünk, leginkább az urbánus ember valamiféle egzisztenciális magánya rajzolódik ki egyre élesebben az embertelen nehézségű körülmények között élő helyiek familiáris, egymásról gondoskodó viszonyainak tükrében. Nem kétséges, hogy hősünknek spirituális utazáson kell részt vennie ahhoz, hogy visszataláljon önmagához. 



CHOI Min-shik


Amit nagyszerűen véghezvisz a film, az a misztifikálás nélküli valóságábrázolás. A hétköznapi élet mozzanatainak sorozata pereg előttünk, melyekbe Choi is bevonódik, már amennyire az lehetséges. Figyelő szeme észrevesz gyermeki örömet, felnőtt bánatot, aggodalmat, öregkori kiszolgáltatottságot, általános egymásra utaltságot, furcsa helyi szokásokat, rituálékat. Nézőként mindezt az ő szemével látjuk - és egyúttal ez a film összes cselekménye is. Dialógusok alig hangzanak el, mivel Choi csak egy kisfiúval tud néhány angol szót váltani. A helyiek beszélnek ugyan egymással, de azt Cho éppen úgy nem érti, mint ahogyan a helyiek sem őt. Tehát maradnak a nyelvi kommunikácón kívüli lehetőségek: zene, gesztusok, testnyelv.

A lelki átalakulás lassú folyamat, ezért a film is lassan hömpölyög előre. Az legnagyobb hibája, hogy túlzottan is lassan, mert Choi Min-shik jelenvalóságának minden súlya és kifejezőereje ellenére sokszor üresjáratra van kárhoztatva, a film képtelen a belső változások ábrázolására hivatott jeleneteket drámai feszültséggel telíteni, ezért a látottak illusztratív jelleget öltenek. Némiképp igaz ez arra a szimbolikus és szürreális képsorra is, mely meghozza a testi-lelki katarzist, a betegségbe esésből az "újjászületésig". Nem segíti a nézők bevonódását az sem, hogy néhány furcsa rituálé, melyet a film fontosnak tart megmutatni, a helyi kultúrában járatlan néző számára mégis teljesen értelmezhetetlen marad.

A Himalája, ahol a szél lakozik, mint élettér és spirituális közeg a film látványvilágában most sem mentes a festőiségtől, mégis a komorabb, azaz kopárabb tájak uralkodnak, melyek hitelesen tükrözik a főszereplő belső lelki sivárságát és a helyiek életének küzdelmességét. A film szótlan és szinte minden háttérzenét nélkülöző csendjében a természet hangjai és a kamera látószögei beszédesek, mint például az egyik utolsó jelenetben: az alagútszerű járat kivezet valami felé, miközben lezáróan el is választ attól, amit Choi maga mögött hagy.






A film a jól megragadható mondandó ellenére felemás érzetet hagy maga után, mivel teljesen a néző pillanatnyi beleérző és tűrőképességétől függ, hogy másfél óra után egy lelki élménnyel gazdagabban, vagy az elhatalmasodó unalomérzet miatti bosszúsággal távozik a vetítésről.




Készült a filmhez magyar felirat? - IGEN (l. a megjegyzést).


 

 














2018. május 16., szerda

[Filmekről] YANG Yun-ho: FIGHTER IN THE WIND (2004)

양윤호: 바람의 파이터





Különös élettörténet Choi Yeong-eui-é, akit a világ talán jobban ismer Masutatsu Oyamaként, a kyokushin karate kifejlesztőjeként. Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, a film Choi Bae-dalról szól - szóval hogyan is kapcsolódnak ezek a nevek egymáshoz? A japán név szó szerinti fordítása az ősi Chosun-királyság, tehát az ősi Korea (Bae-dal) megnevezésének. A név japán változata nem hangzik el a filmben (bár ismeretes, hogy azt közel a Japánba érkezését követően vette fel történetünk hőse), viszont nem is a születési nevén nevezik, hanem a japán név koreaira való visszafordításával, Choi Bae-dalként. Hogy ez a megnevezés becenévként vajon rajta ragadt-e már a Koreában töltött fiatalkora során, nem tudjuk meg, mindenesetre a film ezzel áthidalja a japán néven nevezés problematikáját. 




Mindez azért érdekes, mert ismét egy koreai nemzeti identitást építő filmmel állunk szemben. A gazdasági prosperitásban magára találó és nemzetközi elismertségét kivívó Koreának a (nép)lelki magabiztosságát is meg kell lelnie, és ez a nehezebbik feladat. Hiszen az ország történelmi távol- és közelmúltja nem rejt mást, csak vért és könnyeket, egészen a végső megaláztatásig, amikor a japán annektálás következtében a nemzetállam meg is szűnt létezni. Csoda-e, ha a nehezen kivívott szabadság birtokában a nemzeti önbecsülés visszaszerzése a legfontosabb feladat? Minden mozzanat fontos, ami hozzájárulhat a nemzeti önazonosság újradefiniálásához - legyen az bármilyen szellemi érték, vagy Koreában gyökerező, oda visszavezethető, sikeres, méginkább hősies életút, akár a múltról, akár a jelenről legyen szó. A feladatot ráadásul a két nagyhatalmi vetélytárs: Japán és Kína mellé felnőve, sokszor nem is titkoltan, rajtuk revansot véve kell végrehajtani.

A 'Harcos a szélben'-t 2004-ben mutatták be, a mester halálának tizedik évfordulóján, és ezzel egy csapásra két legyet is ütöttek: emléket állítottak a harcművészet nemzetközi nagyságának, valamint kicsit "vissza is szerezték" őt Koreának a japánoktól. Hogy ez mit is takar, annak néhány aspektusát megpróbálom érzékeltetni ebben az ismertetőben, habár a téma messze túlmutat még a film alaposabb elemzésének keretein is.

Úgy tűnik, mintha hiteles életrajzi filmet látnánk, de valójában a történet alapja egy japán manga, a Karate Baka Ichidai (Egy karate-őrült élete) amelyet Ikki Kajiwara írt, a rajzait Jiro Tsunoda és Joya Kagemaru készítették. Igaz, hogy a képregény Choi fiatalkorának életrajzi elemeire épült, de a manga ismerete nélkül nehéz eldönteni, hogy a filmes adaptáció valójában mennyiben követi azt. Azt pedig szinte lehetetlen ellenőrizni, hogy a manga mennyire képezi le Choi valós életét, mert bár a könyveiben maga Oyama is írt az ifjúkoráról, mégis kevés megbízható elemre lehet támaszkodni azokból az időkből.

YANG Dong-keun


A film Bae-dal harcművészi hitvallásának megismételt keretébe helyezi az eseményeket, melyeket 1938-ban indít. Az ekkor 15 éves, pilótának készülő fiú a bátyját követve átszökik a japánok által megszállt Koreából Japánba, és megérkezik a légierő egyik kiképzőbázisába.

Érdemes megállni egy pillanatra a következő jelenetnél, mert tetten érhető benne a hőscsináló igyekezet. A filmben egy kis időugrással máris 1945-ben, a második világháború vége felé járunk, amikor is a légibázison néhány koreait látunk kivégzőoszlopokhoz kötözve. Az a vád ellenük, hogy megtagadták kamikazeként való bevetésüket. Megtörténik Bae-dal összecsapása az arrogáns japán tiszttel, aki a filmbeli antagonista. Tehát: a Japánba átszökő, az ellenséges hadseregben szolgálni akaró fiúból hirtelen ellenálló lesz, aki fellázad a parancs ellen, és kiáll a koreai sorstársaiért. Akár hiteles a történet, akár nem, a forgatókönyvben kiváló érzékkel ragadták meg az első, koreai szíveket megdobogtatni képes momentumot.


Masaya Kato


Azonban nagy a valószínűsége, hogy nem így történt. Choi a koreai nemességhez tartozó családból származott. Kamaszként lenyűgözték Bismarck német kancellár elgondolásai és birodalomegyesítő tettei, és arról fantáziált, hogy ő lesz a "Kelet Bismarckja". De a pán-ázsianizmusból is táplálkozó képzelgéseit nem tudta a kissé lenézett, feudális koreai viszonyok közé álmodni, ezért választotta Japánt új hazájának, ahol először is szeretett volna pilótává válni. Ahogyan ezen az indítékon átsiklik a film, ugyanúgy nem ejt szót arról sem, hogy a fanatikus japán eszmék által megtévesztett Choi tizennyolc évesen önként jelentkezett speciális katonai szolgálatra a japán hadseregbe, mert még mindig a katonai előrejutással tudta a biztos jövőjét elképzelni. Azt viszont erősen hangsúlyozza, hogy Choi kezdeti pilótai vágya azért halt gyorsan hamvába, mert lenézett koreaiként esélye sem volt a japánoknak fenntartott elit képzésbe bekerülni. Choi a katonai szolgálat alatt valóban konfrontálódott egy őt provokáló japán tiszttel, akit megütött. Ahogyan a filmben a légitámadás a kivégzéstől, a valóságban a háború vége a Csendes-óceáni térségbe való áthelyezéstől mentette meg. A filmből hiányzó repülőiskolai és katonai szolgálat közötti időben viszont Choi karate-tanulmányokat folytatott, amikor a megélhetését alig tudta biztosítani. 

A film ezután erősen fókuszál a háború befejezését követő kaotikus állapotokra, melyek egyaránt uralták Choi külső és belső életterét. Látjuk a civil lakosok mindennapi létharcát a jakuzák és az amerikai megszállók által uralt Tokióban, azonban mégsem egészen világos, hogy Choi miért annyira zavarodott. Ismét nem jelenik meg a fő motívum: az a szégyen és csalódottság, amelyet a hadseregben gondolt karrierlehetőség elvesztése, valamint az új hazaként választott Japán csúfos veresége miatt az összekuszálódott értékrendű, teljes perspektívátlansággal küzdő fiú érzett. Így a nyomorultsága érzetének kiváltása a yakuzák nyakába lett varrva, míg az agresszió, amellyel a terveit füstté változtató amerikai katonák felé fordul, jótékony színezetet nyer, habár a nők láthatatlan védelmezőjeként való megjelenésének tényleg volt valóságalapja.


JUNG Doo-hong


A legszebb forgatókönyveket mégis a sors írja, mert a megtévedt, útját vesztett Choi ki másban is találhatott volna támaszra és útmutatóra, mint egy másik koreaiban? Ahogyan a filmben megjelenik Bum-soo, JUNG Doo-hong karizmatikus alakításában, a valóságban So Nei-chu állt Choi mellé. Az ő tanácsát és útmutatásait követve ment Choi a hegyekbe, ahol a természet által készen nyújtott megpróbáltatások között két szakaszban (14 és 18 hónapig tartó) eszelős edzések mellett újragondolva az életét, elmerülve a test képzésében, valamint a zen és a harcművészet szellemiségében, végül megtalálta önmagát és a saját útját.





A Choi-t megformáló YANG Dong-keun ezekben a jelenetekben talál magára igazán, és a film festői képsorokkal kíséri azt az eszelős küzdelmet, amit Bae-dal önmaga legyőzésével és a természet erőivel folytat. A színész mindvégig erősebb az akciójelenetekben, melyekben igazán meg tudja mutatni Choi nagyságát. Kissé tanácstalanabbnak tűnik a szerelmével játszott intimebb jelenetekben, és az alávetett helyzetekben sem éreztem benne legalább takarékon lobogni azt a tüzet, melynek mindvégig égnie kellett ahhoz, hogy később ilyen nagy lángra tudjon kapni. Amit viszont tökéletesen sikerült megvalósítani: a vademberes külső ellenére a hegyi tartózkodás léleknemesítő hatását Bae-dal egyfajta fizikai megszépülésében is le tudta képezni, természetesen az operatőrök láttatásának hathatós közreműködésével.

A film második fele akciókban még gazdagabb, mivel annak a folyamatát követhetjük végig, ahogyan Bae-dal a japán harcművészeti klubokat járva, kihívva azok harcosait vagy elfogadva azok kihívásait, sorra nyeri a küzdelmeket. Mivel full contact, azaz valós testi érintkezéssel, teljes erővel végzett párbajokról van szó, Bae-dal útját sérülések okozása és elszenvedése kíséri. Valamint a növekvő népszerűség, mely kiváltja a gonosz mesterkedést is, hogy megállítsák a legyőzhetetlennek tűnő "kívülállót".   

A csontok törésének ropogása közepette kapunk egy igazi meglepetést is: megható szerelmi történet bontakozik ki előttünk, elsősorban Aya Hirayama tüneményes alakításának köszönhetően.


Aya Hirayama és Yang Dong-keun


A mellékfigurák között is találunk emlékezeteseket, különösen ilyen LEE Han-sol, akivel Bae-dal a halálos kimenetelű küzdelmet folytatja. Ez ugyancsak valóságelemekre épülő szál, mert Choi tényleg megölt egy utcai bajkeverőt, aki kést rántott ellene. Felmentették, ahogy az a filmben is látható, és hiteles az a kanossza is, melyet az áldozata családjánál járt, ténylegesen hónapokig szolgálva őket és elnyerve bocsánatukat.


LEE Han-sol



YANG Yun-ho rendező pedig ügyesen eljátszik egy western-sémával is. Bae-dal útját végigkíséri a nagy ellenfél, és nem kétséges, hogy minden egyes lépéssel közelebb jutunk a végső szembenézéshez. Kato, a karate japán földi helytartója nem gonosz, van érzéke ahhoz, hogy felismerje és elismerje a méltó ellenfelet. Viszont megszállott a japán felsőbbrendűség hite által, és ez emiatt közte és Bae-dal között vibráló állandó feszültség az, ami a film alaprezgését adja, egyértelmű üzenetként főként a koreai közönség számára. Bae-dalnak bizonyítani kell, hogy minden lenézettség és semmibe vettség ellenére egyenértékű, sőt jobb, mint az ellenfél. A klasszikus westernsémáknak megfelelően hol fekete, hol fehér ruhákban látjuk megjelenni a szembenállókat. Masaya Kato, aki Kato erőteljes megformálója, a kínosan elegáns figurában is hihetővé tudja tenni a harcművész lelket. Azonban a rendező nem bírt ellenállni a nagy összecsapás során a kísértésnek, és egy pillanatra nyilvánvalóvá tette a western-leszámolásokkal való párhuzamot. A hatás bár mosolygásra ingerel, ám kissé kilóg a film hangulatának egészéből. Viszont szavaknál is többet mond a vereséget szenvedett japán harcost kitakaró, annak kíséretét maga mögé felsorakoztató Bae-dal látványa.



YANG Yun-ho rendező


Oyama tanításának alaptézisei áthatják a filmet, a java részük elhangzik, szerencsére nem didaktikusan, hanem valós szituációkba építve. Azzal mégis kissé adós marad a film, hogy megvilágítsa, mitől is más a kyokushin karate a karate egyéb ágazataitól. Vagyis benne van a filmben, de annak kiolvasása nem evidens, igényli a témában való alapfokú jártasságot.

A film előéletéhez kötődő érdekesség, hogy eredetileg egy másik színész készült a főszerep eljátszására, akinek részvételével meg is tartották a filmet beharangozó sajtótájékoztatót. Azonban JUNG Ji-hoon (Rain) kénytelen volt lemondani a forgatást, viszont a róla készült híradásokban láthatjuk, hogy miként járta végig a szerepre való felkészülés útját, beleértve a japán hegyekben történő téli kiképzést is. Láthatóan ezt az emberpróbáló folyamatot Yang Dong-keun is sikerrel teljesítette. 


Jung Ji-hoon (Rain) felkészülése a szerepre



Bae-dal története a filmben azelőtt ér véget, hogy a valóságban megalapította a saját dojo-ját, éppen ezért a kyokushin karate világhódító útjáról nem esik szó. Még felvillantják a karatemester későbbi életének legendássá nőtt tusakodásait, amelyeket hatalmas bikákkal folytatott. Avatatlan néző azonban kissé bizonytalan maradhat abban, hogy a lezárásban mutatott küzdelem tényleg megtörtént-e. A mesterről készült dokumentumfilm ezért remekül kiegészíti a "Harcos a szélben"-t, és megadja a választ a felmerülő kérdésekre.

A film maradéktalanul teljesítette a küldetését, a koreai nézők hatalmas számban tódultak a megnézésére. A világban is híre ment, hogy a japánnak hitt mester valójában koreai, így a koreai talentumok Pantheonjában újabb hősre tekinthettek büszkeséggel.

Choi Bae-dal pedig többször járt ismét Koreában, ahol már 1967-ben állami elismerésben részesítették. 




Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint IGEN.
























2018. május 8., kedd

[Filmekről] HONG Ji-young: WILL YOU BE THERE? (2016)

홍지영: 당신, 거기 있어줄래요 (2016)

_____________________

Írta: Ricemegatron Expert
_____________________



Ízig-vérig romantikus történetet fogunk látni, ezúttal az időutazós filmek világába ágyazva. Annak ellenére, hogy egy tragédia körül forognak az események, mégsem kell nagyon megrázó élményre számítani. Várhatóan lesznek, akiknek éppen ezért a film kissé könnyednek fog bizonyulni, mások talán éppen emiatt fogják kedvelni. 


 


A film felvezető jelenetei, amelyek azt hivatottak elmagyarázni, hogy miként jut főhősünk az időutazást lehetővé tévő pirulákhoz, kissé mást ígérnek, mint amit a folytatásban kapunk. A tempós drámaiság megmarad, de szerencsére eltűnik az a miszticizmus, mellyel az öreg kambodzsai ábrázolásában oly komolyan próbálkozik HONG Ji-young rendező, hogy az már szinte az ellentétébe csap át, nehéz is mosolygás nélkül megállni.

A humor finoman átszövi a film egészét, kihasználva a helyzetkomikumok sokaságát. Így remek játékteret nyújt elsősorban a két főszereplő számára, aki valójában egy, hiszen ugyanannak a személynek a fiatalabb és idősebb lénye találkozik egymással, hogy megváltoztassanak egy múltban bekövetkezett, végzetes balesetet. A két színész, KIM Yun-seok és BYUN Yo-han remekül él is a lehetőséggel, miközben a drámaiságuk mit sem veszít az erejéből, és ugyanez jellemzi a legjobb barátot játszó KIM Sang-ho alakítását is. A lány szerepében CHAE Seo-jin bámulatosan bájos és kedves jelenség, egyszerűen romantikus heroine-nak lett teremtve. Idősebb énjét KIM Ho-jung kelti életre).


KIM Yun-seok

BYUN Yo-han
CHAE Seo-jin
KIM Sang-ho
 

Kiemelendő, hogy a film maradéktalan látványt nyújt, HONG Ji-young érzékeny filmes látásmódja rendkívül megragadó. A forgatókönyvet is ő jegyzi, amely Guillaume Musso francia író hasonló című regényének adaptációja. 


HONG Ji-young

A történet bár az idősíkok között ingázva, de mégis lineárisan halad előre. A legnagyobb izgalmat a nézők számára annak végiggondolása rejti, hogy a múlt egyes elemeinek megmásítása milyen hatással lehet a jövőre. Bár fordulatokban nincs hiány, az események gördülékenyen követik egymást, talán túl gördülékenyen is, ezáltal folyamatosan érzékeltetve, hogy nem kell halálra izgulnunk magunkat.

A végső jelenetsor ismét kissé leválik a film egészéről. A megoldás túl triviális, és az az egyetlen célja, hogy gyorsan elnavigáljon a megnyugtató befejezés felé. 

Mindezzel együtt kellemes, szórakoztató élményben lesz része mindenkinek, aki ezt a filmet választja. 



Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint IGEN.
































































































2018. április 22., vasárnap

[Filmekről] Benson LEE: SEOUL SEARCHING (2015)

벤슨 리: 서울 캠프 1986

_____________________

Írta: Ricemegatron Expert
_____________________



A film problematikája nem ismeretlen a számunkra, hiszen az elmúlt évszázad, vagy akár a közelmúlt történelmi és gazdasági viharainak következtében sokmillió magyar ember vándorolt ki a világ különböző pontjaira. Nagyon hasonló a koreai diaszpórák helyzete a nyugaton letelepedett magyarokéhoz, hiszen nagyjából hétmillióra tehető a Koreán kívül élő, koreai etnikumú emberek száma. Bár túlnyomó többségük a szomszédos Kínában és Japánban található, ez a film az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában és Európában élőkre koncentrál. Pontosabban arra a speciális problémára, hogy az anyaország és a főként másodgenerációs nyugati fiatalság mit tud kezdeni egymással.



Benson Lee rendező
@gettyimages

 

Benson LEE rendező közvetlen tapasztalatokat szerzett e téren, hiszen amerikai koreaiként tizenéves korában részese volt annak a néhány év alatt hamvába holt kísérletnek, amelynek keretében a koreai állam nyári táborokat szervezett az anyaországról vajmi keveset tudó, távolba szakadt fiataloknak, akiknek identitáskereső útja akár önként, akár szülői nyomásra visszavezetett Koreába.

A film a koreai háborút felidéző kezdő képsorai alatt azt is elárulja, hogy a nyári táborok megszűnésének oka leginkább az volt, hogy a nemes célkitűzés ellenére Korea egyszerűen nem tudott mit kezdeni azzal a kulturális, gondolkodási és viselkedési mixtúrával, amelyet a hazalátogató fiatalok már magukénak tudtak.

Bár direkten nincs kimondva, de a történet kibomlásának elején az anyaországbeliek nézőpontjából látjuk az érkező, majd a nyári táborban magukat feltalálni próbáló fiatalokat. A végsőkig sztereotipizált, időnként karikírozottan megjelenített, sematikus figurák láttán menthetetlenül felrémlik előttünk az elképedt és elborzadt koreai arcok látványa, ahogyan a sok csodabogarat szemlélhették. Hiszen minden felsorakozik előttük a 80-as évek nyugati ifjúságának alternatív világából: nagyszájú fickók, kihívó nők, szexuális szabadosság, műfajok szerinti klikkesedés, buli, punk, hip hop, némi agresszivitás, és mindent átitat az alkohol... Tudjuk, hogy a koreai lélek még ma sem vetkőzte le teljesen a sokévszázados remetekirályság következtében kialakult, tartózkodó életérzését, és bár az amerikai katonai jelenléttel együttjáró kulturális hatások akkor már évtizedek óta bombázták az országot, az 1986-os Korea még távolról sem hasonlított az ország mai valóságához. 

Romantikus komédia bomlik ki előttünk, persze koreai módra: a mulatságos és érzelmes összetevőket egyaránt nagy dózisban kapjuk, a nyelvi humor különösen szórakoztató. Egyre jobban belelátunk három kiválasztott fiú és három lány, valamint a táborlakókkal foglalkozó koreai tanár életébe, és nagyon visszafogottan, de rendkívül pontosan kapjuk a legfontosabb koreai problémák bemutatását is (a demilitarizált zónában játszódó jelenet és a vér szerinti anyával való talákozás egyaránt kiválóra sikerült).



 



A film tempós, és annak ellenére, hogy a sok szereplő háttértörténete csak karcolatként tud megjelenni, a rendező kiváló érzékkel adagolja az összes olyan momentumot, amely érzelmileg telibe találja a nézőket. Az egyéni sorsok pedig tettenérhető, de mégsem zavaró módon, szinte tételes pontossággal rajzolják ki a külföldre szakadt emberek életproblémáinak teljes tárházát. A fiatalok sorsán keresztül képet kapunk a szülők generációjáról is, ami azért különösen érdekes, mert az idegen társadalmakba, kultúrákba beilleszkedni próbáló első generáció még esszenciálisan hordozza a koreaiságát, és ezáltal sokszor a saját gyermekeivel is konfliktusba kerül, akik már az új közeg értékei és attitűdjei szerint nőnek fel. A film nagyon érzékenyen ábrázolja a táborozás idején keletkező felismeréseket és megértéseket, melyek a szülő-gyerek kapcsolatokra is visszahatnak.

Természetesen a fiatalok és a tanáraik is lépésről-lépésre vetkőzik le a kezdeti idegenkedést, és nem kevés küzdelem árán, de szót tudnak érteni egymással. Ami pedig a legfontosabb: megszületik a kulturális különbségeken túltekinteni tudó, egymás iránti tisztelet. A film nem mutat be kudarcélményt, ezúttal mindenki gazdagodva távozik: kirajzolódik az anyaországbeliek nemes jelleme, a "dühöngő ifjúság" pedig emberarcot nyer, mi több, tisztelettudóvá változik, és mindezt kölcsönösen felismerik egymásban. Talán lehetne mindezt túlzott idealizálásként a film szemére vetni, hiszen a táborok bizonyára tovább működtek volna, ha minden ezek szerint alakul.

De van egy további mozzanata a filmnek, amelynek következtében ez az idealizálás értelmet nyer. A táborbeli kapcsolatok nemcsak az anyaország és az egyes fiatalok kölcsönösségében épülnek, hanem hálózatosan is, a különböző országokból, így a legkülönbözőbb nemzeti háttérrel rendelkező fiatalok között is. A film még azt is nagyon pontosan megmutatja - hiszen a tinédzserek világában járunk -, hogy a tábor lakóinak első harcai az ifjúsági kultúra törésvonalai mentén alakulnak ki, mert nagyon nem mindegy, hogy valaki éppen melyik szubkulturális trendnek a követője. Itt kell megjegyezni, hogy a buliról bulira haladást kiváló zenei háttér kíséri, többek közt hallhatjuk a Clash és a Spandau Ballet számait is. Tehát a fiatalok nemcsak a koreaiság összekötő élményét tapasztalják meg, hanem az előítéletek lebomlásának következtében egy átfogóbb, talán globálisnak is nevezető humanitás élményét, mindezt az internetet megelőző televíziós hőskorban. A film végére elolvadnak a kezdeti sztereotípiák, a szereplőkről lehámlanak a szubkulturális jelmezek. Egyszerű, tiszta arcú fiatalok indulnak hazafelé, akik között barátságok alakultak és szerelmek szövődtek - a világ szép és érdemes élni benne. (Kérjük is vissza a 80-as évek életérzését...)

A főszereplők között elsősorban nyugati születésű vagy ott nevelkedett koreai van, nem mindenki színész közülük, és érdekesség, hogy néhányukat a YouTube-on keresztül találták meg. Justin Chon a Twilight Sagaból is ismerős lehet, a további szerepeklők közül néhányat említve: Jessika Van, Teo Yoo, Esteban Ahn, Rosalina Lee, Kang Byul, a tanárt pedig Cha In-Pyo játssza.

A film világpremierjét 2015-ben tartották a Sundance Filmfesztiválon, ahol mindhárom vetítését álló ováció követte.

A film angol felirattal megtalálható a Netflix kínálatában.



Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint NEM.









    


































































2018. április 2., hétfő

[Filmekről] KANG Woo-suk: SILMIDO (2003)

실미도

_____________________

Írta: Ricemegatron Expert
_____________________


Figyelmeztetés: az ismertető spoilereket tartalmaz! 



Nem valami eredeti felismerés, hogy az élet sokszor simán maga alá gyűri az emberi képzelőerőt. Mégis, bizonyára menthetetlenül ez a közhely jut eszükbe azoknak az utazóknak, akik Incheon repülőiről letekintve ráböknek a lakatlan Silmi-szigetre, és akár turistaként oda is utazva megismerik a történetét. Mert a szigeten még mindig fellelhető tereptárgyak egy sokkal vadabb história mementói, mint amit a legendás hollywoodi film, A piszkos tizenkettő alapjául szolgáló regény írója, E. M. Nathanson egykor ki tudott ötleni.


 


A valóban megtörtént eseményekről 1990-ig teljes volt a hírzárlat, és bár a Silmido (Silmi-sziget) című film 2003-ban ráirányította a figyelmet a 684. Egység históriájára, még három évet váratott magára a kormányzati szervek megnyilatkozása, mely már ahhoz a perhez is kapcsolódott, melyet a valós történet résztvevőinek családtagjai indítottak a kormányzat ellen, és végül meg is nyertek, mivel a per a kormányzat jóvátételi kötelezettségével zárult.

684. Egység - az elnevezés beszédes, mivel a különítmény megalakításának dátumára, 1968. áprilisára utal. Észak- és Dél-Korea egyik legfeszültebb időszakában járunk ekkor, hiszen az év januárjában történik a legsúlyosabb incidens: az északiak az elnök meggyilkolásának szándékával betörnek a déliekhez, és bár a támadásuk nem jár sikerrel, az elnöki palota közelében lezajló tűzpárbaj nagyszámú katonai és civil áldozatot követel.

A fogat fogért, szemet szemért elvet követve a déliek erős válaszlépésről döntenek: a légierő égisze alatt létrehozzák a 684. Egységet, melynek fedett küldetése a támadást elrendelő északi elnök, Kim Ir-szen (Kim Il-sung) likvidálása. Ez a feladat viszont nagyjából azonos egy öngyilkos küldetéssel, vagyis a siker minimális esélyéhez megfelelően motivált és átlagon felüli képzettségű szuperkatonák szükségeltetnek.

Photo: movie.naver.com


De vajon kiket motiválhat egy ilyen eszelős feladat? Csakis olyanokat, akiket a rájuk rótt földi pokolból, vagy a ténylegesen gyors pokolba jutást elősegítő halálbüntetés árnyékából menekíthet ki az "önkéntes" jelentkezés, ráadásul megcsillantva nemcsak a kegyelem lehetőségét, hanem a hátralévő élet hősi piedesztálon való leélésének esélyét is. Így találja magát a Silmi-szigeten 31 nehézéletű fickó, akik egytől-egyig a társadalom söpredékének részei, valamint a szintén nagyjából önkéntes jelentkezéssel létrejött katonai kiképző csapat.

Megindul a szuperkatonák létrehozatalának kíméletlen és válogatott kegyetlenségeket felsorakoztató, testet-lelket betörő, megsemmisítő és újjáépítő folyamata. A sárban, hóban, levegőben, vagy akár víz alatt folyó gyakorlatoztatások sokszor már-már képtelen képsorai peregnek előttünk egy őrült sebességű katonai táboros akciófilmmé összeállva, és a menetközbeni áldozatok testén is áttiporva robogunk a csúcspont felé, melyben a kétévnyi fizikai és lelki tréning eredményeként 24 eszelős tekintetű, végsőkig elszánt kommandóst látunk, akik végre rávethetik magukat a kiszemelt célpontra. Egyúttal persze színészi sztárparádé részesei is lehetünk, hiszen az elitkommandó tagjait olyan jelentős színészi erők formálják meg, mint (a teljesség igénye nélkül) Sol Kyung-gu, Jung Jae-young, Kang Sin-Il, Kang Sung-jin, Lim Won-hee vagy Uhm Tae-woong.


Sol Kyung-gu

Ám ekkor történik valami teljesen elképzelhetetlenül abszurd dolog - megérkezik az akció lefújásának parancsa. Mivel időközben a két ország közötti jeges viszonyok olvadásnak indultak, a keményvonalas politikai elképzelések pedig felpuhultak, így a vérszomjasabb elit tagjai is már puhányabbakra cserélődtek - a kétévnyi tortúrán átesett különítmény vezetője azzal szembesül, hogy az egész titkos küldetés hirtelen diszkomfortossá vált az éppen regnáló politikai vezérkar számára.

Filmünk váltója itt átkapcsol az akciódrámáról egy lélektani drámához közelítő vágányra. Persze továbbra sem kell attól tartani, hogy a meghatódástól fogjuk telesírni a zsebkendőnket, hanem végigjárjuk az egység tagjaival az alapvető kérdésig vezető felismerések stációit. A kérdés pedig ez: mivel úgy kerültünk útjába a hatalomnak, hogy a létezésünkre sem derülhet fény, van-e a esély a menekülésre?

A szöuli parancs morális dilemmába taszítja a szigeten élő katonai vezetőket is. A film felvillantja azt a kimondatlan és képtelen sorsközösséget is, mely a kiképzési tortúra során kovácsolódott elöljárók és alávetettek között, valamiféle egymás iránti respekt-érzést kikínlódva, melyben néha már-már emberi arcot nyertek a "társadalom szemetének" tekintett elemek is, és viszont, a kiképző katonák is, akik az elkövetett kegyetlenségek ellenére is akarva-akaratlanul osztoztak az embertelen életkörülményekben.
 

 
 Ahn Sung-ki (Photo: HanCinema)


A különleges küldetés irányítóját, aki szinte végig karizmatikus katonai vezetőként uralja a szigeten a terepet, Ahn Sung-ki formálja meg. Alakítása azonban éppen akkor lesz a legnagyobb hatású, mikor a karakterét elhagyja az erő, és morális megfontolásokból nem tud megbirkózni a rárótt feladattal, így másokra hárítja azt. 

A valós események záró szakasza nem állította könnyű feladat elé a film készítőit. Néhány túlélője volt ugyan mind a katonák, mind a kiképzettek körének, akiktől talán hallani lehetett a szigetről való kitörés valós indítékairól, de mégis, mintha erről kevés megbízható információ állna rendelkezésre a valóságban. A filmben választott heroizáló befejezést messzemenően alátámasztja az a tény, hogy a politikai játszmák urai gátlástalanul packáztak emberek életével-halálával. Nincs olyan emberi lény, aki ne a legrettenetesebb büntetésként élné meg, ha a létezésének nyomait is ki akarnák törölni az élet könyvéből. Az iszonyú felismerés birtokában immár hősökként áldozattá váló szuperharcosaink is ez ellen indulnak utolsó és elszánt küzdelembe, és teszik meg azt a lépést, ami számukra végsőként megadatott.

A történeti hűséghez tartozik, hogy a négy túlélő lázadót halálra ítélték és 1972-ben kivégezték. 


Kang Woo-suk rendező


A Silmido-ban Kang Woo-suk rendező keze alatt az egység tagjai nem olvadnak össze arctalan masszává. Meglehetősen sok karakter kap egyéni arculatot, és a csoportokon belüli vagy a köztük zajló emberi játszmák is eléggé árnyaltan segítik a nézőket a történetbe való bevonódásba. Annak ellenére, hogy a film véletlenül sem kanyarodik dokumentarista irányba, a befejezése pedig nem tud túllépni a hősfilmek kliséinek kísértésén, mégis a maga teljességében erőteljes kiáltvánnyá nemesedik a mindenkori hatalmak agyrémeinek valóra váltása ellenében. A Silmido nemcsak felidézi a hasonló témájú legjobb műfaji előképeket (mint például A szakaszt), de derekasan állja is a sarat a velük való versenyben.    

Dél-Koreában ez lett az első olyan film, melynek megtekintéséért több mint 10 millió néző zarándokolt el a filmszínházakba.

 

 Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint IGEN.