2012. december 17., hétfő

[röpke] KIM Jin-sung: My 11th Mother (2007)

김진성: 열한번째 엄마


Hogy rögtön egy közhellyel indítsak, azt hiszem, hogy kétféle mozinéző létezik: az egyik, aki szereti a jó melodrámát, a másik, aki nem vallja be, hogy szereti. És még mielőtt felkapcsolják a lámpákat, igyekszik elmorzsolni azt a kis kigördülni készülő nedvességet a szeme sarkában.

A koreai filmgyártás ontja magából a melodrámákat, ez a műfaj új életre kelve virul arrafelé. Vannak jobb és rosszabb változatai, hogy megint a régi viccet idézzem, van olyan is, ami a színésznek meló, a nézőnek meg dráma, de többnyire magas színvonalon, élettel - méghozzá a hétköznapok életével - telítik ezt az érzékeny, rossz kezekben giccsbe hajló műfajt.

És még egy nagy igazság: a jó melodráma igazán színészcentrikus műfaj, mert teret enged a mély karakterformálásnak és a testi-lelki változások kibontásának, a szereplők közötti kapcsolatrendszerek részletgazdag bemutatásának, és egy ilyen szerep érthetően minden színész álma.





KIM Jin-sung filmje, a My 11th Mother annak rendje szerint fel is vezeti a szükséges alapsémát, szereplőpárosát az élet halmozott hátránnyal sújtja. A tizenegy éves kisfiú az alkoholista és agresszív apával él, aki minden évben hoz egy új nőt - reménybeli pótanyát - a házhoz, akik rövidesen ahogy jöttek, úgy távoznak is. Ugyanezt várja a legújabb jelölttől is, aki életunt, rideg és közönyös. Aztán kiderül, hogy a nőt egy bárból "szerezte" az apa, aki csak azért tartott vele, mert komoly betegség gyötri, és máshová nem volt mennie. A gyerek, ahogyan az egész helyzet is, csak púp a hátán. Egészen addig, amíg nem szembesül az apa gyerek elleni agressziójával, ami egy részeg éjszaka segítségével azt eredményezi, hogy kapcsolatot teremt a kisfiúval.

A történet innentől kezdve jól kiszámítható, nem tartalmaz különösebben váratlan fordulatokat. De nem is ezért szerethető a film, hanem a kiváló szereposztásért, amelynek következtében nagyszerű színészi alakítások sorában részesülünk. A törékeny, enervált, egyre inkább leépülő lányt az a KIM Hye-soo hívja életre, akit majd egy év múlva a Modern Boy varázsos bárénekesnőjének bőrébe bújva láthatunk, mindkét alakítása nagyszerű. A film főhőse Jae-soo, akit a tizenhárom éves KIM Young-chan játszik nagyon árnyaltan, Jae-soo titkolt gyermeki vágyait, hiányait épp olyan hitelesen mutatja meg, mint kényszerűen családfenntartó, koravén énjét. Az apa szerepében RYU Seung-ryong egydimenziós figurájának esélye sincs a kibontakozásra, de van a filmnek egy másik férfi szereplője, aki igazi meglepetés. A felnőttként az anyjával élő, kissé pipogya szomszéd, akiben vonzalom ébred a lány iránt, egy rendkívüli alakításra nyújt lehetőséget HWANG Jung-min számára, aki most sem hagyja ki ezt a lehetőséget. (Aki látta őt az A Bittersweet Life Baek elnökének szerepében, az most élvezheti a hatalmas kontrasztot a két figura között.)

A történet sajnos a kezdeti izgalommal telített, realisztikus megformálásból a film végéhez közeledve egyre inkább a könnyfakasztásra hajt, ami nekem sok és erőltetett. Történt ami történt, úgy tűnik, az élet visszaáll a rendes kerékvágásba, sőt, az inga inkább átlendül a napsütötte oldalra. Amikor mindenki egymásra mosolyog, és még a cseresznyevirágeső is hullik, akkor a látvány nálam  émelyítően szirupos illattal párosul. Bár tagadhatatlanul szeretjük hinni, hogy minden jó, ha a vége jó, ez most nálam nem vonatkozik a film végére.




KIM Jin-sung rendező






KIM Hye-soo és KIM Young-chan gyermekszínész:







RYU Seung-ryong:





HWANG Jung-min:
 
 






Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint NEM. 
Ha mégis, akkor kérjük, hogy értesítsen erről. 




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése