2014. június 22., vasárnap

[röpke] YOON Jong-bin: The Unforgiven (2005)

윤종빈: 용서받지 못한 자





Olyan filmet látunk a hadseregről, amelyben nincsenek fegyverek, nincs kiképzés, lőtér, harctér, alakizás és egyebek. Nincsenek kiváló teljesítmények, kitüntetések, nincs összetartás és csapatszellem, hősiességnek nyomát sem leljük. Katonáinkat leginkább a hálótermekben, a mellékhelyiségekben, vagy a laktanyában rendelkezésre álló "szabadidő" eltöltése közben kísérhetjük figyelemmel. Nyomorult helyzetekben, idióta, egyoldalas kommunikáció résztvevőiként, szánalmas automatizmussal ismételgetve, hogy "X közlegény vagyok". Nincs személyes tér, nincs intim szféra, a személyiség megszűnt, a test és a lélek is közönséges szórakozások eszközévé vált.






Éppen csak érzékeljük, hogy a tisztek is jelen vannak ebben a zárt világban, de történetünk szereplői egytől egyig közkatonák, így azt is gondolhatnánk, hogy egy hajóban eveznek. Ám ez csak annyiban igaz, hogy valamennyien ugyanazt a rögös utat járják végig a kötelező szolgálat alatt, pontosabban araszolnak a kopasz újonc mindenkinek alávetett helyzetéből kiindulva néhány rangbéli fokozaton át a leszerelés előtt álló baka vágyott státuszának eléréséig, amellyel el is jutottunk a katonai fokozatokban és leszolgált időben méricskélő ranglétra közlegények számára elérhető legmagasabb szintjére. Azonban a hadsereg amúgy is szigorúan hierarchikus szerkezetét tovább bonyolítja a konfuciánus tekintélyelv, mely nemcsak a magasabb rendfokozattal bírók felé követel meg feltétel nélküli tiszteletet, hanem az akár csak kicsit idősebbek, vagy a szolgálatukat korábban megkezdettek iránt is.



SEO Jang-won és HA Jang-woo





























Nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy el tudjuk képzelni, hogy egy ilyen világ milyen melegágya a zárt közösségekben rendre kialakuló hatalmi játékoknak, visszaéléseknek, és miért ér fel egy kisebb megváltással egy-egy rendfokozati előléptetés. A rendező, Yoon Jong-bin megtapasztalta mindezt, és filmje azoknak a fiatal férfiaknak a segélykiáltása, akiket belekényszerítenek ebbe az ördögi helyzetbe. Kiáltást írtam, de ez egy csendes sikoly. Lassú ütemben, hétköznapi jelenetek sokaságán keresztül, néhol szinte a dokumentarizmussal kacérkodva peregnek előttünk egy katonai egység tagjainak hétköznapjai. Flashbackben éljük át a történteket, főszereplőnk Lee Seung-young (Seo Jang-won) visszaemlékezésében, aki éppen eltávozáson van.


SEO Jang-won


Riadt újoncként rá is a megalázó beavatások, a felette állók aljas játékai várnak, de Seung-yeongnak szerencséje van, az egység tagja egyik régi iskolatársa Yoo Tae-jeong (Ha Jang-woo) is, aki rangidősként megvédi a félszeg, de nagy belső ellenállással bíró fiút a többiektől. Ez a védelem azonban Tae-jeong leszerelésével megszűnik, ám főhősünk lassan a saját lábára áll. Igaz, nem egészen úgy, ahogyan vártuk volna tőle, mert a belső ellenállása alábbhagy, és egyre inkább alkalmazkodik a helyi erőviszonyokhoz.

Ez az átalakulás megváltoztatja a viszonyát védencéhez is, mert szárnyai alá vette a kissé lassú felfogású, folytonosan ügyetlenkedő Heo Ji-hoont, akit ezek a tulajdonságai rendkívül alkalmassá tesznek arra, hogy az ostoba és agresszív, gyengébbeken uralkodó "bajtársak" kegyetlen játékainak eszköze legyen. Csak idő kérdése, hogy mikor ér véget a többieknek is megfelelni akaró Seung-yeong iránta tanúsított türelme, és ez éppen akkor következik be, amikor a legsérülékenyebb pillanatban találja el Ji-hoont. A következmény egy tragédia, mely szembesíti Seung-yeongot saját szerepével. Szabadsága alatt kétségbeesetten keresi Tae-jeongot, akitől segítséget remél, de a férfi már a civil életét éli, és a két barát sajátosan elbeszél egymás mellett. 


YOON Jong-bin és HA Jang-woo


Hogy fel lehet-e dolgozni a seregben megélt időszakot, arra kétféle választ is kapunk a filmben a két férfitől. A rendező mérhetetlen bátorsággal nyúlt ehhez a forró témához, hiszen a de jure hadiállapotban lévő Dél-Koreában a kötelező kétévnyi katonai szolgálat vitatása tabu, és a hadsereg nem megfelelő fényben való bemutatását sem díjazzák. Ugyanakkor a film mégis hatalmas siker lett, mert  kendőzetlenül bemutatta azt a traumatikus élettapasztalatot, melyet a seregben töltött idő alatt szinte kivétel nélkül minden koreai férfi megszerez. A filmet követően társadalmi vita bontakozott ki a kötelező sorkatonai szolgálat kérdéskörében.



YOON Jong-bin rendező


A film érdekessége, hogy 26 éves rendezőjének diplomafilmje, mivel az egész estés, rendkívül szűkös költségvetésű alkotás egyetemi vizsgamunkának készült. Ám iskolásságnak nyoma sincs, végig kellő feszültséget tartó filmet látunk. A színészi alakítások kiválóak, Ha Jang-woo (Tae-jeong) katonai és civil karaktere is érdekes, és külön izgalmat rejt a kettő egymáshoz való viszonya. Seo Jang-won (Seung-yeon) finomsága és belső elszántsága is meggyőző. A "megromlását" talán kevésbé tudja megjeleníteni, de az eltávozás vívódó jeleneteiben ismét erőteljes.

Legnagyobb meglepetés a tébláboló, idegesítően alkalmatlan Ji-hoon alakjának megformálása, akit nem más kelt életre, mint maga a rendező, Yoon Jong-bin. Kiváló színészi alakításában mélyen megérint bennünket a fiú magánya, kétségbeesett kapaszkodása a 'való világ'-beli életébe.

A hadügyet azonban nem hatotta meg Yoon rendező érzékeny alakítása, a film elkészülte után pert indítottak ellene. Yoon Jong-bin be is ismerte, hogy megvezette a minisztériumot, amikor oly módon kért engedélyt egy valós helyszínen, laktanyában történő forgatásra, hogy a film sztoriját csak részben ismertetve, azt két katonatárs megható barátságaként írta le.

A film nemcsak bátor és őszinte valóságfeltárásának, hanem erőskezű rendezői megformáltságának köszönhetően a koreai art mozik forgalmazásába került, valamint számos hazai és nemzetközi elismeréssel jutalmazták, beválogatták a 2006-os Cannes-i Filmfesztivál programjába is.



Készült a filmhez magyar felirat? - Tudtunkkal NEM. 
Ha mégis, akkor kérjük, hogy értesítsen erről. 

















 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése